Kovacsics András „Öcsi” a Ciklon, az Omega, a Decca, az Olympia, a Syconor és a Universal együttesek egykori gitárosa, basszusgitárosa. A hazai beat- és rockzene hőskorának egyik főszereplője, aki az Omega 1962 és 1967 közötti korszakának zenekarvezetőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a műfaj meghonosításában és elfogadtatásában. Majd évtizedekkel később, a legendás együttes későbbi archívátoraként rengeteg korabeli dokumentum, beszélgetés és forrásanyag közzétételével segítette a zenekari történet, az úgynevezett „kánon” bővítését, javítását, pontosítását, kiegészítését.
Az ötödik részben Öcsi 1972 és 1986 közötti Universal korszakáról beszélgettünk.
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy 1972 nyarán hárman elhagytátok a Syconort, hogy új zenekart alapítsatok.
Igen, mivel nem voltunk a bandával megelégedve, Kapitány Gáborral és Zwolenszky Ferenc Márióval váltottunk, mert elhatároztam, hogy csinálunk egy jobb zenekart. Ezért 1972 nyarán, miközben még a Beloiannisz sétahajón játszottunk a Syconorral, a siófoki szálláshelyünkön már próbáltuk a későbbi Universal repertoárt. Gábor zongorázott, Feri énekelt, gitározott és szaxofonozott és pedig basszusgitároztam.
Mennyiben volt más a zenekari szereped és úgy általában az együttzenélés basszusgitárosként? Hiszen akkor már nagyjából tizenöt évnyi szólógitározás volt a hátad mögött?
Mivel mindvégig az volt a zenei filozófiám, hogy dallam nélkül nincs zene, nem volt probléma. Sőt, nagy magabiztosságot adott az a technikai tudás, amit a sokévnyi szólógitározás során magamra szedtem.
Miként állt fel a Universal a Syconor szerződésének lejárta után?
Elsőként Kiss András dobossal gyakoroltunk. Majd Menyhárt Jánossal is próbáltunk. Végül Király Tamást választottuk, aki a dob mellett énekelt is. Valamint Végvári Ádámot hívtuk szólógitárosnak, mivel nemcsak jól játszott, hanem szintén jól énekelt. Ezáltal ismét egy olyan felállással léphettünk a közönség elé, amelyben mindenki jól énekelt és vokálozott. A Universal egyik erőssége ezért mindvégig a többszólamú vokál volt, mert a banda megszólalt. Szerencsés variáció volt, mert a hangunkat ötszólamú számokban is meg lehetett különböztetni, mindünké kellően egyéni volt.
Hogy nézett ki ez a gyakorlatban?
Mivel hárman maradtunk, elkezdtünk zenészeket keresni. Az egyik alkalommal Kapitány Gábor és Király Tamás játszott valamit, amikor az ottlévő Végvári Ádám bedobott egy dalt, majd ő is beszállt. Olyan jól énekelte velük, hogy Gábor ott helyben azt mondta, hogy föl vagy véve. Szóval nagyon hamar kiderült, hogy a Syconor után a Universal is egy vokális banda lesz.
Milyen repertoárral indult a Universal?
A Rómaifürdőn próbáltunk, ahol a szokásos nyugati slágerek mellett számos saját szerzemény született. Az első Universal számok zenéjét Ádám és én írtunk, a szöveget pedig Halmágyi Sándor és Jámbor László.
Laciról mit kell tudni?
Nem volt bennfentes, de azért ismert szövegíró. Őszinte ember volt, ami szívén, az a száján. Mindig megmondta a tuttit. Jó volt vele dolgozni!
Bár a honlapodon szépen össze vannak szedve, bele is lehet hallgatni, de azért kérlek, rögzítsük itt is az első Universal dalokat!
Az első hat számunkat, miként majd a későbbieket is, a Magyar Rádióban rögzítettük. Nagyjából évenként kettőt, annak függvényében, ahogy a Sanzon Bizottság elbírálta. Mint már említettem, ez bonyolult folyamat volt. Az elbíráláshoz le kellett kottázni a számot, majd azt beadni, ahol egy berkeken belüli zongorista eljátszotta. Épp aki ott volt, a saját felfogásában, stílusában, odafigyelve vagy sem, jóindulattal vagy sem. Aztán az előadása olyan lett, amilyen. A lényeg, hogy mindig szegényesen hangzott az eredeti, öttagú zenekarra meghangszerelt változathoz képest. Aztán a bizottság döntött. Amelyik szerzemény megfelelt, rányomták a pecsétet. Aminek nagy értéke volt, mert egy új szerzemény annak alapján kaphatott szabad utat a felvételhez. Majd beosztották a stúdióidőt, ami megint csak időbe telt, a várakozás szintén. A felvételek elkészülte után pedig egy újabb bizottság elé került, ezúttal már a rádión belül, amelyik vagy zésítette vagy sem. Ez utóbbi alapján kerülhettek lejátszásra a számok. Különben hiába volt a felvétel, dobozban maradt. Az első korszak dalai a következők: a Szerelmedért, a Szerencséd, a Vajon hol voltál?, az Eldorado, a Csavargók utcája és a Sírtál. Utóbbi kettőről nem maradt eredeti felvétel, bár a Csavargókat később újra rögzítettük.
Nem készült vagy elveszett, mondjuk letörölték?
Felvettük a rádió 8-as stúdiójában, de nem „zésítették”, aztán törölték.
És milyen külföldi számokat adtatok elő?
Például a Rolling Stones Honky Tonk Woman, az Eagles Hotel California, a Bay City Rollers Bay-Bay Baby, Graham Nash Chicago, Don Williams Some Broken Hearts Never Mend, a Brotherhood Of Man Save Your Kisses For Me, Daniel Boone Beautiful Sunday, a Free All Right Now, a Creedence Clearwater Revival Have You Ever Seen The Rain, a Rubettes Sugar Baby Love, a Smokie Living Next Door To Alice, a Christie Yellow River, Red Sovine Teddy Bear, Tony Orlando & Dawn Tie a Yellow Ribbon Round the Ole Oak Tree című slágereit és még sok más hasonló akkor futó sikerdalt.
Hol voltak a fellépéseitek?
A Syconorhoz hasonlóan mind Budapesten, mind országszerte sok helyen voltak klubjaink. Törzshelyünk volt a Danuvia, az E Klub és a Kőris utca. Vidéken pedig olyan településeken léptünk fel rendszeresen, mint például Bag, Dunaföldvár, Dusnok vagy Hévízgyörk. Érdekesség, hogy a családom egy része Abaúj megyében van, konkrétan Sátoraljaújhelyen. Sárospatakról pedig indul egy kis út egy kisebb faluba, melynek neve Makkoshotyka. Ahol ma is áll a kastély, ami anyai ágon a felmenőimé, a Meczner családé volt. Amit aztán az ötvenes években államosítottak a kommunisták. Magyarán a háborút túlélő leszármazottaknak el kellett hagyniuk a Meczner kúriát, mert kellett az épület az elvtársaknak. Később művelődési ház lett belőle. A sors fintora, hogy néhány évvel később, 1980-ban bennünket is meghívtak Makkoshotykára, a község művelődési házába, ami nem volt más, mint a nagyszüleim kúriája…
Milyen érzés volt ott koncertezni, illetve látni az addigra már alaposan lelakott épületben uralkodó állapotokat?
Gondolhatod! Nagyon furcsa, egyben szomorú érzés. De játszani kellett, hát felülemelkedtem a személyes érzelmeimen. Mostanában olvastam, pontosabban inkább olyan öt-hat évvel ezelőtt, hogy felújították és cigányközpont lett belőle.
Ezek szerint a módszerváltás után sem sikerült visszaszerezni…
Dehogy! Bár elismerték a jogtalanságot, kaptam is egy adag kárpótlási jegyet, de szinte csak jelképes összeget. Nemhogy egy kúriára nem volt elég, de még egy másik ingatlanra sem.
Mi történt végül?
