Som Lajos egy ritka állhatatos pasas volt, aki akkor is akkurátusan végigvitte a projektjeit és akkor is megvalósította az önmaga elé kitűzött célokat, mikor más már régen elengedte volna azokat. Azonban Lui nagyon nem szeretett adós maradni, sem így, sem úgy, hát még a vert helyzetekből is mindig felállt és addig kezdte újra és újra, míg vasakarattal végig nem vitte az általa kigondolt dolgokat.
Az átmeneti időszakban ezért nem csak a nagy visszatérésről és országos szinten is érzékelhető revansról gondoskodott, de a mások szemében talán mellékesnek tűnő egyéb megpuccsolt projektjeiről, félbe maradt ideáiról sem feledkezett el. Többek között a Karda Beátával tervezett Taurus rádiófelvételt is bepótolta, miként a művésznőnek szervezendő többhavi külföldi turnét is sikerült megvalósítania. Még, ha végül nem is Bélával vagy Fecóékkal kísérték, de akkor is, azért is, csak azért is. Lajost senki sem dumálhatta le a terveiről. Álmai hölgyéről, ahogy anno fogalmazott „szíve királynőjéről” pedig végképp senki sem engedett negatívan megnyilatkozni.
Lépésről-lépésre
Így bár az úgynevezett szalonban a valódi Som Lajos történetnek erről a vetületéről sem akarnak tudni a nagyokosok, a Taurus eredeti felállásának a megbomlása mögött bizony ilyen, a külvilág és a kívülállók számára kimondatlan feszültségek is bőven meghúzódtak. Annyi bizonyos, hogy a Magyar Rádió Archívumának hivatalos adatbázisában legalább egy Karda Beáta dal található (2011-ig legalábbis mindenképp ott volt), ami mellett a Taurus van feltüntetve kísérőzenekarként. Hogy ez aztán a valóságban is így van-e, vagy sem, arról nem szól a fáma, mert a hivatalos adatbázisban semmi egyéb nem szerepel, így még a hangszeresek nevei sem. A digitális archívum meg Piramisról tud, amit viszont a Piramis tagok cáfoltak.
Mikor Fecót kérdeztem erről, határozottan nemet mondott. Szó szerint azt mondta, hogy az ő idejében „biztosan nem készült” a Taurusnak közös felvétele Karda Beával. Miként Zalatnay Cinivel sem, melyről szintén legendáztak néhány évig a rocktörténettel kérkedők, a későn érkezők, meg a nagggyonhozzzáértők…
Pedig a mások mellett Victor (Brunner) hallani sem akart kardás Taurusról, miként annakidején sem. Olyan annyira elhatárolódott a dologtól, hogy még csak válaszra sem méltatta a felvetést…
Sajnos a hőskorszakról írogató és konferenciázgató új nemzedék többségében csak az illegális másolatokból, illetve a konkrétan kilopott anyagokból ismer valami kevéskét a kiadásra nem került rádiós anyagokból. Mások meg még annyit sem. Csak hasból handabandáznak, ami épp eszükbe jut. Ezzel szemben a magam kutatási területeivel kapcsolatban már tizenvalahány éve is hivatalos kutatási engedéllyel jártam a Magyar Rádióban, így hát kellő szkepticizmussal állok a tisztelt és kevésbé tisztelt szakértői gárda aktuális agymenéseihez. Már csak azért is, mert mikor e témát kétszer is felvetettem egy kiadvány-előkészítő email-csoportban, az állítólagos szakértők többségének lövése sem volt mi a helyzet. Ehhez képest Taurus ügyben ma éppen ők, a semmiről sem tudók fújják a passzátszelet. Mély tisztelet a kivételnek. Illetve főhajtás a néhai Czapp Józsinak, aki az általa gyűjtött Radics felvételek megosztása után vált rekord gyorsan páriává. Oly annyira, hogy még online, írásban, arccal, névvel is lekezelték szegény Rock Dodit. Persze ki mások, mint épp az őáltala megosztott anyagokból okoskodó ifjak. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet…
Pedig 2011-ben és 2012-ben Bélát leszámítva még minden érintett életben volt, így akár még össze is lehetett volna húzni a szálakat. Csak épp akarat nem volt ilyesmire. Som Lajos akkoriban már nem volt a legjobb állapotban. Bár érdekes módon a régebbi dolgokra sokkal jobban emlékezett, mint a közelmúlt eseményeire. Mindenesetre több alkalommal is rákérdeztem és addig mindig kerek volt a történet, hogy a Taurus együttes eredeti felállása talán egy, maximum két ORI-előadáson kísérte Karda Beát. De a tervezett rádiófelvétel, illetve az abból készülő kislemez sosem valósult meg. Viszont Lui nem sokkal később egy másik formációval mégiscsak stúdióba vonult és feljátszotta kedvese számára az alapokat. Kérdés, hogy mikor és melyikkel?
