6LP+2CD, GR1993 Records, 2025
2025-ben két debreceni gyökerű zenekar is kerek jubileumot ünnepel. A prog rock legenda Panta Rhei és a fúziós világzene nagyágyúja, a Djabe úgy döntött, hogy közös koncertekkel és egy szintén közös monstre díszdobozzal koronázza meg az indulásuk 50., illetve 30. évfordulóját.

A két csapat 2025. április 12-én Debrecenben a Kölcsey Művelődési Központban, majd április 14-én Budapesten a MOMkult színpadán lép fel a közös jubileumi koncerteken Chieli Minucci és a Rotunda Énekegyüttes közreműködésével. Ezeken a különleges előadásokon lesz először elérhető Debrecen két büszkeségének a From Debrecen with Love! címet viselő nyolckorongos kiadványa, mely legalább annyira unikális és etalon, mint a Panta Rhei és a Djabe eddigi életműve.
Míg a Panta Rhei borítók Barcsik Géza munkáját dicsérik, addig a bokszot és a debreceni Djabe koncert CD-t Égerházi Imre festményei díszítik, míg Chieli és a Djabe közös albumán pedig Tóth György fotói láthatók, melyeket a GR1993 kiadó egyik grafikusa, Nészi öntött formába.

A négy részből álló gyűjtemény első albuma egy tripla vinil. A szimplán csak Panta Rhei 50 című lemezanyag az együttes minden korszakát reprezentálja. Mely a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az első öt oldalon a Panta Rhei 2022-es MOMkult koncertje kapott helyet, míg a hatodikon egy 1982-es tatai koncertrészlet, archív felvételről.
A 2022-es, életmű-összegzőnek is felfogható koncerten egyaránt felhangoztak a Panta Rhei Bartók-és egyéb komolyzenei feldolgozásai, köztük a Rotunda Énekegyüttessel előadott Peer Gynt szvit Edvard Griegtől és A kijevi nagykapu Modeszt Muszorgszkijtól; miként fúziós és prog rock alapvetések, az Ács Enikő által énekelt versmegzenésítések, vagy a PR Computer korszakos fantasztikus szintetizátor-darabok. Egy stílusában és hangulatában is rendkívül sokszínű setlista, mely mégis egységes képet mutat. Példaértékű előadás. A rendkívül magas szakmai tudás alázattal társul, valamint a nagy zenei elődök felé mutatott feltétlen tisztelettel. A rockzenei színtéren eleve nem sokan érik meg az 50. évfordulójukat, de ez a fajta igényesség végképp párját ritkítja az együttesek között.
A 2022-es MOMkult koncert legkiemelkedőbb pillanatai talán Billy Cobham Stratus című sztenderdjének előadása -ahol külön dicséret jár azért, mert nemcsak, hogy el mertek térni Tommy Bolin pompás gitárszólójától, de az eredeti kompozícióhoz méltó szólókkal dúsították fel az örökzöld darabot-, aztán kimagaslik még a Román táncok ihletett és csodás interpretálása, az Andromeda és persze a fenomenális Peer Gynt szvit, de ez nyilván hallgatónkként különbözhet. Bőven van miből válogatni, favoritokat találni.
Panta Rhei – 50 3LP:
Side A
1. Alfa Centauri
2. Stratus
3. Toccata
Side B
4. Jól Hangolt Computer / Well Tempered Computer
5. Gyémántok / Diamonds
6. Öreganyó / Frail Old Lady
7. Lidérc / Will-O-The-Wisp
8. Téli Dal / Winter Song
9. Felemás Ôszi Ének / Strange Autumn Lines
Side C
10. Paprikajancsi / Harlequin
11. Román Táncok / Romanian Dances
12. Andromeda
13. Mandarin
Side D
14. Kardtánc / Sabre Dance
15. Lavina / Avalanche
16. A Kijevi Nagykapu / The Great Gate Of Kiev
Side E
17. Peer Gynt Szvit / Peer Gynt Suite
Panta Rhei 2022:
Ács Enikő – ének, gitár
Kálmán András – billentyűs hangszerek
Milkovics Mátyás – szintetizátor
Szalay András – basszusgitár, gitár, gitárszintetizátor, ének
Szalay Dániel – dob
Szalay Sándor – gitár
Felkai Miklós – gitár
Rotunda Énekegyüttes
Az 1982-es anyag több szempontból is maga a csoda. Részint, mert az utolsó lemezoldalon a hazai rockzene egyik csúcsteljesítménye, a klasszikus Panta Rhei korszakzáró, méltán legendás hírű, csodás élő produkciója szerepel. Trióban: Szalay András, a 2005-ben elhunyt Matolcsy Kálmán és a később külföldre távozott Béke Csaba előadásában. Az Emerson, Lake & Palmer legszebb pillanatait idéző archív anyag nemcsak a korabeli kompozíciók példaértékű kidolgozottságát és művészek magas fokú hangszeres tudását örökítette meg, hanem a Szalay testvérek korabeli szintetizátor-fejlesztéseinek addigi eredménye is jól hallható. Mindezt úgy, hogy a rendelkezésre álló archív koncertfelvételt a lehető legkorszerűbb technikával modernizálták, hogy a jelenlegi csúcskategóriás hifi rendszereken is élvezhető legyen. Ebből a blokkból nem igazán lehet senkit és semmit külön kiemelni. Ez a bő húsz perc a mindenkori magyar zenei élet legjei közé tartozik, mely az összmagyar kultúra aranylapjaira tartozik.
Panta Rhei – 50 3LP:
Side F
18. Kvartok / Fourths
19. Napkitörés / Solar Flare
20. Táncszvit / Dance Suite
Panta Rhei 1982:
Béke Csaba – dob, ének
Matolcsy Kálmán – billentyűs hangszerek
Szalay András – basszusgitár, szintetizátor pedál
Sokszor végighallgattam mindkét Panta Rhei koncertblokkot, hangszórók előtt és fülessel is. Valami egészen elképesztő lett a végeredmény. De tényleg, szavakkal nehezen megfogalmazhatóan minőségi és magasztos a Panta Rhei 50 három lemezének kivitele és tartalma. Mindez így együttesen oly annyira szembe megy a vinil hype felfutása óta tapasztalható negatív tendenciákkal, hogy méltán szerepel a lemezcímkéken Quality Vinyl Projects felirat és QVP logó.

A From Debrecen with Love! gyűjtemény második darabja, egy régi-új Panta Rhei stúdióalbum, melynek felvételei 2003-ban és 2004-ben kezdődtek Szalay András basszusgitár, Szalay Sándor gitár, Matolcsy Kálmán billentyűk, Nagy József fuvola és Béke Csaba dob felállásban, Kiss István hangmérnök segítségével. Aztán a félkész anyag közel húsz évig dobozban maradt, míg 2021 és 2024 között végül befejezték a munkálatokat a zenészek. E második körben Szalay Dániel dobos csatlakozott az alkotóközösséghez. Valamint vendégként közreműködött még Lippényi Gábor billentyűs, aki MIDI dobokat, MIDI basszust adott a felvételekhez, valamint zongorán is hallhatjuk az új CD-n.
Ha az Echoes Of The Past zenei világát valamivel rokonítani szeretnénk, akkor a Panta Rhei életműből kevésbé az első nagylemez vagy a korai kislemezek juthatnak eszünkbe. Inkább a P.R. Computer és a nyolcvanas évek filmzenéi, vagy a három hivatalos válogatás közül az Epilógus progresszív-, illetve szintis, melodikus, monoton, meditatív darabjai. Aztán eszünkbe juthat még sokféle atmoszférikus, korabeli elektronikus muzsika, a Tangerine Dream-től az Embryo-ig, Vangelistől Tomitáig. Valamint a hetvenes évek európai prog rockjának és szinti rockjának olyan merengős, szomorú-szép kompozíciói, mint amiket annakidején a Nektar, a Focus, az Eloy, az SBB, a Fruupp, a Gila, a Kraan, az Anyone’s Daughter vagy Mike Oldfield tett a lemezeire, nem feltétlen koncertfavoritnak szánva, inkább az elmélyült békés otthoni zenehallgatás igényével.