Kárpótlás volt, vettem belőle egy szörfdeszkát…
Ez nagyon durva… Mint cseppben a tenger. Akárkivel beszélgetek a nemzedékedből, nagyjából így ment mindenhol. Íme, a rendszerváltás valós története.
Visszatérve az együttes történetéhez, milyen volt akkoriban a klubélet?
Nagyon sok barátunk volt a vidéki falvakban. Rengeteg kedvességben volt részünk, mindig sok-sok finomsággal kínáltak a helyiek. Jó szívvel emlékszem vissza, hogy a Dusnoki Művelődési Ház mellett volt egy pékség, ahol a bulik végére friss kenyérlángost sütöttek nekünk. Az érme másik oldala, hogy akkoriban eléggé korszerűtlenek voltak a művházak, kályhafűtéssel, szegényes berendezéssel. Viszont mindig megtelt a terem lelkes közönséggel és otthon éreztük magunkat, mert szerették a zenénket és szerettek minket is.
Ezeknek a hetvenes évekbeli hétvégi táncos rendezvényeknek a diszkó vetett véget, mert anyagilag kedvezőbb volt egy embert fizetni, mint egy zenekart a technikusi gárdájával. Az volt a szerencsénk, hogy időközben sok divatbemutatóba is meghívták a Universalt, mert tudtunk kottát olvasni és pontosan, megbízhatóan kísértünk minden egyes fellépő művészt.
Volt olyan divatbemutató is, amikor kinyitva feladták a színpadra a kottát és egy-két-há…, indult a nóta. Aztán találd el a tempót, mert próba nélkül kísértük. Kotta a billentyűs előtt, a két gitáros a jobb és bal oldalán, ez volt a felállás ilyenkor.
Kiket kísértetek akkoriban?
Például Zalatnay Cinit, Payer Öcsit és Korda Gyurit. Majd egy ilyen műsorban kerültünk össze Kovács Katival, amiből Koncz Tibor közreműködésével megszületett egy közös produkció, amivel egészen 1986-ig jártuk a világot.
Nem volt az országnak olyan pontja, ahol ne léptünk volna fel ez idő alatt. Miközben sok országba is kiutaztunk koncertezni. Katival havonta átlagosan húsz, évente kétszáznegyven koncertet adtunk. A fennmaradt feljegyzéseim alapján azon tíz év alatt összesen 2354 koncertet adtunk.
Merre jártatok?
1977-ben két lengyel turnéval indult a sorozat. Majd 1978-ban Jugoszlávia, 1979-ben pedig Csehszlovákia, a Szovjetunió és az NSZK következett.
Csupa ma már nem létező ország…
Hát igen, az első turnénk Szlovákiát, azaz a Felvidéket érintette.
Milyen volt akkoriban egy szovjet turné?
A turnéhoz a moszkvai Goszkoncert adott egy magyarul beszélő vezetőt, ő volt „a GYUSZI”. Nagy fazon volt az usankájában, be volt rezelve mindenért: ezt nem lehet, azt nem lehet. Az első koncerten a klasszikus egyvelegünkben felfedeztek pár taktust a cári himnuszból, balhé volt és át kellett írni a dallamot, hogy ne hasonlítson. Egy hölgy személyében konferansziét is rendeltek mellénk és volt azután zenekar helyett „ansambl” Universal. Az is előfordult, hogy egy napon, ugyanazon a helyen három koncert adtunk. Minden turné utolsó állomása a moszkvai KGST Palota volt. Grátisz, mert azt sosem fizették, csak egy fogadás volt. Közben elfelejtettem mondani, hogy ezek a külföldi turnék már az új gitárosunkkal, Lukács Lacival zajlottak, aki 1978-ban érkezett a zenekarba. Visszatérve a külföldi szereplésekre, 1979-ben jutottunk el a Katival közös produkcióval először nyugatra, két müncheni koncert keretében.
Gondolom erős volt a komcsi-kapitalista kontraszt…
Meglehetősen, bár az igazság az, hogy sok időnk nem maradt a nézelődésre: utazás – fellépés – utazás. Aztán 1980-ban megvolt az NDK, Berlin is. De előbb még eljutottunk Kubába, majd ismét egy csehszlovák turné következett, ezúttal viszont a cseh városokban. Decemberben pedig újra a Szovjetunió, de már Kárpátalján.
Milyen volt akkoriban a határon túl rekedt magyarság élete? Milyennek láttad a kárpátaljai viszonyokat?
Elmondhatatlanul nagy szegénység volt.
Például az étteremben csak egyetlen nap volt hús, az is galamb. Aztán 1983-ban ismét egy szovjet turné következett, ezúttal az ázsiai részeken. Természetesen januárban. Volt ahol -42 fok hideg volt. Főleg repülővel utaztunk, összesen tizenötezer kilométert. Egyszer fordult elő, hogy egy háromszáz kilométeres utat vonattal tettünk meg. A rövidtáv ellenére hálókocsira szálltunk fel este tízkor és nem értettük a reggel hat órai érkezési időpontot. A megfejtés egyszerű volt: útközben az állomásokon ide-oda tologatták a vonatot, itt állt, ott állt, mi meg fel-felébredtünk. Hangulatos volt a vonatozás, igazi kályha égett az egyik fülkében és pár kopekért teázhattunk is.
Végül 1984-ben turnéztunk utoljára a Szovjetunióban, ami Moszkvát leszámítva gyakorlatilag egy lett-litván koncertsorozatot jelentett. Érdemes pár szót ejteni az akkori kinti hotelekről is, amik a szovjet településeken egyszerűen Gasztinyica gyűjtőnéven szerepeltek. Minden emeleten ült a Gyezsúrnájá, egy kissé terebélyes és általában kontyos nő, akinek a feladata volt a rendre vigyázni, amolyan „csak a testemen keresztül” jelleggel. Ha egy emeleten több folyosó is volt, minden irányba telepítettek belőlük egyet. Ők voltak a mi fő vásárlóink Amo szappan, rúzs, farmer ügyekben.
Közben készültek az újabb rádiófelvételeitek itthon, melyekből kislemezek, majd egy gyűjteményes nagylemez is kiadásra kerültek. Végvári Ádám távozása után hallhatóan megváltozott a Universal dalok hangzása.
Igen, Lukács Laci valóban új gitárhangzást hozott a zenénkbe, ami a későbbiekben meghatározó volt úgy a saját szerzeményeinkben, mint a külső szerzők dalainak hangszerelésében. Akkoriban készültek a legnagyobb slágereink, például a Túl minden bolondos álmon, a Volt-e más bolond? és a Jó éjt!
A honlapodon, majd a könyvedben úgy fogalmaztál, hogy „Nagyon nehezen vállaltuk az idegen szerzők szerzeményeit, de a siker, ahogy a közönségünk fogadta, végül megszerettette velünk és a műsorunk részévé váltak.”
Ugye, amikor Végvári elment, akkor még nem volt nagylemezünk. Utána megtaláltuk Lukács Lacit és elkezdtünk vele dolgozni a lemezen.
Na, most ez nem úgy ment, hogy megírjuk a lemezanyagot, felvesszük és kész, majd megy a gyártósorra, hanem ugye ott volt a bürokrácia. Tehát mi hiába írtunk számokat, ha azokat nem támogatta a Sanzon Bizottság. És akkor mellénk csapódtak olyan brancsbéli szerzők, akik tudták mi a dörgés, hogy mennek a dolgok a berkeken belül.
Az első ilyen „külsős” Universal kislemez, ha nem tévedek, 1977-ben jelent meg, a Nem kell, hogy csengess! és a Túl minden bolondos álmon dalokkal.
Igen. Akkoriban már Szenes Iván, majd Bradányi Iván is segített, hogy majd a megújult felállással is készülhessenek új felvételeink, majd azokból kislemezeink.
Hogy ment ez a gyakorlatban?
Leginkább úgy volt, hogy nekik már voltak kész régi dalaik, például a Jó éjt. Elvileg azt már az ötvenes években is énekelték, amikor vége lett az előadásoknak. Majd Iván odaadta nekünk, azzal, hogy itt van öt fiatal és akkor csináljatok belőle valami modern dolgot!
Tehát adott volt egy-egy régebbi dal és eleinte elég kényelmetlenül, szinte kényszerben próbáltuk azokat a számokat a magunk arculatára alakítani. Azt is be kell vallanom, hogy kezdetben tulajdonképpen egyiket se szerettük. De aztán, miután előadtuk például a Volt-e más bolond?-ot, az úgy bejött, hogy már elsőre is tomboló siker és vastaps követte, így akkor már nem volt mit tennünk, műsoron tartottuk és idővel megszerettük.
Hát igen, Iván bácsiék tényleg nagyon értették az ezerfejű cézár nyelvét. Amúgy milyenek voltak emberileg? Miként zajlott egy-egy ilyen konkrét együttműködés?
Alapvetően kedvesek voltak, de azért mindig érezni lehetett az eltérő hátteret. Tehát volt szakadék. Egyrészt egy nemzedéki szakadék. Másrészt azt is éreztették, hogy ők bent vannak, mi meg örülhetünk, hogy ott lehetünk. De mellette tisztelettudóak és barátságosak is voltak. Szenes Iván például úgy dolgozott, hogy miután megírtuk a nótát és bemutattuk még csak úgy frissen, szöveg nélkül, akkor csak feküdt az ágyon és onnét, lazán mondta a jó dolgokat. Tippeket és persze a szövegötleteket is. Valamint bármit kérdezett, rendszerint úgy reagált a feleletre, hogy: „jó, köszönöm”.
Anyagilag mennyire terhelte meg a bandát a két Iván bevonása?
Soha nem kértek érte pénzt tőlünk. Persze nyilván a játszások után szerzőként ők is megkapták a maguk részét. De ez így teljesen rendben volt. Tényleg örülhettünk a lehetőségnek, mert nemcsak újabb rádiófelvételeink, hanem kislemezeink is születtek.
Ezek után, hogy jött össze az első és sajnos egyetlen Universal nagylemez?
Ha jól emlékszem, akkorra már volt tizennégy vagy tizenhat rádiófelvételünk és azokból válogattuk ki a nagylemez műsorát. Szóval az évek során kettesével vettük fel a számokat és azokból vette meg a hanglemezgyár a gyűjteményes Universal albumra került dalokat és csinált belőlük lemezt, így utólag.
Visszatekintve, mennyire vagy elégedett az 1980-as Volt-e más bolond? című Universal LP-vel?
Elégedett vagyok. Hát még így utólag. Mert mindenki, akivel találkozom, azt mondja, hogy tetszik neki. Mikor a 2010-es években az Omegával újra voltam itt-ott, még akkor is azt mondták az omegások, hogy szeretik azokat a számokat. Többen dedikáltatták is a borítóját a könyvem és az Omega lemezeké mellett. Most ugye van egy GrundRecords nevű kiadó, amelyik 2022-ben megkeresett engem, mert egy-két újabb kiadású CD-re felkerült néhány Omega dal, amit annakidején én játszottam fel. Mikor Bene Attila elhozta a CD-ket, beszélgettünk és akkor derült ki, hogy ő nem tudta, hogy én más zenekarban is játszottam. Főleg a Universalban. És akkor magától azt mondta, hogy hát csináljunk egy Universal összest! Egy olyan CD-t, amin rajta van az összes fennmaradt Universal szám.
Lehet, csak én vagyok figyelmetlen, de eddig még sehol sem találkoztam ilyen kiadvánnyal… Mondjuk, ahogy így végiggondolom, egyből egy dupla CD-s kiadvány kellene hozzá, de még csak az öltözői hírmondóban sem volt szó arról, hogy készülne ilyesmi.
Hát, kérlek szépen, azt mondta akkor, hogy az év végén, de az már elmúlt.
Melyik év végén?
Még akkor, amikor azok az Omega CD-k megjelentek. Egyébként a Universal nagylemez hivatalosan hetvennyolcezer példányban fogyott el, sajnos nem érte el az akkor még százezres aranylemez határt.
Vagy csak nem vallották be az illetékes elvtársak… Mások esetében sem riadtak vissza némi statisztika-hamisítástól.
Erről már csak ők tudnának nyilatkozni… Mindenesetre a nagylemez összeállítása és megjelenése mellett rendszeresen részt vettünk még a Made in Hungary és a Tessék választani! című rádiós rendezvényeken, mondhatni, alaposan benne voltunk a hazai zenei vérkeringésben.
Közben Lukács Laci is lendületet adott a saját zenéink komponálásában és Király Tomival jó szerzőpárosnak bizonyultak, így két újabb dal is felkerült a nagylemezre, a Hogyha azt akarod és a Nincs tovább. Előbbivel a Magyar Televízió Pulzus című műsorába is meghívást nyertünk.
Milyen volt az első nagylemezed kézbe fogni? Akkor már mögötted volt bő két évtized gitározás, éreztél valamiféle elégtételt, hogy csak eljutottál a nagylemezes együttes-tag státuszig?
Nagy elismerésnek éreztem kezembe tartani, annak ellenére, hogy a már több éves régebbi rádió-felvételeinkből állt össze, mert egy LP nagyban emelte a zenekar ázsióját.
Közben a nagylemez környékén készült egy kislemezdal, amiben Sasvári Annamáriát kísértétek.
Természetesen jól esett, hogy Annamária minket kért fel a felvételre, hogy megbízott bennünk.
Valamint rész vettetek még az 1981-es táncdalfesztiválon is.
Igen, a Csak légy az enyém című dallal indultunk.
Hozott valamit a konyhára, hogy Soltész Rezső gigaslágerével, a Szóljon hangosan az ének című ezüstérmes dallal került közös kislemezre?
Nem tudom, mert nem volt olyan mérőeszköz a kezemben, amivel ezt érzékelhettem volna. Viszont a Tessék választani! és a nagylemezünk megjelenése után sem szakadt meg Ivánékkal az együttműködés. Már a nyolcvanas években születtek az olyan Universal dalok, mint a Kétezerben lesz az úgy, a Visszatérsz vagy az Őszinte dal.
Visszatérve a Kovács Katival közös munkáitokra, honnét jött az ötlet, hogy együtt folytassátok a pályafutásotokat?
Először ugye voltak különböző divatbemutató show műsorok, amikbe zenei blokkokat szerkesztettek. Tehát egy-egy kollekció között zenés műsor volt beiktatva. Kati először ott kapcsolódott be hozzánk, általában két vagy három számra. Az OKISZ labor csinált ilyen bemutatókat és akkoriban országszerte sok volt belőle.
Tehát, miközben visszaszorultak a művelődési házakban az élőzenés programok, akkor is volt mit csinálnunk. Valamint megtapasztaltuk Kati hangterjedelmét és profizmusát. Aztán kimegyünk nyugatra, az NSZK-ba zenélni, akkor még csak magunkban, a Universal együttes.
Oda készültek az angol nyelvű demóitok?
Igen, az első amatőr felvételeink kifejezetten abból a célból készültek a próbatermünkben, hogy zenei anyagot tudjunk kiküldeni a külföldi impresszárióknak. Majd azok alapján kaptunk szerződéseket, elsőként Nyugat-Németországban. Aztán persze még később is vettünk fel angolul külföldi sikerdalokat Lukács Lacival, de akkor már Katival jártuk a világot.
Visszatérve a kezdetekre, először 1976 decemberében, Lübeckben játszottunk. Ahol volt egy állóhajó a vízen, a Dancing Riverboat. Tehát egy folyón lehorgonyzott, erre a célra kialakított hajón játszottunk egy hónapig. Ami roppant kemény munkának bizonyult.
Normál hétköznapokon öt és fél, pénteken hat és fél, szombaton pedig hét és fél órás játékidő. Amikor eltelt egy kis idő, a többiek elkezdtek nyavalyogni, hogy rabszolgák vagyunk. Mert mindannyian nagyon fáradtak voltunk.
De még volt hátha egy hónap Frankfurtban is. Lübeckben újév hajnalban tűzijátékkal ért véget a szereplésünk, majd rögtön leszerelés és azonnali indulás Frankfurt am Main irányába.
Akkor ti magatok is hamar megtapasztalhattátok, hogy odakinn sincs kolbászból a kerítés… Nem repkednek csak úgy maguktól a sült galambok…
Az új helyszín, a Ball der einsamen Herzen sem volt különb, mely egy sétálóutca közepén volt. A klubban, amit már megközelíteni sem volt nehéz, de az állandó forgalom következtében még keményebben kellett dolgozni. Hétköznap hajnali négyig vagy ötig, hétvégén pedig hétig. Pár perces szünetekkel, ami nagyon sok volt.
Ezért már ott helyben eldöntöttük, hogy nem fogunk nyugaton hosszabbítani, hanem inkább hazatérünk. Visszatekintve a korábbi tapasztalatainkra, arra gondoltunk, hogy odahaza Kovács Katival folytatjuk a közös munkát. Ebből az elhatározásból született meg az a tízévnyi közös koncertezés, ami 1977 és 1986 között valósult meg.
Voltak benne ORI központi műsorok, művházas és hajós koncertek, divatbemutatók, illetve a már említett külföldi turnék.
Valamint néhány fesztivál, rádió- és tévéfelvétel, kis- és nagylemezek. Milyen embernek ismerted meg Katit? Milyen volt vele dolgozni?
Kovács Kati nagyon jó kolléga. Nagyon jó énekes, nagyon művelt és kellően maximalista, hogy mindenből a legjobbat hozza ki. Annakidején mögöttem ült a turnébuszban és egész úton olvasott. Majd megérkeztünk és maximálisan teljesített. Nem ritkán meghosszabbított hétvégéken, dupla műsorral. Tehát péntek-szombat-vasárnap-hétfő és ez alatt hibátlanul leénekelt nyolc előadást. Majd hétköznap még ez-az, amaz és kezdtük elölről. Mivel többnyire én szerveztem a koncerteket, megvannak a feljegyzéseim.
Belegondolni is szédítő, hogy bírtuk ezt akkor úgy, szinte könnyedén. Miközben még felvételek és fesztiválok is voltak mellé. Kati maximalizmusa elképesztő profizmussal és teherbírással társult. Másképp nem is tudtuk volna végigcsinálni azt a sűrű tíz esztendőt.
Ti magatok is írtatok Katinak dalokat?
Nem, arról nem volt szó. Mi kísértük a koncerteken, és ha igény volt rá, a kísérteteket játszottuk föl a lemezeire. Azt hiszem, a tíz év alatt összesen négy Kovács Kati nagylemezen működtünk közre a Universallal, a fesztiváldalok és a kislemezek mellett.
Ha Kati 1977 és ’86 közötti lemeztermését vesszük, akkor gyakorlatilag minden lemezét ti játszottátok föl, kivéve persze a Szörényi-Adamis és a két V’Moto-Rock lemezt, ahol értelemszerűen a Fonográf és a V’Moto-Rock együttesek tagjai működtek közre.
A Universal az 1977-es Csendszóró, az 1980-as Tíz és az 1985-ös Szerelmes levél indigóval nagylemezeken szerepel, valamint az egyik utólag kiadott Hofi-Koós-Kovács CD-n is hallható a játékunk.
Magyarán a ’78-as Szörényi-Adamis-Kovács LP, illetve a ’79-es Szívemben zengő dal és a ’83-as Érj utol maradt csak ki, Demjén Rózsiékkal. Közben viszont volt még egy Tessék Választani ’79, ahol nagyot ment a Nem kéne mondanom, illetve az 1981-es Disco Party 2 LP, a Mondd, gondolsz-e még arra számmal a Tízes lemezről.
Több ezerszer játszottuk le a koncerteken ezeket a dalokat, mondhatnám azt, hogy már a „vérünkben” volt. Szerettük és ez érzékelhető is volt a színpadon.
Végighallgatva Kati nagylemezeit, persze nyilván minden ilyen értékelés szubjektív, de számomra a Csendszóró egy újabb művészi csúcspontnak számít az LGT-vel közös munkái után. Másokkal is beszélgettem már erről és sok hasonló véleménnyel találkoztam. Ráadásul nemcsak a szakma értékeli az albumot, de komoly közönségsiker is lett az olyan örökzöldekké nemesedett slágerek miatt, mint a Ha legközelebb látlak, az Indián nyár vagy a címadó.
Nézd, ha részt vettél egy album megalkotásában, akkor jobban a sajátodnak érezheted. Annak ellenére, hogy nem te vagy a szerzője a számoknak.
Mennyire érezted jónak vagy akár a magadénak a korongon hallható Sülyi Péter szövegeket?
Péter vitathatatlanul az egyik legjobb szövegíró, ha nem a legjobb.
Miként osztoztatok a V’73 tagsággal a dalokon? A ti döntésetek volt vagy már eleve így lett kiosztva?
Az utóbbi. Szerintem ez Kovács Kati dolga, számtalan dalt írt neki Lerch István zongorista.
Esetleg arról van valami infód, hogy miért csak utólag jelent meg Hofi Géza, Koós János és Kovács Kati közös lemeze és miért kétféle címmel és programmal?
Nem, bennünket senki sem kérdezett meg és nem is értesített. Egyszer csak kinn volt az LP, majd később többféle CD is, de akkor már nem játszottunk együtt. Egyénként, ha jól emlékszem a Hol vagy Józsi? című dalt szerkesztették velünk a Próbálj meg lazítani című Hofi-Koós-Kovács CD-re, ami korábban már önálló kislemezen is megjelent.
Ami ugye nem más, mint az Ottawan Hands Up című slágerének magyarítása.
Mit lehet arról tudni, hogy miért ért véget Kovács Kati és a Universal együttműködése?
Kovács Kati minden tekintetben maximalista. És ugye amikor 1986-ban eljött az az idő, mikor egy-egy koncerten végignézve már azt látta, hogy a hátsó sorokban hiányzik egy-két ember, tehát nincs telt ház, majd aztán azzal folytatódott, hogy egy-két komplett hátsó sorban nem volt néző, akkor egyszerűen azt mondta, hogy: ne csináljuk ezt tovább! Mivel neki volt lehetősége, hogy utána a Hofi-Koós-Kovács hármassal mindig teltházzal turnézzon, hát váltott. Azt is mondhatom, hogy pont jó időben váltott. Talán ez a magyarázat arra is, hogy miért csak később lett nagylemez, illetve válogatás CD a Hofi-Koós-Kovács műsor dalaiból.
Viszont mi akkor már nem tudtunk mit csinálni. Addigra annyira összenőttünk Katival, hogy önállóan már nem fogadtak volna minket. Így abbahagytuk. Pedig született még egy-két dalunk.
Igen, erre feltétlen rá akartam még kérdezni, meg a nyolcvanas évek tagcseréire is.
Király Tamás 1982-ben távozott a zenekarból, utána évenként változtak a dobosaink, ok nem volt, csak egyszerűen így adódott. 1983-ban Csinos József, 1984-ben Gótz Péter, 1985-ben Borza Attila, 1986-ban pedig Szendrey István ütötte a bőröket nálunk.
Közben a gitárosunk, Lukács Laci zenéjére magam is megpróbálkoztam a dalszövegírással. A közös munka eredménye a három utolsó számunk lett, a Féktávolság, a Minden elmúlt már és a Ne haragudj rám.
Majd 1985 elején Lukács Laci is kivált a zenekarból. Az utolsó gitárosunk Várkonyi Miklós volt, vele ért véget a Universal története 1986 decemberében.
Folytatjuk!
Fotók, illusztrációk: Kovacsics Öcsi archívuma, Pesti Műsor, Pop Magazin, Vitályos József, TTT Nemzeti Rockarchívum