Miután többször is beszéltünk a dologról, Lajos bátyám is arra jutott, hogy mivel még a Taurus Ex-T: 25-75-82 együttes kapott e célra stúdióidőt, azért maradhatott a Taurus név a hivatalos papírokon. A felvételt azonban vagy az ős-Piramis rögzítette 1972-73 folyamán, vagy már a második Piramis együttes. Mivel az 1973 nyarán érkező Pinyó sem emlékszik a korai Piramissal készült Karda Beáta rádiófelvételre, nagyon beszűkül az időben az esemény lehetséges dátuma, ezzel együtt a lehetséges Piramis felállások javarésze is automatikusan kiesik a képből. Esetleg valamelyik másik formáció dolgozott akkor Lajossal, melynek tagjai a korai Piramisban is megfordulhattak hosszabb-rövidebb időre. Mivel a felvételt maga is inkább valamelyik hazatérés utánra gondolta, mint a ’72-es újrakezdés idejére, így az 1973-as esztendő első harmada, illetve az Echo együttes vetődött még fel, amolyan hangos gondolkodás közbeni tippként.
Gondolsz-e majd?
Az Echo egyébként a másik neuralgikus pontja a valódi Som történet rekonstruálásának. Ugyanis Lui mindig, még a betegsége előtt is szilárdan állította, hogy játszott az Echoval, illetve az Echoban. De vajon mikor? A dátumokat illetően már maga is bizonytalan volt. 1970-ben, mikor Tűzkerék és az akkor éppen párhuzamosan működő valamelyik Pannónia mellett akár még ideje is lett volna rá, épp a Neotonnal dolgozott. Persze Lajos egy energikus, életerős rocker volt, mint később majd láthatjuk, akár több produkció is simán belefért az erejébe és az idejébe. Sok a kérdőjel, mert az 1972-es átalakulás időszakából viszont eddig még nem került elő semmilyen forráskritikai értékkel bíró hiteles dokumentum, mely Lajost az Echo együttessel hozná összefüggésbe. Azonban sokan másokkal ellentétben, Som Lajos nem volt hazudós. Ha kitartóan azt állította, hogy dolgozott az Echoval, annak biztosan volt alapja. Aminek ma is állnia kell valahol.
Kiindulásnak kezdjük azzal, hogy az Echo klasszikusnak tekinthető felállása 1969-ben felbomlott. Majd 1970-ben volt egy újjáalakulás, de szinte biztosan Som nélkül. Legalábbis hivatalos, Echo-tag státuszban biztosan nem szerepelt a csapattal. Már csak azért is, mert a régi Vár Klubba még csak-csak lejutott egy-egy alkalmi beugrásra, de az Echo NDK turnéja és keletnémet stúdiófelvételei ütköznek a Neoton programjával. (Persze itt is lehetne okoskodni a megbízhatatlan online(!) koncert-adatbázisok alapján. De minek?)
Ellenben az is tény, hogy Markó József, Szilvássy Zsolt és Tamás Laci kiválása után már csak két új tagot vettek be az Echoba, a Dogs egykori szólógitárosát és dobosát. Basszusgitárost viszont nem. Beszéltem öreg hippikkel és rockerekkel, de nem érkezett egyértelmű megfejtés. Van, aki Doors-szerű megoldásra tippel(!), mert ittasan volt jelen, ráadásul a csaj hátsójára koncentrált, nem az éppen aktuális felállás memorizálására. Mások már akkor is Lelkes Zoltán basszusgitárra váltására tippelnek(!), mikor még nem is látták az újjáalakult zenekart, mert az 1969-es búcsú után csak valamikor 1971-ben voltak újra Echo koncerten…
A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy 1970-ben a „Kölyök”, azaz Révész Sándor énekes, a Szivárvány együttesből épp az újjáalakult Echo-ba került vendégként. Viszont legjobb tudomásunk szerint a Kölyök és Lui sosem játszottak együtt az Echo színpadán, így ismét kizárható néhány hónap az idővonal rendezésénél. Ezt egyénként maga Sándor is megerősítette, mikor az anyaggyűjtés során e-mailben rákérdeztem.
Találgatni persze ennek ellenére is lehet, de minek? Ez irányban biztosan nem vezetne ennél sokkal messzebbre. Mindenesetre Sándor az Echo után a ZG-be, illetve a Generálba került. Míg Lajos Neoton – Taurus – Pannónia – Piramis útját többé-kevésbé szintén fel lehet térképezni.
Ami a legvalószínűbb, hogy mikor az ős-Piramis Hanka-felállása kezdett a végéhez érni, Som Lajos és szintén nyugat-németországi vendéglátózásból hazatérő Varannai István, mint hasonló cipőben járó muzsikus lelkek, valahogyan egymásra találtak. Mivel az Echo utolsó felállását 1973-ban az NKI (értsd: Interkoncert) hazarendelte, a fúvós Echo tagsága javarészt az akkor illegálisnak számító kinn maradást választotta. A disszidensek miatt azonban az egész Echo jövője kétségessé vált. így a „rendesen” hazatérő két művész, Lelkes és Varannai a feloszlás mellett döntöttek.
Ennyi, és nem több, amit nagy valószínűség szerint tényként lehet kezelni. Ami már a spekuláció, hogy hazatértükkor egy darabig talán még gondolkodhattak valamiféle folytatáson. Illetve, hogy a társak nélkül maradt Som-Varannai duó akkoriban akár még azon is elmélázhatott, hogy a már jobban bejáratott Echo néven térnek vissza Nyugat-Németországba és Svájcba. Így hát akár ekkor, ebben a rövid intervallumban is készülhetett a Karda Bea rádiófelvétel zenei alapja. Biztosan nem tudhatjuk, mert a hivatalos papírok hiányosak, a megkopott emlékek pedig már akkor is ütköztek egymással, mikor Som Lajos még élt.
Beata and the Piramis
Lajos visszaemlékezéseinek szilárd pontjai a következők. Paul Rodgers legalább háromszor hívta őt basszusgitározni a bandájába. Elsőként még Budapesten, a dupla Free-Taurus koncert után, mert elégedetlen volt Tetsu Yamauchi teljesítményével. Másodszor egy Frankfurt (am Main) melletti légibázis klubjában, vélhetően még mindig 1972-ben, valamikor decemberben, mikor Som már az ős-Piramissal játszottak kinn, Paul pedig a Bad Company kezdőcsapatát szervezte. Harmadszor pedig 1973-ban (esetleg 1974-ben), vélhetően szintén decemberben, de már a Varannai korszakban, valahol Svájcban. (Igen, itt is lehetne okoskodni az online(!) koncert-adatbázisok eltérő adatai alapján. De minek? Lajos évtizedeken keresztül állította, a nyomtatott sajtó hasábjain is, hogy így történt. Esetében semmiféle indok nem merülhet fel, hogy felüthesse a fejét a kételkedés ördöge.)
Rocktörténeti tény, ami akár még utólag is szenzációszámba mehetne, de amelyet itthon sajnos még soha senki sem kezelt a nyomtatott világban a maga helyén, hogy a King Crimson basszusgitáros-énekes zsenije, Boz Burrell is Rodgers-szel tartott Frankfurtba, Som Lajos meghallgatása és a közös zenekar alapítással kapcsolatos terveik meggyőző érvelését elősegítendő.
Ami nem semmi. Az ajánlat ugyanis magyarán azt jelentette, hogy a Free alapra, Paul Rodgers énekesre és Simon Kirke dobosra épülő új együttesben Som Lajos kedvéért az angolok még arra a kompromisszumra is képesek lettek volna, hogy Boz leteszi a basszusgitárt vagy szólóra vált az éneklés mellett…
Ebből azonban semmi sem lett. Elsősorban azért, mert a Taurus ügyben vérig sértett és kőkemény visszavágásra vágyakozó Lui soha többé nem akart másodhegedűs lenni. Így még egy nemzetközi supergroup felkérését is képes volt elengedni, hogy a saját csapatára koncentrálhasson. Másodsorban pedig azért, mert magyar volt, nem akart külföldön élni. Bár többszörösen körbejárta a világot, Som Lajos egy magyar identitású művész volt, aki magyar földön akart élni és alkotni. Aki akkor is szilárdan ragaszkodott a magyarokhoz szóló magyar nyelvű saját dalok érvényre juttatásához, mikor az idegen megszállókkal kollaboráló haspárti szélhámosokkal voltak feltöltve a könnyűzenével (is) foglalkozó hivatalok.
Mivel Lui azt is többször világosan és egyértelműen kifejtette, hogy konkrétan Varannai ajánlotta neki Köves Pinyót, akár még be is férne némi kis Echo néven letudott vidéki haknizás valamelyik hazai művelődési házban. De Pinyó nem tud ilyenről, hát az ezirányú spekuláció is felesleges. Ami biztos, hogy a vasfüggönnyel lezárt nyugati határt már ismét Piramis néven lépték át.
Ugyanis Som Lajos tényleg egy végtelenül makacs és akkurátus pasas volt. Aki, amit eltervezett, abból egy jottányit sem engedett. Bár eredetileg a négytagú Taurus együttessel kívánta kísérni egy hosszabb külföldi turnéra a kedvesét, melyet 1972 nyarára szervezett és azt a kört többen is megfúrták, de azért Bea kíséretét a Piramissal megvalósította. 1973 nyarától fogva a második korszakban. A zenekarnév persze maradt, melyet ebben a körben „Beata and the Piramis” formában használtak.
Viszont Lajos a másik, hazai piacra szánt, vezető hard rock produkcióként bevezetendő formációjának továbbra is csak szimplán a Piramis nevet szánta. Ugyanis oly annyira tetszett neki a név szimbolikája, főleg, miután ismét ötfősre apadt a produkció, hogy úgy vélte, az eredeti ideába még belefér annyi engedmény, hogy nem 100% angol az elnevezés, csak majdnem. Mert elég, ha egyértelműen nemzetközi. Így bár a Piramist angolul Pyramid, németül és franciául Pyramide, rétorománul, lengyelül és bolgárul Piramida, csehül Pyramida, spanyolul Pirámide, portugálul Pirâmide, latinul Pyramis, olaszul, hollandul és frízül pedig Piramide formában írják, mégis mindenhol egyértelműen érthető volt, ahol csak felléptek akkoriban, illetve ahol Lui tervei szerint fel kívántak még lépni a későbbiekben.
Mikor egyszer, egy valódi szakmai fórumon felmerült, hogy a „Beata and the Piramis” annak ellenére sem tekinthető angol zenekarnévnek, hogy angol kötőszavakat tartalmaz, az lett a megfejtés, az amerikai tiszteknek és a klubokba bejáró németeknek, olaszoknak, svájciaknak talán még érdekes is lehetett a nem szabályos elnevezés, mint mikor a számukra szintén kedves előadók, a Blue Öyster Cult, a Motörhead és mások is umlauttal dobták fel a logóikat.
A szimbolikus megalakulást Som ezúttal is Lajos-napra, 1973. augusztus 25-re időzítette. Arról viszont, hogy ez mennyire volt valódi alakuló és név-adó ünnepség, már megoszlanak a visszaemlékezések és egyéb vélemények. Az sajnos ténykérdés, hogy életének utolsó tíz esztendejében Lui egészsége eléggé megrogyott. Mind fizikailag, mind mentálisan hullámzott az állapota. Így bizony meg-megesett, hogy a kései interjúiban összekevert egyes személyeket és dátumokat. Melyeket persze utólag már sokszor érzékelt, de büszke rock and roll ikonként nem akart arcot veszteni azzal, hogy utólag korrigál.
Így eshetett meg, hogy az eredeti, fúvós Piramis 1972-es megalakulását és névadását Lajos néha összekeverte az 1973-as újrakezdés indulásával és névváltozatával. Mivel pedig az újságírók rendszerint nem kérdeztek vissza –ki tiszteletből, ki szánalomból, ki tudatlanságból-, sajnos még a modernkori írásokban is maradt némi fals információ, a vörös diktatúra bőséges blődségei mellé. Így persze nem csoda, hogy a XXI. század költői is gyakran pengetnek fals húrokat. Hát még ha valaki könnyelműen vagy eleve rossz szándékkal áll a hamis bárdok közé hamisságokat énekelni…
A Piramis együttes a második korszakában, mely 1973-ban és 1974-ben működött, alapvetően a következő felállásban dolgozott: Karda Beáta ének, vokál; Németh Ottó gitár, szaxofon, hegedű, Köves Miklós dobok, ének, Som Lajos basszusgitár, ének, vokál és Varannai István billentyűs hangszerek, ének, vokál. Ez a Piramis formáció pedig elsősorban a külföldi vendéglátózásra koncentrált, bár bizonyos visszaemlékezések szerint a hazai közönség is láthatta-hallhatta őket a Budai Ifiparkban. Vannak, akiknek annyira bejött a Svájcban látott előadás, hogy máig jobban kedvelik, mint a később hírnevet szerzett felállást, felállásokat.
Sietnek, nem várnak tovább
Közben Brunner Győző, Balázs Fecó és Zorán is kinn turnézott.
Az egykori Taurus tagok 1973 májusában indultak ötösben Ausztriába, Németh Dezső gitáros, basszusgitáros és Tarján Pál énekes, fúvós, perkás társaságában. Arról, hogy meddig maradtak együtt és mikor milyen néven léptek fel, megoszlanak a visszaemlékezések. Balázs Fecó úgy mesélte, hogy mindig épp azon a néven léptek fel, amivel az adott helyen Brunner el tudta adni a bandát. Így hát a kinti plakátokon voltak Taurus és Metro együttes is, miközben a hivatalos szerződéseken előfordulhatott még más is. Például Orange vagy Neoton is.
Érdekesség, hogy Fecó emlékei szerint ez a Taurus-utód, vendéglátós ötösfogat Bécsben fellépett egy „Coralle” vagy „Koralle” nevű helyen is. Bár sosem erősítette meg, de talán még az is előfordulhatott, hogy ez az emlék adhatta az ötletet a nem sokkal később induló újabb Balázs-Brunner formáció névadásához.
A Taurus Ex-T: 25-75-82, illetve Orange Taurus néven játszó egykori együttes tagjai közül 1973 második felére már csak Radics Béla maradt Magyarországon. Akit, bár nagyon megviseltek az események, még egyszer utoljára nagyon felszívta magát. Ezúttal már nem csak a rohadt kommunistáknak és a belvárosi krémnek akarta megmutatni, hogy „merre, hány méter”, de az általa akkoriban simán csak árulóknak és a problémák elől külföldre menekülő hűtlen barátoknak is.
E célból hamar új bandát alapított. Az Alligátor zenekar, a szintén aktív belügyi segédlettel szétvert Kex együttes egykori tagjával, Kisfaludy András dobossal próbált talpon maradni. Persze esélyük sem volt, sokadszorra is Som Lajos mérte fel reálisan a helyzetet, hogy egy darabig el kell tűnni a küzdőtérről. Majd a megfelelő pillanatban úgy visszatérni, hogy senkinek se juthasson eszébe akár még csak megkérdőjelezni is az időközben nagyon megerősödött pozícióikat.
A mindösszesen kilenc hónapot működő Alligátor, melynek céltáblává lett tagjait Erdős Péter popcézár gonosz megjegyzései után áldozati, „golgotai bárányok” néven is emlegették, mindenesetre így is komoly nyomot hagyott maga után. Főleg, mert Radics Béla, aki elsősorban mindig is a hatvanas évek angol nyelvű brit klasszikusainak interpretálását preferálta, ezúttal megrázta magát és a bizonyítási vágytól fűtötten néhány hét(!) alatt megírta életművének nagyjából felét.
Csupa-csupa olyan dalt, melyeket még az Alligátor után is, egészen a haláláig műsoron tartott. Melyek bőven túlélték őt, hiszen a mai napig a Radics-Tűzkerék-Taurus emlékzenekarok repertoárjának alapját képzik.
Minderre a kimagasló teljesítményre azonban valószínűleg sosem került volna sor, ha a hatalom által porig alázott és a Taurus megszűnése miatt úgy általában is vérig sértett Radics Béla nem kapott volna kellő ösztönzést a vereségeitől. A „hűtlenül elmenekülő” barátok és az elszenvedett pofonok azonban benne is úgy felpiszkálták a már eleve erősen túltengő egót, hogy muszáj volt megmutatnia, mire képes. Még, ha szíve szerint mindig és mindenhol csak Clapton- és Hendrix-dalokat pengetett volna.
Azonban, ami Béla legnagyobb erénye volt, nevezetesen a hűsége, ez esetben a legnagyobb hátrányává is vált. Ugyanis a gitárkirály oly annyira szerelmes volt az 1968-as Cream és Jimi Hendrix albumok dalaiba, hogy nem tudott és nem is akart a két korszakalkotó dupla lemez világától eltávolodni. Így bár a Taurus után az Alligátorral is maradandót alkotott, érdemi előrelépés híján biztosan borítékolható volt, hogy Radics Béla lassan, de biztosan ki fog kopni a fősodorból.
Ugyanis ami 1972-ben és 1973-ben itthon még elment, mint a Magyarországra szokás szerint késve érkező zenei zsánerek egyike, az odakinn már annyira meghaladottá vált, hogy még egy osztrák drink bar élőzenés színpadán sem állt volna meg önmagában. Radics Béla azonban már 1973-ban is ugyanúgy retrónak számított, mint a halála előtti hónapokban. És bár egyre fogyatkozó közönsége még 1982 nyarán is azt skandálta, hogy „Bélát a kormányba!”, a világ végérvényesen elment mellette. Maradt, aki volt: egy letűnt kor underground hőse.
Aki nekünk, keveseknek, ma is sokat jelent. Másoknak meg sokáig semmit, majd mostanság viszont épp a könnyen megszerezhető közpénzt, mint olyan márkanév gátlástalan kiaknázását, ahol nincs élő érintett, tehát nincs, akivel osztozni kell, nincs, aki ellentmondjon a borzalmakra.
A többség, különösképpen az 1977 után születettek számára Béla pedig abszolút semmit sem jelent. Talán egy számukra érthetetlen módon túlhájpolt proli gitárost, de jellemzően még azt se. Az új nemzedék nem sokat gondolkodik róla, mert a valódi hősök helyet egészen más idolokat tolt a szemük elé a médiagépezet. Más sztorikkal és egészen más értékrend mentén, mint ami a népítéletben szerepelt, mint ami a valóságban történt.
Som Lajos viszont akkor is stabilan két lábbal a földön állt, mikor magasra törő terveit szövögette. Ezért Lui fazonilag és zeneileg is a folyamatos megújulás pártján állt. Ami egyebek mellett azt is jelentette, hogy a következő produkciójával egészen biztos, hogy valamennyit váltania kell. Hiszen míg a vegytiszta hard rocknak már 1973-ban leáldozóban volt a csillaga, a ’60-as évek blues rockja pedig az akkori fiatalságnak már egész egyszerűen csak anakronisztikusnak tűnt, addig az ifjonti lázadás megélésére, illetve az EGYÜTT énekelhető alapigazságokra és az EGYÜTT táncolható tüzes ritmusokra minden nemzedékben újratermelődött az igény. Lajos bölcs ember volt, így, miközben sem a sodró lendületű rockdalokról, sem az érzelmes balladákról nem kívánt lemondani, a húzós, középtempós darabokra vonatkozó közönségigényt is felismerte. Miközben a kinti vendéglátózással pénzt keresett, tanult is a különféle helyszínek közönségétől.
A Piramis jövőbeli repertoárjával kapcsolatban Som Lajos úgy határozott, hogy a dallamközpontú európai pop és soft rock elemek mellett ritmusalapú funk rock és fúziós jazz rock darabokkal színesíti a repertoárt. Így a széles stíluskínálat és az egymást ellenpontozó sokféle tempó és hangulat minden ember számára nyújthat majd kapaszkodókat és kapcsolódási pontokat. Márpedig pontosan erre volt szüksége, ha abban reménykedett, hogy korrupt hatalommal szemben ismét a nép emeli majd pajzsra a bandáját.
Folytatjuk!
Fotók: Balázs Fecó Archívuma, Köves Pinyó Archívuma, Török Ádám Archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum
