Open Air Blues Festival – Brezoi, Vălcea

2020-ban figyeltünk fel bluestársaimmal egy nagyszabású bluesfesztiválra, amelyet Romániában rendeznek, számunkra ismeretlen helyen. Aztán alaposabban megnézve a térképet, a kezdeti lelkesedésünk kezdett alábbhagyni. Pedig a névsor nagyszerű, mi több elképzelhetetlennek tűnt. Az is érdekesnek volt, hogy az amerikai és brit bluesegyüttesek között ott szerepelt a Halper Hendrix Experiment neve. Aztán a pandémia megoldotta a kérdést: a fesztivál elmaradt. És láss csodát! Idén ugyanazzal a névsorral megrendezték. Megyünk! – adtuk ki magunknak a jelszót.

Eléggé kivártunk a döntéssel, hogy elinduljunk-e. Először is szállásról kellett gondoskodni, megtervezni az utazás módját és a belépők beszerzését. Az előbbi témát tovább nem boncolgatva, csak annyit, hogy a fesztiváltól 20 km-re, két településsel odébb (Călimăneşti) kaptunk kellemes szállást. A festői Olt völgyében jöttünk-mentünk személykocsival a kanyargós úton. Éjfél után azonban nem sokat láttunk a tájból, sokszor még az útkanyart is alig. De jöjjön a lényeg, a koncertek sora! 6 nap – 30 fellépő. Volt választék rendesen: blues, de főleg rock-blues, rockabilly, volt egy világzenei csapat, valamint egy londoni zenekar – olasz muzsikusokkal, táncolható italo jazz zenével.

Első nap, július 19.

Megérkeztünk a „tetthelyre”: hatalmas színpad két kivetítővel, tágas tér két hegylánc között, mögöttünk egy kis patak folyt az Olt folyóba. Vendéglátó sor, toalettek, de erről majd később.

Addig is egy drónnal készült kisfilm a helyszínről:

Az első fellépő egy hazai, román csapat volt, a Green Onions Experience. Fiatal zenészek alkották a feldolgozásokat játszó csapatot. A dobos 17, az énekes-gitáros 18, a basszusgitáros és a második gitáros 19 évesek! Műsorukban több Allman Brothers Band darab szerepelt, de a soulos Get Out Of My Life Woman című darabban úgy énekelt az ifjú titán, ahogy azt a kaparós, füstös torkú louisianai előadók teszik. Kezdésnek nem rossz! – állapítottuk meg egybehangzóan.

A norvég Joe Rusi énekes-gitáros és együttese következett. A kvartett hangszere a Hammond orgona és a ritmus szekció volt. Csak néhány dalcím az ugyancsak feldolgozásokra építő zenekartól: You Don’t Love Me, Tipitina, Wait Until Tomorrow, Oh Well. Tehát elég széles volt a spektrumuk a chicagói bluestól, a New Orleansi soulon és egy country dalon át Hendrixig.

Itt már megállapítottuk, hogy a zenekarok 55 perc játékidőt kaptak, amit be is tartottak. Az aztán következő húzó vagy nagy nevek persze hosszabb ideig voltak a rivaldafényben.

Az ír énekes-gitáros-dalszerző Grainne Duffy 2014-ben fellépett Budapesten, sőt már korábban volt szerencsém látni, hallani őt a hollandiai Kwadendamme-ban. 2007 óta öt albumot adott ki, ebből négy saját kiadású. Kellemes hangú hölgy, jó saját dalokkal, de azért bedobott a végén egy klasszikusnak számító darabot – I’d Rather Go Blind -, amelynek szólóját maga játszotta Les Paul gitárján. Kissé bátornak találtam e dalválasztást, hiszen jön még Beth Hart, aki szintén előadta a dalt Joe Bonamassával. Nem beszélve számtalan korábbi feldolgozásról és Etta James eredetijéből. De nem volt különösebb bajom végül ezzel sem.

Hozzávetőleg éjfél előtt voltunk fél órával, amikor jött az első „nagy durranás”: a Pufók Pópa, vagyis Popa Chubby. A new yorki születésű gitáros-énekes szintén fellépett már hazánkban – a Gastroblues Fesztiválon Pakson. Súlyából nem adott le, nem lettem volna szék alatta, de a műsora ezúttal is változatos volt. Kezdett egy Rollin’ And Tumblin’-nal, amit a 60-asok annó decibel (sic!) még a Cream tolmácsolásában ismerhettek meg. Hungarian copy by Radics Béla. Majd jött egy Hey Joe, nem meglepetésre, hiszen akik ismerik Popa Chubby munkásságát, tudják, hogy kiadott egy Electric Chubbyland címre hallgató albumot Jimi számokkal. Ami a meglepetést szolgáltatta, hogy színpadra lépett a balkezes gitárvirtuóz Eric Gales is, akit pár héttel ezelőtt a Gastroblues Fesztiválon láttunk. Gales fellépésére ugyan két nappal később került sor, de ahogy rebesgették, a szomszédos üdülőhelyen akklimatizálódik. Nos, ők a Look On Yonder Wall 10 perces előadásával, mindkettőjük gitárszólójával, illetve énekével tették oda magukat. Nem is maradt el a hosszas taps.

Aztán egy újabb darab előtt Popa bemutatta zenekarát, benne egy olasz származású dobost. Nem is lepődtem meg, amikor a gitárszólóba Chubby bejátszotta a Keresztapa című film fő zenei témáját. Az Over The Rainbow-t(Szivárványon túl, az Oz című film betétdala) már nem tudtam mihez kötni. Miként a Stones emblematikus Sympathy For The Devil című számának műsorra vételét sem, amiben rappelt is a pufi frontember. De, ahogy tanult barátom mondani szokta: a foglalkozás elérte célját. Újabb piros pont!

Már éjfélen túl voltunk, egy óra is elmúlt, mikor Samantha Fish zárta az estét. Samantha július 12-én fellépett a Budapest Parkban is, Gary Clark Jr. előtt. Azt a koncertet sajnos kihagytam. A blues műfajban sztárságról nem szokás beszélni, de a hölgy az egyik legmagasabban jegyzett előadó napjainkban. A fotók, filmfelvételek bizonyítják, a csinos külső mellett is kivételes játékát. Talán a kései időpont tette, hogy a túlságosan rockosra vett műsora nem aratott akkora sikert, mint ami elvárt volt. A közönség jó része is a kijárat felé vette az irányt kis csapatunkkal, hiszen előttünk volt még egy éjszakai út az ismeretlen, kivilágítatlan körülmények között. Gondolom, menedzsere nem engedélyezte a YouTube-on az itt készült felvételeket.

Fotók: Kecskés Miklós

Folytatjuk!