– QSS, ETA, Ramonz – Dürer Kisterem, 2023. 09. 30. – 10. 01.
2023. szeptember 30-án este és október 1-én hajnalban dupla punk fesztivál zajlott az új Dürerben, melynek apropóját az 1983-ban megtartott II. Magyar Punk Fesztivál és utóéletének 40. évfordulója adta. A CPg teljes körű és általános rehabilitálásának is beillő nagyszínpados események után a szegedi fiúk levonultak, majd belekezdtek az igen hosszúra nyúló dedikálásba, miközben a Dürer kistermében elkezdődött a második etap, a Kézigránát kell! című aftershow, minifesztivál.
Mivel a CPg programja alatt komolyan szétütötték a vesém, illetve szétrúgták a bokám is, úgy gondoltam, egy kicsit leülök. Kipihenni a bootlegerek egyébként sem könnyű életének aznap esti fáradalmait. Közben azért fél szemmel oldalról figyeltem a CPg aláírásokra váró tömeget is. Felemelő volt látni, hogy hiába volt az átkosban minden lejárató kampány, meg hiába terjesztett aljasságokat az állampárt alattomos suttogó propagandája, azért a dolgok idővel mégiscsak a helyükre kerülnek.
Különösen érdekes volt ezt egy olyan este, mely a Mos-Oi szövegek miatt kirobbant egykori botrány nélkül meg sem valósulhatott volna, mégis mindenki mélyen hallgatott Szappanos Gyuriékról. Aki, amellett, hogy később az ország egyik legjobb basszusgitárosává képezte magát és fantasztikus produkciókban csillogtatta tudását, a hőskorban még ahhoz is volt vér a pucájában, hogy olyan dolgokkal kapcsolatban is megfogalmazza a környezete véleményét, amiket nagyon nem volt tanácsos a diktatúrában feszegetni. Szóval néztem a közönség szeretetétől elhalmozott Güzüéket és arra gondoltam, hogy tényleg ideje volt őket rehabilitálni. Mert nem elég, hogy nemzedékük legbátrabbjai közé tartoztak, de nagyjából azért is pont ők kapták a ténylegesen letöltendőket, mert a Mos-Oi környezetében azért voltak olyan prominens, fővárosi papák is, akikre még a kézivezérelt bíróságnak (Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet…) és az Erdős-féle pop-polipnak is tekintettel kellett lennie…
Miközben ezen merengtem és a fájdalmaim is enyhültek, jeleztek a haverok, hogy odabenn már elkezdődött a második kör a jóféle zenés mulatságból. Hát feltápászkodtam és megpróbáltam bejutni a Linx már valóban zajló koncertjére. Majd jött az újabb fityisz. Valaki annyira összecserélte a kapunál a rockinformos karszalagokat, hogy nem csak a nagyszínpadnál nem voltam jó a kordon mögötti fotózásra, de a kisterembe meg úgy en bloc nem akartak beengedni. Hát jó, gondoltam, akkor kisétálok és iszok még valamit, kezd már sok lenni a meglepetésekből…
Már majdnem hazaindultam, mikor az egyik régi barátom visszarángatott a terem elé. Majd miután rám adatta az időközben általa rendezett, végre jóféle színű karszalagot, pont akkor ért véget az első fellépés… Sajnálom, mert a büfébe tódulók azt mesélték, hogy jó volt a Linx…
QSS
A QSS-t viszont már a legelejétől láttam-hallottam és jó, hogy végül maradtam, mert lenyűgözött a csapat energiája. Bár a kinti koncertek sem voltak épp egy öregotthonba való szolid esztrádműsorok, de amit a kisteremben a QSS, majd az ETA is elővezetett, valami egészen más szintet képviselt, mint a nagyszínpad, osztálytalálkozókba oltott népünnepély jellegű összeröffenése.
Az egész csapat nagyon odatette magát, de amilyen elánnal Totya (Tóth Zoltán basszusgitáros – a szerkesztő) és Vessy (Veszelszki Norbert énekes, gitáros – a szerkesztő) vitték a hátukon a bulit és egyben szinte az egész punkfesztivált, az maga volt az őserő, a punk zabolátlanságának a legtisztább, legőszintébb megnyilvánulása.
