Idén nyáron egy igen fontos helyszínre, Esztergomba érkezett a kollégánk, Hegedűs István által megálmodott Mondj egy dalt fesztiválsorozat. Mivel az alapzenekarok közül kettő, a Tűzkerék xT és a Tunyó Öröksége is esztergomi eredetű, illetve illetőségű, papírforma volt, hogy forró hangulatú, hatalmas buli kerekedik majd a dologból. Úgy is lett.
Bár a konkrét sorozat 2018-ban kezdődött, de mivel Hegedűs Pisti sok hasonló kezdeményezésben is benne volt, például a 2012-es Égi Zenekar Fesztivál kitalálásában és megszervezésében, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy olyan ember ideája áll a rendezvények mögött, akinek valóban fontos a magyar rockzene elhunyt legendáinak tisztelete, értékes életműveik életben tartása. Így aztán mindig örömmel csatlakoznak hozzá, akik szintén kellő elhivatottságot, akár még küldetést is éreznek magukban mindehhez az alázatos szolgálathoz.
Mivel az esztergomi rock and roll bálozás tényleg kivételesen jól sikerült, nagyon sajnáltuk, hogy a Korál Tribute Band egyéb elfoglaltság miatt ezúttal nem tudott részt venni a buliban. Hatalmas jutalomjáték lett volna a Lakatos Alex által vezetett társulatnak egy ilyen lelkes, barátságos légkörben, válogatott közönség előtt játszani.
A Mini Art-űr koncertjét egy archív anyag, a Pereszlényi Zoltán által 2000-ben rögzített speciális Török Ádám & Mini koncertalbum, a Keszthelyen ma lenni jó ősbemutatója vezette fel. A hivatalosan 2025. augusztus 12-én megjelent CD pedig kifejezetten jó szolgálatot tett, hiszen mire Völgyi Bécóék a színpadra léptek, már kellően hangulatba jöttek a Mini- és RABB-rajongók. Hatalmas buli kerekedett, amiben Gyugyó emléke és a közönség mellett a jól felkészült muzsikusokból álló zenekarnak is nagy-nagy szerepe volt.
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy nem csak az esztergomi állomás, de úgy általában, az egész eddigi karrierje egyik legjobb koncertjét adta a Mini Art-űr. Alaposan kigyakorolva, fegyelmezetten, profin vezették elő Török Ádám különféle formációinak legjobb kompozícióit, életünk soundtrackjének fontos darabjait. A Smoke On The Water-rel feldobott Körbezárt a dzsungel, az idén ismét újraértelmezett Kereszteslovag, a szokásos közös játékkal felvezetett Gőzhajó, vagy a RABB vidámságok egyaránt csemegék voltak a füleinknek. Völgyi Béla Tibor „Bécó” fuvolista, énekes, Horváth Balázs gitáros, Gajdán Szabolcs billentyűs, énekes, Turuczkai Imre basszusgitáros és Nagy Ferenc dobos egyaránt kalapemelést érdemelnek. Mert bár Gyugyó nyilván pótolhatatlan, de minél többen játsszák a dalait annál jobb. Főleg, ha ilyen elhivatottan teszik, mint az Art-űr legénysége.
A másodikként érkező Barta GT ebben a formációjában első koncertjét adta Esztergomban. De a Mr. Basary ének, Gál Gábor gitár, ének, vokál, Talabér László basszusgitár, vokál, Katona Kristóf dob felállású Barta Tamás emlékzenekarban nyoma sem volt lámpaláznak vagy megilletődöttségnek. A magyar rock nagy öregjei és a hozzájuk csatlakozott ifjabb dobos-tehetség hatalmas elánnal csaptak a hangszereik közé.