Vagyis az Echoes Of The Past több helyütt hipnotikus, monoton alapokra építkezik, hangulatteremtő ismétlésekkel operál. Miközben a kompozíciókat jóval kevésbé jellemzik az olyan fifikás, de hagyományos dalszerkezetek, mint a többi debreceni gyökerű progresszív rock zenekar, például az Android, a Color vagy a Lux szerzeményeit. Helyette inkább pszichedelikus hatású rock keveredik hol jazzesebb, hol avantgárdabb improvizatív dallamokkal, melyek együttes textúrája képes az álom és ébrenlét határán ringatni a hallgatóit, miközben a gondolatok szabadon szárnyalhatnak.
Régi tartozását törlesztette ezzel az albummal a hazai hanghordozó-kiadás. Nem meglepő módon ezt, a múltból előkerült új Panta Rhei CD-t is az a GR1993 Records gondozza, amelyik Bolla Zsoltnak is igazságot szolgáltatott a régóta várt Esőcseppek CD megjelentetésével. Így kerek a világ. Előbb-utóbb minden a helyére kerül. Az Echoes Of The Past CD borítóján a világegyetem kialakulóban lévő szerkezetéről láthatunk egy tudományos vizualizációt. Kevés dolog van, ami találóbban tudná összefoglalni a Panta Rhei művészetének a lényegét. Remélhetőleg folytatják a zenélést és a jövőben is hallhatunk még újabb Szalay kompozíciókat!
Panta Rhei – Echoes Of The Past CD:
1. Help Is On The Way
2. Don’t Cry For Me
3. Dreamer
4. Wind On A Hill
5. Firefly
6. Echoes Of The Past
7. Black Mamba
8. Waltz In The Dark
9. Rainy Day
10. Pacifico
11. Smile
12. Smoky Blue
13. Fish Scale
Panta Rhei 2003-2004, 2021-2024
Béke Csaba – dob
Matolcsy Kálmán – billentyűs hangszerek
Nagy József – fuvola
Szalay András – basszusgitár
Szalay Dániel – dob
Szalay Sándor – gitár, billentyűs hangszerek
Lippényi Gábor – billentyűs hangszerek, MIDI programozás

A díszdoboz harmadik albuma három nagylemezen kapott helyet, mely a Special EFX legendás gitárosa, Chieli Minucci és Djabe együttes 2024-es közös turnéján, a Budapest Jazz Club színpadán került felvételre. A 24 sávos analóg szalagra rögzített Tour Of Waterfalls koncertműsor felerészt Djabe kompozíciókból, felerészt pedig Chieli Minucci és Special EFX klasszikusokból áll. A címadó Waterfall szerzemények pedig természetesen mindkét repertoárból elhangzanak, melyek egyaránt nagyon jól működnek ebben a felújított, közös hangszerelésben is.
A végig egységesen erős programból kiemelkedik Chieli Without You szerzeménye, mely ezen a turnén hangzott el először élőben. Valamint a Nature Boy című remekmű, melyet a Special EFX nemrégiben megjelent Return to Budapest with Love archív koncertalbumáról is jól ismerhet a magyar közönség. A többségében erősen emocionális kompozíciók minden egyes turnéállomáson különleges atmoszférát teremtettek, mely különleges hangulatok szerencsére a vinilre préselt felvételen is átjönnek.
A Tour Of Waterfalls nemcsak Chieli és a Djabe együttműködésének első albuma, de egyben az új Djabe fúvós, Zana Zoltán bemutatkozása is. Zoli egyaránt remekel a Minucci szerzeményekben és a régebbi Djabe kompozíciókban. Élményszámba menő szaxofon- és EWI játéka egyszerre idézi meg a Djabe indulását és a banda első hőskorát, miközben frissíti és modernizálja is a csodás fúziós kompozíciókat.
Mindez pedig high-end rendszerek tesztelésére is alkalmas, döbbenetes hangminőségben szólal meg, miként azt már az Égerházi Attila producelte, Barabás Tamás maszterelte, Record Industry által préselt lemezeken megszokhattuk. De, ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, valójában ezt nem lehet megszokni. Önmagában is mindig döbbenetes egy-egy Djabe vagy QVP kiadvány hangzása. Melyek ráadásul annál jobban szólnak, minél jobb cuccokon pörgetjük és döngetjük meg a korongokat. Az ember tényleg önkéntelenül felkapja a fejét, még úgy is, ha már eleve számít a jóra. De mivel hétről-hétre bőséggel jelennek meg egyéb vinil kiadások is, bőven van összehasonlítási alap: mert egy-egy Rolls-Royce minősége mindenképp kiviláglik a sufnituning Ladák és szakadt Golfok tengerében.
Djabe with Chieli Minucci – Tour Of Waterfalls 3LP:
Side A
1. Waterfall (Minucci)
2. Sunday Afternoon
3. Daybreak
Side B
4. Island
5. Deep Lights
Side C
6. Without You
7. Buzzy Island
Side D
8. Waterfall (Barabás)
9. Before
10/a. Beginnings
10/b. Nature Boy
Side E
11. Speak To Me
12. Bodybeat
Side F
13. 4000
14. Lava Lamp
Djabe with Chieli Minucci 2024:
Chieli Minucci – gitár
Égerházi Attila – gitár, percussion
Barabás Tamás – basszusgitár
Kaszás Péter – dob, ének
Bubenyák Zoltán – billentyűs hangszerek
Zana Zoltán – szaxofon, EWI

A zenecsomag negyedik eleme a Djabe 2021-ben rögzített koncertalbuma, A csodaszarvas Debrecenben, mely CD-n kapott helyet a díszdobozban. A 2020-ban megjelent The Magic Stag album turnéterveit annakidején alaposan keresztülhúzták a covid-mizéria okán hozott karantén-intézkedések. Nemcsak az angliai bemutatók estek a korlátozások áldozatául, de a lemez egyik sztárvendége, egyben társszerzője, Steve Hackett sem tarthatott a Djabe fiúkkal a kevéske megvalósult európai turnéállomásra. Így aztán azt a megoldást választották, hogy a Genesis gitáros legendája vagy online csatlakozott a koncerthez, vagy pedig felvételről játszották be a narrációját az ősmagyar Csodaszarvas-mítoszt feldolgozó címadó közös szerzeményükbe.
A Csodaszarvas turné további érdekessége, hogy a megszólalást gazdagította Muck Ferenc, egykori Djabe alapító, aki 2019 és 2021 között néhány turné erejéig ismét csatlakozott az együtteshez szaxofonjával. Valamint szintén élőben hallhattuk a Magic Stag album további két fontos vendégművészét: Szabó Lászlót szitáron és gitáron, Karvaly Tibort pedig elektromos hegedűn és ütőhangszereken.
A csodaszarvas Debrecenben egy régóta várt, hiánypótló kiadvány, mely egy kényszerűen lerövidült különleges turné különleges programját örökíti meg. A gazdag hangszerelés mellett külön figyelmet érdemelnek még a koncertfelvételen az olyan ritkábban játszott kompozíciók, mint az Uncertain Time, a Soaring Hills, a Two Little Snowflakes, a Rising Horizon és a Far Away. Barabás Tamás basszusgitár-virtuóz szokásos basszus-improvizációját pedig az akkoriban elhunyt Szappanos György emlékének ajánlották. Ennél méltóbb módon és stílszerűbben pedig tényleg nem lehetett volna a zseniális Szapi előtt fejet hajtani.
Djabe – A csodaszarvas Debrecenben / The Magic Stag In Debrecen Live CD:
1. In Gyimes
2. Beginning Of Legends
3. The Magic Stag
4. Soaring Hills
5. Two Little Snowflakes
6. Power Of Wings
7. Uncertain Time
8. In Memoriam Szapi
9. Lava Lamp
10. Rising Horizon
11. Far Away
12. Down By The Lakeside
Djabe 2021:
Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Kaszás Péter – dob, ének
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Nagy János – billentyűs hangszerek
Steve Hackett – próza (felvételről)
Muck Ferenc – szaxofon, EWI
Szabó László – szitár, gitár
Karvaly Tibor – hegedű
Négyből négy telitalálat. Mind zeneileg, mind a hangminőséget- és mind a kivitelt tekintve messze átlagon felüli ez a gyűjtemény. Égerházi Attila producer, ötletgazda és társai sokadjára is csodát tettek. Le a kalappal!
Lemezborítók, illusztrációk: Barcsik Géza, Németh Szilvia Nészi, GR1993 Records