Külön öröm volt, hogy a QSS a legkevésbé sem ragadt a múltba, nem vált önmaga emlékzenekarává, hanem bátran játszották az újkori, sőt a legújabb számaikat is. Így például az idén publikált, Többet akarok című dalcsokor olyan, orchidea-szépségű, finom opusait is, mint a szép új világ csodáit megéneklő Középkor. Példaértékű ez a hozzáállás. Vagány, bátran beintő, előremutató és még mindig aktuális. Ezért bár a punk már vagy jó negyven éve „halott”, az ilyen produkciók mégis őriznek egy kis lángot abból, amiért ez az egész annakidején megszületett, majd pár évre futótűszerűen elborította a világot.
ETA
Sáthy Robi sosem adja fel. Így hát, íme, itt van az újkori ETA, ki tudja hányadik új formációja, mely megint üt, mint a vídia. Amit a Kézigránát kell! fesztiválon a QSS elővezetett, maga volt az energiabomba. Az ETA pedig ott folytatta, amit az előző produkció a Nem is bánom-mal abbahagyott. Jött a friss és ropogós Kultúrkorcs, majd az elmúlt években megjelent három album összes alapvetése. Szintén vegyesen az újkori szerzemények és nyolcvanas évek klasszikusai. Keményen, hitelesen, odaszántan, nagyon komolyan véve a közönséget és a színpadot.
Mivel az ETA is hihetetlen intenzitással izzott, végig az egész előadásuk alatt, többen is mondták, hogy ez a kisterem egyáltalán nem egy levezetés, hanem sokkal inkább főműsor-szerű megkoronázása a szabadtéri fesztiválnak. És valóban, az ETA legénysége a rendkívül erőteljesen, teljes bedobással elővezetett húszdalos setlist legeslegvégig, a harmadik ráadásig kitartott lendülettel és velős mondanivalóval.
Ezt a bandát biztos, hogy a nem gyanús hátterű, külföldi NGO-k tartják életben, hogy legyen, aki felkérőzze a megbízóik üzeneteit. Ennyire kendőzetlenül őszinte, sajátosan megfogalmazott, a világtrendekkel bátran szembemenő sorokat tényleg csak egy zsigeri punk tud így előadni és hitelesen képviselni. Minden műfaj kitermeli a maga klasszikusait. A CPg, a Kretens, az Auróra, a Trottel vagy a QSS mellett az „ETA vonósnégyes” is azon együttesek közé tartozik, akik úgy élték túl a legendák ködébe vesző nyolcvanas éveket, hogy miközben a főhősök önazonosak maradtak, érdemben is tudták bővíteni az életműveiket.
Ramonz
A plakáttal szembesülve elsőként furcsának tűnt, hogy egy tribute produkció fogja zárni a programot. Viszont akkor és ott, élőben nagyon is jól működött ez a műsorszerkesztés. Így ugyanis senki sem érezhette, hogy valamelyik kedvence, amolyan helyi mostohagyerekként úgymond rossz időpontot kapott. Ráadásul, mivel a Ramones örökzöldeket tényleg mindenki kívülről fújja, egy nagyon jó hangulatú és lényegében tét nélküli, laza ereszd el a hajam jellegű bulival zárult a hajnalig tartó mulatozás.
A klasszikusok együtténeklése közben pedig akár azon is el lehetett mélázni, hogy Tommy Ramone és csapata már akkor ezt csinálta, mikor még el sem kezdték a punk kifejezést használni az ilyenfajta muzsikálásra. A Ramonz pedig kellően jól játszotta ezeket az alapvetéseket ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet az eredeti szerzemények mondanivalójáról és Ramones katalógus máig duzzadó életerejéről. A néhol már-már Bon Scott pimasz előadásmódjára is emlékeztető színpadi gesztusok pedig mindvégig fenntartották az illúziót. Már amennyiben az ember hagyta magát szórakoztatni.
A dupla fesztivált záró R.A.M.O.N.E.S. tökéletes végszónak bizonyult. Az, hogy a Motörhead Ramones előtti tisztelgésével ért véget az este, igen jól rímelt össze azzal, ami nem sokkal korábban a merch pultnál történt. Mikor is a punkok mellett a hazai rock-, metal színtér színe java is tiszteletét tette a CPg koncertjén, majd hegyekben vásárolta fel a CPg trikók tömkelegét, hogy aztán talpig CPg-be öltözve állhassanak sorba Béla és a négy Zoli, azaz Haska Béla, Benkő Zoltán, Zemkó Zoltán, Nagy Zoltán és Varga Zoltán, a köztünk élő legendák előtt.
Fotók: Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum
