- New Orleans Music Club, 2026. május 24.
Május utolsó előtti vasárnapján, a pünkösdi hétvégén egy igazi, hamisítatlan időutazásra gyűlt össze a műértő közönség a Lovag utcai New Orleans Music Clubban. A tét nem volt kicsi: az egyik legrégebb óta aktívan működő magyar rock and roll zenekar, a Brillantin arra vállalkozott, hogy bő harminc év távlatából porolja le, és keltse új életre az 1993-as Elvis Presley magyarul című kultikus albumának anyagát.
Tudjuk jól, hogy mindig ingoványos talaj, ha valaki egy olyan örökséghez nyúl, mint az övé, pláne magyar nyelven. Azonban az egykori Magyar Rádió 8-as stúdiójában rögzített hanganyag nagyon nem poros paródia, vagy izzadságszagú erőlködés az eredeti szolgai reprodukálására, hanem ízig-vérig tiszteletadás. Külön zenei csemege és a produkció hitelességének záloga, hogy az eredeti kazettaalbum öt közreműködőjéből hárman is ott álltak a deszkákon, miközben a visszarendeződésnek köszönhetően a Brillantin brigád jelenlegi öt tagjából négyen már korábban is játszottak a csapatban.
Az ország egyik legrégebben működő rock and roll zenekara ugyanis megújult formában állt a közönség elé. Így az állandóságot jelentő Gönczy Gabó dobos mellett ismét Farkas László „Mester” basszusgitáros, énekes, Dudinszky Zoltán „Dudi” zongorista, fúvós és Szathmári Zoltán „Szatyi” gitáros, énekes szolgáltatta a zenét. A legújabb Brillantin felállás énekesnője az a Haratik Edina lett, akit az Asterix és a Deciband együttesekben, illetve musicalszínésznőként is láthattunk, hallhattunk már korábban.
A Brillantin pedig sokadszorra is jött, látott és győzött. Megvallom, duplán kíváncsi voltam, milyen lesz majd ez a program – hiszen az új együttest, sokakhoz hasonlóan én is aznap hallottam először, aztán a régi lemezanyag újrabemutatója is kellően érdekesnek ígérkezett. A helyszín a New Orleans, melynek jelenlegi hangcucca meglepően jól szól. Kis túlzással szinte minden este koncerten vagyok, így aztán jól ismerem, melyik fővárosi klubban milyen hangzásvilág várható. A háromfelvonásos hosszú műsor alatt alaposan be is jártam a helyszín mindkét szintjét, sehol sem volt probléma. Mindenhol tisztán kivehető volt minden hangszer, ráadásul a felső szinten is megmaradt a dinamika, ami azért komoly dolog egy ilyen sarokszínpados kialakítás esetén. A klub további előnye, hogy a belső terek ötletes kialakításának köszönhetően a táncolóknak is bőven jut hely, valamint az asztalok mellől is kiválóan látható, hallható az előadás.
Az első és az utolsó felvonásban a Brillantin saját dalokkal, valamint klasszikus rock and roll, boogie-woogie, swing és rockabilly slágerekkel szórakoztatta a közönséget. Amikor Bill Haley Rock Around The Clock-ja megszólalt, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem hakniról van szó. A főnök simán hozta a rock and rollhoz kötelező lüktetést, mely mellé Mester basszusgitár-játéka és éneke betonbiztos alapot adott, miközben Szatyi gitárjából dőlt a hamisítatlan vintage sound. Külön ki kell emelni a billentyűs, szaxofonos Dudi játékát, aki lazán hozta azt a dinamikát, ami nélkül mondjuk egy Weep No More My Baby biztosan nem működne. Mindezt őszintén, lelkesen, hitelesen. Kisebb-nagyobb mértékben mindannyian kivették a részüket a vokálból és a konferálásból, míg a férfihangot igénylő számokat a két gitáros énekelte.
Haratik Edina remekül egészítette ki a fiúkat, frissességet hozva a dögös rockabilly tempók közé. Csodálatos orgánumával és biztos technikájával teljesen mindegy volt, hogy Dolly, Szandi, Brenda Lee, Connie Francis vagy Tina Turner által sikerre vitt dalokat kell előadnia, mindig sikerült elkapnia a lényeget. Mindezt a hallgatóság lelkesedése is visszaigazolta, hiszen mindenki tapsolt, táncolt és örült. A közönség az első daltól az utolsóig együtt lélegzett és mozdult a zenekarral, a parkett egy pillanatra sem ürült ki.
A második blokkban elhangzó Elvis-műsor gerincét alkotó örökzöldek szintén hatalmas sikert arattak. Persze nincs mese, az olyan slágerek, mint a dögös Vadászkutya (Hound Dog), Mire vársz (Treat Me Nice) és Börtön Rock (Jailhouse Rock), a baljósan lüktető Megtört Szívek Szállodája (Heartbreak Hotel), a kedélyes Teddy maci (Teddy Bear), a rohanó Nagy adag szerelem (A Big Hunk Of Love) vagy a líraibb All Shook Up (Be vagyok indulva rád) mind-mind bizonyították, hogy a magyar szövegek dacára a zene megőrizte a tengerentúli karakterét. Különösen, hogy a művészi fordítású magyar szövegek remekül passzoltak az eredeti kompozíciók világához.
Külön érdekesség, hogy a fiúk az est folyamán egy-egy Carl Perkins, Dusty Springfield és Big Joe Turner sláger magyarításával is meglepték a hallgatóságot. Persze a háromból kettőt Elvis is énekelt, így abszolút illeszkedtek a műsorba.
Szerencsére nem volt öncélú művészkedés vagy felesleges modernizálás. A hangszerelés végig hű maradt a gyökerekhez, a közönség pedig hálásan vette a lapot. Aki ott volt a New Orleans Club falai között, egy végletekig kimunkált, a műfaj iránti alázattal teli örömzenélést kapott. Ritka az ilyen őszinte lemezbemutató a mai túlproducelt, mesterkélt műanyag zenei világban. A Brillantin megmutatta, hogy az Elvis-életmű magyarul is élő, lélegző rock and roll, nem pedig múzeumi tárgy. Reméljük, lesz még alkalom ezt az anyagot újra élőben látni és hallani!
Fotók és videók: Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum
