Rejtőzködő életmód

JJ Cale életéről nem sokat tudni. És nem valamiféle sztárallűrszerű visszavonulás áll e mögött a háttérben. Egész egyszerűen nem csinált semmi olyan dolgot, ami külön érdekességként szolgálna ennek megértéséhez. Nem bújt el tudatosan, noha évekig élt egy lakókocsiban Kalifornia mélyén, de ez nem a rivaldafénytől történő visszavonulás volt, így szeretett volna létezni. Vannak azért hivatalos adatok természetesen róla is: 1938. december 5.-én született John Weldon Cale néven, és 2013. július 26-án hunyt el Kaliforniában. Ehhez képest micsoda rejtély a művészneve? A JJ előnevet csak a hatvanas évek közepén vette fel Elmer Valentine (többek közöt a Whisky a Go Go tulajdonosa) javaslatára, hogy John Cale-től, a Velvet Underground zenészétől megkülönböztesse magát.

Egész pályáját meghatározta szülőhelye Oklahoma City, Oklahoma. Ennél oklahomaibbnak nehéz lenni…

Már középiskolában is hangtechnikusi képzésben vett rész, majd a seregben is ezt a képességét kamatoztatta. A hatvanas évek közepén Kaliforniába költözött hangmérnöknek, ott rögzítette dobgéppel (erre tellett, muzsikusokra nem) 1966-ban az After Midnight című opuszt, amit demoként ajánlottak később Claptonnak a szólólemezére Tulsa-i stúdiózenészei, bizonyos Leon Russel például. A többi már történelem, illetve folyamatos bevétel JJ Cale-nek.

Stílus

Kicsit JJ Cale-re is igaz, hogy aki hallotta egy lemezét, az szinte mindet hallotta. Ettől egy percig sem unalmas, de egy másodperc alatt szippant be a sokak által Tulsa sound-nak nevezett, nevéhez is köthető zenei hangulat. Folk, jazz, blues és rock and roll, amúgy lazán, légiesen. Hallani, hogy szó szerint csuklóból rázza ki a dalokat ez a figura és pengeti a gitárt hallatlan könnyedséggel. Mind ehhez társul az a mesélő, szinte motyogó „ének”, amit, „más fekvésben” Cohentől is ismerünk. No meg Mark Knopflertől, de ő meg ugye JJ Cale nyomdokain haladt…

Cover Man

Tudjuk mi a közös Claptonban, a Lynyrd Skynyrd-ben, Jerry Garcia-ban, a Nazarethben,  Johnny Cashben, John Mayerben, aKansasban, aPocoban, Beckben, Santanaban, Lucinda Williamsben, Randy Crawfordban, The Bandben, George Thorogood–ban és még sok más előadóban? Mind-mind nagy előszeretettel dolgozták fel JJ Cale szerzeményeit. Természetesen rocktörténelmi klasszikus lett Claptontól a már említett After Midnight és a Cocaine, de a Lynyrd Skynyrd Call Me the Breeze-e is örök sláger marad.

Cale-t egyáltalán nem zavarta, sőt megtisztelte, hogy nem ő teszi híressé a dalokat, nem volt benne semmi keserédesség, amikor önmagát is inkább úgy határozta meg, mint dalszerzőt. Egyéniségével még idősen is kevésbé fért össze a közönség előtti kitárulkozás. Jöjjenek csak szép csendben azok a csekkek… Na, ettől még nem úszómedencés villákban lakott.

Nagy tisztelője, Eric Clapton mondta róla: „Nagy tévedés, hogy elzárkózó ember lenne. Nagyon is barátságos, nyitott és karizmatikus. Csak önmaga társaságát kedveli legjobban, ennyi az egész.”

Azt is csak a gyászhíréből lehetett megtudni, hogy Christine Lakeland, aki gitárosa és menedzsere is volt nagyon sokáig, mintegy mellesleg felesége is lett időközben. Valamikor… Vele éldegélt egy mobil házban, Escondido-ban, Kaliforniában.

Hatása

Az önmagában sokat mondd el valakiről, hogy műveit mennyien dolgozták fel. Habár a hétköznapi zenerajongók körében kevésbé ismert, annál inkább tetten érhető a hatása több zenész pályájára, stílusára.

A legnyilvánvalóbb és legnagyobb tisztelettel Eric Clapton viseltetett iránta. A két nagy slágerén kívül (After Midnight, Cocaine) készítettek közös lemezt is Road to Escondido (lásd hol lakott feleségével) címmel 2006-ban, ami Grammy-t is ért a Legjobb kortárs blues – kategóriában. Több közös fellépésük is volt, majd halála után a The Breeze – An Appreciation of JJ Cale albumot is Clapton hozta össze – nagyon híres zenészekkel együttműködésben. Úgyhogy ők jó cimbik voltak, noha nagyon más egyéniségek. Clapton is már érettebb korszakában szólította meg jól az oklahomai remetét.

Mark Knopfler nehezebb eset. Egyrészt JJ Cale is berágott rá, mondván, hogy a gitárstílusát és „éneklését” is lenyúlta, másrészt Knopfler ezt a valóban nyilvánvaló forrást sokáig nem ismerte el.  Pedig bármelyik Dire Straits lemezen lehet Cale-re utaló dalt találni. Aztán elásták a csatabárdot: JJ Cale volt Knopfler turnéjának előzenekara is, valamint az előbb említett tribute lemezen is tiszteletét tette a brit gitáros.

Két másik gitáros- énekes nyíltan vallott a JJ Cale hatásról: John Mayer és Neil Young. Utóbbi odáig ment a dicséretben, hogy így nyilatkozott: „Az összes elektromos gitáron játszó zenész közül Hendrix és JJ Cale a legjobbak!”.

Hogyan nem lettem világhírű?

Cale-nek egyszer jó esélye volt a híressé/sikeressé válásra, a Naturally lemezen található Crazy Mama dallal. A hírnév kapujában állva meghívták az American Bandstand országosan közvetített adásába. Ott mellékesen szóltak neki, hogy majd playback lesz a felvétel. Ő meg mondta, hogy akkor ő mellékesen nem lép fel, hanem elindul haza. Győzködték többen is egy darabig, de rájöttek, hogy felesleges… Ezt a sztorit, ha oklahomai pubokban járt, Cale úgy mesélhette, mint a magyar NB II-es focisták a „hogyan nem lettem válogatott” sztorijaikat a borsodi/nógrádi/zalai kocsmákban.

Utóélete

Ha valaki rákeres az Egyesült Államok egyik legfiatalabb (46.) államára, olyan hírességeket találhat felsorolva, mint Woody Guthrie, Chet Baker és Garth Brooks. És JJ Cale??? Semmi nyoma. Pedig kevés olyan előadót tudnék mondani, akinek zenéje annyira kifejezi, hogy honnan is jött. Sebaj, jó ez így nekünk, akik leülünk egy sörrel és/vagy whiskyvel egy péntek estén, és hagyjuk, hogy elandalítson és beszippantson az az utánozhatatlan hangulat, ahogy csak nekünk dúdol és penget ez a kis nagy ember. Nem csoda, hogy a felesége fogalmazta meg legtalálóbban zenéjének erejét: „JJ Cale zenéjét legjobban élvezni és megérteni egy meleg estén lehet a verandán ülve, zokni nélkül egy sörrel a kézben.”