Deko Music

A Guns N ’Roses-t, az Asia-t és a Sons Of Apollot is megjárt kiváló gitáros, Ron „Bumblefoot’ Thal utoljára harminc éve készített tiszta instrumentális anyagot, ez a debütáló szólóalbuma, az ’Adventures Of Bumblefoot’ volt. A mostani lemez címe a hangszeres zenéhez való visszatérésre utal.

A zenei kínálat túlmutat a rockzenén, hiszen, jazzt, country-t, klasszikus dallamokat, lírai dallamos futamokat is hallunk, Bumblefoot olyan muzsikus, aki minden műfajban rendkívül járatos.

Néhány tételt ragadjunk ki a lemezből, mely szokatlanul kezdődik két okból is. Egyrészt azért, mert elsőnek mindjárt a leghosszabb darabot, a korábban már megismert Simon In Space-t halljuk több mint nyolc percben, másrészt ez a lemez legfajsúlyosabb darabja. Az album szó szerint berobban: a kattogó elektronikus ritmusok, a brutális gitárhangzás, Bumblefoot erősen jazz-be hajló futamai miatt, melyek nem kevés Frank Zappa-hatással is bírnak, azt gondolhatjuk, egy nehezen emészthető hangszeres anyaggal lesz dolgunk. Azonban ez nem így van.

A Mooshine Hootenay-t egy a bluesról szóló dokumentumfilm inspirálta, mégis inkább a country elemeit viseli, Steve Morse pengetett hasonlókat a Dixie Dregsben, ki nem hagyva a slide gitárt sem. Azonban a pusztító középrész egyértelmű irányt mutat, a billentyűs szólóban Derek Sherinian rá jellemző szólót pakol oda. Chopin egyik legismertebb zongoradarabja, az Op 64 No2 igenis van olyan jó elektromos gitáron, mint eredetileg a billentyűkön. Bumblefoot nagyon ügyel arra, hogy a darab egy hangja ne vesszen el vagy sérüljön a nagy sietségben.  

A Monsruosoban Steve Vai is besegít, a játékos futamok közben a földöntúli gitárhangok kirobbantják a harmadik világháborút, aztán az egész átcsap meditatív hangulatba. A Once In Forever egy blues, nem kicsit Jimi Hendrix-hatásokkal fűszerezve, de a dallamos téma némi romantikát kölcsönöz az egésznek, Brian May segít hősünknek, vele teljes a szerzemény.  Az Anveshana ismét egy jazzes futam szaggatott ritmusképlettel, Bumblefoot remek duettet ad elő a nem kevésbé kiváló brit hangszeres társával, az Asiaban szintén megfordult Guthrie Govan-nel. A Funeral March, ahogy a címe is mutatja, egy emlékdal az elvesztett családtagokért. A klasszikus vonalat képviseli ez a tétel is, Albinoni ’Adagio’-ja villan a képbe hallgatása közben. A lezárás, a Liftoff pedig egy rövid, csendes fantázia, nagyszerű levezetés az egyórányi élményekkel teli fantasztikus zenei utazás után.

Bumblefoot nem esett át a ló túloldalára, nem szólózza tönkre a dalokat, nem sportként tekint a gitározásra, hanem önkifejezési eszközként. Ez is mutatja zenei nagyságát.

A bemutatott szerzeményekből nyilvánvaló, az új lemez rendkívül sokrétű, nem túlzok, ha azt mondom, nincs két egyforma stílusú mű és ez csak egy vonás, ami miatt zseniális ez az album. Bumblefoot bámulatos érzékkel szánkázik a különböző zenei műfajok közt és köti össze azokat egyéni gitárjátékával. A másik oldalról nagyon belenyúl a technika adta lehetőségekbe, nem egy helyen elektronikus alapokra épül a zene, mégis a gitár visz mindent, nem engedik szabadjára a modernkori kütyüket, csak eszközként szolgálnak. A meghívott vendégek névsora illusztris, és a zenei sokszínűséghez nem kis mértékben járultak hozzá. Pedig Bumblefoot eredeti terveiben nem is szerepelt a meghívásuk.

Ha valaki ilyen szinten képes a különböző zenei stílusokban ennyire otthonosan mozogni, annak képességei valóban a zsenialitás irányába mutatnak.  Ron kétnyakú gitárjának egyik nyakán nincsenek bundok, ilyenen csak a legprofibbak játszanak. Ron ’Bumblefoot’ Thal páratlan fantáziájú zenész, ez a lemeze azt is bizonyítja, hogy még mindig hatalmas lehetőségei vannak, különböző műfajokban elmélyülni, azokban kiteljesedni. Bízzunk benne, ez így lesz a jövőben is!

Dalcímek:

01. Simon In Space
02. Planetary Lockdown
03. Moonshine Hootenanny
04. Chopin Waltz Op64 No2
05. Monstruoso
06. Monstruoso II – Departure
07. Cintaku
08. Once in Forever
09. Andalusia
10. Anveshana
11. Funeral March
12. Griggstown Crossing
13. The Thread
14. Liftoff

Zenészek:

Ron ’Bumblefoot’ Thal – gitár
Kyle Hughes – dob
Jerry Gaskill – dob (Once In Forever)
Derek Sherinian – billentyűsök (Once In Forever)
Steve Vai – gitár (Monstruoso)
Brian May – gitár (Once In Forever)
Guthrie Govan – gitár (Anveshana)
Ben Karas – hegedű (Funeral March)