Mareczky István „Totó”, a P. Mobil és a Korong együttesek egykori dobosa évtizedek óra Ausztráliában él, mégis részese maradt a magyarországi rockéletnek. A világháló segítségével követi az eseményeket, az őt érdeklő, érintő témákhoz pedig hozzá is szól. Hazalátogatásai alkalmával sosem mulasztja el, hogy színpadra lépjen egykori zenésztársaival.
A karantén időszak alatt Jozéval előásták a megsárgult képeket és a legendássá érett hanglemezeket, felidézve „Pistike” pályafutásának főbb állomásait. A beszélgetés harmadik részében a Bencsik-Cserháti-Kékesi-Mareczky-Schuster-Tunyogi felállású P. Mobil került terítékre.
A harmadik etapban tehát Totó mobilos tagságának második időszakát elevenítették fel. Egyebek mellett szóba került a Fekete Bárány koncert, Bergendy Pista, a harmadik P. Mobil kislemez, a Kentaur zenekar; valamint az Ikarus, a HIT és a The Tubes is.
Tunyogi-évek I. – A Bencsik-Cserháti-Kékesi-Mareczky-Schuster-Tunyogi felállás 1979-1980.
– Az előző részt ott hagytuk abba, hogy 1979-ban Vikidál Gyula ismét, ezúttal véglegesen elhagyta a zenekar. Nektek viszont adott volt egy-egy lekötött itthoni, illetve hollandiai turné. Május 7-én ugyan született egy felmondó nyilatkozat a korábbi dalnokotok tollából, miszerint „a P. MOBIL együttesben való közreműködésemet 1979. június 15-ei határidőig teljesítem…”, de aztán mégis sorra maradtak el az itthoni koncertek. Mi történt pontosan?
– Gyula lemondta a holland turnét, és megerősítette, hogy lelép, kilép, cserbenhagyja a P. Mobilt… Mi ezzel tisztában voltunk. Elfogadtuk a határozott kilépési szándékát. Viszont a zenekaron belül a szomorúság és a csalódottság hangulata uralkodott el… Na, de akkor jött a „Csoszoghy”, hogy fel a fejjel, megcsináljuk Hollandiát! Keresünk, találunk énekest és kész! A pofádat befogod, megyünk tovább! És tényleg megcsináltuk a holland turnét. És tényleg mentünk tovább. Sőt!
– Ez azért kellően visszaigazolja Lóránt zenekarvezetői potenciáját, rátermettségét!
– Természetesen. Nagyon csalódottak voltunk, szomorúak és elhagyatottnak éreztük magunkat. A frontember távozása egy zenekari közösségből, mindig megrázó. De azért van a hajcsár, a főnök, hogy lelket öntsön belénk, hitet adjon nekünk, kik szomorúsággal ízesített méla léhasággal vergődtünk magunk alatt. Na, de jött a „Csoszoghy”, az asztalra csapott, és szívlapáttal helyre tette a zenekart. Erőt és hitet adva, felkecmeregtünk a padlóról, talpra álltunk, feltápászkodtunk!
– Sok visszaemlékezésben szerepel a Papp Gyula által intézett ideggyógyászati kezelés is. Tudtatok ti, a hangszeres zenészek is ezekről a stiklikről?
– Utólag tudtuk meg. Volt valami orvosi papír, de mi nem foglalkoztunk vele. Ha menni akar, hát menni akar. Akkor már nem volt jelentősége. Sőt! Ha Vikidál meggondolta volna magát, már akkor sem jöhetett volna vissza a zenekarba.
– Miért?
– Nem fogadtuk volna vissza!
– Bár májusban elvileg már megvolt Vikidál utódja, a megtartott júniusi koncerteket mégis a Bajnok énekelte, mind itthon, mint Hollandiában. Miért vártatok még Tunyó bevetésével?
– Jobbnak láttuk várni, amíg a Tunyó betanulta a nótákat. Tehát megvártuk, míg a dalok 100%-osan megszólalnak az ő hangján és az ő előadásában. Csodálatos hanggal megáldott igazi egyéniség, kiemelkedő személyiség volt.
– Milyen volt a holland turné? Szerették a helyiek a P. Mobilt? Vette a közönség a lapot, frontember nélkül is?
A bulik nagyon jó hangulatban, vidámság és kacagások közepette zajlottak lefele. Együtt ettünk, ittunk, marháskodtunk, baromkodtunk és élveztük a helyzetet. Igaz, Gyula nem volt velünk, de a Janek, a „Jirzsiusz Fenomenusz” sikeresen pótolta a Gyulát…
– Közben láttatok más együtteseket is?
– A holland menedzser Amszterdamban elvitt minket egy Police bulira. De csak ott, a helyszínen derült ki, hogy a koncert elmarad, és helyette a The Tubes nevű együttes adott koncertet. Igaz csalódottak voltunk, de elmondhatom, hogy végül nem is nagyon bántuk, hiszen a Tubes nagyon, de nagyon jó volt. Kitűnő zenészek, kiváló zene, elrettentően élvezetes előadás volt ez.
– Van még más egyéb maradandó élményed, jópofa sztorid a holland turnén történtekből?
– A kirakatokban izgő-mozgó hölgyek látványa, szem és ínycsiklandozó volt. 50 gulden, bagatell. A nyílt utcán kokaint áruló félvér viszont tényleg félelmetes volt. Miután közöltem vele – magyarul-, hogy csóró magyar turista vagyok, ezért kevés valutakerettel rendelkezem, elröhögte magát, és megmutatta a kabátja alá rejtett kést. Majd békésen távozott…
– Milyen emlékeid vannak úgy általában a ’70-es évek végi nyugati világról? Különleges érzés lehetett hosszabb időre beleszagolni a vasfüggöny túloldalán tapasztalható szabadabb levegőbe…
– Az volt életem első nyugati útja. Már Hegyeshalmot elhagyva, élvezettel csöppentem bele az átkozott és megvetett kapitalizmus, émelyítő bugyraiba. Fotocellás vécé, szendvics automaták, mosolygó emberek, nyugodtság és szem-száj inger mindenfelé. Mit ne mondjak, lubickoltam benne…
– A saját bulijaitokon csak saját szerzeményeket játszottatok, vagy voltak feldolgozások is?
– Azt hiszem, csak saját dalokat adtunk elő… Talán csak a „Ha jössz hozzám, késő” volt az egyetlen kakukktojás.
– Hány buli volt Hollandiában? Mely állomásokra emlékszel?
– Már nem tudom hány buli lehetett. Tán tíz, tizenkettő. Állomások? Amszterdam az biztos, és Utrechtben is jártunk.
– Tunyogi Péter bemutatkozó koncertjére végül 1979. július 17-én került sor. Hogy sikerült az új felállás bemutatkozása?
– Nagyon jól sikerült. Igaz, az öltözőben Tunyó birkózott a zabszemekkel, meg a hajával, de végül derekasan helytállt. Sőt! Picirit vikidálos akcentussal énekelt, de azt később korrigálta szerencsére. Nos, azután, a saját hangját megtaláló Tunyó lett, a nagybetűs utánozhatatlan és egyéni TUNYÓ!
– Mennyit és hogyan gyakoroltatok az újraindulásra?
– Sokat gyakoroltunk, mondhatni rengeteget. Borzasztóan sokszor el kellett próbálni a számokat. Legtöbbet, a „Honfoglalás” szvitet nyüstöltük. Szegény Tunyó állandóan b@sztatva volt, hogy ne utánozza reflexszerűen a Vikidál hanglejtéseit és affektálásait…
– Emlékeid szerint hogy vette a törzsközönség a tagcserét? Annakidején egészen őrült dolgokkal is hülyítették egymást, hogy majd Tunyogi nem fogja bírni, meg bevérzik a torka és hasonló sületlenségek…
– Mendemonda… Már alig várták a srácok az új énekest! Csalódtak Gyulában… Szomorúak voltak a rajongók, de mellette sóvárogva várták az új frontember bemutatkozását. És végül, egyből el is fogadták, ami nagyon jólesett Tunyónak. Sőt, inspirálták arra, hogy tovább folytassa a saját, egyéni, utánozhatatlan hangján a P. Mobil számok sajátos előadását.
– Hogyan jellemeznéd néhány mondatban Tunyogi Pétert?
– Jellemes, karakteres ember volt. Picirit hiú, de a jó értelmében. Vágyott a közönség szeretetére. Közvetlen volt, és néha pajkos, is… Néha, a bulik előtt elmentünk csavarogni, várost nézni. Aztán olvadozott, mikor rácsodálkoztak, autogramot kérve, a rajongói leszólították, lerohanták…
– Milyennek írnád le a viszonyotokat? Annakidején Tunyó mindig elismerően nyilatkozott rólad.
– Mondhatni, barátok voltunk. Sokszor csavarogtunk együtt. A koncertek előtt és után is… A bulik alatt csak a hátát láttam. Néha szembefordult, akkor kacarásztunk, pofákat vágtunk…
– 1979. július 23-án ismét a Corvin Moziban játszottatok. Samu naplója szerint aznap volt a „Rosszemberek” show premierje. Mit takar e kifejezés? Ez lett volna a következő koncertprogram címe, tartalma?
– Nem hiszem, hogy ez egy koncertprogram címe lehetne. Tán inkább Szomjas György filmje ihlette volna? Nem tudom…
– 1979. szeptember 4-én komoly felhozatal lépett fel a Budai Ifiparkban. A P. Mobil mellett szerepelt még az East, az Edda, a HIT és a Hobo Blues Band. Őrzöl valamilyen emlékeket erről a nagy buliról?
– Minden ifiparkos buli hatalmas, élményekkel telitett volt. Maga a helyszín varázsa tehetett róla, mindenesetre lenyűgöző est volt, erős felhozatallal.
– Az Ifiparkos fesztivál volt a nyitánya a HIT együttessel közös P. Mobil turnénak. Tudsz arról valamit, hogy miként jött össze ez az együttműködés?
– Úgy gondolom, a Csepeli Papírgyár által működtetett klub vezetője, Szűcs Alfréd hathatós közreműködésével jött létre a baráti kapcsolat.
– Milyen emlékeket őrzöl a korabeli HIT együttesről? Milyenek voltak akkoriban? Gondolom Finkit is alaposan megfigyelted a dobok mögött…
– Persze, hogy figyeltem! Egyes megmozdulásait irigykedve… Meg az egész zenekart. Tetszettek, jók voltak. Jól sültek el, jól sikerültek a közös bulik.
– Novemberben ismét közösen játszottatok a Tátra moziban, egy jótékonysági minifesztiválon. Aznap a P. Mobil és a HIT mellett fellépett még az egykori Gesarol dobos, Szakács Laci vezette Ikarus együttes új felállása is. Hogy sikerült az előadás? Esetleg emlékszel még, hogy mennyivel tudtátok támogatni az erzsébeti úttörőtábort?
– Bolond kérdés. Hogy emlékezhetnék? Az én koromban?
– De a hangulat azért csak megmaradt…
– Konkrétumokra már nem emlékszem… Viszont arra igen, hogy az a buli is jó hangulatban zajlott. Szinte baráti összejövetel szerű élmény maradt meg, baromkodásokkal.
– Mint közismert, az első Ikarus formációból lett a Hobo Blues Band. Majd kigolyózása után Laci új Ikarust alapított, új tagokkal. Melyben Galla Miki lett az énekes-gitáros frontember. Milyen volt akkoriban Galla, mint rockénekes?
– Tény, hogy az Ikarus együttes rendesen ki lett golyózva saját magából. Egyenként, kettenként… Szakács Laci jó ismerősöm volt. Sokat hülyéskedtünk, már a kezdet kezdetén is. Aztán lassan-lassan, az Ikarus átváltozott, átalakult Hobo zenekarrá. A Kőrös kivételével az Ikarus együttes tagjait szélnek eresztették, szép sorban kirúgták őket…
Galla, mint rockénekes? Magyar humor… Viszont szeretem Gallát. Egyéniség, Az angol humor kiváló adaptátora, képviselője. A Holló Színház és a többi színpadi előadása megkapóan tiszteletreméltó és becsülendő. Szerintem a Karinthy-gyűrűt is megérdemelné az angol humor kiváló terjesztéséért…
– Nem sokkal korábban készült egy angol-nyelvű vikidálos P. Mobil demó is, melyre Miki írta az angol szövegeket. A kronológia zavaros e téren. Van, aki a megkérdezettek közül 1978-ra teszi a felvételt, mások 1979-re. Az ilyen-olyan kiadásokra is összevissza infó került. Te milyen dátumra voksolsz?
– Valószínű, hogy az eredeti 1978-as.
– Mikivel korábban is ismertétek egymást? Egyáltalán tudtatok róla, hogy Galla Miklós a Mobil angol szövegeinek a szerzője? Vagy az ilyesmit Lóri teljes egészében egymaga intézte?
– Lóri intézet mindent! De általánosságban azt gondolom, hogy Galla angoltudása és háttere biztosította a szövegek kiemelkedő minőségű és hatásos angolra fordítását. Nem volt ellenünkre. Sőt!
– 1979 decemberében a Szovjetunióban turnéztatok. Elvileg külföldön, a gyakorlatban viszont itthon, a Kárpátalja magyarlakta vidékein, ősi magyar földön. Hogy jött össze ez a lehetőség? Milyen emlékeid vannak az akkori viszonyokról és a helyi közönségről? Gondolom ki voltak éhezve az egészséges rockzenére és a magyar szóra…
– A Kárpátok aljára kimerészkedni, életem legmeghatározóbb, élményekben igen gazdag eseménye volt. Kezdve azzal, mikor a vonatot átrakták egy szélesebb sínre, daruval. Aztán Csapnál, a szovjet határ ellenőrzéskor, az orosz katonák sorfala közt ingázva, a fülbevalómat látva, kérdően egymásra vigyorogva, markolászták Ivánék a pisztolytáskájuk rozsdásodó csatjait… A közönség viszont frenetikus volt. Munkácson, Beregszászon és Ungváron széttépték az olajozott padlót. Hatalmas siker volt. Sokan sírtak, térdeltek és imádkoztak. Feledhetetlen pillanatok.
– Milyen volt az élet az akkori Szovjetunióban?
– Az ungvári szállodában, ahol laktunk és étkeztünk, illetve étkezni szerettünk volna, kértem egy rántott húst. Először értetlenül néztek, majd a homlokát csapkodva elrohant a pincér. Bő fél óra múlva megjelent és elém tette a rántott húst, rizzsel. Nos, a rántott hús, konzerv-löncsből készült, szépen kipanírozva… Aztán reggel, kértem szépen citromot a teához. Amire a szegény felszolgáló azt válaszolta, hogy hallani már hallott róla, pici és sárga, de látni még nem látott…
– Volt valami KGST-biznisz is?
– Hogyne! Én például vettem egy nagy színes tévét, persze színhibásat. Aztán egy Zenit fotópuskát és egy usánka szőrmesapkát az első nejemnek… Meg persze rengeteg vodkát!
– Az Úr 1979. esztendejét ismét a budapesti Corvin Moziban zártátok. A régi mobilosok szerint frenetikus sikerrel. Te milyen előadást őrzöl az emlékeidben?
– Minden Corvin mozis előadás élményszámba ment. Nagyszerű közönséggel. Szinte együtt dobbant a szívünk, hisz nagyon közel voltak a színpadhoz! Szerettem a közelségüket, inspirált.
– 1980 márciusában a Magyar Rádióban jártatok, ahol a Bergendy Pistával kiegészült zenekar rögzített néhány dalt. Esetleg tudsz arról valamit, hogy mi volt a háttérben? Megint ígért valamelyik lemezgyári elvtárs valamit, amit aztán sokadszorra sem tartottak be?
– Sok-sok felvételt készítettünk annakidején. Hogy mi lett a felvételek sorsa? Gondolom azóta is ott porosodnak. De konkrétan nem tudom… Sem ezt, sem a többit.
– Arról esetleg jutott ki hozzád valami Ausztráliába, hogy a 2010-es évek elején szó volt, hogy a Samu-Pityi-Tunyó korszak felvételei hivatalosan is kiadásra kerülnek, de aztán néhány jóképességű módszeresen megfúrta a kiadványokat?
-A tervezett kiadványokról hivatalosan senki sem értesített, csak tőletek szereztem háttérinfókat. Persze megvan a véleményem a kalózkiadásokról, és egyéb aknamunkákról.
– Az egyik okostojás azt mondta, hogy idézem: „nincs igény a P. Mobil CD-kre”, „különben is, a rádiófelvételek licencelése nagyon drága…” Egy másik nagyon hozzáértő, főokos pedig kerek-perec kijelentette, hogy „semmiféle f.s minőségű, sz@r, szemét bootleget” nem hajlandó kiadni. Az ilyen-olyan-amolyan Schustert és a P. Mobilt meg aztán különösen nem…
– Már rég nem foglalkozom azzal, hogy mi jelenik meg, avagy sem. Ami kijön, annak örülök, a többit kivárom. Túléltünk már mindenféle főokost. Ebben a tekintetben, a háttérben manipuláló emberkék szándékai sem érdekelnek. Voltak, vannak és mindig lesznek olyanok, kik a pofádba vigyorogva, nyelvcsapások közepette döfnek hátba…
Pedig sajnos ilyeneken múlt, hogy azóta sincs nagylemez a „Segítség, jaj!” turnéból, miként nem lett CD vagy LP a rádiófelvételeitekből sem, ahogy a „…vagy hajlik, vagy törik…” és a „Fekete Bárány” koncertek bónuszos újrakiadása is tíz éve várat magára…
– Személy szerint minden egyes kiadásnak örülök. Legyen az rossz, avagy jó, kicsit vagy sokat késve, minden P. Mobil hanghordozó örömmel, boldogsággal tölt fel. Itt, a világ végén külön öröm egy-egy magyar rocklemez. Számomra, akinek mindig is az élő koncertek jelentették a legnagyobb boldogságot, kib@aszott nagy boldogság volt, hogy sok-sok év után megjelenhetett a Feketebárány buli. Örömmel töltött el, hájjal kenegetett, szellemileg és erkölcsileg is kielégített, hogy mégiscsak sokat jelentett az akkori zenénk. A háttérben izgő-mozgó kloákakavargatók viszont nem érdekeltek, nem érdekelnek, és nem is fognak érdekelni. Amire szükség és igény is van, ami még hiányzik, az előbb-utóbb úgy is meg fog jeleni, úgyis kiadásra fog kerülni, ha elfogyott újra fogják gyártani, még ha a fene a fenét habzsolja is. Sőt! Csak azért is!
– Áprilisban ismét Corvin mozi, Bergendy Pisti a szekrényben, Lóri a dobok mögött, négykezes ütős performance. Őrült nagy bulira emlékszik vissza a mobilnép…
– Mindegyik Corvin mozis koncert qurva jó volt. Személy szerint azt is nagyon élveztem, fel voltam dobódva! Jó közönség, jó zenekar, jó hangulat. A bergendys szekrény-jelenet, pedig még számunkra is meglepetésnek bizonyult. A „Csoszoghy” dobolása pontos volt, oda is figyelt. Igaz, ami igaz, ha melléütött, kapott a dobverővel a s.ggére…
– Májusban megjelent a harmadik P. Mobil kislemez, de érdekes módon, egyik oldalán sem szerepel semmi a friss rádiófelvételekből. Az A-oldalon szereplő „Miskolc” a lemezcímke szerint a Budai Ifjúsági Parkban készült. De itt van némi zavar. Egyes visszaemlékezések szerint ez az 1979. szeptember 4-ei, hites, hobós, eastes, eddás, satöbbi nagy bulin készült. Mások viszont vitatják a Budai Ifiparkot és miskolci vagy egyéb helyszínekre teszik a dal tényleges rögzítését. Te hogy emlékszel, mikor és hol vettétek fel?
– Több felvétel is készült. Hogy melyik került a kislemezre, nem tudom. Bár van egy olyan érzésem, hogy a szeptember 4-ei HIT-es bulin készült az igazi…
– Úgy hírlik az elvtársak az 1980-as P. Mobil kislemezzel kapcsolatban sem fértek a bőrükbe. A másik oldalra tervezett, majd gyorsan letiltott „Rocktóber” helyett egy instrumentális szám, a „Csizma az asztalon” került. Mire emlékszel ezzel a kavarással kapcsolatban? Mennyire voltatok csalódottak, hogy a hivatali fafejek már megint áthúzták a számításotokat?
– Igazándiból számítottunk rá, de akkor még azt gondoltuk, hogy sebaj, majd az első nagylemezre felgyömöszöljük.
– A cseredal viszont nem koncerten készült, hanem stúdiófelvétel. Emlékszel még, hogy mikor és hol rögzítettétek a Csizmát?
– Nem.
– A borítóval kapcsolatban is vannak furcsa pletykák. Harmadszorra ugyanis fotó helyett csak egy grafikát kaptatok, ami abban az időben egyértelműen visszalépésnek számított. Emlékszel, hogy volt-e valamilyen konkrét terv, ami aztán a klónzenekarok által is előszeretettel hasznát klasszikus P. Mobil betűtípusra és logóra változott?
Azt hiszem, hogy a harmadik kislemez borítója, csak az idő rövidsége miatt lett feliratos… A terv ismét fényképes frontoldal lett volna, ha jól emlékszem.
– Összességében mennyire vagy elégedett a harmadik P. Mobil kislemezzel, Tunyó bemutatkozásával?
– Minden kislemezzel elégedett vagyok. Függetlenül a hangzástól, a keveréstől, mindentől! Hisz akkor abban az időben, az, hogy megjelenhet egy Mobil kislemez, önmagában komoly fegyvertény, mindennél fontosabb dolog volt. Ma sem tudok másként tekinteni ezekre az ereklyékre.
– A Mobil harmadik kislemeze a te karrieredben már a negyedik volt. Többről viszont nem tudni. A Korongon és a P. Mobilon túl készítettél még valamelyik együttessel kislemezt?
– Nem. Összesen négy kislemezen működtem közre.
– 1980. május 21-én a P. Mobil hangszeresei benyújtottatok egy papírt az ORI-ba, hogy a P. Mobil együttes szeptember 7-én megszűnik. Mi történt?
– Kiugrási kísérlet… Akkor, úgy döntött a társaság, hogy a nagylemez Schuster miatt nem lehetséges. Így mi öten, úgy határoztunk, hogy megalapítjuk a Kentaur együttest. Aztán, ahogy teltek a napok és hetek, valami belső sugallatra, érzésre hagyatkozva, visszavonulót fújtam. Először Tunyónak mondtam el az aggályaimat, majd a Janekkel beszélgettem, majd hármasban. Aztán maradtunk… Samu és Pityi viszont sajnálatos módon erősen ragaszkodtak a kilépésükhöz. Mi, akik akkor maradtunk, nem tudtuk, hogy mi lesz… Érdektelenné válik a P. Mobil és elsüllyed? Avagy valahogy talpra evickél, és újjászületik…
– Ennyire el voltatok keseredve?
– El is voltunk keseredve, meg nem is… Hiszen az az út, amit elkezdtünk a P. Mobillal, bennünk volt. Ez volt az, ami végül is összetartotta a társaságot. Folytattuk Samu és Pityi nélkül is, mindenáron… Fájdalmas volt az elválás, az ajkai búcsú…
– Tényleg csak Lóri lett volna a hibás? Hiszen, ha az akkori ötös, a zenésztagság együtt marad, nehezen hiszem, hogy másfajta zene jött volna ki a kezeitek közül… Talán a szövegvilág változott volna.
– Mindenki hibás volt. Illetve így utólag, amit a Schuster akart, teljesen érthető volt. Ő is nagylemezt akart, és elismerést! Mi pedig, harcolva s küzdve az idővel, türelmetlenek voltunk…
– Kinek az ötlete volt a Kentaur név?
A Samué, ha jól emlékszem…
– Mintha Erdős papa is forszírozta volna, akkoriban többekre is tukmálta ezt a nevet…
– A Kentaur nevet nekünk a Samu hozta, említette, javasolta. Hogy neki Erdős mondta volna, azt nem tudom, mert én csak egyszer voltam az Erődös irodájában a zenekarral. Azt, hogy előtte hányszor találkoztak, nem tudom. Amikor én jelen voltam, akkor éppen a szövegíró személyeken egyezkedtek… Nos, azt hiszem, sőt tudom, akkor döntöttem úgy, hogy ennyi, s ne tovább…
– Melyik verselőn akadtál ki ennyire?
– A felvillantott, felajánlott szövegírói, illetve szerkesztői neveket elfelejtettem… (nevet)
– Végül némi zenekari fotózást leszámítva mégsem lett a Kentaurból semmi. Te, Tunyó és a Bajnok visszatértetek a P. Mobilba, Bencsik Samu és Cserháti Pityi azonban tovább szervezkedett. Milyen volt a hangulat a hangszeresek között?
– Nem volt semmi konkrét feszültség. A bulik előtti öltözői marhaságok, hülyéskedések tovább folytatódtak. Semmi feszkó, semmi személyeskedés. Bár a csalódás és a szakítás végig benne volt a levegőben, de ez kifelé semmilyen formában nem jött le. Köztünk se.
– Szerinted a közönség érzékelhette a távozókban lévő feszültséget? A Pesti Műsor júliusban hírül adta Lóránt kirúgását a P. Mobilból, de ’80-ban voltak más cikkek és pletykák is. Valaki tehát végig szivárogtatta az infókat.
– Szerintem a közönség nem érezte a feszültséget. Nem is érezhette, hisz ment a műsor, vérprofin, feszültségmentesen. A P. Mobil színpadról áradt a zene, a jó hangulat és az összeszokottság vidám egyvelege.
– Mindenesetre így, már a közeljövőben várható szakításról tudva mentetek neki a Hajógyári-szigeten tartott első nagy szuperkoncertnek. A többi zenész visszaemlékezése szerint nem túl jó hangulatban. Végül a „Fekete Bárány” koncert, mint „Feketebárányok Fesztivál” mégis nemzedéki legenda lett. A Bizottság, a Beatrice és a Hobo Blues Band társaságában a P. Mobil is történelmet írt. Milyen emlékeid vannak arról a napról?
– Nekem csak hangulati emlékeim vannak a Feketebárány koncertről. Emlékeim szerint k.rva jó volt a buli. Minden zenekar a legjavát nyújtotta. Beleadott anyait-apait. A színpad mögött ment a hülyéskedés, anyázás-apázás, vállveregetés és puszilkodás…
– A felvétel tanulsága szerint messze nem játszottatok tökéletesen. Esetleg az elégtelen technikai felszerelés kavart be? Gondolom nem volt professzionális monitorrendszer…
– Lehet, hogy más máshogyan emlékszik, de szerintem a zenekar nem volt feszült. Sőt, vidámak, szolgálatra és tettre készek voltunk. Ám a technika ördöge bele-belekontárkodott…
– Három napra rá, augusztus 26-án volt a II. Fekete Bárány koncert Körmenden. Vajon miért van az, hogy ez utóbbiról szinte teljesen megfeledkezett a szakma? Nem sikerült jól? Vagy csak Pestről kevesen ültek autóba, szálltak vonatra, hogy másodszor is megnézzék-meghallgassák a Fekete Bárányok közös programját? Finoman szólva sem sok írás született a körmendi folytatással kapcsolatban…
– Mit tudom én… De nem is érdekeltek. A buli jó volt. Teltház és vigadalom. Nekünk csak ennyi számított.
– Augusztus 28-án ismét papírt adtatok be az ORI-ba. Ezúttal hárman: te, Bajnok és Tunyó, hogy mégiscsak maradtok a P. Mobilban és elismeritek Lóri zenekarvezetőnek. Mi szükség volt erre? Ennyire fortyogott akkoriban a szórakoztatóipari emésztőgödör?
– Olyan világot éltünk, hogy hivatalosan kellett intézni mindent. A kilépést, Kentaur alapítást, aztán a visszalépést is. Papír, pecsét, aláírás, becsületszó, kézfogás, puszi… Ezek nélkül megmozdulni sem lehetett. Ám ezúttal pont az úgynevezett emésztőgödörből való kimenekülés volt a cél… Legalábbis részünkről.
– 1980. szeptember 15-én, Ajkán játszottatok utoljára együtt. A „…vagy hajlik, vagy törik…” koncertfelvétel tanulsága szerint hihetetlen erő volt abban a formációban. Mit éreztél, hogy vége lett?
– Szomorú voltam, és elkeseredett. Ám a buli előtt, alatt és után, mindannyian kötetlenek, vidámak és kiegyensúlyozottak voltunk. Semmi feszültség, nyista torzsalkodás. Tudomásul vettük, hogy eddig tartott és Pityiékkel nem megy tovább…
– A régóta kitartó stabil mobilosok kis része a Bencsik-Losó korszakra esküszik. A maradék pedig nagyjából felerészt a veled és Pityivel működő Vikidálos időszakra, mint úgymond „első klasszikus” felállásra; a másik fele pedig erre a „második klasszikus” felállásra, vagy másnéven „aranykorszakra”, mikor Tunyó már, Samu és Pityi még a zenekar tagja volt. Mindez annak a szomorú ténynek az ismeretében még figyelemreméltóbb, hogy a kommunista kultúrpolitika áldatlan eredményeként egyik formáció sem készíthetett nagylemezt. Benned miként maradt meg a Bencsik éra?
– Számomra mindig is a Bencsik-Losó-Póta Mobil volt az etalon… Azóta is ezt gondolom. Mert ugye Losó a Shames-ből ugrott ki, és mivel pótolhatatlan volt, fel is bomlott a Shames. Ez már önmagában is figyelemreméltó. Jártam akkoriban a bulijaikra, például az Ifiparkba, ahol Schuster is megjelent. Mint frontember, lenyűgözött! A zenekar is! Maga volt a csoda… Persze, nekem is a Vikidállal vált klasszikussá a P. Mobil, mert mikor odakerültem, ő volt a fénypont, a nagybetűs P. MOBIL… De aztán, az idők múlásával szerintem Tunyogival teljesedett ki, majd terebélyesedett klasszikus és pótolhatatlanul utánozhatatlan zenekarrá a P. Mobil!
Folytatjuk!
Képek: Bencsik Sándor hagyatéka, Mareczky István archívuma, P. Mobil Archívum, TTT Nemzeti Rockarchívum
