Valahogy a helyére kell tennem a tényt, hogy nincs többé, nekem ő mindig egy túlélő volt. Ozzy…. ezentúl múlt időben. Az utolsó bejegyzés is lezárult az Őrült Naplójában. Többé nem kezdődik egy koncert sem azzal a mondattal, hogy: „Let’s get fuckin’ crazy!”.

Olyan lemezeket, dalokat alkotott a Black Sabbath-tal vagy szólóban, amik örökre itt maradtak a kedvenceim közt. War Pigs, N.I.B., Children Of The Grave, Crazy Train, Mr Crowley, Bark At The Moon… egy fél hang után felismerem ezeket a nótákat.

Nem volt a világ legjobb énekese, senki, ő maga sem állította ennek ellenkezőjét. Távozása után a Sabbath leszerződtette a legnagyobb torkok sorát, olyanokat, mint Ronnie James Dio, Ian Gillan, Glenn Hughes vagy Tony Martin. És mindezek ellenére a legtöbben a mai napig a banda első nyolc albumát emlegetik az ő hangjával. Szólóban is elképesztő sikereket ért el, bár igaz, sűrűn cserélődtek mellette a zenészek. Gitárfenomének hadát adta a világnak: Randy Rhoads, Jake E. Lee, Zakk Wylde, Gus G. – nélküle nem ismerné a rocker közösség ezeket a neveket, sajnos Randy Rhoads nem sok időt kapott az élettől. A heavy metal énekesei a mai napig őt tekintik zsinórmértéknek, mindenki Ozzy akar lenni.

Éppen ezért érthetetlen, miért csak az abszurd magánéleti húzásait, a bulvárba illő történéseket emlegeti a sajtó most, a halála kapcsán is: az idétlen beszólásait, a köré épített valóságshowt, alkoholizmusából, szerfüggőségéből fakadó sztorijait, az olyan semmimondó, üres címeket, mint a Sötétség Hercege. Vagy éppen a betegségét, ami miatt az elmúlt hat esztendőben távol maradt a színpadtól. Sokkal fontosabb az, amit alkotott és nem az, ami történt vele, de ez a mai bulvárvilágba már nem fér bele. Mert igenis, mi emlékezni fogunk a hetvenes évekre (is), arra, amit akkor hozott létre.

Tudta, hogy itt a vég, hiszen egy utolsó interjújában őszintén beszélt betegségéről, hogy az előrehaladott Parkinson-kórja miatt már egésznapos segítséget igényel. De még végső erejével felment a színpadra a Villa Parkban júliusban, ahol kétségbeejtő állapotban volt és, ha ülve-remegve is, de lenyomta a bulit. Bár sokak szerint ezt már nem kellett volna, így lett teljes életműve, amiben akadtak mélypontok is, de összességében nagyon kevesen vallhatnak magukénak egy ilyen minőségű zenei karriert.

17 nappal élte túl a színpadi búcsúját, tíz évvel korábban nagy cimborája, Lemmy a Motörhead utolsó koncertje után ugyanennyi idő elteltével lépett át a végső határon.

2025. július 22-én Ozzy megtért a Sír Gyermekeihez, de mi a zenéjével zakatolunk tovább a Bolond Vonaton.

Koncertfotók: Dávid Zsolt /2010.10.04./

Így búcsúztak el tőle a Black Sabbath eredeti tagjai

Tony Iommi, Geezer Butler és Bill Ward is elköszöntek Ozzy Osbourne-tól, aki június 22-én hagyta ránk a való világot.

Tony Iommi a következő szavakkal vett búcsút Ozzy-tól: „Nem tudom elhinni, hogy elmentél, Ozzy, drága barátom pár héttel a Villa Park-buli után. Megszakad a szívem, nem találok szavakat, senki sem hasonlítható hozzád. Geezer, Bill és én a testvérünket veszítettük el.”

Geezer Butler e gondolatokkal köszönt el társától: „Isten veled, drága barátom, köszönöm az elmúlt éveket. Négy kölyök Astonból – ki hitte volna? Örülök, hogy utoljára még egyszer együtt voltunk.”

Bill Ward is megfogalmazta utolsó gondolatait néhai cimborája felé: „Ezek után hol foglak megtalálni? Az emlékeinkben, a néma ölelésekben, az elmulasztott telefonhívásokban? Nem, örökké itt leszel a lelkemben. A legmélyebb együttérzésem Sharonnak, a család tagjainak, a rajongóknak. Nyugodj békében, mindent köszönök!”