Tarca László dobos hatéves kora óta zenél. A rockrajongók a Rockwell együttesből ismerhetik, a metálosok a Pokolgép klasszikus felállásának oszlopos tagjaként zárták a szívükbe, de sokféle más stílusban is kipróbálta magát.
A beszélgetés záró részében említésre kerültek Laci latin zenés korszakának zenekarai, a Salsa Fresa és a Calvados. Továbbá a “régi Gép” ritka összeállásait, jubileumi koncertjeit is felelevenítettük. Végül a jelenbe érve azt is megtudhatjuk, hogy miért indított Tarca László Pokolgép csoportot 2021 nyarán a közösségi médiában.
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy a “Vedd el, ami jár” album turnéját követően leállt a Pokolgép, miként a Sindex kiadó is földbe állt. Mihez kezdtél a csőd után?
Mivel a számlákat továbbra is fizetni kellett és nem tudtunk miből megélni, hát Jung Norbival elkezdtünk tanítani a zeneiskolában. Közben mellette a Salsa Fresa zenekarban játszottam. Ott is lehúztam vagy három-négy évet. Aztán az is átalakult, lett belőle Calvados, még ott is játszottam egy-két évet. Tehát a Pokolgépet követően latinban nyomultam.
Szeretted is ezt csinálni vagy száz százalékban csak munka volt, megélhetési zenélés?
Ezt is szerettem. 1974-től latint is tanultam Kiss Jóskánál. Ráadásul a Perger Gusztival játszottam egy zenekarban, aki gyermekkoromban Balázs Oszkárnál az osztálytársam volt. A Salsa Fresa nagyon jó kis zenekar volt, Kocsándi Miki lánya, Andrea volt az énekesnő, Jung Norbi gitározott, Vermes Gabi volt a basszusgitáros, egy Oroszlán becenevű szülész-nőgyógyász zongorázott, Guszti perkázott, én doboltam.
És a Calvados? Készült valamelyik formációval felvételetek?
Ott Földesi Orsi és Pető Andi énekelt. Gitár Jung, basszusgitár Mezőfi József, a doboknál pedig Mándli Attila és én, de e mellett én kongáztam is a csapatban. 1998-ban készült egy maxink. A többit nem tudom, talán a Norbinál van valami…
Sőt, mintha lettünk volna egy Dáridó műsorban is! Abban az időben még nem készültek csak úgy felvételek, nem voltak okostelefonok, nem volt fűnek fának házistúdiója sem.
Úgy tűnik, nagyon bejött neked a kétdobos felállás. A Gépet leszámítva végigkísérte a pályafutásod, a Rockwell-től a latin korszak végéig.
Igen, a Salsa Fresa-ban doboltam Guszti meg perkázott. A Calvadosban pedig Attila dobolt, én perkáztam. Szerettem, hogy nem kellett megszakadni a dob mögött.
A latinos zenekarokkal hol játszottatok? Akkoriban tarolt a salsa, de ugye nem feltétlen azokon a helyeken, ahol a metal dübörgött…
A Trocadero klubban nyomtuk hetente, továbbá vállalati bulikon játszottunk, meg egyetemi klubokban. Aztán volt egy három hónapos időszak, amikor Badacsonyban zenéltünk, a Hableányban, ahol Cayambe Club-ot nyitottunk és ott léptünk fel heti négy-öt alkalommal. Így történt, hogy szépen lassan kikoptam a metalból. Aztán 1998-tól kezdve egyre inkább háttérbe szorult a zene, mással kezdtem foglalkozni. Még tanítottam pár évig zeneiskolában, de aztán teljesen átcsúsztam a civil életbe. Onnantól már csak néha léptem színpadra, kiemelt nagy bulikon, amikor nagy ritkán összeálltunk a régi felállásban.
Például a jubileumi koncerteken. De az első ilyen még nem igazán kötődött évfordulóhoz, maximum annyiban, hogy 1995-ben éppen tíz éve volt, hogy beszálltál és kialakult a Pokolgép együttes klasszikus felállása.
Szűts Laci felhívott, hogy csináljunk egy utolsó merényletet, a Sony kiadó felveszi, kiadja és az majd milyen jó lesz. A felkérésre azt válaszoltuk, hogy rendben van, összeugrunk, összepróbáljuk a műsort, aztán mehet. Akkor én már rég tanítottam, mellette meg ugye latint játszottam, tehát alaposan fel kellett készülnöm “Az utolsó merénylet” című nagykoncertre. Úgy gondoltam, csináljuk meg, legyen valami méltó elköszönése a közönségtől annak a felállásnak. Ha már a maga idejében elmaradt…
Abban az évben megjelent egy válogatás is.
