Herskovits Iván hosszú időn keresztül a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt. Nevéhez több életműsorozat és ritka felvételeket bemutató rádióműsor fűződik, érdemei a magyar könnyűzene teljesebb megismertetésében elévülhetetlenek. Egy ideje Hollandiában él, de ma is foglalkozik a magyar rock történetével. Interjúnk apropóját készülő könyve adta, amely Barta Tamásról fog szólni.
Mikor és hogyan fedezted fel magadnak Barta Tamás?
1978 és 1979 fordulóján történt, de egy kicsit visszább kell mennem az időben. 1977-ben „hallottam először igazán szólni az ezüstös hat húrt” – hogy az LGT-t idézzem. A hangszer Bencsik Sándoré, a P. Mobil gitárosáé volt. Az első interjúmat a P. Mobillal készítettem és ezután jó kapcsolatba kerültem a zenekarral, főleg Bencsikkel. A zenekar keddenként játszott az Ifiparkban, és már 1978-ban történt, hogy a színpad mögötti sufniszerű öltözőjében az egyik estén a koncert előtt gitárosokról beszélgetett néhány tag. Bencsik Sándor, Kékesi Bajnok László és Mareczky István volt jelen. Valaki felvetette a kérdést, hogy „ki a legjobb magyar gitáros”? Bencsik Cziránku Sándort tartotta a legjobbnak, de Mareczky a hátam mögül bemondta, hogy „A Barta”. Ez olyan volt, mintha valaki vállbabökött volna. Megragadt bennem. Nemcsak a vélemény, hanem az is, hogy valaki még 1978-ban is Bartát tartja a legjobb gitárosnak. Tizenhét éves voltam ekkor, és Barta már négy éve eltűnt a magyar színpadokról, rádióból, tv-ből és a lemezboltokból. Négy év ebben az életkorban hosszú időnek számít, és az, hogy Barta elment, régi eseménynek tűnt. Persze korábban is ismertem és szerettem a Bartás LGT-lemezeket, de sosem figyeltem tudatosan Bartára. Csak tetszett a zene, tetszettek a dalok.
Mi volt a véleményed az 1978-as LGT-ről, arról, ahol a zenekar akkor tartott?
1978 őszén jelent meg a Mindenki című lemez, és az volt az egyik legfontosabb benyomásom, hogy szinte teljesen eltűnt az LGT-ből a gitár. Hol van ezen a gitár? Ez volt az alapvető érzésem ezzel kapcsolatban. Csak az 1985-ös LGT-könyvből tudtam meg, hogy az album legnagyobb részét Presser–Solti duettként vették fel. Egyébként nézd meg a Nem adom fel videóját. Karácsony János csörgődobon játszik rajta. Az a Karácsony János, akit az első Generál-lemezen az olyan felvételeken hallhatsz gitározni, mint a Tűzmadár és a Tűzben égő fények.
LGT koncertélményeid voltak már ekkor?
1976-ban voltam először LGT-n, az FMH-ban. Ott még Karácsony James vitte előre a zenekart, mint frontember. Eszméletlen erőteljesen szólt a gitár! Sokkal keményebben és érdekesebben szólaltak meg ettől a Mindig magasabbra dalai a koncerten, mint a lemezen. Az ekkor készült In Warsaw album visszaad ebből valamit. Emiatt kezdett izgatni, 1978 végén, hogy milyen volt az LGT korábban.
Tehát 1978-ban indultál el visszafelé az időben, hogy feltérképezd az LGT múltját.
Igen, 1979-ben újra beszereztem a Bummm!-ot, amit öt évvel korábban elajándékoztam egy NDK-beli ismerősnek. Valamint a szomszéd srácoktól újra megszereztem az első két LGT-lemezt, plusz a korai kislemezeket is. Elkezdtem összehasonlítgatni a Bummm!-ot a csehszlovák Motor City Rockkal, amit egy évvel Barta távozása után készítettek. Hogy vajon mi történhetett itt…? Közben megjelent az Aranyalbum című kiadvány, amiről cikket is írtam. Nem értettem, hogy miért nincs rajta Barta- és Frenreisz-szerzemény, sőt, a zenekari tagok neve sincs megemlítve a lemezen. Én mindenesetre kiemeltem őket a cikkben, és olyan fotót is szereztem hozzá, amelyen Barta és Frenreisz is rajta van.
Egyébként volt egy másik oka is annak, hogy akkor kezdett el érdekelni a múlt: 1979-ben az egész magyar pop- és rockszintér olyan érzést keltett, mintha valami vákuumban volnék. Egyszerűbben fogalmazva: sivatag volt. A rockzenekarok tartalom tekintetében kifulladtak, a Dinamit és az Új Skorpió megalakulása volt a „nagy esemény“. Meg jött az EDDA és a Hobo Blues Band. A Beatrice volt az egyetlen új érdekes hang itthon. De számomra ez ahhoz képest, amit fél évtizeddel korábban az Omega, az LGT, az Illés meg a Bergendy csinált, mindez nem volt túl izgalmas. Miközben Angliából Clash-, Jam-, Police- és Joe Jackson lemezeket meg kazettákat lehetett kapni ismerősöktől, itthon azt láthattad hogy fiatal zenészek híján a hetvenes évek második és harmadik vonala veszi át a színteret.