Ráadásul Gál Gáborék szerencsére nem a könnyebb végét fogták meg a dolognak, így aztán a hálás közönség végre olyan Locomotiv GT klasszikusokat is hallhatott élőben, mint A tengelykezű félember, A Napba öltözött lány, a Kotta nélkül vagy a Semmi kertje. De még az első két, abszolút zseniális Locomotiv lemezhez képest már egy cseppet halványabb Bummm! LP-ről is jó érzékkel választották ki a legjobb pillanatokat. Itthon vagyok végre! – érezhették a korai, progresszív LGT – az elmúlt évtizedekben igencsak elhanyagolt – rajongói.
Egy bíztató kezdetet láthattunk, mely érdekfeszítő programhoz ha Lacikáék hozzátanulnak még pár hasonló veretes Hungaria számot, igencsak mosolyoghatnak majd Barta Tamás, Laux Blöró és a többi hazai rocklegenda tisztelői.
A harmadikként koncertet adó Tunyó Öröksége zenekar mára már igencsak kinőtte magát. Mi több, a helyzet az, hogy klasszikus Mobil dalok többségét egészen egyszerűen jobban játsszák, mint a jelenlegi Mobil vagy a sokféle mobilmásolda. (Igen, pontosan tudom, hogy ezért megint mennyi köpködést fogok kapni. De a tények makacs dolgok. Tessék csak megnézni, meghallgatni, odafigyelni, átélni, megtapasztalni!) Talán a Bajnok Rock Team tudja ezt még most így, ilyen szívvel, lélekkel, hitelesen hozni, a 2020-as évek közepe táján is.
De a Tunyó Örökségének van még egy extra aduja, hogy a két énekese közül Fehér Zoltán „Frégó”, aki az esztergomi elődzenekarnak is a tagja volt, nemcsak hangban, de küllemében, jellemében, habitusában, kisugárzásában is olyannyira idézi meg szegény Tunyót, hogy egy-egy ihletett pillanatban nemcsak libabőrözhet, de akár az egész lényében is beleborzonghat az együttes nézője-hallgatója. Végtelen alázat a közönség, a rockzene és Péter emléke iránt. Nagyjából pont csak ennyi hiányzik a jelenlegi rockszíntér javarészéből, de az nagyon, mély tisztelet a kivételnek!
A Tunyó Öröksége másik nagy erőssége, hogy nemcsak az olcsó sikereket jelentő legismertebb P. Mobil slágerekben, Bencsik-szerzeményekben utaznak, mint oly sokan a Kárpát-medencében, hanem valódi mélymerítést adnak a feledhetetlen Tunyogi Péter pályafutásából. A gyakorlatban mindez magában foglal eredeti P. Mobil-, Tunyogi (Rock) Band-, Időgép- és Pardon-dalokat, valamint az egykor Tunyó által is énekelt Piramis-slágereket. Meg persze a P. Box-tól megörökölt, „négy rocktenor” verziós A Zöld, a bíbor és a feketét. Esetleg kéne még valami a Beton/Korona korszakból; vagy valamilyen emlékezetes Tunyogi vendégszereplés is, például az általa felénekelt Colorado dalok egyike és abszolút teljes lenne a kép. De Kovács Bence Armandék így is messze kiemelkednek a mezőnyből. Mert sokan vannak, akik nem szerették, nagyon nem tisztelték, leszólták, lehúzták, lenézték a kedves, jó Tunyót, manapság mégis a nevére akaszkodva keresnek könnyű sikereket. Oly jó látni, hogy azért a normalitás is létezik még, igazi tiszta búza a sokféle ocsú között. Nem véletlen, hogy a ráadásként elhangzó finálénak is a Tunyó Öröksége volt az alapcsapata. Jó egy ilyen társasághoz csatlakozni.
A zöld, a bíbor és a fekete közös előadásához Anda Ricsi, Anda Bálint és Mr. Basary ragadott gitárt és mikrofont. Ami nagyszerűen zárta le a fesztiválsorozat esztergomi állomását. Külön piros pont Hegedűs Pistinek, hogy nem feledte el a már szintén eltávozott Csiga Sanyit, a rockhimnusz szövegíróját is megemlíteni a konferálásakor. Hiszen, bár már napjainkra országos divattá vált a rockszínpadokon A zöld, a bíbor… előadása, sajnos sokan elfeledkeznek a szerzőről, aki nem csak ezt, hanem számos egyéb jó és fontos dolgot adott még a hazai rockélethez.
Az utolsóként fellépő Tűzkerék xT, -annak elődjét, a Tűzkerék RB korszakot is beleértve- immáron harmincöt éve gondozza Radics Béla életművét, zenei örökségét. A legendás nevet pedig nem más, mint Som Lajos engedélyével vették fel. Ami Lajos bátyám életében önmagában is garancia volt a minőségre, de persze a staféta átvevői azóta sem vallottak szégyent. Tóth Tamás Béláék egyszerűen csak tették a dolgukat, így aztán rengeteg emlékezetes koncert és fontos hanghordozó született már a munkájuk során az elmúlt évtizedek folyamán. A mára már a két Andával és F@ckin’ Gyurival felálló, modernkori klasszikusnak tekinthető Tűzkerék xT formáció szintén egyfajta ikonná vált, mely nemcsak esztergomi vagy visegrádi értelemben értelmezhető, de országosan is ismert. Sőt, a határokon túl is elismert. Talán még jobban is, mint a csonka országban.
Anda Bálinték műsorában ezúttal a szokásosnál is nagyobb figyelmet kaptak a Taurus-szerzemények, lévén, hogy a Korál Tribute Band kiesése miatt ezen az estén kizárólag rájuk hárult a Balázs Fecóról való megemlékezés. Melyben vendégként így komolyabb szerephez juthatott a Tunyó Öröksége nagyszerű billentyűse, Balázs Patrik. Miként a végére Gál Gábor is színpadra került egy ereszd el a hajam jellegű Zöld csillag erejéig.
Mint napjainkban minden normális rock produkció, a Mondj egy dalt fesztivál is megemlékezett a nemrég elhunyt Ozzy Osbourne énekesről. Ezen az estén a Tűzkerék xT tisztelgett némi kis kellemes Black Sabbath dallamokkal. Mély tisztelet és hála érte! Sokunk nevében hajtottak fejet Ozzy és a Sabbath nagyhatású életműve előtt.
Minden összevéve, az Esztergomi Rugby Club területén megtartott program elérte a célját. Nem ez volt a legnagyobb közönségszámú Mondj egy dalt fesztivál, de mindenképp az egyik legjobb, leglelkesebb és legbarátságosabb. Megvallom őszintén, elértem azt a kort, hogy már a legkevésbé sem hiányoznak a megélhetési rockerek, a műmájerek és a VIP-ban viháncoló hangemberek. Sokkal inkább a minőség, mint a mennyiség. Márpedig az esztergomi Mondj egy dalt minden tekintetben minőségi volt. Ahová rendezőként, előadóként és közönségként is a hazai rockélet színe-java jelent meg. Feketeöves gyűjtők, rajongók, archívátorok, egykori- és még mindig aktív szervezők, újságírók és persze énekesek, énekesnők, zenészek. Igazi zenészek, nem pedig a stadionok ellen tüntető, majd azokban mégis fellépő nullaértékű celebek, politikai bohócok és egyéb kártékony nímandok. Itt bizony valódi zene szólt, a már eltávozott nagyjainktól, a hazai rockélet legjobbjaitól, komoly mondanivalóval, komoly művészek előadásában, érthetően, magyarul.
Ebből és a hasonló igaz rendezvényekből kéne még sokkal több, hogy végre a kulturális életben is megkezdődhessen egy valódi paradigmaváltás, miként a végletesen megosztott társadalomban és a mesterségesen felheccelt néplélekben is az érdemi gyógyulás. Mert igenis kell a barátság. Add tovább!
Fotók: Balázs Erika, Tóthné Emike, Katona Lajos, Jozé és a fesztivál résztvevői
Videók: Jozé – TTT Nemzeti Rockarchívum
