Gerots Zoltán billentyűs, zeneszerző a progresszív zenében utazó Szintézis együttes vezetője, immáron 1975 óta. Mellette hosszabb-rövidebb ideig egyéb produkciókban is részt vett, például zongorázott Deák Bill Gyula zenekarában is.
Nagyon úgy tűnik, hogy idén végre véget ér a Szintézis – betegség miatti- kényszerű leállása és hosszabb kihagyás után 2022-ben ismét aktivizálódik a trió. Továbbá három új kiadvány is előkészületben van. Utóbbi hírek kapcsán ültünk le átbeszélni múltat, jelent és jövőt. Az első részben a kezdeteket elevenítettük fel, egészen az első Szintézis nagylemezig.
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak!
A nevem Gerots Zoltán, 1956-ban születtem Budapesten, pár lépésre a Corvin köztől. Évtizedekig látható volt az egyik házfalon annak a lövedéknek a nyoma, ami – menekülés közben- a fejem felett elsüvített. Édesanyám próbált máshová rejteni…
Volt valamilyen előzménye a művész pályának a családodban?
Igen. Édesapám csodagyermekként, az akkori rektor, Rudnay Gyula külön kívánságára került felvételre a festő szakra, a Képzőművészeti Főiskolára. Mivel óriási műtermünk volt, oda járt a fővárosi művészvilág színe-java, így a zene, a festészet, a szobrászat, az irodalom ismerete nekem teljesen természetes volt.
Gyerekkorodban tanultál zenét?
Négy éves koromtól hegedűltem, aztán – miután az eltört- két évig – szigorúan fejben- szolfézs, majd hozzánk került megőrzésre Liszt Ferenc gyakorló-zongorája.
„Hát, én olyan szerencsés voltam, hogy Liszt Bösendorferén klimpírozhattam a Boci, boci tarkát… Később, persze komolyodott a dolog: konzervatórium, zeneakadémia…”
Miért pont a billentyűs hangszereket választottad?
Három oka volt: egyrészt igazán a zongorán lehet átlátni a zenei szerkezeteket. Másodszor: lenyűgözött a templomi orgona bonyolultsága és iszonyatos hangereje. Harmadszor: a rádióban játszották a Manfred Mann’s Earth Band “Pluto the Dog” című számát, melyben hallottam egy hihetetlen dolgokra képes abszolút új hangszert, a szintetizátort. Teljesen oda lettem tőle.
Gondoljunk bele, az addig csak “egyenes” hangokat kibocsátó billentyűs hangszereken végre meg lehetett hajlítani a hangokat, mint például egy hegedűn… Elképesztő felfedezés volt, hogy a szintetizátor további tulajdonságairól ne is beszéljek. Kalandos körülmények között – a szocializmus szigorúan tomboló éveiről beszélünk- sikerült hozzájutnom egy KORG MS10-es modellhez, amelyen játék közben módosítottam a hangokat: indítás, tartás, lecsengés ereje, hossza és a többi, és a többi… Ne keverjük össze ezt a mai, előre tárolt hangok előhívásával!
Mikor és hol találkoztál a rockzenével?
Jöttem ki a Zeneakadémiáról, épp Schubert “Winterreise” című dalciklusát elemeztük, majd akkor, a rádióból meghallottam a “Tarkus”-t, egy bizonyos Emerson, Lake & Palmer nevű együttestől. Puff, le lettem lőve, végem volt. Később, csalódtam is, mikor a többi rockzenekart megismertem, utcahossznyi volt a különbség Emersonék javára. Pedig itt most a Deep Purple-ről vagy a Led Zeppelin-ről beszélek… Közben a 6-os villamoson meg a “Gedeon bácsi”-t hallgatták.
„A házban is úgy ment az elosztás, hogy a másodikon Schubert, az elsőn Emerson, Lake & Palmer, a földszinten meg Gedeon bácsi szólt…”
Mesélj, kérlek az első együttesedről!
Bakos Gábor barátommal alkottuk ezt a formációt, Gerots/Bakos duó volt a nevünk, felerészben énekelt, felerészben instrumentális számokat játszottunk. Ezeket én írtam. Gábor dobolt. Nagyképűen azt is mondhatnám, megelőztük a Rudess-Morgenstein Projectet. Mi több, azt hiszem, Van Halent is lepipáltam, mert a zongorám tetejére ráraktam egy gitárt, tapping technikával szólóztam rajta, miközben a másik kezemmel zongoráztam.
Időben hol járunk?
1971-et és ‘72-őt írtunk… A gitárt kvartra hangoltam (E-A-D-G-C-F – a szerk), mert az akkordozást a zongorán megoldottam. Persze, az is lehet, hogy megelőzött valaki – mit tudtunk mi a Nyugatról? Semmit, jóformán semmit… Egy pillanat alatt népszerűek lettünk, tódultak ránk az emberek. Fiatalok voltunk, mind a ketten énekeltünk, meglehetősen jól néztünk ki – bár erről inkább a lányokat kellene megkérdezni… A koncertjeinket szinte mindig a rendőrség fejezte be: csendháborítás volt a leggyakoribb ok…
Hol léptetek fel?
Először édesapám műtermében – ami akkora volt, mint egy kisebb klub. Aztán jöttek a KISZ-klubok – bizony, abban az időben ez így ment-, majd az egyetemi klubok.
Készült valamilyen felvételetek?
Csak saját magnókkal. Lemezgyárról akkor még csak nem is álmodhattunk.
Konkrétan mik? Házi demók, amatőr koncertfelvételek? Megvannak ezek még?
Közönség által rögzített koncertek. Pont a napokban került elő jónéhány felvétel rólunk, amit a közönség közül vettek fel – mindig pörgött valamilyen magnószalag a koncertjeinken.
Időben hol járunk?
1973 környékén, mikor a Csehszlovák kultúra boltjában egy barátom rábeszélt egy olyan, számomra teljesen ismeretlen zenekar, a Collegium Musicum lemezének a megvásárlására, amit, ha nincs egy “Ági” nevű szőkeség randi-visszautasítása, sosem vettem volna meg. A borítófotón egy úthengeren üldögél, illetve támaszkodik három, igen ronda fiatalember, hülye ruhákban, és számomra teljesen ismeretlen zenét játszanak. 66 forint volt a lemez. Jó, vegyük meg, este úgy sincs mit csinálnom…
Hazamentem, felraktam a táska-lemezjátszómra, és… és… és… Megváltozott az életem. Trióvá kell bővülnünk és ilyesmi zenét kell játszanunk.
„Elképedve hallottam, hogy ezek a “csehszlovákok” mindössze egy Hammond-orgonából, egy Fender basszusgitárból és egy kisebb dobcuccból milyen virtuóz, elementáris és összegondolt zenét tudnak játszani.”
Döntésemet később tovább erősítette a Lengyel kultúra boltjában beszerzett másik fenomenális trió, az SBB megismerése. Az Emerson, Lake & Palmer, a Collegium Musicum és az SBB példája nyomán mind a mai napig trióban játszom, bár jónéhány előadó produkciójában közreműködhettem, a szerelmem mindvégig a triózás maradt.
Mikor és hogyan valósítottad meg az első triód?
1975-ben jött létre az “Első Szintézis”, amely gitár-trió volt: előbb Trajkovics János játszott Stratón, majd Kovács István Epiphonon. Tehát, amolyan gitáros SBB-felállás volt. Két helyszínen is működtünk: az egyik a MOM Központban volt, a másik pedig a Váci úti Habselyemgyár klubjában. Itt rövid ideig Takáts Tamás is énekelt velünk, aki később a Karthago, majd az East énekeseként ragyogó karriert futott be. Már akkor arccal a progresszív zenék felé fordultunk, így az akkor született számaink zömét évtizedekig műsoron tudtuk tartani. Például az “Acélkerekek”, “A 6224-es éjszakai tehervonat”, a “Száguldás az új csillaghoz” vagy az “Éhes madarak”. Már akkortájt meresztgettük karmainkat a nagyobb lélegzetű kompozíciók és a színházi világ felé, akkor született meg az “Utolsó háború” című ciklusunk is, amit a Szkéné Színházban mutattunk be.
Miért pont a Szintézis névre esett a választás?
Komolyzenei képzésben részesültem, rockhangszereken játszunk és velünk van a jazz szabadsága is… Egyébként, maga a “szintézis” szó a cseh Blue Effect együttes egyik nagylemezén szerepel: “Nová Syntéza / New Synthesis”… Mai napi imádom a cseh, szlovák és lengyel progot…
Miként gondolkodsz a zenei műfajok szintéziséről?
Érdekes kérdés… A nagy művészek vagy egy-egy stílus létrehozásával, vagy zenei gondolkodásmódok összegzésével értek el sikereket. Manapság irgalmatlan sok zenei műfaj létezik, a gigászok pedig mindent tudnak – kezdve az Emerson, Lake & Palmer-től a Dream Theater-ig.
Ismét jön a refrénszerű kérdés, maradtak fenn ebből felvételek?
Bár, szinte mindent felvettünk, de szinte minden el is veszett…
Ha “szinte”, akkor valami kevéske csak maradt. Terveztek ezekkel valamit? Vagy kvázi levéltáras jelleggel fekszenek az archívumokban?
Ahogy lassan újra “visszakerültünk a térképre”, több, régi arc is jelzett a közönségből, hogy van rólunk anyaga, igaz, csak gyenge, amatőr minőségűek. Viszont zenei továbbgondolásra kitűnőek – meglátjuk, melyeket tudjuk hasznosítani.
Miként folytatódott a Szintézis együttes története?
Bakos Gábor sorkatonai szolgálata miatt 1976-ban változások történtek. Pócs Tamás basszusgitáros és Ablonczay Horváth Tibor csatlakozásával kialakult a “Második Szintézis”.
Egy évre rá elkészült az első nagylemezünk, mely a “Száguldás az új csillaghoz” címet viseli, de mi már régóta “Honvágy a csillagokba” néven emlegetjük.
„A lemez limitált példányban készült és nem volt kereskedelmi forgalomba hozható, emiatt igen ritkaságszámba megy ennek birtoklása.”
Itt ki is használom az alkalmat, hogy ha van még valakinek belőle, kérem jelentkezem, azonnal megvenném… Haha!
Mit jelent ez a gyakorlatban? Hol készült? Ki adta ki? Milyen formátumban? Miért pont ebben a konstrukcióban?
Édesapám hatalmas műtermében próbáltunk. Ott vette fel egy stáb az anyagot. Fekete “Hümér” László volt a vezető hangmérnök, aki egyben a zenekar hangtechnikusa is volt. Rajta kívül nagy köszönetet kell mondanunk Marosvári Ferencnek is, aki nemcsak a lemezfelvételen dolgozott, hanem évtizedekig a zenekar vezető munkatársa is volt.
A Magyar Rádiónak volt egy hangstúdiója, ott készültek el a felvételek. Maga a nagylemez, teljesen hivatalos kiadványnak számított, de kereskedelmi forgalomba nem hozható. Gondolom a Hanglemezgyár privilégiuma miatt.
Konkrétan milyen formátumban készült el? Kazetta-album? Vinil, konyhanyelven “bakelit” nagylemez? Milyen példányszámban? Hogy lehetett a maga idejében hozzájutni?
“Klasszikus” nagylemez-formátumban, vinilen, kis példányszámban persze, hiszen eleve tiltva volt a forgalmazása. Gyakorlatilag a Szintézis törzsközönsége kapott belőle.
Mutasd be, kérlek a “Száguldás az új csillaghoz / Honvágy a csillagokba” album dalait!
Az anyag – mint a címekből könnyen kikövetkeztethető- erősen sci-fi indíttatású, a számok fele részben énekes szerzemények. A témaválasztásban közrejátszott az is, hogy a zenei pályám előtt kőkeményen asztrofizikusnak készültem… Matek és fizika mindenekelőtt! Haha! Persze, úgy könnyű volt, hogy velünk szemben a Fazekas Gimi…
Tételei: “Acélkerekek”, “Száguldás az új csillaghoz”, “Országos esőzés”, “Honvágy a csillagokba”, “Sinus-rock”, “Éjszakai hullámverés”, “Elment az utolsó hajó”, “Magaslégköri kutatás”, “Szaggatott vonal”, “Tengerparti emlék Oscarnak” – ez kivételesen egy akusztikus zongorás trió-darab, Oscar Peterson tiszteletére, majd végül: “Búcsúzás a Vénuszon”.
Annakidején hol hangzott el a bemutatkozó lemez anyaga?
A lemezt műtermi koncertsorozaton mutattuk be, majd következtek a nagyobb egyetemi klubok: KEK, E-klub, Közgáz, satöbbi. A KEK-en nagy élmény volt a Minivel játszani. Talán nem volt rossz párosítás a Mini plusz Szintézis…
Majd a nyolcvanas évek elején Pócs Tomi átigazolt az akkor frissen átalakult Solarisba. A váltás ellenére nem volt harag a két prog banda között, többször kaptunk meghívást a Solaris klubjaiba, a Postás Művelődési Házba és az FMH-ba. Mi több, a későbbiekben nálunk felbukkanó dobos, Őry Tamás jelenleg Kollár Attila projektjében, az Invocatio Musicalis-ban játszik.
Folytatjuk!
Fotók: Gerots Zoltán / Szintézis Archívum, TTT Nemzeti Rockarchívum
