„A Húrokon írt történelem eheti vendége Köves Miklós Pinyó. Az epizód premier az M5-ön lesz, most szombaton, 15.30-kor. A vágatlan beszélgetés ugyanebben az időpontban debütál a youtube csatornánkon.
A hazai rockzene nagy öregje, aki a dobok mögül nézte végig, a magyar könnyűzene történelmének legutóbbi, mondjuk legalább 60 évét. Alapító tagja volt a Piramisnak, az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magyar zenekarnak, amely körül olyan rajongás volt, amely példátlan a magyar kultúra történelmében. Rengeteg jó sztorija van, és ezeket most mind el fogja mesélni.
A Húrokon írt történelem vendége: Köves Miklós „Pinyó”.

Jozé kolléga interjújából részletek:
Amikor az első nagylemez megjelent, akkor a csúszás ellenére is csak keveset nyomtak belőle. Aztán viszont, mikor napok elkapkodták és valami elképesztően nagy sikerünk lett, hogy mindenkit meglepett, minket is, őket is, Erdősék hirtelen váltottak és elkezdték követelni a másodikat. Akkor elkezdtük írni a következőt. De hát az nem úgy ment, mint az elsőnél, ami már egy kiforrott, kész anyag volt. Sietnünk kellett, viszont közben folytatódott az állandó koncertezés. Ezért van, hogy aztán kevesebb időt tudtunk a lemezanyagokkal foglalkozni, mint amennyit szerettünk volna, mint az elsőnél. Minden lemezen van jó, meg rossz is…

Hogyan éltétek meg ezt az extra nagy sikert, hogy így reagált a dalaitokra a közönség, ami a koncertlemezen is hallható?
Hát ez egy érdekes dolog. Akkoriban voltak azok a bizonyos szolidaritási bulik. 1977-ben ott volt velünk a Liar, egy angol zenekar, akit idehaza mi vittünk turnézni. Mikor mentünk a BNV területére az ORI buszával és a közönség megemelte a buszt, még az angolok is megijedtek. (nevet)
Lenyomtuk a bulit, aztán kimentünk Lajossal a ház elé és akkor összeölelkeztünk. Mondtam neki, most bejött, erre ő is, hogy igen. Az volt az a fordulópont. Olyan extázisos dolgokat nem láttunk még korábban. Meg, hogy tényleg őrjöngtek. Én onnantól datálom, hogy felértünk a csúcsra. Bár nem volt hosszú idő, csak egy négy-öt éves kaland. De az a pár év volt a meghatározó. Ráadásul még volt egy pár hasonló. Az ifiparki téli buli, ahol olyan nagyon nagy tömeg volt, nem láttad a végét és közben meg esett a hó. Volt még egy olyan ifiparkos buli, hogy amikor a hegy tetejére elnéztem, mindenhol emberek. Miközben az utcán is hömpölygött a tömeg. Azt hihették, hogy focimeccs van, annyian maradtak kint a Park előtt. Mi ezt persze akkor nem tudtuk, mert hátulról mentünk be, de aztán az ismerősök elmesélték. Az emberek ott sétafikáltak, hátha mégis be lehet majd valahogy jönni…
A Rockinform hétrészes interjúsorozata itt érhető el Jozé jóvoltából:
Facebook: Húrokon írt történelem
Instagram: @hurokonirttortenelem
TikTok: @hurokonirttortenelem
