/Vörös István Produkció, magánkiadás 2023./

 „Vörös István olyan énekes, gitáros, dalszerző, előadó, aki dacol a mindenkori divattal, folyamatosan jelen van és a saját útját járja”. Itt és most, ezzel a lemezborítón olvasható idézettel akár le is tudhatnánk a 2023 év végén útjára bocsátott, Hallgass, ha jót akarsz (A legjobb Vörös István dalok) kiadványsorozat 8. darabjáról szóló lemez kritikáját. Ám annak ellenére nem tesszük, hogy aki ismeri az egykori Prognózis frontember zenei munkásságát, annak mindent elárul az egyetlen mondatba sűrített összefoglaló egy több mint négy évtizedes életútról. Amely nyugodtan felfogható akár Vörös István ars poeticájának is.

Ahogy ígértük, az idézett mondatnál bőbeszédűbbek leszünk; nem csupán a Vörös István Produkció befektetett temérdek munkája iránti szolidaritásból, de maga a kiadvány tartalma is erre készteti az elfogulatlan kritikust. A Hallgass, ha jót akarsz sorozat a kezdetektől nem titkolt célja, hogy a már emlegetett pályafutás során elkövetett szerzeményeket a mai kornak megfelelő szellemben, technikai minőségben, de nem utolsó sorban tartalmi-művészi felfogásban is, megújult formában kínálja az effajta zenére fogékony hallgatóságnak. Amelyre nem kötelező kitenni sem a tizenkettő, sem a tizennyolc, de még a negyvenes vagy éppen a hetvennyolcas korhatárra vonatkozó „piros karikát” sem. Magyarán, Vörös István dalai korhatár nélkül fogyaszthatók. Akár némi rövid, vagy hosszú itallal leöblítve (Az eltartott kisujj, illetve a dress code nem kötelező!), ám anélkül is könnyen emészthető az anyag. Nem üli meg a gyomrot, töltelék híján fogpiszkáló sem szükségeltetik, ellenben a tizenkét fogásos menü elfogyasztása után, a lemezvégi negyvennyolcadik percben a megelégedettség és jóllakottság érzete garantáltan jelentkezik.

A sorozat tematikája szerint az átdolgozások mellé minden korongra legalább egy új darab ősbemutatója is dukál, ezúttal sincs ez másként. A veszteség, reménység opusa igen erős indítás, hiszen Vörös mellett az előadó partner nem más, mint az egykori Generál és Piramis sztárja, Révész Sándor. Az akusztikusra vett dal legfontosabb üzenete (refrénje) az „élni és szeretni” szlogen, különleges színezetet adva annak a szomorú esetnek, miszerint a vendégénekes (akinek egyébként az orgánuma, extrém hangmagassága mit sem kopott az idők során) a felvételt megelőzően épphogy átesett egy súlyos (nép)betegségen. Erre érez rá és ad egyfajta gyógyírt Vörös Pisti mélyenszántó gondolatokat ébresztő dalszövege, prózai, sanzonszerű, elbeszélő előadásmódja, és persze éneke. Összefoglalva: egy régmúltban gyökerező stílusban, XXI. századi, modern hangszereléssel előadott duettről beszélünk.

Hasonlóan új köntöst kaptak a ’93-as Vörös István és a Prognózis néven napvilágot látott Ez egy kutya világ, illetve a ’97-es Szűk nekünk ez a város albumok Napszerelmesek és Láthatatlan jó tündér tételei is.  De a szerkesztő ugyanúgy elővette és leporolta a nyolcvanas évek Prognózisának olyan kiválóságait, mint az 1984-es Előjelek LP-ről a Korántsem végleges témát, amely 2023-as verziójában nem kevés meglepetést okozva – újhullámos, elektronikus effektekkel tűzdelve – az István, a király rockopera bensőséges hangulatára hajaz. Vagy épp az 1986-os Tele van a város szerelemmel vinil egyik sikerdalát, az Add ki magadból a feszültséget címűt; ez utóbbi jó iskolapéldája annak, miként lehet egy vérbő rock nótából vonósokkal tűzdelt, úgynevezett romantikus verziót kreálni. Nos, Vörös István megoldotta. Folytatva a sort, remekül remake-elte az 1988-as Piknik Klub (Neked valaki kell; Együtt is egyedül vagyunk) már befutott darabjait is; a főként zongora dominanciájú akusztikus átdolgozásokat vonósok – utóbbit némi szintetizátor és rockos, keményebb gitáros hangszereléssel is – gazdagították.

Aztán az ezredforduló előtt, megunva a zenekarokkal való hálátlan és folyamatos bíbelődést, eljött a kötetlenség és a korlátlan alkotói szabadság ideje. A korábbi zenékben gyökerező dallamok, ritmusok, szerkezetek korszerűsített előadása, ha úgy tetszik, a megkezdett út folytatása. S vele 2000-ben mintegy szimbolikaként a már szólóénekesként, kísérőzenekarral készült Magányos utazó album. Félúton – no, nem Földvár, sokkal inkább- egy határozott cél felé.  A veretes nótában felsorolva Vörös Pisti életének vágyait, legfontosabb állomásait: „Bár erről a földről mindig a csúcsra vágytál; / s a tengernek mélyén vajon mit találtál?! / Ezerkilencszáznyolcvanegy, nyolcvankilenc és kilencvenegy, ezerkilencszázkilencvenkilenc, / és persze kétezer-egy.”

A maradék négy szerzemény egyértelműen az évezred eleje óta tartó szólókorszakot reprezentálja: az újrakevert és feljátszott Lélekvesztőn utazunk 2004-ben, A hínár (Hírek a nagyvilágból) és a Szép időnk lesz tételek a Mindenkinek jó lesz – legutóbb (2021-ben) kiadott Vörös István új dalokat tartalmazó – albumának veretes darabjai. A mostani, Hallgass, ha jót akarsz kiadvány zárótétele az instrumentális Titkolt szerelmeim (Én az időt nem sajnálom, 1996); Vörös Pisti jutalomjátéka a legendás, öreg Fender Stratocasteren, mintegy emlékeztetve arra, hogy tulajdonosa – jól énekelhető szerzeményei és dalszövegei mellett – mégiscsak kivételes, rá jellemző gitársoundjával, ha úgy tetszik, hangszeres tudományával lopta be magát a nagyközönség szívébe anno. A sokoldalú muzsikus sokadszorra bizonyítja be a kétkedőknek, hogy a gitározás olyan, mint a biciklizés: ha egyszer megtanultad, nem tudod elfelejteni. Csupán haladva a korral, minduntalan meg kell újítani. Lehet az épp líra, sanzonszerű szövegmondásos előadásmód, újhullámos, elektronikus műfaj, de lehetnek akár űrzenére kacsingató újszerű, kísérletezős technikai megoldások is női vokállal, kiemelt zongorakísérettel. És persze az elmaradhatatlan vonós hangszereléssel. Vörös István még a felsorolt, jelenlegi modern, kísérletezős hangzásvilágának kialakítása mellett sem feledkezik meg a gitárhangzás fontosságáról: legyen az akusztikus, vagy épp kissé keményebb, rockos megszólalás. A rockzene eme alapvetését magára nézve mindig is kötelezőnek tartotta és tartja ma is, mintegy emlékeztetve hallgatóságát: mi rockzenét játszunk, kérem, csak éppen a szokásostól némileg eltérő formában, amit úgy hívnak, hogy kultrock. Nem csak vájtfülűeknek.