Láng Péter az Omega, a Strings, a Thomastic, a Pannónia és a Hungária egykori szaxofonosa. Nagy idők, nagy tanúja, aki a hőskorban a beatkorszak egyik főszereplője, aktív alakítója volt. Péter már sok-sok éve Münchenben él, ott rendezett be magának hangstúdiót, ahol az Artist Studio GmbH nevű cégével számos hangfelvételt, hanglemezt, CD-t, filmzenét, hangoskönyvet és utószinkront készített már az elmúlt évtizedek során. 2024-es hazalátogatása alkalmával ültünk le egy hosszabb beszélgetésre, hogy felidézzük a legendás múlt legendás együtteseit. Majd szép sorban végigvettük a fontosabb stációkat, a hazai beat-, pop- és rockzene első szárnypróbálgatásaitól egészen az 1968-as Ki Mit Tud?-ig.
A beszélgetés negyedik részében a katonaidőkre, majd az azt követő Strings együttesre koncentráltunk. Közben pedig kapcsolódva szóba került még az Illés, az Omega és a Scampolo is.
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy miután megkaptad a behívód, otthagytad a szaxofont Somlónak.
Szolnokon voltam katona, a tüzéreknél, egy légvédelmi alakulatban, ahol távírász lettem. Aminek az előzménye, hogy még nyolcadikban találtam valahol egy kimustrált lemezjátszó-motort, tényleg a szemétben. Megjavítottam és építettem belőle az iskolában egy Morse-gépet. Olyat, ami írta is a morzét… Akkor aztán úgy gondoltam, ha már van gépem, meg is kellene tanulni a morzét. Hát megtanultam és nem felejtettem el. Később, mikor odakerültem a seregbe, kérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni. Mondtam, hogy távírász. Amire meg azt kérdezték, hogy miért akarok távírász lenni? Azért, mert zenész vagyok. Zenész? Mert az mindig summant, mindig lóg, ugye? Nem, hanem mert tudok morzézni. Mit tud? Morzézni. Na, ne! Jöjjön csak, levizsgáztatjuk! Odaültettek a távírászoknál a kisszobába és tényleg, jobban tudtam morzézni, mint a kiképző katona. Így aztán rögtön bekerültem a harcálláspontra. Ahol jöttek a célok. Kezdve a Magyarország fölött repülő léggömbtől a harci repülőgépig és az utasszállítóig, minden. Benne volt még Ausztria és Románia is, azok légterét is kellett figyelni. Mivel pont hiányzott egy híradós katona, engem, a kopaszt mindjárt betettek oda. Ami nagyon jó volt, mert a híradós katonáknak külön hálószobájuk volt. Az éjszakai szolgálatosoknak kettőkor vége a szolgálatnak és nem kellett olyan nagy termekben aludnia többiekkel közösen, hanem különszobánk volt. Nem kellett reggeli tornázni sem, meg békaügetésben végigugrálni a salakon az öreg katonák jóvoltából. Miként nem kellett konyhaszolgálatra vagy őrségbe se menni.
Miként lett ebből odabenn is zenélés?
Mivel én mindig gyűjtöttem a hangszereket, akkor már volt két gitárom, illetve gitárcuccom Pesten. Teljesen jó szerkók, amiket az Omegának építettem. Két nagy hangszóró jobbra és balra, meg egy basszusrész középre. Állati jól szólt. Ezt a technikát az Elektroakusztikai Gyárban ismertem meg, ahol akkoriban minden hangszóró így készült. Aztán egy stúdióhangszóró mintájára építettem egy marha jó visszhangosítót, végfokot, meg mindent. Amit levittem a seregbe, a körletünkbe, meg később egy szaxofont, mert idővel már próbalehetőségünk is volt.
Kikkel tudtál benn próbálni?
Az egyik srác, Münich Karcsi, aki nagyon jó basszusgitáros volt. Ráadásul neki is volt saját hangszere. Aztán ott volt még Szép Karcsi, aki jól énekelt és ritmusgitározott is. Valamint még egy szólógitáros és egy dobos, akiknek már nem emlékszem a nevére. Szerencsére volt időnk próbálni, mert Münich Karcsi is híradós volt, valamint Szép Karcsival is a törzsnél voltunk, aztán így volt protekció.
Volt a katonazenekaroknak valami neve?
Nem igazán. Csak, hogy Láng Péter zenekara, mert én voltam a főnök. De igazából úgy sem hívtak minket. Mikor fellépésre mentünk senki sem kérdezte a nevet. A katonák ugyanúgy örültek, hogy szórakozhatnak, kikapcsolódhatnak, miként mi is, hogy zenélhetünk.
Holt tudtatok játszani? A tiszti klubokban a fejeseknek?
Igen, ott is. Meg a kiskatonáknak is, akik nagyon boldogok voltak. Leginkább ott játszottunk, ahol most a nagy repülőtér van. Érdekes módon a repülősöknek is volt egy zenekara. Amiben az a Matlaszkovszky Miki gitározott, aki később a Hungária szólógitárosa lett. Mai napig jó barátom, szoktunk is találkozni. Hol ők játszottak a különböző fesztiválokon, meg a tisztiklubokban, hol pedig mi. Cserélgettük a színpadokat, a légvédelem és a légierő zenekara. Elvben konkurensek voltunk, de ennek ellenére jó viszonyt ápoltunk. Majd miután leszereltem, már nem mentem vissza az Omegába.
Miért? Mi történt?
Akkorra már nagyon megváltozott az Omega repertoárja. Elsősorban azzal, hogy Somló már énekelt. Főleg Spencer Davis Group dolgokat, ami nagyon jól állt neki, mert Tamás hangja egy az egyben olyan volt, mint a Steve Winwood-é. Tehát, tulajdonképpen visszamentem és hívtak is, de úgy éreztem ott már nincs rám szükség. Majd meg is mondtam Kovacsics Öcsinek, hogy nagyon szívesen visszajönnék, de hát sok két dudás egy csárdába. Egyre kevesebb szaxofonos dal volt, amit Somló egyedül is meg tudott oldani.
Énekesként meg kifejezetten zseniális volt. Valamint az új tagokkal az elszámolás is megváltozott volna. Nyilván mindenkinek kevesebb jut egy nyolctagú csapatban, mint egy kisebb létszámúban, de attól persze még szembe kellett nézni a realitásokkal. Mert Kovacsics azt mondta, hogy a zenekar úgy döntött, hogy Wittek Mari, Somló Tomi meg én két gázsit kapunk, három részre osztva. Nekem persze bántotta a csőrömet, meg is mondtam, hogy itt a Somló Tomira van szükség, mert hát ő az igazi szólista. Őt nem lehet félgázsival szerződtetni. Közben engem hívtak az Illésék is, mert pozanost kerestek, hogy dixieland-et is akarnak játszani. Nényei Tas kölcsönadta a pozanját, majd órákat gyakoroltam és azt a hangszert is megtanultam. De aztán visszakérték és az Illés szétoszlott. Ezért is volt, hogy a katonaság után azt mondtam, hogy inkább nem megyek vissza az Omegába. Annyi zenekar hívott engem. Végül a korábbi Illés-tagok alapította Strings együttest választottam, akik szaxist kerestek.
Mielőtt rátérnénk a Stringsre, maradjunk még egy kicsit a katonaságánál, illetve az Omegánál! Az első kérdésem, hogy időben hol járunk? Meddig voltál katona?
Egy évet, utána leszereltek. Tehát valamikor 1965-ben néztem vissza az Omegához, majd váltottam zenekart.
Kik voltak akkor az Omega tagjai?
Ugyanazok, mint a bevonulásomkor: Wittek Mari és Somló, a két új énekes. Mondhatjuk így, mert az idő haladtával egyre kevesebb szaxofon kellett az Omega műsorába. Valamint Kovacsics, Mecky, Laux, Benkő Laci és Varsányi Gergely.
A katonaság alatt vagy után már nem játszott velük Harmat László?