A hanglemezgyár csinálta, ahhoz nekünk semmi közünk.
Volt valami feszültség köztetek, a régi Gép tagjai között a felkészülés időszakában? Vagy elég volt öt év, hogy gyógyulgassanak a sebek?
Nem volt feszkó. Jókedvűen teltek a próbák. Jó hangulatban találkoztunk újra egymással. Addigra a sérelmek javarészt már háttérbe lettek szorítva.
Ezek szerint jó volt az időzítés. Az ex-tagok közül közreműködött még Paksi és Gyenizse Bandi, az új felállásból pedig Rudán Joe.
András hazajött akkor Amerikából és békésen telt az est. Az előadáson nem volt semmi konfliktus. A bulit felvettük, láttuk a felkészülés eredményét, azon nem volt különösebb javítanivaló, csak apróságok. Sikerült jól lezárni egy korszakot.
Aztán utána volt a 20 éves koncert, amin Gyenizse már nem volt, melyet a Petőfi Csarnokban tartottunk. Arra viszont már lazán készültünk. Ott már az a hozzáállás volt, hogy minek próbáljunk, profik vagyunk, mindenki tanulja meg otthon a részét. Elég lesz előtte egy-két próba és persze olyan is lett az előadás…
Abból nem is lett kiadvány…
Nem, dehogy! Az már sajnos ismét egy “jó lesz az úgy” típusú projekt volt. Tegyük hozzá, hogy én már akkor is azt akartam, hogy ha már összeállunk és gyakorlunk, akkor legyen belőle egy országos turné. Menjünk a nagyobb városokba, nyolc-tíz buli itthon, majd vigyük el a környező országokba is a produkciót, egy-egy nagyobb rendezvényre. Majd az egész projekt zárásaként lendületből ugorjunk majd meg a pesti záró előadást, a kiemelt nagykoncertet. Abból lehet, abból érdemes felvételt és kiadványt készíteni. Mert ez így logikus, mert ezt így szokták. “Nem, nem!” – ez volt a felelet. Volt, aki haknira vette és nem akart próbálni. Gábor pedig azt mondta, hogy elég egy koncert. Nyilván a ‘90-es sérelmei miatt. Meg ugye az is kiderült volna, hogy a régi Gépet jobban szeretik a gyerekek, mint az új Pokolgépet. Azt válaszoltam neki, hogy “B@zd meg! A régi nagy sikernótáinkat is te írtad!” Szerintem félt attól, hogy nem tudja legyőzni azt a legendát, amit a klasszikus felállás felépített és aminek ő is a meghatározó része volt. Azt sem akarta, hogy a távozók a Pokolgép branden keressenek.
Változott valami, az érvelésed hatására?
Nem. Utána ugyanez volt a 30 éves koncerten, majd most a 35-ösön is. Mindig azt mondtam, hogy gyerekek, ne csak egy koncertre álljunk össze! Hanem csináljunk egy kerek projektet. Tegyük azt is hozzá, hogy ezeken már nem voltam aktív zenész. Konkrétan egy évet készültem a Pokolgép 35 nagykoncertre, hangszeren is gyakoroltam, fejben is készültem rá. Kifejezetten rosszul esett, hogy már a 30 évesen is, de a 35 évesen különösen, a régi Gép blokkban lehetett volna jobb formát mutatni. Pedig másfél évvel a buli előtt már lehetett tudni a dátumot. Mindenkinek ugyanannyi lehetősége lett volna, hogy gatyába rázza magát, úgy fizikálisan, mint mentálisan. Mondjuk, hogy kinézzünk valahogy, ha már Aréna, ha már jubileum, ha már óriáskoncert! Ha megnézed a Dürer próbán készült képeket, ott állok középen, mint a gyufa, mellettem meg a bálnák. Van rajtuk fejenként harminc kiló felesleg. Olyan illúzióromboló, mint az állat. A buli után jöttek is a negatív kommentek. Mondtam is nekik a próbákon, hogy: Gyerekek, nektek is ugyanannyi időtök volt, miért nem vettétek ezt komolyan?
Tényleg, hogy teltek a próbák?
A harmincasra és a 35 évesre azért mi hárman-négyen becsülettel próbáltunk, hogy felelevenítsük az apró részleteket. Legalábbis az alapokat, a közös zenei részeket. Tudni kell, hogy a legelején nem mi tárgyaltunk Gáborral, hanem Besnyő Laci intézte a szervezést. Vele Gábor csak megüzente, hogy ezek és ezek a dalok lesznek, és a lemezverziókat fogjuk játszani. Jó, akkor úgy lesz, mert hogy profik vagyunk. Megnéztem a lemezen a nóták tempóját és elkezdtem gyakorolni. Majd jöttek a zenekari próbák, amire én már felkészülten érkeztem. Ahol tényleg alaposan kigyakoroltuk a közös játékot. A szólókat és az éneket nyilván mindenkinek magának kellett megfejtenie. Mondtam is, hogy: Kellene három dögös vokalista lány, mint a Mötley Crüe-ben, hogy segítsenek Józsinak a magas részeknél, meg a vokálokban, mert elsumákoljátok. De leszavaztak. Régen ugye az volt, hogyha felmerült egy ötlet, csak akkor álltunk neki, ha a többség akarta. Nem emlékszem olyan esetre, hogy a többség akarata ellenére bármilyen ötletet át erőltettünk volna. Merthogy nyilván volt egy csomó dolog, amiben nem értettünk egyet. Erre most Gyuri azt üzente, hogy a fúvós kórus és a vokalista csajok majd a századik jubileumon…
Szóval próbáltunk vagy huszat-huszonötöt, hármasban vagy négyesben. Kukovecz csak a végén kapcsolódott be, mire nagyjából már összeálltak a dalok. Egy próbára jött el, az utolsó előtti nap. A Dürerben vele is összepróbáltuk a dalokat, majd másnap csináltunk egy főpróbát a Barba Negra Trackben, ahol már valódi színpad volt és a monitor rendszereket is kipróbáltuk.
A többiek nem nehezményezték ezt a metódust?
Tudni kell, hogy a sértettségén és távolságtartásán kívül az is a helyzet, hogy Gábor olyan témákat játszik a nótákban, ami Nagyfinak nem esik a kezére – ezért sem szerette Gábor szerzeményeit annakidején. Miközben pedig megvolt a lehetősége, hogy több saját nótát hozzon. Mindenesetre összepróbáltuk a műsort, megvoltak az alapok. Nekem az nagyon nem tetszett, amikor látom-hallom, hogy Nagyfi megint lazára veszi a figurát. Mert, ha én bele tudom tenni az erőm és az időm, akkor a másik is tegye bele! Egy együttes éppen azért együttes, mert csapatmunka van. Ugyanazt éreztem, mint annakidején, mikor még aktívan együtt játszottunk: hogy én komolyan veszem, ők meg a könnyebb végét fogják meg a munkának. Ez nekem akkor sem tetszett, az ilyenfajta hozzáállás most sem tetszik. Vegyük már észre, hogy ezen a szinten a zenélés már nem csak szórakozás, hanem kőkemény munka, mert megjelenik a teljesítménykényszer.
Tényleg volt annakidején Pokolgép fogyókúra?
Igen, persze. Megbeszéltük a zenekarral, hogy rosszul nézünk ki a fotón, tehát fogyókúra… Mindenkin volt egy pár kiló felesleg – akkor még csak annyi-, tehát mostantól mérlegelés. Megegyeztünk, hogy minden héten egyszer mérlegelünk a próbán és aki nem fogyott az előző súlyához képest, az a következő bulin nem kap gázsit. Ennyire komolyan gondoltuk az együttest.
Így már érthető miért mutattatok olyan jól a képeken, posztereken, még a bombaformában lévő Bíró Ica mellett is. És volt, aki nem kapott gázsit?
Nem, olyan nem volt. Akkor még mindenki komolyabban vette a zenekart és az egészségét. Még a legkisebb fogyás is elérte a 30 dekás minimumot hetente, így senkit sem kellett szankcionálni. A lényeg, hogy akkor még komolyan vettük a Pokolgépet. Például minden egyes koncertet felvettünk kazettára, keverőről, jó minőségben…
Megvannak még ezek?
Nem hiszem. Jellemzően Vona Karcsit kértünk meg erre, aki a koncert végén odaadta a kazettát. Majd a buli után, mikor mentünk a szállásra, akkor a Barkasban ülve meghallgattuk és szépen sorban kielemeztük, hogy hol, mi volt a baj… Valószínűleg a következő koncertet rávettük az előző kazettára, miután azt átbeszéltünk. Tulajdonképpen Józsinak az is volt a baja Kukovecz-cel, hogy bár kifelé ő volt a sztár, de a zenekaron belül egyáltalán nem volt az. Mert olyankor, mikor magunk maradtunk, Kukovecz volt, aki tanította énekelni. Ugyanis Józsi autodidakta volt, mikor az együttes tagja lett. De nem csak az éneklésről volt szó, hanem például konferáló szövegeket is írtunk neki. Vagy szóltunk, hogy: Józsi, ezt ne mondd még egyszer, mert gáz! Visszahallgatva javasoltuk, hogy itt inkább ezt, ott inkább azt mondd. Tehát konkrétan Józsit Gábor instruálta és persze ez nem tetszett neki. Mármint, hogy kifelé ő volt a császár, amikor meg lejött próbára, akkor meg el lett mondva neki, mit kell és mit nem szabad a színpadon csinálni. Gábor például sorra elmagyarázta neki, hogy itt vagy ott „ne sikongass és ne egyenesítsd ki a dallamot, mert ha kiegyenesíted, akkor arra a harmóniára, amit akkor lefogok, az ének hamis lesz”. Akkor még ennyire vettük komolyan a dolgot.
De például, ha Józsi akkor azt mondta volna, hogy úgyis őt kérdezik az újságírók, bevállalná, hogy ő lesz a sajtóreferens; vagy Nagyfi bevállalta volna, hogy ő tartja a kapcsolatot a lemezgyárral; vagy, hogy ha Gyuri azt mondta volna, hogy bevállalja hogy a zenekar műszaki-technikai igényeit diszponálja, biztosan azt mondtuk volna nekik Gáborral, hogy: rendben, csináljátok! Mert ezekre nekünk már nincs elég kapacitásunk. De nem hangzottak el ilyen vállalások, ezért csúszott át az irányítás a kettőnk nyakába, nem pedig azért, mert mi kurvára ezt akartuk volna. Aztán ide jutottunk…
2012-ben volt még egy összeröffenés, bár nem teljes létszámban…
Igen, a “Félszáz év total, 30 év metal” bulin nem volt ott Kukovecz. Gábor nem akart eljönni, mert még mindig hordozza magában ezt az árulás sérelmet. Teljes joggal. Én is csak azért vállaltam el, mert ismét megpróbáltam végigvinni azt, amit már előtte is, hogy csináljunk már egy turnét. Csináljuk már meg normálisan! Mindig ezt próbáltam képviselni.
Július végén indítottál egy Pokolgép csoportot a Facebookon. Mi vele a célod? Összegyűjteni a hőskor archív felvételeit?
Kifejezetten azért csináltam, mert nekem abból a korból semmiféle képi emlékem nincsen. Akkor még nem volt mobiltelefon vagy fényképezőgép, sok ezer képhez elegendő memóriával. Szóval arra gondoltam, hogy az egykori közönségünknek viszont bőven lehet érdekes anyaga. Biztos lesznek olyanok, akik annakidején eljöttek a bulikra és készítettek képeket, vagy összeálltak velünk egy-egy közös fotóra, hogy fényképezkedjünk már együtt… És tőlük el lehet kérni ezeket. Vagy csak simán maguktól megosztják az emlékeiket. Ha el fogják küldeni erre az oldalra, akkor legalább lesz nyoma, hogy milyen volt annak idején egy Pokolgép koncert, hogy festett a zenekar és a közönség.
Bejött a számításod? Sokan küldtek fotókat?
Igen, szerencsére sokan előkerültek a régi rajongók közül. A csoportban láthatók olyan képek, amikről már elfeledkeztünk, vagy amik már nekem sem voltak meg. Például a korábban már szóba került “Pokoli színjáték”, zombis fejű, eredeti borítóverziója. De az is nagy élmény, hogy valaki 1986-ban kért egy közös fotót velem emlékbe, összeálltunk, egy másik valaki lekattintotta, majd most látom viszont, milyen is lett a végeredmény, miként festettünk fiatalon.
https://www.facebook.com/groups/526905418525688/
Mit üzensz azoknak a rajongóknak, akik csak mostanában találkoznak a kezdeményezéseddel? Konkrétan milyen anyagokat vársz a “Pokolgép Tarca Laci” csoportba?
Leginkább a fiókok mélyén fekvő fotókat. Akár közös képeket, akár a koncerten készült fotográfiákat. Valamint személyes ereklyéket, plakátokat, jegyeket, szórólapokat, korabeli leveleket és a többi. Olyasmiket, amik korábban máshol még nem jelentek meg.
Fotók: Tarca László archívuma / facebook csoportja, Deák Gábor, kiadói archívumok, TTT Nemzeti Rockarchívum
