Deftones koncert – Budapest Park, 06.24.

Olyan 15-ig számoltam a Deftones koncertjeimet, de már abbahagytam, nincs jelentősége ennek. Előrebocsátom azt a tényt viszont, hogy az Around The Fur-t, már a a Warner promóciós irodájában vártam, lemezmegjelenés előtt! Az ott dolgozó hölgynek kevés fogalma volt a bandáról, így felvilágosítottam néhány infóval, például, hogy: hát ők a Madonna kiadójának, a Maverick-nek a csapatát erősítik. Nem mellesleg kiemelt kiadvány volt abban a hónapban az övék.

A Covid miatti eltolt időpontot hagyjuk is! Értelmetlen lenne vele foglalkozni. Nézőszámban valószínűleg nem jelentett a csúszás jelentős különbséget, lehettünk kb. annyian, mint egy Pecsa szabadtéri teltháznál. Tehát kb. 4 ezren. A mostanában lezajlott koncerteken „divat” volt beleállni a világsztárok produkcióiba. Szarul szólt stb-stb. Rengeteg a vájtfülű ember kis hazánkban – gondoltam. Ha valami halk, Apa, közelebb kell menni – ha lehet-, nem pedig a „zs-szektorból” figyelni a műsort – a kazánház mellől.

Előzenekar nuku. Megérkezés után, mint kés a vajon siklottunk előre, oda, ahol nem csak hallunk, látunk is valamit. A színpadképet meglátva feltűnt, hogy ez nem azonos a turné más helyszínein láthatóval. A különbség: a dob melletti – Chino részére külön- belső kisszínpad felett lévő négyzet alakú fényhíd hiánya volt. Ami működés közben tökéletes összhangban áll az egész rendszerrel.

8 óra, 20 perckor a színpadra sétált a ,,cseresor” – az új basszusgitáros, aki az eltávolított Sergio Vega helyére érkezett. A zenekarban töltött évei alapján megérdemelt volna minimum egy rövid köszönetet, némi méltatással, főleg hogy tudvalevő volt a köztük lévő baráti viszony…

Erről a Frank Sablan gyerekről nem igazán tudok sokat mondani, de mondjuk 2010-ben Marily Mansonnál is játszott, egyéb előnye: California- i, ő is. Ennyi… Nálam ő nem üti meg a Vega állította mércét. De említhetem Chi Ceng-et is… Vele sem ér fel – sem zeneileg, sem színpadi munkában. Ki nem lógott onnan, az egyszer biztos.

A mélyvizet Európában a Steph Carpenter hiánya jelentette, aki kijelentette, hogy ebben a háborús helyzetben, ő nem kíván részt venni a turnén. A video üzenetben épp mellette ülő Lance Jackman-t is bemutatta, akit ő ezek szerint „vágóhídra küldött” – ebben a háborús helyzetben. Lance szimpatikus kissrác, legalább szemben áll a közönségnek, amikor játszik. Ez már ugye előny a „dagadttal” szemben, aki hergeli még a kedélyeket ezzel a „laposföld mizériájával”, amit én kétkedve fogadok – ennyire nem lehet hülye valaki! Pláne, hogy már többször körberepülte a Földet.

A „beugró” úriember is ESP gitárokat használt, „sokhúroson” is játszott, így a sound itt is adott volt. Gitárjátéka viszont „folyékonyabb” volt, nem annyira szögletes, mint a dalszerző Carpenteré. Talán kevesebb füvet is tol…

De a kezdésnél tartottunk, ugye… A Gore, a lassú kezdése miatt, nem feltétlenül ideális nyitódal – vagyis dehogynem, hisz itt korlátból kevés van, ami nem áthágható.

Chino bejövetelénél megőrült mindenki, ami borítékolható volt – hisz ő aztán igazán együtt él a produkcióval. Belakja a színpadot, vetődik, dobálja-pörgeti a feje felett a mikrofont zsinórostól. Volt, hogy egy hátra futásnál meg is akadt a kontrolládában, de a technikus a helyén volt…

Aztán bizonyítani akarta frissen szerzett magyar tudását – kereste a cheers magyar megfelelőjét. Mindenki lélegzet visszafojtva várta, hogy beköhögi az arc, hogy: egészségedre! Erre csak egy egi-t mondott, ami magyarul a világon semmit nem jelent. De azért értettük, mit akar… Szerettük, megmosolyogtuk.

Volt „beautiful citizés” is, de inkább érdemes elemezni a dallistát, amit hála Istennek a Round the Fur lemez vezet – az elhangzott 5 dalával. A szintén kiváló Diamond Eyes is négy dallal van versenyben – az élen. Viszont a White Pony elhangzott két dalát keveslem. Két legújabb korongról 2, illetve 3 dal szólt – ami furcsa picit, főleg, hogy ez végül is az Ohms lemezbemutató turnéja…

A háttérvásznon kizárólag nők vonaglottak, fuldokoltak, vagy éppen vérben fetrengtek – ahogy illik. Talán két kivétel volt – a Change-nél az egyik, melynek videóját pár százszor láttam már. Egyébként ugyan az a szín és képvilág futott, de mégsem a klip jeleneteiből dolgoztak az alkotók. Ínyenc pillanat volt ez nekem is.

A színpad két szélén lévő lépcsőt az énekes kihasználta rendesen: a rendezői jobb oldalra talán többször ment le a közönséghez. Láttam Deftones koncertet már színpadról, színpad mellől, zenekari árokból, első sorból, de az, amikor Moreno kihozza hozzám a mikrofonját, és ide is adja, na, az visz/vitt mindent! A régről előhalászott Lotion-ban még együtt visítottuk, hogy: feel sikkened… Majd egyszerűen ideadta a kezembe a mikit.

Ez volt az a buli, ahonnan nem lehetett hiányérzettel hazamenni – az egyszer biztos!

A koncerten elhangzott dalok a következők voltak: