Fejes-Tóth Gábor ex-basszusgitáros, bőgős, stick-játékos. Az elmúlt bő húsz évben egyaránt játszott már rockot és popzenét, protestáns dicsőítést és klasszikus zenét; feldolgozásokat és saját darabokat. Láthattuk, hallhattuk a CS. B. Band, a Hetero Sapiens, az Anima Soni vagy a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar tagjaként. Eddigi legutolsó vállalkozása egy magyar King Crimson tribute band, a Level 6 életre hívása volt, melynek élő bemutatkozása idén szeptemberben esedékes.
Mutatkozz be, kérlek az olvasóknak!
Fejes-Tóth Gábor vagyok, 1983 januárjában születtem Budapesten. A családom és rokonságom alapvetően törökszentmiklósi, de mi, a bátyámmal már Pesten születtünk.
Volt a családodban valamilyen előzménye az előadói pályának? Tanultál zenét?
A családban nem volt zenész, sem más, művészettel foglalkozó személy. Engem eleinte kényszerből írattak be a zeneiskolába zongorázni, és zenei általános iskolába is jártam. Ezeket akkor annyira nem tudtam szeretni és értékelni, de később kétségtelenül nagyon sokat jelentett, mint alapozás. Felnőtt fejjel azután már jártam magántanárhoz basszusgitározni, később nagybőgőzni is, majd pár év kórus és szimfonikus zenekari jelenlét után az Eszterházy Károly Főiskolán is elvégeztem az Ének-zene szakot, karvezetés szakiránnyal. Utána ugyanebben az intézményben az Ének-zene tanári szakot is letettem, tehát ilyen értelemben hivatásos zenésznek is számítok.
Hol és mikor találkoztál először a rockzenével?
Nyolcéves voltam, amikor egy kazettára a bátyám rámásolt mindenféle zenéket, amelyek akkor a rádióban mentek. Mivel ‘91-et írtunk, ezért Guns N’ Roses, Nirvana, Republic, AC/DC, Pearl Jam és ilyenekkel volt tele, ami nekem nagyon tetszett! De az abszolút kedvencem a Metallica “Enter Sandman” dala volt arról a válogatásról, abba egyből beleszerettem, és ez el is döntötte a zenei ízlésemet nagyon hosszú időre. Sokáig a heavy metal volt az egyetlen műfaj, amit szerettem, aztán a gimnázium évei alatt szélesedett ki a látóköröm több irányba is: nagy kedvencem lett később a Queen, de a folk-rock, fúziós jazz, progresszív metal egyaránt megfogott.
Mesélj az első zenekarodról!
Körülbelül tizenhat évesek lehettünk Jánoki Gábor barátommal, mikor már két-három éve gitározgattunk otthon magunknak. Ő volt a szólógitáros, én basszeroztam és énekeltem. Ebből idővel született pár saját dal, és így indult el nálunk is a jól bevált recept: iskolai garázsbanda, kicsit kezdetleges, csörömpölős dalok, de nagy lendület és átélés! Hamar csatlakozott hozzánk egy dobos is, illetve még egy gitáros, de ennek az első együttesnek végül egy trió lett a stabil felállása, Berkes András dobossal.
Mi volt a formáció neve? Hol és milyen programmal álltatok a közönség elé?
Ez az első zenekarom a Cs. B. Band nevet viselte, kicsit alter stílusú rockzene volt: a koncertjeink félig zenei előadások, félig performanszok voltak, ahol megjelenítettük az általunk megénekelt személyeket, eseményeket, a külváros világát is. Ez a formáció körülbelül huszonhárom éves korunkig maradt aktív. Velük kétlemeznyi anyagot vettünk fel, és főleg a dél-pesti régióban koncerteztünk azokban az években.
Mit takar a Cs. B. rövidítés? Kaphatók még az albumok?
A név a “Csabi bácsi” rövidítése – ő az egyik szomszédom volt. Az első albumunk a “Hadd jöjjön a beton!” 2002-ben jelent meg. A második pedig az “Ezaztán Kazahsztán” 2004-ben. A CD-ket szerzői kiadásban jelentettük meg, kis példányszámban. Tudtommal mind elfogyott, már nincs belőle.
A pályafutásod következő következő állomása egy merőben más jellegű produkció. Méghozzá komoly mélyvíz, a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar.
A véletlennek köszönhető, hogy egy szimfonikus zenekarba is bekerültem. Nagyon ritkán van az életben olyan, hogy ennyire jókor, jó helyen legyen valaki. Lényeg az, hogy bár basszusgitárosnak indultam, de volt egy adott lehetőség, amikor bőgős posztra is be lehetett ugranom kisegítőként egy nagyzenekarba, és sikerült annyira meggyőzően keltenem egy bőgős látszatát, hogy végül ott is maradtam, azóta is! Ha-ha! Ez még 2005-ben történt. Az utána következő pár évben kétségtelenül nagyon sokat kellett gyakorolnom és fejlesztenem magam, hogy ezt a stílust, játékmódot, próbamódszert átvegyem, meg persze a vonós hangszer kezelését megtanuljam… De nagyon szerettem csinálni mindig is, és rendkívül sokat tanultam belőle, amit a rock zenekarokban is jól tudok hasznosítani. Az pedig egy külön áldásos helyzet, ha valaki elmondhatja magáról, hogy már volt szerencséje játszani Beethoven VII. szimfoniáját, vagy Brahms III.-at, Dvorak IX.-et, vagy Mahler-t, Csajkovszkijtól a Hattyúk tavát, Mozart Requiemjét, Orff Carmina Burnanáját, Bachtól a János passiót, Liszt Les Preludes-ét vagy Rahmanyinov remekművét, a Holtak szigetét…
Rockzene, komolyzene, majd következett a popzene.
A Hetero Sapiens 2007-ben alakult, eredetileg a Pesterzsébeti Városi Vegyeskar tagjaiból. Olyan hangszeres srácokkal hoztuk össze ezt a formációt, akikkel szerettünk a kóruspróbákon kívül is összejönni, pengetni, jól érezni magunkat. Azonban idővel egyre rendezettebbé váltak a formáció keretei. Az ad hoc hangszeres felállásból tudatos szerepkiosztás lett, a repertoárunkban pedig a feldolgozásokat idővel egyre több, majd később, már szinte csak saját számok tették ki. Ez a zenekar alapvetően az akusztikus hangszerelésű könnyűzenét próbálta megjeleníteni, sok vokállal. Ez valamilyen mértékben megmaradt a mai napig is, de az utóbbi években már inkább a soft-rock hangzás, gitárok és fúvósok dominálnak, a saját számok pedig igyekeznek populárisabbak és akár “rádióbarát” hangzást is felvenni.
Velük is készítettél két lemezt. Mit kell a Hetero Sapiens albumokról tudni?
Igen, a zenekar két lemezt adott ki fennállása alatt. Az első 2011-ben jelent meg, “Itt leszek” címmel, amin még inkább akusztikus, lágyabb hangzású, a hegedű hangja és a lírai vonal dominál. A 2019-es “Concordia” már inkább a stenkesebb, soft-rockosabb vonal, ebben az elektromos gitár és a rezek vannak az előtérben. Ebben a formációban én a dalok hangszereléséért felelek, a zenekarban pedig elsősorban a stick-en és az elektromos bőgőn játszom, de mellette kezembe kerül olykor a digitális zongora, harmonika vagy akár egy pánsíp is.
A következő formáció egészen különleges zenét művel, akár az eddigi stílusok egyfajta szintéziseként is felfogható. Mutasd be kérlek Anima Soni együttest!
Az Anima Soni a Pesterzsébeti Központi Református Gyülekezet zenekara, tehát a gyülekezeti tagok közt játszó, zenész ifisekből alakult. Egyrészt ennek a célja valóban egyfajta evangelizációs tevékenység, de mindezt úgy csináljuk, hogy igyekeztünk a legigényesebb, profibb pop – és rockzenei hangzással ötvözni. Ebben a zenekarban az elszánt hivatástudat mellett mindig jelen voltak rendkívül magasan képzett zenészek, előadók és szerzők is egyaránt. Tehát szakmailag tényleg magas szinten működő formációról van szó. Én magam 2009 és 2012 között voltam a tagja a zenekarnak.
Miért váltottál, ha ennyire jó véleményed van a produkcióról?
Azért, mert akkoriban kezdtem el megválni a basszusgitártól, és váltottam a bőgőre, illetve kicsit később a Stick-re. Ezért a hangszeres jelenlétem egy idő után már nem volt kompatibilis a zenekar hangzásával. Az Anima Soni fennállása óta három nagylemezt adott ki. Én az első elkészítésekor voltam a zenekar aktív tagja.
Az első album, a “Lélekhangok” címet viseli, ami egyben a csapat nevének magyar fordítása is. Ezen a lemezen, a mély és komoly szövegvilág mellett, végig figyelemreméltó zenélés folyik. A szerzemények között izmos prog rock szerzemények is helyet kaptak. Kérlek, mutasd be az első CD-t, beleértve annak hármas tagolását is, hogy azoknak is érthető legyen az album felépítése, akik még nem hallották!
Hogyha a szövegek alapján nézzük, akkor valóban három külön forrása van a daloknak. Az elsőbe tartoznak értelemszerűen azok az énekek, melyek a protestáns gyülekezetek ifis közösségeiben ismert, népszerű dicsőítő dalok. Aztán írtunk természetesen saját dalokat is, ezek szövege és zenéje is önálló szerzemény volt. A harmadik csoportba pedig azon magyar költők verseinek megzenésítése tartozik, melyek tartalma a hittel, istenkereséssel, önvizsgálattal, a teremtés csodájára való rácsodálkozással írható le. Talán ez utóbbi szerepel legnagyobb súlyban a lemezen, és hozzám is ezek a dalok álltak a legközelebb. Bár általánosságban elmondható, hogy minden Anima Soni számnak viszonylag kiegyensúlyozott és hasonlóan magas színvonalú a zenei alapja. Az ifis dalokat is igyekeztünk úgy újragondolni és “felruházni” a saját hangszerelésünkkel, hogy azok kiléphessenek a megszokott közegükből.
A legújabb együttesed egy King Crimson tribute banda. Nem semmi vállalás. Miért éppen Frippék?
2003 nyarán ismertem meg a King Crimson zenekart, amikor a Millenáris Parkban volt szabadtéri koncertjük, mely az első perctől kezdve magával ragadott. Teljes a hatása alá kerültem és az volt az érzésem, hogy ha én tudnék igazán komolyan rockzenét írni, akkor pont ilyet szeretnék! A Crimson mellett aztán több más progresszív rockbandát megismertem az évek alatt, de egyik sem tudott annyira megfogni, mint ők. Titkon mindig volt bennem egy gondolat, hogy milyen jó lenne ezt a zenét játszani is, nem csak hallgatni. Pláne élőben, önálló, erre szakosodott formációval. Nagyon sokáig nem volt bátorságom lépéseket tenni ez irányba. Így volt ez egészen 2018-ig, amikor ismét Magyarországra látogatott a Crimson, és a MüPás koncert után feladtam egy hirdetést, hogy KC tribute zenekarba tagokat keresek. Nagy meglepetésemre hamar jelentkeztek rá emberek, és pár hét múlva már meg is tartottuk az alakuló ülésünket. Két hónapra rá pedig elkezdtük a próbákat is. Azt hiszem nem túlzás azt mondanom, hogy ez a formáció életem egyik legnagyobb, legkomolyabb zenei vállalkozása: ilyen bonyolultságú zenét általában nem szoktak játszani, extrém komoly kihívás helyenként ez a muzsika.
Az nem kifejezés. Főleg, hogy korszakonként sokféle különböző felállással, néhol egészen egzotikus hangszerekkel szólaltatták meg a nem mindennapi szerzeményeiket…
Igen, a KC muzsikája egészen rendhagyó. Komoly kihívás előadni. Ráadásul maga a tribute formáció is rendhagyó. Én úgy fogalmaznám meg, hogy “dupla kvartett” vagyunk, hiszen a két gitáros mellett két szólóhangszeresünk van, hegedű és szaxofon, valamint a két basszushangszer, egy basszgitár és a stick. De ami még ennél is ritkább, hogy két dobossal működünk!
Ha jobban belegondolunk, ez teljesen logikus, ha a KC minden korszakából kívántok szemezgetni. Akármennyire is furcsának hathat egy kívülálló számára, elég autentikusnak tűnik. Hiszen a Crimsonnak is volt már dupla duó és dupla trió korszaka, valamint dupla kvartett is, bár utóbbi három dobossal működött.
A kvartetteken túl pedig van egy szóló énekesünk is, tehát a formációnk teljes létszáma kilenc fő. Ez két évünkbe telt, mire kikristályosodott, hogy hogyan, kikkel, milyen felállással tudjuk igazán jól, autentikusan visszaadni a Crimson zenéjét. Jelenleg már három év próbafolyamat van mögöttünk és most készülünk az első igazi, nyilvános bemutatkozó koncertünkre, amely 2021. szeptember 25-én lesz a Ferencvárosi Művelődési Központban.
https://www.facebook.com/events/397266904621249/
Úgy tudom, már korábban is terveztetek koncerteket, csak közbejött a pandémia…
Így van! A legelső időpont tavaly június lett volna, ez a szeptemberi dátum már a harmadik az óta. Úgy tűnik, hogy ez már a végleges! A csúszást egyrészt sajnáltuk, viszont a hátrányunkat igyekeztünk az előnyünkre fordítani, így a műsort azóta kibővítettük és még jobban sikerült kigyakorolni.
A banda neve: Level 6, amit egy Crimson rajongónak nyilván nem kell magyarázni. Sőt, szinte felhívás egy keringőre, egy pacsirta-keringőre. Ettől függetlenül érdemes kifejteni a hátterét, hiszen sokan vannak, akik csak egy-két KC nagylemezt ismernek, így viszont talán kedvet kapnak az életmű többi részéhez is.
A zenekar neve a Crimson utolsó lemezének egy ikonikus dalára utal, ez a “Level 5”. Először még volt is ötletünk rá, hogy a 6-ot kis szójátékkal fűszerezzük meg, de végül maradt ilyen egyszerűen, csak Level Six formában. Viszont, ez a cím és dal, ami mögötte van, valójában a ‘73-as lemezen induló “Larks‘ Tongues in Aspic” sorozat egyik állomása, ami viszont végigkísérte a Crimson majdnem teljes életművét. Szóval, valahol van egy összefoglaló mellékjelentése is.
Azt olvastam valahol, hogy a Level Six műsorai a King Crimson teljes pályafutását át kívánják fogni. Ez hogy értendő? Alapvetően az 1969 és 2003 között megjelent stúdió-sorlemezeken szereplő szerzeményekről van szó? Vagy egészen 2019-ig, az újkori koncertalbumokon elcsepegtetett friss dalokat is meg fogjátok szólaltatni?
A műsorunk egyelőre “csak” az 1969-2003 közötti időszakból szemezget. Ennek a repertoárnak a fele egyébként a ‘69-’74 közötti klasszikus időszak dalaiból áll. Tehát, amit a hazai közönség nagyobb részt jobban ismer. Újabb számot az utóbbi éveikből még nem játszunk. De van olyan dal, amit már abban a fajta előadásban hozunk mi is, ahogy azt ők most újragondolták. Így azért van egy kis nyitás a jelenlegi érára is.
Része lesz a magyar KC tribute produkciónak a Crimson különféle oldalági ProjeKCt formációinak munkássága is, esetleg Robert szólólemezei?
Nem, ilyen irányú szándék egyelőre nem volt bennünk. Maga az, hogy “csak” a Crimson műsorából szemezgetünk, már egy óriási nagy bázis, nem is lehet kiaknázni teljesen – szinte soha…. Másik pedig az, hogy így is elég megosztó az ő nagy repertoárjuk, a különböző érák erősen eltérnek egymástól. Tehát, ha egy olyan zenekart szeretnénk csinálni, amely viszonylag egységes keresztmetszetet ad, de a rajongókat is jól meg tudja szólítani, akkor ezeket a marginális, vagy Crimsonhoz már lazábban kapcsolódó számokat nehéz bevonni a műsorba.
Értem. Milyen programra számíthat a nagyérdemű, ha jegyet vált az előadásaitokra?
A zenekar komolyságát mutatja, hogy a műsor, amivel készülünk, körülbelül három órás, közben csak egy szünetet tartunk. A legfontosabb KC számok mellett pedig el fogjuk játszani az idén 40 éves jubileumát tartó “Discipline” lemezt is, ami szintén példa nélküli nagy vállalkozás, hiszen az az album a polifóniának és polimetriának olyan magasiskolája, amihez fogható még a prog rock műfajban is ritka.
Így igaz! Minden elismerésem érte! Nem sokan mernék ezt bevállalni, akármekkora zenésznek is tartják magukat…
Amikor elkezdtük ezt a zenekart csinálni, volt róla sejtésünk, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, de igazából folyamatában derült ki, hogy mekkora feladatról is van szó valójában. Tényleg nem úgy számoltunk vele, hogy csak három év után sikerül majd először koncertezni ezzel a formációval. De ha nekem valaki azt mondja az elején, hogy egyből egy két és fél órás műsort állítunk színpadra, és azzal a set-listtel, amivel most készülünk, nem hittem volna el! Talán még egyikünk sem találkozott olyan feladattal rockzenei pályafutása során, hogy különböző metrumokat kell megszólaltani egyidőben, hogy két dobosra kell hangszerelni számokat, hogy klasszikus-zenei megformálást kell belevinni rock dalokba, vagy, hogy bizonyos pontokon a dobok helyett más, dallamhangszerek adják a mérőt, kvázi “karmester” funkcióban vannak. Ezt meg kellett szokni, tanulni, és abszolút nem csodálkozom, ha ilyen feladatba a legtöbben bele sem vágnak. Vagy esetleg belefáradnak ebbe a folyamatba.
Improvizációk is lesznek?
Minimális szinten, de lesznek. Olyan formában, ahogy a KC is játszott 8-10 perces imprókat a koncertjein, mint önálló műsorszám, úgy nem. Viszont a dalokban sokszor lesz majd szaxofonszóló, vagy kerül úgy helyzetbe a gitár, vagy a dobosok, adott esetben az egész zenekar, hogy kötetlenül rugózhat egy állásban huzamosabb ideig. Olyankor tényleg mindenki meg tudja mutatni, hogy mennyire uralja a hangszerét, mennyire otthonos a szabad játék és a jazz világában.
Több formáció kapcsán is felmerült már a Stick-ezés. Mutasd be kérlek, ezt a hazánkban talán kevésbé ismert instrumentumok!
A King Crimson által ismertem meg a Chapman Stick-et. Majd nem egészen egy évvel később, 2004 tavaszán már nekem is volt egy saját hangszerem, amit egyből elkezdtem használni a saját zenekaraimban is. Ez egy Magyarországon alig ismert eszköz, ami valahol érthető, mivel errefelé nagyon ritka, egész Európát is beleértve. Mikor az első videófelvételeket láttam a “Three Of A Perfect Pair – Live in Japan” koncertből , ahol Tony Levin játszik rajta, egyből lenyűgözött a sokszínűsége. Izgalmas a lehetőségek kibővített tárháza és az a ritmikai izgalmasság, amit ezen a hangszeren meg lehet valósítani. Kicsit olyan, mintha az ember két hangszeren játszana egyszerre, vagy “zongorázna egy gitáron”, de kicsit úgy kezelve, mintha ütőhangszer lenne. Egészen sajátos érzet és világ a hangszerek között. Egyszerűen a fejembe költözött a gondolat, hogy egy ilyen hangszer nekem is kell, én is szeretnék rajta játszani. Igazán komoly, nagy hangsúlyt viszont csak az utóbbi öt évben kezdtem el fektetni rá, ami tényleg rendszeres, napi gyakorlást jelent.
Miben különbözik a Stick-játék attól, amit a basszusgitáron vagy a nagybőgőn művelsz?
A zenekaraimban leggyakrabban basszusgitár helyett használom, de nem csak a basszus-szólamot viszem rajta, hanem kihasználom mindkét oldalát, tehát dallamokat, szólókat, akkordokat is játszom vele. Ennél érdekesebb viszont, amikor szólóban, önálló műsorszámként jelenik meg. Az különösen komoly technikai felkészültséget és kreativitást igényel, hogy miként lehet egy hangszerre átírni és előadni komplett zenekari darabokat!
Koncerten is találkozhatunk veled, de nagyon komoly, hazánkban egyedülálló online katalógust is készítettél a Stick-átirataidból.
Az eddigi repertoáromban vegyesen szerepelnek jazz standardek, modern- és retro slágerek, klasszikus zongoradarabok, filmzenék. Ezeket szoktam koncertszerűen is előadni olykor, de egy éve már elindítottam a YouTube csatornámat is, ahol minden feldolgozásomhoz társul egy videó. Bár a neten már elég sok Chapman Stick felvétel található, számomra ez mégis büszkeség, tudtommal ugyanis Magyarországon még senki másnak nincs ilyen jellegű portfóliója.
