Derzsi Bálint a debreceni székhelyű Diktátor együttes vezetője, mely 35. évfordulóját 2021-ben új albummal ünnepelte, sorban a tizenötödikkel, harminc évvel az első után. A sokszoros jubileum kapcsán decemberben ültünk neki beszélgetni, felelevenítendő a távolabbi és közelebbi múltat, majd végül persze az aktuális kiadvánnyal kapcsolatos tudnivalókról is fellibbent a fátyol.
A második etapban a korai demóktól az ezredfordulóig jutottunk el, a Diktátor első hat albumát veséztük ki. A beszélgetés ezen részéből megtudhatjuk az “animal metal” műfajteremtő kifejezés eredetét; továbbá, hogy minden vezérnek van egy még nagyobb vezére; valamint, hogy hazánkban mikor alkottak “korcs reklámzenét” a metalt idővel már nyíltan szégyenlő metalzenészek…
Az előző részben a Diktátor megalakulásáig jutottunk. Utána sem pazaroltátok az időt. Hegyekben gyártottátok a demókat, bár ezek javarésze sosem számított hivatalos kiadásnak. Melyeket gondolod a korszak fontosabb demókazettáinak?
Rengeteg demót készítettünk, amikkel folyamatosan bombáztuk a Metallica Hungarica két Laciját. Készültek olyan demók is, amin csak néhány dal szerepel, de lettek meglehetősen sok dalt tartalmazó kazettáink is. Majd az albumok érkezésével szép lassan elfelejtődtek ezek. A srácok azóta is nyaggatnak, hogy egyszer végre igazán tisztába tehetném a demós múltunkat. Talán, ha negyvenévesek leszünk és még mindig fog valakit érdekelni néhány vénember sajátos fintora, egy feledésbe merült, de mindenképpen szépnek megélt világról, veszek egy nagy levegőt és belevágok. Haha!
Most szólok, hogy szavadon foglak! Haha! De ennyivel azért most sem úszod meg. Például így utólag már zavaró lehet, hogy az 1987-es demó is “Animal Metal” címen futott, ami miatt máig sokan keverik az 1991-es debütlabummal…
Na, tessék! Haha! Mondjuk, mindent én sem tudhatok. Az elején még ott volt gitáron Bakos Laci és Köteles Vitéz Sanyi is, akik hol együtt, hol pedig külön-külön csillogtatták meg a tökéletesre csiszolt metal tudásukat az ezüstös hat húron. Volt zi-zi, meg zsi-zsi és bűvészkedés minden szinten, vagyishogy megkapta a műfaj a magáét, de ez tetszett az emberiségnek.
Legalább azt áruld el az olvasóknak, hogy honnét ered az “animal metal” koncepció?
Akkoriban már nagyon mentek a különféle metalt játszó fiatal bandák klipjei a zenecsatornák éjszakai műsoraiban. No persze, hogy mi is valami olyasmit szerettünk volna létrehozni!
„Egyszer, egy meglehetősen hírhedt debreceni koncert végeztével az egyik kis fiatal rajongónk a színpadon kezdte nyaggatni Szabó József Emil basszerosunkat, hogy: “Józsi, bácsi, Józsi bácsi, hogy kell metált csinálni?” Mondanom sem kell, hogy Józsinak vörös lett a feje mint a rák, de még, hogy ő bácsi is… Haha! Onnan már nem volt tovább! “Hogy kell, hogy kell?” – ismételgette, mire végül megérkezett a válasz: “Hát csinálni kell, mint az állat!”
Ez aztán pillanatok alatt közmondásossá vált. Így lett a mi műfajunk az “animal metal”. Haha!
Amibe idővel aztán elég komolyan beleálltatok, hiszen a Diktátor életműben hemzsegnek az állati, állatos sztorik. Igaz, főleg abszurd, ironikus jelleggel…
Igen, igen. Bár bevallom, hogy legtöbbször a közönség adta az inspirációkat, mi csak próbáltuk megvalósítani az elképzeléseinket a magunk módján.
Hogy jött össze a már említett ‘89-es válogatáskazetta szereplés? Már csak azért is, mert a Diktátor se nem black volt, sem nem speed metal. Egyetértesz azzal, hogy inkább a néhol punkba hajló heavy és thrash a szerencsésebb megfogalmazás?
Személyes kapcsolatokon keresztül működött akkoriban a dolog. A miskolci rotoros fiúkkal hamar összehaverkodtunk és közülük Ferenczi Laci vezényelte le a felvételeket. Szerintem sem volt még letisztulva az a két dal, amit náluk felvettünk a két fiatal gitárhősünkkel. Sem zeneileg, sem pedig stílusilag. Azért magáért beszél, hogy tizenegynéhány év elteltével mennyire máshogy szólalt meg ugyanaz a két dal a “Besztof” lemezünkön. Igen, szerintem is jobb megközelítés a punkba hajló heavy-s és thrash-es vonulat.
1991-ben érkezett az első album, mely eredetileg csak kazettán látott napvilágot. Hogy jött össze a szerződés? Miért nem készült egyből LP vagy CD változat is? Kik alkották akkor az együttest?
Nagy Sanyi barátunk, aki egykoron Week-End zenekar egyik énekese volt, időközben létrehozta a Hajdúton kiadót a szomszédban, Hajdúböszörményben. Már büszkélkedhetett néhány kiadvánnyal, és felajánlotta, hogy csinálhatunk egy önálló kazettát a Diktátor zenekarral. Gondosan kiválogatta a dalokat és a lakásomban elkezdődtek a felvételek. Az elkövetők: Jagyugy Nagy Sándor, dobok, Szabó József Emil, basszus, Köteles Vitéz Sándor, gitárok, csekélységem pedig mint ordibátor emeltem az anyag színvonalát.
CD-t akkor még csak egyszer láttunk éppen Nagy Sanyinál. Belehallgatva megdöbbentett a dalok közötti fájdalmasan steril és természetellenes csend, vagyishogy egyáltalán nem jött be az “élmény”!
A második albumra némileg változott a felállás…
A “Bűn és Bűnhődés” lemezt hárman követtük el, ami az Érden leledző Stúdió 440-ben került felvételre és ugyancsak szépnek sikerült és az is lett a legnagyobb hibája. Hamza Jani volt a basszeros, Jagyugy Nagy Sándor „hozta létre a dobokat”, én pedig az ének és a gitárok terén próbálkoztam. A borítón persze már a következő felállás feszít délcegen: Somogyi Pepe, mint basszer, Terdik Ferkó mint gitáros, Jagyugy Nagy Sándor a doboknál, a többi pedig hozzám köthető.
A következő két albumszintén ennek a négyesfogatnak a munkája. Sokáig ment a vita a rajongóink között, hogy a “Még, még…”, avagy a “Bunkó vagy!” lemez a sikeresebb. Főleg, hogy ez a két lemez egyszerre jelent meg. Szerintem egyik sem, mert akkor már a zenekar tagjai nyíltan szégyellték a metált. Az én véleményem, hogy egy korcs reklámzene lett, ami még a ‘69-es Táncdalfesztiválon sem állta volna meg a helyét…
Szálazzuk szét kérlek, ezt a korszakot is! A sikeres debütálást követően miért történtek viszonylag hamar tagcserék?
Mert mire egy-egy lemezanyagot kipréseltünk magunkból, a tagság nagy része belefáradt a pontosságot és precízséget követelő feladatba. Egyszerűbbnek látszott új tagokat toborozni, mert ezáltal még történhettek csodák, viszont a hamar ellobbanó kollégáknál tudtuk, hogy több jóra már nem igazán számíthatunk. Nem voltak nagy, teátrális veszekedések, mindenki maximálisan megértő volt mindenki irányában, sokszor még jót is tett a váltás az egymás közötti kapcsolatainknak.
Mi a története annak, hogy 1994-ben két albumot adtatok ki, ráadásul egyszerre?
„Egészen egyszerűen csak az volt az oka, hogy egységnyi idő alatt túl sok melódiát írtunk meg és egyik kis kedvencünket sem szerettük volna elveszteni.”
A szavaidat idézve, a “korcs reklámzene” meghatározás ez esetben kritikának vagy dicséretnek minősül?
Semmiképpen sem dicséretnek szántam, hanem magunkkal szembeni reális kritikának. Úgy érzem, akkor túl messze kerültünk a ‘69-es nemzedék üzenetétől. No, és személy szerint nekem soha nem jöttek be az agyoncicomázott, agyonamerikanizált, a negédes úriközönségre szabott, pukkadásig felfújt színes léggömb zenék.
Hogy lehetséges, hogy egy deklaráltan metal zenekar tagjai nyíltan szégyelljék a metal zenét?
Ez nekem is furcsa volt, főleg amikor bizonygatni is kezdték az igazukat. Túl vagyunk rajta és az az érdekes, hogy most már megintcsak metálkodnak mindannyian. Bízom benne, hogy most ezt is maximálisan meg tudják magyarázni, legalább önmaguknak.
A dupla megjelenést követően szétszéledt az addigi formáció. Te viszont két albumot is készítettél egymagad. Mit kell tudni az 1998-as “Ne várd a csodát!” és az egy évvel későbbi “Jézus az örök király” anyagokról?
Mindkét lemezt egyedül készítettem, nem kifejezetten kalandvágyból, hanem valamiféle belső késztetés vezérelt. A “Ne várd a csodát” igazából egy kis kísérletezés azokkal a dalokkal, amit a zenekarral nem igazán, vagy csak máshogyan tudtunk volna megvalósítani. Próbálkoztam, hogy milyen egyedül. Minden vezérnek van a háttérben egy még nagyobb vezére és ezt már éppen ideje volt ezzel a két kiadvánnyal demonstrálni.
Kifejtenéd ezt bővebben? A “Jézus az örök király” első kiadásán – mely egyébként időrendben az első CD megjelenésed volt- az szerepel alcímként, hogy: “Derzsi Vezér hite alapján”.
Boldogan! Mindig is hittem az Isten létezésében és azokban az időkben lehetőségem nyílt arra, hogy szolgálhassam is a Teremtőnket. Rendszeresen toltam az alapokat basszusgitáron egy aranyos kis gyülekezet zenekarában: dicsőítettük a Megváltónkat. A feladat innen már adva volt és nagyon hamar elkészült egy teljes lemez Krisztus urunk dicsőségére. Nem pénzért és nem a személyes dicsőségemért, hanem csak úgy és Neki. Úgy érzem, hogy ez az egyik legjobban sikerült lemezem, ami már az övé. Sokan nem tudják hova tenni a szövegeket, de kívánom nekik, hogy idővel majd ezeket a dalokat is be tudják fogadni! A “Béke és szeretet” című nótát a srácok választották ki, és ezt minden koncertünkön játszani szoktuk, mert Diktátoréknál a béke és szeretet jegyében hangzanak el a dalok.
Folytatjuk!
Fotók: Derzsi Vezér / Diktátor Archívum, kiadói archívumok, TTT Nemzeti Rockarchívum
