2025. március 22-én ismét összegyülekezett az omegás kemény mag, hogy élőben is hallhassa kedvenc számait. Az örökzöld Omega dallamokat ezúttal a két egykori Omega vokalistával, Demeter Györggyel és Keresztes Ildikóval kiegészült Gammapolis együttes idézte fel, akik igen hamar jó hangulatot teremtettek az Analog Music Hallban.
Először is érdemes kissé felidézni az előzményeket. Csordás Levente 2016-ban, Kóbor János kifejezett kérésére került az Omega produkcióba. Előbb csak a koncerteken vokálozott, majd Mecky egy maxi CD és két stúdióalbum felvételeinél is igényt tartott a hangjára, ötleteire, szerzeményeire. Mindebből minden bizonnyal további közös kiadványok is születhettek volna, így például egy készre csiszolt, befejezett és teljes dupla Omega Testamentum, kétszer tizenkét szerzeménnyel és egy következő stúdiólemez a Jelenések könyvének további boncolgatásával. Valamint a nagy fehér főnök kifejezett óhaja volt még az Omega Volt egyszer egy Vadkelet és Tűzvihar műsorainak Blu-ray és DVD kiadása. Miként egy, a Szoborparkban tartandó speciális Omega koncertből és a tervezett Omega Testamentum bemutatókból is szeretett volna egy-egy koncertfilmet. A sok más egyéb, folyamatosan formálódó és kibontakozó érdekes terve mellett.
Szóval számos feladat várt volna még Levire, ha Kóbort nem ragadja el jóval idő előtt a halál. Főleg, mert Mecky Leventét szánta az utódjául. Mielőtt még beindul az idétlen kommentcsatározás: tőle magától hallottam. A nagy fehér főnök a szemembe mondta. Miként még legalább ötven másik omegással is közölte a stábból és a kemény magból, akár produkciós megbeszélésen, akár szervezett közönségtalálkozón, akár spontán folyosói beszélgetéseken. Miként sokan mások is pontosan tudják mi volt Kóbor János elképzelése, akik most ellene mennek az akaratának, duzzognak vagy csak simán a konfliktuskerülés okán hallgatnak…
Szóval Mecky Leventét szánta utódjául, de persze nem mostanra gondolva, hanem a távoli jövőre. Ami idő alatt szépen megvalósítja a csodás terveit, illetve a közönséggel is elfogadtatja a maga sajátos Omega koncepcióját, mely futball-logikára épült. Vagyis, miként Kóbor János szerint minden egykori Omega tag örökre omegás marad, akik néha újra kifuthatnak a pályára, addig a cserékről és a csapat fiatalításáról is gondosodni kell. Így hát, miközben mondjuk az Omega Beatmise előadásain vagy jubileumi koncertjein Mecky gond nélkül színpadra szólította Varsányi Gergelyt, Kovacsics Öcsit, Laux Blörót vagy Somló Tomit, addig simán együtt tudott élni azzal, hogy nélküle kerül bemutatásra az Omega Szimfónia vagy a tervezett Omega Concerto. Miként az is a tervei között szerepelt, hogy lesznek bizonyos speciális Omega előadások, ahol mondjuk Szekeres Tamás, Vámos Zsolt vagy Csordás Levente viszi a prímet, míg az ötletgazda és a szerzők maximum a végén vonulnak ki meghajolni. Aztán beindult az ördögi cirkusz. Mecky sajnos már a Gammapolison pihen. Mi pedig nézelődhetünk az ég ablakán, ha az óra pont éjfélt mutat, hátha meglátjuk, mielőtt még mi magunk is követnénk őt…
Szóval jött sok-sok sötét felhő, aztán a vihar után már nem sok valósult meg a nagy tervekből. Miután Laci, Misi és Mecky előrementek, minden szétesett. A focicsapatként tovább működtetett Omega brand sem jött össze. Kavarás is volt. Az érintettek is hamar szétszéledtek. Mások mellett Levente szolgálataira sem tartottak többé igényt. Persze miért pont erre figyeltek volna oda Mecky alaposan átgondolt, kidolgozott és előremutató útmutatásaiból, ha más egyéb dolgokban sem valósult meg a nagy fehér főnök tisztán és világosan megfogalmazott testamentuma? Elég, ha csak a sírhelyre vagy a Kóbor János által letiltott, a halála után mégis megjelent irományokra vagy hangfelvételekre gondolunk. Miközben Kóbor gondosan előkészített Blu-ray és DVD sorozata viszont azóta is winchestereken pihen, a Szabadságkoncert, a Pancho Arénabeli Beatmise vagy a négy Népstadion felújított, hétcsatornás anyagaival… (És mielőtt újra beindul a komment verkli: volt szerencsém látni a kiadványterveket, hallani az előzetes keverések részleteit. Finoman szólva is a nemzeti kultúra ellen való vétek mindezek visszatartása.)
Érdekesség, hogy az Omega megszűnése után Levente és Ciki 2023-ban rövid ideig együtt zenéltek a Corona együttesben. Ami, ha nem is volt egy sokat koncertező, tartós zenekar, de arra feltétlen alkalmas, hogy Levi zeneileg ott találkozott össze Kovács Fery gitárossal. Akik aztán gyorsan egyesítették is az erőiket. Bevonva a Gammapolis – Omega Melodies produkcióba Csóka Csaba dobost, valamint Horváth Péter Petya basszusgitárost, Borbás István Steve billentyűst és Horváth István szervezőt, akikkel az Orfeus, a Vida Rock Band és a Vándor zenekarokból is ismerték egymást.
Szóval 2021 után elég hamar szétesett az Omega stáb. Míg az egykori tagok, külső tagok, vendégek, segítők, kisegítők és rajongók a maguk produkcióiban éltetik tovább az Omega életművet, mások letették a lantot és teljesen a háttérbe húzódtak. Bár egyes zenészek, rajongók és vezérszurkolók között még mindig vannak villongások, valójában jól megférne egymás mellett a sokféle tribute zenekar, illetve az akár utód-formációkként is felfogható csapatok munkája. Mert míg az Új Babylon számomra leginkább a kilencvenes évek Népstadion koncertjeinek megszólalását idézi, addig az Omega Revival a hetvenes évek feelingjét, Szekeres Tamás templomi fellépései pedig az Omega Oratórium hangulatát elevenítik fel. Másoknak meg talán mást.
A Debreczeni Ciki vezette Omega Testamentum együttes kemény, rockos, metalos világa különösen közel áll a rocker szívemhez. De azt is meg tudom érteni, ha valakinek már sok annyi metal. Illések és pofonok, nem vagyunk egyformák. A Gammapolis produkció pedig leginkább az Omega Rapszódia koncertturné szimfonikus rock felfogásával rokon, annak is a korai, nyersebb előadásainak szép emlékét hozzák bennem elő. (A Mobilmánia lélektelen Omega interpretációit meg inkább borítsa a feledés homálya. Mert míg a rajongók kívülről fújták az összes szöveget, és omegás szívvel éltek együtt a dalokkal, addig szégyenszemre odafenn a színpadon már voltak hiányosságok… Bizony, bizony, annál a haknista hozzáállásnál Elefánt sokkal, de sokkal többet érdemelt volna.)
Mindent összevetve, akár lehetne béke is, mert olyan sokszínű az Omega életmű, oly széles a paletta, hogy mindenkinek lenne hely a pályán, miként az omegás szívekben is. De sajnos az a realitás, hogy sem az arcoskodó, sem az arcnélküli emberek nem képesek feszültségkeltés nélkül létezni. Így aztán minden Omega érintettségű produkció megkapja a maga vitriolos kritikáját, ha kell, ha nem. Ha csak egy példát emelünk ki, a Gammapolis együttes színpadi megjelenését illető megnyilvánulásokat, lakmuszpapírként mutatja be, milyen az, amikor a kommentelői tudatlanság szorgalommal társul.
Mert persze a fotelrockerek és kommenthuszárok nagy-nagy magabiztossággal osztják a színpadi kosztümjeikért a gammapolisos srácokat. Pedig az Omega hatvanéves pályafutásának egyik fix eleme volt az extravagáns színpadi viselet. Mert bizony valójában az Omega még abban is az elsők között volt, hogy a fiúk kezdetektől fogva színpadi ruhákban léptek a pódiumra. Már a Bánkúti Győző féle ős-Omega időkben is volt zenekari egyen-mellény, melyet Láng Péter anyukája varrt, mikor a fehér ing és nyakkendő még kötelező volt… Majd jöttek a zsabós ruhák, a hippy szerkók, motoros öltözékek, a hard rock, space rock, art rock viseletek. Az őrültebbnél-őrültebb fellépőruhák. Még angyalnak is beöltöztek, szkafanderben is zenéltek. Míg végül a nyolcvanas évekkel és az új hullámmal a mélypont is eljött, egy már akkor is nevetséges, mai szemmel pedig abszolút vállalhatatlan kinézet. Szerencsére az évtized második felére visszataláltak a rocker szerkóikhoz.
Most meg előkerül néhány műgyerek, hogy kitaláljon nekünk egy sosem létezett múltat. Hát, ezúton is kösz szépen! Az olyan emlékeket meg majd őrizgetem magamban, mikor Benkő Laci először vett fel templomi koncerten vörös tiszti sapkát, hogy azzal is aláhúzza a Ballada a fegyverkovács fiáról (és a Léna) mondanivalóját. Vagy, mikor nem tudtuk, hogy tapsoljunk, sírjunk vagy nevessünk, mikor először felpróbálta a Beatmiséhez szánt „kántor” szerkóját… De gondolom a szorgos kis kommentelők Laci szigonyáról vagy Elefánt cilinderéről sem hallottak még…
Nagy test, nagy élvezet, nagy buli
Bár a Bulldózert már több felállásban láttam, mint ahány ujj van a kezeimen, mégis mindig működik a produkció. Így aztán elég másfél szám, és elfelejtek agyalni, majd jön a szó szerinti kikapcsolódás, felhőtlen szórakozás. Mindehhez nyilván jó alap Demeter Gyuri előadói karizmája, színpadi jelenléte és mindig humoros, frappáns konferálása. Meg persze a bivalyerős Bulldózer repertoár, mely az XL Sisters, sőt a Rózsaszín Bombázók időszakig is vissza-visszakacsint egy-egy tartós rocksláger erejéig.
Jelen produkciót ismét egy általam még sosem látott átmeneti felállás abszolválta, benne Bulldózer veteránokkal, de senkiben sem lehetett semmiféle hiányérzet. Tökéletes választásnak bizonyultak, hogy beizzítsák a Gammapolis előtt a színpadot. Gyuri, Csiszér Levente gitáros, Varga Zoli billentyűs, Koszta Jani dobos és a beugróként visszatérő Lükő Dénes basszusgitáros egy kedves, mosolygós, vidám bulit csináltak. Ami után nagyon kíváncsian várom a Vajda Tibi, HitRock basszusgitárossal felálló új Bulldózer formáció jövőbeli koncertjeit is.
Gammapolis, álmodj tovább!
Az omegás kemény mag már a Bulldózer alatt összegyűlt, majd az átszerelés alatt is zajlott a barátkozás, emlékezés, anekdotázás. Ebben a légkörben pedig már az első hangoktól fogva működött a Gammapolis – Omega Melodies produkció. Kábé, mikor az Omega Rapszódiával ismerkedtek, barátkoztak a Meckyt mélyen tisztelő, így az ötleteire is nyitott rajongók.
„Nálunk összejön a sok jó barát,
Nálunk bőrdzseki a jó kabát”
Annakidején Csordás Levente mérhetetlen művészi alázatról tett tanúbizonyságot. Eszébe sem jutott leénekelni a főhőst, vagy akár csak a színpad egy részét is elbitorolni tőle. Nem egyszer és nem kétszer voltam magam is tanúja, mikor Mecky intett neki, hogy az adott dalrészben jöjjön kicsit előrébb, de Levi inkább hátul maradt és onnan segítette tovább vokálokkal az Omega ikonikus frontemberét. Most viszont alaposan belakta a színpadot. Szó szerint együtt mozgott és együtt lélegzett a zenével. Levente hatalmas hang, ráadásul egy jó kiállású, jó mozgású, szuggesztív előadó. Talán még az sem túlzás, hogy maga az Isten is a színpadra teremtette. Végignézve a mostani színpadi teljesítményét, még egy laikus számára is nyilvánvalóvá válhat, anno miért pont rá esett Kóbor választása.
A frontvonalat adó ex-Orfeus legénység is igen látványosan tolta. A Gammapolisban persze kivétel nélkül kitűnő zenészek muzsikálnak, de igenis kell az a plusz, amit a kosztümök, a mozgás, és már eleve erőt sugárzó hiteles a rock and roll fazonok látványa nyújt. Az Omega életmű gyöngyszemei meg nyilván azonnal hatottak, nem hiszem, hogy volt olyan omegás a teremben, akit hidegen hagytak volna az időtlen klasszikusok és az általuk felszínre törő emlékek.
Az Omega dalok nagy százalékban úgy hangoztak el, ahogy a lemezekről megszokhattuk azokat. Miközben néhol a Gammapolis legénysége kisebb-nagyobb módosításokkal is élt. Amik amúgy simán beleférnek a művészi szabadságba, miként az interpretálás minőségét sem befolyásolták, inkább a hallgatóban dőlnek el, hogy működnek vagy sem, tetszenek vagy sem. Ízléseknek nem lehet és nem is szabad parancsolni. Mert másnak is lehet érvényes az ízlése, felfogása, gondolata az eleve sokszínű Omega kompozíciókkal kapcsolatban.
Ha jól számoltam, ezen az estén összesen tizenegy Omega stúdiólemezről hangzottak fel dalok. Melyek közül külön kiemelendő a Volt egyszer egy Vadkelet és az Omega Testamentum. Azért is, mert a Gammaplis nem egy olcsó sikerekre utazó, megúszós setlistával színpadra álló hankizenekar, hanem valóban gondosan ápolják az Omega örökséget. Másrészt, mert akik egy kicsit is ismerték Meckyt, pontosan tudják, hogy az utolsó éveiben pontosan ez a két anyag, valamint az Omega Rapszódia és az Omega Oratórium előadásai voltak az érdeklődése és a céljai fókuszában.
Harmadrészt a Testamentum-blokk már csak azért is adta magát, mert Csordás Levente azon kevesek közé tartozik, akik valóban hallhatók az Omega Testamentum albumon. Mivel engem nem köt semmiféle titoktartási nyilatkozat, kamuzási szerződés vagy hasonló idétlenség, nyugodtan bevállalhatom a frankót. Mi több, pont az efféle szélhámosságok miatt távolodtam el a lehető legmesszebbre a művészi örökség összegubancolóitól, meg az önimádó, rátarti szakmától.
„Nem ködösít szó se gép,
Nálunk a zene is épp elég”
(Csak egy gyors példa. Az ugye mindenkinek megvan, hogy az Omega Testamentum – Búcsúztató CD borítójának közlése szerint 2016 és 2020 között készült Testamentum felvételeken többek között a 2015-ben elhunyt Küronya Miklós basszusgitározik? Álljunk meg egy szóra! Akkor most, hogy is van ez? Hol járunk, Vágó úr? Nagyjából ennyire hiteles, tényszerű és szakszerű szinte az összes utólag kiadott, posztumusz Omega megjelenés ismertetője, könyv, cikk és rockszakértői konferencia-előadás… Sajnos ennyire lehet komolyan venni azok elkövetőit is.)
„A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki,
S nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki,
Attól lehetsz ember majd, hogy mi az, amit megteszel,
Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel…”
Szóval jöttek sorban az Omega korszakok, nyilván túlnyomórészt a hard rock, space rock kompozíciók érvényesültek. Közben mentek a Rapszódiára jellemző szimfonikus bejátszások, a háttérben futottak a videók, rengeteg archív anyaggal. Levente pedig ugyanúgy uralta a színpadot, mint anno Mecky. Akivel ugyanolyan boldogan is énekeltek együtt az omegások, mint bármelyik régi turnén, ahová elkísérték kedvenceiket.
A program vége felé aztán tetőfokára hágott a hangulat. Főleg, miután előkerültek az omegás sztárvendégek. Előbb Keresztes Ildi, aki azt a Nem a miénk az ég című slágerét adta elő, amit idővel már maga Mecky is Omega dalnak tekintett. Nem véletlen szerkesztette fel az Omega Decades Transcendent CD-jére bónuszként. Majd visszatért Demeter Gyuri is és az est végére olyan bulihangulat kerekedett, mint annakidején, az Omega országos turnéin. Persze valahol adta is magát a dolog. Hiszen volt olyan szám, amikor három egykori Omega vokalista is a színpadon állt. Ők hárman együtt pedig nagyjából tizenöt évet húztak le az Omega produkcióban. Egy kicsivel több közük van a történethez, mint a mostanában az Omegára akaszkodó percembereknek. Rendesen oda is tették magukat. Méltó megemlékezés volt. Mindig megtiszteltetés ezekkel a szupertehetséges művészekkel egy légtérben tartózkodni.
Videók: Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum
Fotók: Bucsák Krisztina Artantiq / Gammapolis produkció / TTT Nemzeti Rockarchívum
