Rég jártam már godfater. koncerten, utoljára februárban jutottam el, ami a zenekar addigi legjobb bulija volt számomra, szóval nagy elvárásokkal érkeztem a mostani helyszínre. Ha nem is sikerült túlszárnyalni, amit akkor átéltem, azért most sem csalódtam, sőt! Nade kezdjük az elején!
A godfater. koncertje este nyolcra volt meghirdetve, a vendég, az Áron András & The Black Circle Orchestra pedig hét óra előtt kezdett a hivatalos kiírás szerint. Az ő produkciójuknak csak a második felét láttam, de ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy legközelebb, ha lesz rá alkalom, minden tőlem telhetőt megtegyek azért, hogy a teljes műsorukat lássam.
Áron András ’Apey’ most egy teljesen másik oldalát mutatta meg, mint amit pár hónapja a FEZEN-en a Lazarvs-szal. Ritka az a művész, aki ennyi különböző stílusban van otthon. Apey, amellett, hogy metálzenészként ismert, ezzel a produkciójával a country és a blues területén is hatalmasat alkot. Zenekarában énekel, akusztikus gitáron játszik és szájharmonikázik, emellett Schoblocher Barbara (ének), Kiss Péter (gitár), Pénzes Máté (billentyű), Hock Ernő (basszusgitár) és Boros Levente (dob) alkotják a formációt.
A dalok country- és blues stílusúak, részben felváltva, részben keverve. Barbara és András hangja nagyon szépen egészítik ki egymást, a gyorsabb és a lassabb számokra is egyaránt igaz, hogy nagyon dallamosak a refrének, és a hangszerek is nagyon szépen szólnak. Pénzes Máté sok orgonát használ, ami nagyon illik ide, Kiss Péter, amellett, hogy ő is vokálozik, kiváló country-s és blues-os gitárszólókkal örvendeztet meg bennünket. A dalok közt megtudtuk, hogy a csapat lemeze október 1-jén jelenik meg, és ők pont akkorra térnek vissza Nashville-be, ahol az albumot is rögzítették, továbbá azt is, hogy Apey nemcsak a Budapest Park miatt kedveli a környéket, hanem a közeli barkácsáruháznak is kért egy tapsot, ahol nemrégiben fúrót vásárolt… Szívesen hallgattam volna még tovább a csapatot, szerintem a közönség is örömmel vett volna egy ráadást, de sajnos erre nem volt idő, mert elérkezett az est főszereplőinek ideje.
A nézőtér, a keverő vonaláig már a felvezető produkció alatt szellősen megtelt, és mire a godfater. negyed kilenc körül színpadra lépett, már sűrűbb volt a tömeg a küzdőtér ezen részén.
A főhősök minimális hangolás után bele is csaptak a Skorpió Álljatok meg című dalába, ami szokás szerint nagyon erős nyitódalnak bizonyult. Szebényi Dani napszemüvegben, leopárdmintás sálban lépett színpadra, Borlai Gergő pedig egy piros, „antennával” ellátott sapkát viselt. A többiek is tartották magukat a piros-fekete outfit-hez, amiből csak Dani sálja „lógott ki”.
A vokalista lányok, Hegedűs Bori és Miviana megjelenésükkel is emelték az est fényét, de persze az énektudásukkal is megmutatták, hogy nem ok nélkül ők a zenekar segítői a koncerteken. Amikor legutóbb írtam a bandáról, Bori akkor volt új ebben a szerepben, Miviana pedig nem sokkal később került a csapatba. Azóta maguk mögött hagytak egy nyári turnét, és látszik, hogy nagyon összeszokott a társaság, a lányok és a többiek egyaránt.
Emiatt volt is egy olyan érzésem, hogy megszűnt az újdonság varázsa, de ez természetes – egy szerelem sem marad örökké olyan, mint az első hetekben…
De persze a godfater.semmi okot nem adott a csalódásra. A nyitány után az Álmok háza következett, ahol Mike Gothard és Tátrai Tibor gitárszólói a megszokott módon szakítottak ki minket a valóságból, és ez még csak a kezdet volt, emellé Dani tapsoltatta is a közönséget, ami jól működött a Park aznap esti látogatóinál is. A nézősereg összetétele elég vegyes volt: a legfiatalabb néző, akivel találkoztam, négy éves lehetett, de alapvetően a tizenéves korosztálytól a hetvenesekig voltak jelen – többségben talán a 40-50 körüliek, de nehéz ezt ránézésre megállapítani.
A folytatásban sorjáztak tovább a mára megszokottá vált dalok, a De jó lenne haver (ha leszállnál a csajomról), a 3:20-as blues, ahol Kéri Samu most is megmutatta, hogy miért is volt tökéletes választás a basszusgitáros posztra, elhangzott a Whipping Post, a Búcsúkeringő, és persze a Ne szeress engem, ami most is totális libabőrt hozott a hallgatóság erre fogékony részének, és melynek végén a februárban már hallott „tiéééééd”-énekléssel ejtették ámulatba a közönséget, Bori, Miviana és Dani. Mindhárman gyönyörűen eresztették ki hangjukat, Bori külön tapsot is kapott!
A korábban ismert műsorból elhangzott még a Mindenem a tévé, melynek gyors tempójával és az ahhoz tartozó pontossággal továbbra sem tudok betelni, továbbá a Hold a földön, ami továbbra is az egyik legerősebb dal a műsorban, és a saját szerzemények /godfater./ közül egyelőre maradt is a kedvencem…
Azért csak egyelőre, mert érkeznek a jobbnál jobb új, saját dalok, melyekből ezen a koncerten kettő is elhangzott.
A Senkiháziak balladája nem most került a műsorba, a nyári turnén már játszották, de én még nem írtam róla: az eddigieknél kicsit slágeresebb dalról van szó, a refrént akár rádióbarátnak is merném nevezni. Persze a godfater. itt sem hazudtolja meg magát, de ezúttal nem a gitároké a főszerep, hanem Danitól hallhatunk egy több perces zongoraszólót, ahol a jazzes oldalát is megmutatja picit. Úgy érzem, ez a dal tényleg az övé, róla szól, ő a főszereplője, és nagyon jól is van ez így.
A másik új dalt csak a ráadásblokk elején hallgathattuk meg, a címe nem hangzott el, de szerintem idővel meg fogjuk tudni ezt is. Egy gyönyörű balladát hallhattunk, jellegzetes Tátrai-szólóval, azzal a hangzással, ami csak rá jellemző. Alapvetően egy lassabb darabról van szó, de persze a végén itt is beindult a tempó. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogjuk még ezt is hallani, és én egyre jobban várom az új lemezt!
Az este folyamán elhangzott még két klasszikus, a ráadásblokk előtt a Little Wing, amely a jól megszokott módon első sorban Gothárd Misi nagyon hosszú és még annál is gyönyörűbb szólójáról szólt. Záródalként pedig a Going Down-t játszották el, ami hatalmas örömzenélésbe csapott át, a lányok táncoltak, mindkét gitáros hatalmasat szólózott, Samu már a földön fekve játszott, ráadásul egy orgonaszólót is hallhattunk Danitól, aki a végén felállt a billentyűk mögül, előrejött mikrofonnal a kezében, és úgy köszönte meg nekünk az estét és ezt az évet (úgy néz ki, hogy idén ez volt az utolsó godfater.-koncert). Így látva őt, egy pillanatra eszembe jutott, hogy néha lehetne a műsorban egy-egy billentyű nélküli dal, és így kipróbálhatná magát kicsit a frontember szerepkörben. Szerintem jól állna neki…
Összességében elmondható, hogy újabb kiváló koncertet láthattunk-hallhattunk a godfater.-től, és bár a közönség létszáma lehet még nagyobb és a lelkesedés is fokozódhat, egyértelmű, hogy továbbra is jó úton jár a csapat, a profizmus és az örömzenélés kéz a kézben jár, és ebből ezen az estén is csoda született. Az új dalok kiválóak, készül a második lemez, melynek első dalait remélhetőleg hamarosan hallhatjuk, 2024-ben pedig reméljük, hogy legalább annyi élményt kapunk ettől a remek társaságtól, mint ahogy az idén történt!
Fotók: Dávid Zsolt