Nem, az még korábban volt, amikor én egy darabig nem voltam az Omegában. Ugyanis az érettségi után nagyon beteg lettem. Sőt, már akkor is nagyon rosszul voltam, mikor oroszból akartam leérettségizni. Miután leadtam, azonnal elmentem az SZTK-ba, mert addigra már három lépcsőn is alig tudtam felmenni. A Madách téren megvizsgáltak, annyira nem kaptam levegőt, és akkor ott azt mondták, hogy vérrákom van. Rögtön bekerültem a Péterfi Sándor utcai kórházba. Aztán három hónap múlva besárgultam. Azt mondták, hogy hepatitisem van. Aztán újabb három hónap múlva kiderült, hogy spanyolinfluenzám volt, amit nem kúráltak ki rendesen és ezek mind annak voltak a következményei. Miután már tudták, mi a baj, megkaptam a kezeléseket. Végül aztán meggyógyultam, makkegészségesen tértem vissza. Abban az időben jött Harmat Laci, aki beszállt helyettem.
Megítélésed szerint Harmat Laci zenekari tag volt, vagy csak helyettes a távollétedben?
Tulajdonképpen tag volt.
De aztán, mivel képzett zenész volt, többek között istenien zongorázott, később átment a Scampolo együttesbe, ahol viszont basszusgitáros volt. Aztán, amikor Faragó Judy-t bevitték katonának, akkor ő lett a szólógitáros. Harmat Laci bármit meg tudott szólaltatni. Mivel az édesapja volt az OSZK stúdiójának az igazgatója, minden hangszeren megtanult játszani, de nagyon jól, magas szinten.
Miután elment, Kovacsics felhívott engem, hogy ha már meggyógyultam, jöjjek vissza és akkor így visszakerültem.
Ez mikor történt?
Valamikor 1964 őszén, a kórház után, de még a behívóm előtt.
Lehet, hogy ezért úsztad meg mindössze egy évvel a sorkatonaságot?
Könnyen lehet, de az is belejátszhatott, hogy nálam kimaradt az alapkiképzés, a kopasz időszak. Így nagyjából annyit szolgáltam a híradósoknál, mint a többiek a normál betanulás után.
Rendben, akkor térjünk vissza a Strings együtteshez!
Miután az addigi Illés feloszlott, megalakult a Strings, akik hívtak hozzájuk szaxisnak.
Kik voltak akkor a zenekar tagjai?
Ott volt Farkas Ádám, az Illésék legjobb gitárosa. Aztán a már említett Nényei Tas, aki hol basszusgitáron, hol gitáron, hol pedig hawaii gitáron játszott. Aztán Halász Gyula Öcsi, ismét egy egykori Illés-tag, trombitás, aki énekelt, illetve egy elektromos bőgője is volt. Továbbá Kardos Pista szintén gitározott, Gellért Péter Pierre volt a dobos, én pedig szájharmonikáztam, szaxofonoztam és énekeltem. Például duettet Farkas Ádámmal.
Úgy tudom, egy időben Laux Józsi is dobolt a Stringsben, talán beugróként. Játszottatok együtt?
Vele én csak az Omegában játszottam.
Hol tudtatok fellépni?
A Bercsényiben a Diákotthonban voltunk, övék volt a hely, szerintem megörökölték a régi Illéstől. Volt még velünk három lány. Nényei Tas barátnője, Baranyai Judit Judy, akinek nagyon szép mély hangja volt. Aztán Horovitz Eszti, Halász Öcsi barátnője. Valamint Fazekas Szilvi, akinek csodálatos magas hangja volt! Ő pedig Farkas Ádámnak volt a barátnője. Ádám aztán Kanadába disszidált. De addig nagyon szép kórus- és szólószámokat énekeltek a lányok.
Milyen dalokat adtatok elő?
A szokásos nyugati számokat, meg saját szerzeményeket. Halász Öcsi és Farkas Ádám írta a dalokat. Majd, mivel mi is részt vettünk egy kisstadionbeli hangversenyen, ahol csak saját számokat játszottunk, annak alapján kaptunk a rádióban felvételi lehetőségeket.
Miket rögzítettek veletek?
Összesen négy számot vettünk fel, de később sajnos letörölték. Csak a Ne bánd maradt fenn, mert valaki otthon felvette a rádióból magnószalagra.
Folytatjuk!
Fotók: Láng Péter Archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum
