(1951. szeptember 29. Tokodaltáró – 2026. október 15. Budapest)

Mint azt Facebook oldalunkon csütörtökön már hírül adtuk, fogyatkozik a rockszakma. Nem sokkal Deák Bill Gyula távozását követően ismét búcsút kell vennünk egy meghatározó muzsikustól: csütörtökön érkezett a hír, hogy Margit József, a Kormorán, valamint a Kormorán Memory Band basszusgitárosa, énekese, zeneszerzője elhagyta a földi világot.

Kormorán Memory Band

Meghatározó muzsikust említettünk, holott személyét, kvalitásait, színpadi megjelenését, kiállását tekintve legendát is emlegethetnénk. Ám Margit József nem a könnyű sikerek felé orientálódott, életműve sokkal inkább a Kárpát-medencei népzene és a rock ötvözetéről szólt. Amely mellett mindvégig, élete utolsó pillanatáig kitartott. És amelyről tudjuk, hogy a maga zenei igényességével, különleges stílusával csupán egy jól körülhatárolható térben vívhatja ki a közönség szeretetét, elismerését. De Margit József ennek is örült. Sőt, ennek örült igazán.

Képzett muzsikusként 1982-ben foglalta el a Kormorán gitáros-énekes-szerzői posztját, ám hamarosan kiderült – már csak a nagybőgő szakon két évvel korábban befejezett konzervatóriumi tanulmányok okán is – a basszusgitár az igazi hangszere. Amit pályatársai, barátai, kollégái elbeszélése szerint is mesterien tudott megszólaltatni. Társszerzője volt az 1998-ban bemutatott Petőfi Sándor életét feldolgozó A költő visszatér című rockoperának, de hangszerelőként és énekesként nevéhez kötődik az Elektra mindörökké, vagy A Megfeszített című dalmű is. 1985-től mindösszesen három kislemezen, egy négyszámos középlemezen, valamint 18 nagylemezen szerepel szerzőként, énekesként, basszusgitárosként. Tiszta, jellegzetes orgánuma a Kormorán védjegyévé tette, nem véletlenül emlegették a „Kormorán hangjaként”. A Betlehemi királyok című Petőfi vers megzenésített változatában méltó társa Deák Bill Gyulának, Varga Miklósnak, illetve Vikidál Gyulának; az énekes quartett e művel örökre beírta magát a magyar rock történelmébe. A kiadványt nem utolsó sorban minden idők legnagyobb példányszámú karácsonyi albumaként jegyzik. 2012-ben látott napvilágot Reál Margit című életmű nagylemeze, amely 60 + 1 év munkájának 15 dalban előadott összegzése.

Hogy a Kormorán zenei világától mennyire nem tudott – és nem is akart – elszakadni, mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2005-ben megalakítja a Kormorán Memory Bandet, amellyel az anyazenekar zenei szellemiségét viszi tovább két elválaszthatatlan jó baráttal, zenésztárssal: Jenei Szilveszter gitárossal, illetve Gál Péter hegedűssel. A formáció 19 év együttmuzsikálás után 2024. szeptember 22-én a Stefánia Palotában megtartott ünnepi koncerttel búcsúzott a közönségtől.

Margit József szép, tartalmas pályaívet tudhatott magáénak. Hatéves kora óta zenélt, elvégezte a Konzervatórium Jazz Tanszakát, majd az Esővárók zenekarban kezdte bontogatni szárnyait. Ezután robbant be életébe a Kormorán, amellyel tizennyolc esztendőn keresztül 2000-ig zenélt. Egy évvel később lépett be az esztergomi Memory Bandbe, majd2005-ben megalakította saját formációját, a Kormorán Memory Bandet. Emellett tanított, de színházi- illetve stúdiózenészként is letette névjegyét.

Aztán az a szép és mozgalmas életpálya 2026. október 15-én mindörökre lezárult. De kompozíciói, színházi munkái túlélték, és megmaradnak az utókornak. És ezáltal a zeneértő- és szerető közönség jó emlékeztében is. Isten adjon neked örök nyugodalmat, békességet Margit Józsi! Hiányozni fogsz.