Barta Tamás játékát és személyét viszont teljesen elfelejtették. A rádió nem játszott Barta-dalokat, így aztán valóban úgy tűnhetett a hetvenes évek vége felé, hogy a magyar zenei világ túllépett rajta…
Ez pontosan így volt. Elkezdtem Bartáról érdeklődni a zenészek körében is, de senki nem mondott semmi érdemit. Barta-ügyben teljes volt a csend. És itt van még egy példa, illetve adalék. 1979 tavasza végén vagy nyár elején volt egy Korál-koncert a Lőrinci Ifjúsági Parkban, előtt pedig egy disc jockey lépett fel. Valamiért nálam volt az Érints meg/Kenyéren és vízen kislemez. Megkértem Balázs Fecót, hogy kérje meg a lemezlovast, játssza le. Fecó odaadta neki azzal, hogy „tedd fel ezt az Ivánnak“. Ment a Kenyéren és vízen, jött Barta szólója, én meg figyeltem, hogy a félig teli nézőtéren, ami azért nem volt nagy, reagál-e erre valaki. Senki sem figyelt fel rá, beszélgettek tovább. Egyszer csak odajött a Papp Tamás, aki akkor még éppen a Korálban játszott, én meg kérdeztem tőle, hogy ismeri-e ezt. Fülelt egy kicsit és azt mondta, hogy nem. Erre mondtam neki, hogy azzal fogsz együtt játszani, aki itt énekel, merthogy akkor ment az új Skorpióba. Persze Papp Tamás egy újabb generációból való, de azt hiszem általánosan jellemző volt, hogy az olyan Barta-számokat, amiket a rádió vagy a televízió nem játszott, egy akkori zenész nem ismert.
Ebben a csendben hogyan tudtál mégis továbblépni a Barta-kutatásaidat illetően?
Ez nem kutatás volt, inkább rajongói érdeklődés. 1979 tavaszán az egyik este a papám azzal a hírrel érkezett haza, hogy Los Angelesbe utazik. A mai napig emlékszem rá, ahogy belépett, még talán le sem vette a kabátját, én már mondtam, hogy semmi mást nem kérek, csak egy interjút a Barta Tamással!
Ez nagyon merészen hangzik. Már-már elképzelhetetlennek tűnik…
Nem is volt egyszerű megszervezni. Az első próbálkozás sikertelen volt. A fotóművész Díner Tamás megszerezte nekem Komár Lászlótól Barta mamájának a címét. Elmentem hozzá, és a küszöbön át röviden elmondhattam, mit akarok. Nagyon bizalmatlan volt. Azt mondta, megkérdezi a Bartát, egy hét múlva jöjjek vissza a válaszért. Amikor egy héttel később visszamentem, egy atlétatrikós ember fogadott. Behívott, leültetett a kanapéra maga mellé és elmondatta velem hogy pontosan mit szeretnék. Majd közölte, hogy „nézze, a Tamás Amerikában találkozott a Carollal, Ő ott új életet kezdett; nem akarja, hogy innen keressék.”
Ekkor hallottam először Carol nevét. Búcsúzáskor, valószínűleg mert látta a csalódottságomat, azt mondta:„adok magának a Tamásnak egy bendzsós kabátját”. Ezzel a fogalmazással. Egy fellépőruha zakója volt, amit nekem adott. Természetesen még ma is megvan, és megmaradt bennem a gesztus is. Annyira emberi és megértő volt. Mint később kiderült számomra, ő volt Barta mamájának élettársa, majd későbbi férje.
Hogyan sikerült végül meggyőzni Bartát, hogy mégis belemenjen a beszélgetésbe?
A papám ismerte Szabó Gábor gitárost, az ő menedzserén keresztül megkeresték Bartát. Végül neki és a papámnak kétszer sikerült találkozniuk. Az interjú az első alkalommal készült el, másodszor azért találkoztak, mert Barta átadott apróságokat, amiket a mamájának küldött.
Tehát mégiscsak elkészült az áhított interjú. Elárulnál belőle néhány részletet?
Elsősorban arról beszél benne, hogy zenészként hogyan éli meg az amerikai létet. Szakmai dolgokról szól, megpróbálja egy Magyarországon élő valakinek megmagyarázni milyen az ottani zenei-szakmai környezet. Az interjú olvasható lesz majd a készülő könyvben, sok más érdekesség mellett. Ez egyébként az egyetlen interjú, ami valaha Bartával készült…
A teljes interjú itt olvasható: https://beatkorszak.blog.hu/2021/05/29/_a_tamas_uj_eletet_kezdett_amerikaban_nem_akarja_hogy_innen_keressek_herskovits_ivan_a_keszulo_barta?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare&fbclid=IwAR229PetgH2xpA5do9FKnr2TsZyOJ1q58R_wxu5JIPzV5Mng_qidzYaqiXQ
