2025. november 17. – MOM Kult
Emlékek háza. Keresztes Ildikó e címmel összegezte eddigi, csaknem négy évtizedes művészi életútját. Azt az életutat, ahol a zenei előadóművészet keveredik a zenés színjátszással, ahol a mérföldköveket jelentő különböző zenekarok mellett később helyet követel magának a színház is. Jogosan.
Ildikó remek házigazda, minden mesterkéltséget nélkülöző kedvessége, közvetlensége, közönsége iránti tisztelettel vegyes szeretete – érthető módon – még a publikum visszafogottabb részét is magával ragadja. Állítja, nem esik nehezére, hiszen színésznő is egyben. Igen, játszik, ez kétségtelen. De szívből, őszintén, hiszen a közönség érzékeny antennái minden rezdülést pontosan érzékelnek. A vendéglátó házigazda szerepét komolyan véve, a rendelkezésre álló idő minden pillanatát hasznosítva a legvégső pillanatokig fáradhatatlanul ébren tartja a figyelmet. A rá jellemző, sztárallűrök nélküli egyszerűséggel, ahogy ezt otthon, Marosvásárhelyen, a székelyeknél látta, tanulta. Ezt hozta magával útravalóul.
Az Emlékek háza képzeletbeli ajtaján belépve, mintha egy panoptikum elevenedne meg – egy nagyon is sokszínű emlékcsarnok tárul elénk. Sokatmondó klippel és az azonos című dallal indítva, hogy aztán láthatóvá, hallhatóvá váljék a remek muzsikusokból verbuvált kísérő zenekar. Akik sokat tesznek az előadás sikeréért: Péterfi Attila basszusgitáros vezetésével remek csapat szerveződött a kiváló torkú énekesnő mögé: Kottler Ákos dobossal együttműködve precíz, pontos alapokat biztosítanak a billentyűs Szabó Tamásnak – akinek külön kiemelendő dinamikus, sokoldalú, minden stílust remekül interpretáló játéka –, valamint a mértéktartó, viszonylag kevés szerephez jutó, ám annál ügyesebb kezű Hámori Máté gitárosnak. Kár, hogy a rövid, de annál velősebb (sajnos „hátul” maradó) gitárszólók a keverés eme hiányossága folytán nem érvényesülhetnek igazán. Amúgy a teljes hangosításra nem lehet panasz, az énekeket is beleértve (a gitárt kivéve) arányosan, tisztán, kivehetően szólal meg minden hangszer. Kiemelendő még a két vokalista: Csányi István, a régi-régi zenésztárs, aki emellett tenor- és alt szaxofonon, továbbá valamilyen nem látható ütőhangszerrel színesíti a megszólalást, valamint Fellegi Anna, aki hegedűn is remekül játszik.
Fotó Marossy Norbert
Érkeznek sorra a földi létet maguk mögött hagyó „viaszbábuk” legendás dalaikkal – ezúttal Keresztes Ildi tolmácsolásában: előbb egy hangulatos, leheletfinom, tradicionális dzsessznóta (eredeti előadóként Ella Fitzgeraldra tippelek, de nem biztos), aztán a Janis Joplin Emlékzenekar idejéből, zenekari kíséret nélkül, a capella a Mercedes Benz. Akibe valódi tehetség szorult, nos, itt, ennél a dalnál megmutathatja magát pőre valóságában. Ildikó megmutatta. Katartikusan, hátborzongatóan. A gyanútlan hallgató akaratlanul is a kócos fejű, huszonhét évesen jobblétre szenderült amerikai ikont keresi a szemével – hátha mégis ő énekel? A szakmaiságba jobban belemélyedők házi feladatképpen elgondolkodhatnak: miként fér egyetlen torokba az imént említetteken kívül még Edit Piaf, Cserháti Zsuzsa vagy éppen Tina Turner egytől-egyig jellegzetes orgánuma? Méghozzá úgy, hogy közben az előadó egy pillanatra se feledkezzen el magáról, hogy ő Keresztes Ildikó, mint önálló entitás. Hogy önmagát adja. Nos, a választ az érintett adhatja meg…
Fotó Marossy Norbert
De haladjunk tovább a képzelt panoptikumban, ahol már egy igazi élő legenda várakozik, vagyis érkezik: Varga Miklós. Két duettel is megörvendeztetik a nagyérdeműt: az Otthonról hazafelé lassú melódiájával, majd az István, a királyból az Oly távol vagy tőlem örökérvényű tételével. Ugyancsak a régebbi időket idézi az Edda, valamint a Jeff Porcaro Emlékzenekar egykori kiválósága, Hetényi Zoltán, aki itt és most az első nagy Keresztes-sikerszámot dobolja (Nem tudod elvenni a kedvem), de továbbra is a felszerelés mögött marad a következő vendég-pályatárs, Gubik Petra által elővezetett Nem a miénk az Ég opuszára. S, hogy ezúttal se nélkülözzük a duettet, még egy betétdal belefér a Sakk című nagysikerű musicalből is. Ha már az imént szóba hoztuk Edit Piafot, az est egyik csúcspontjaként értékelendő az a sanzon egyveleg (A harmonikás, Rózsaszínű élet, Milord, A szerelem himnusza), amelyet valaki remek érzékkel gyűjtött csokorba, hogy Ildikó mindössze zongora- és hegedű által kísérve nyújthassa át a nagyérdeműnek (viszonzásképpen neki nyújtanak át csodás virágcsokrokat).
Az utolsó vendég érkezése előtt egy igazi Keresztes- ars poetica csendül fel az énekesnő előadásában, Horváth Attila empatikus, „testre szabott” dalszövegével: Egészen, mert félig nem tudok. Ebben az öt szóban, dalcímben minden benne foglaltatik, amit az énekesnő nemes célként tűzött maga elé. Amelyet követ, és amely szentencia szerint él, alkot, vagy, ahogy éppen a színpadon játszik. Mit ér egy hang? – teszi fel a költői kérdést, a kiemelkedően tehetséges, berobbanása óta a Kőbányai Zenei Stúdióban tanító, utolsó színpadi vendégként érkező Baricz Gergő. Karcos, karakteres orgánumával – elődeihez hasonlóan – ugyancsak megörvendezteti hallgatóságát, hogy aztán a művésznővel egyetemben belecsapjon a Tűnj el című közös produkcióba.
Fotó Marossy Norbert
Noha az eltűnés valóban nincs már messze, hátra van némi különlegesség, amely az est másik – szomorú – gyújtópontja is egyben: ezúttal két végleg eltávozott, Keresztes Ildikó számára leírhatatlan érzelmi kötődést jelentő emberről szólnak az emlékezés dalai. Az egyik az édesanya, akit az énekesnő mindenkinél jobban szeretett, a másik a pályatárs, akivel együtt dolgozott és mindvégig tisztelt: Balázs Fecó. Egy szál zongora kísérettel kezdődően szólal meg A csönd éve, hozzá ragasztva a Kevés voltam neked és az Új név a régi ház falán című szerzeményekkel, hogy aztán a zenekar fokozatos hangszeres belépésével az egész kiteljesedjék, himnikussá váljék. Az előadó, valamint a székekben ülők arcán egyaránt az együttérzés, a fájdalom könnyei csillognak…
A fináléra marad a régi barátnő, Cserháti Zsuzsa kilencvenes évekbeli sikerdala a Nem gyógyít meg az idő sem, amely Ildikó hangjával is földhöz vág. S, hogy föl se kelhessünk onnét, arról a Rocknagyi (Tina Turner) megaslágere, a Proud Mary fergeteges interpretációja gondoskodik, a végére betóduló meghívott sztárvendégek társaságában. Úgy tűnik, az eredetileg másfél órásra tervezett, ám kettőre sikeredett életmű koncertnek nehezen akar vége szakadni. A felállva vastapsoló, zsúfolásig telt színházteremben összegyűltek követelésére még elhangzik az egy szál zongorával kísért Jó úton járnék balladisztikus lírája, csak, hogy a lelkünk is érintve legyen. Kedves Ildikó, tudom, magad is tisztában vagy vele, de azért megerősítelek: Jó úton jársz és járd is végig! Mert megérdemled.
