– Barba Negra, 2025. 10. 25.
Ismét egy fontos évfordulóhoz, egyben komolyan veendő korszakhatárhoz jutott a hazai rockzene. 35 éves lett a Sex Action, mely eredeti felállásban adott zsúfolt telt házas jubileumi koncertet Csepelen. A nemzedéki ünnepnek számító, egyben a nosztalgiázásnak és az együttgondolkodásnak is teret adó előadás pedig minden tekintetben méltó volt a legendához.
Bár soha többé nem lesz Budapesten még egy olyan békés, toleráns, elfogadó és befogadó közeg, mint amilyen az áldott emlékű Fekete Lyuk volt, az egykori lyukasok egy része máig megőrizte magában az akkori szellemiséget, így ezen az estén a zenészek mellett a közönség is alaposan kitett magáért. Mert az igazi rock and roll társasjáték, közösségi élmény, melynek alapvető lényege az együtténeklés, együtt lélegzés, együtt létezés, együttes élmény. Ami ha megvalósul, minden robban.
Ellentétben a sok szájhőssel, meg utólagos nagy megfejtővel, valóban sokat voltam a ’90-es évek első éveiben a Fekete Lyukban. Pesti kölyökként és úgynevezett Ratkó-unokaként ez persze nem volt olyan hű, de nagy dolog. Inkább csak egyfajta szűrőként, IQ tesztként működött, hogy esténként ki indult a diszkó vagy a rockdiszkó felé, illetve az akkoriban sem túl nagyszámú underground klub valamelyikének irányába. A lényeg, hogy korabeli személyes élményeim vannak arról, hogy mekkora törés volt a Lyuk egyik házizenekaraként is működő F. O. System feloszlása. Majd miként lett a korábban a sötétség hercegeként is imádott, a pártállami- és bulvársajtót messzire elkerülő szürke eminenciás Matyiból dirty rock bálvány. Egy olyan gitárhős, akinek az éles váltás utáni mocskos western világ is ugyanolyan jól állt és legalább annyira működött is, mint a dark rocker imidzs.
Furcsamód nálunk, a kishazában sosem lett annyira meghatározó élmény a Zodiac Mindwarp and the Love Reaction társulat munkássága, mint Berlintől nyugatra. Nem ihletett annyi művészt, mint mondjuk a Mötley Crüe. Ennek ellenére, az akkortájt általunk kis Zodiacnak is becézett Action jött, látott és győzött. Gyakorlatilag pár hét leforgása alatt lőttek ki és kerültek az élvonalba. Nem, hogy nem buktak bele a korábbi zenekaraik után az irányváltásba, de egyenesen divatot teremtettek. Miközben a módszerváltás időszakának soundtrackjének fontos részeiként a közhangulatot is alakították. „Zodiacosok örültek, megadethesek búsultak” – konferálta akkortájt Nagyferó a Garázsban, egy összecserélt rádiós track kapcsán. Ami találó mondat azonban messze túlmutatott azon az adáson, egy furcsa korszak furcsa kettős hangulatát foglalta össze önkéntelenül az egykori független köztársasági elnökjelölt.
A Fekete Lyuk Hangja kiadásában megjelent első Sex Action kazetta pedig szó szerint letarolta az országot. Leginkább persze azt a nemzedéket találta telibe, mely 1990 körül egyszerre szabadult fel a diktatúra, az iskola és a gyermekkor szűkös keretei közül. Akiknek már nem kellett a szocialista embertípus és a szocialista erkölcs képmutatásával bajlódnia. Akiknek tripla szabadságélményként szakadt a nyakába a zabolátlan ifjúkor. Jól emlékszem milyen fejet vágtak a felnőttek, mikor épp az egyik volt osztálytársnőmnél volt a szokásos házibuli és Szasza, mint Wolfchild lökte lazán a mocskos dumát a magnóból. Miként arra is, hogy mikor valamiért kitévedtem az ebédlőbe, gondolom valami kísérőért, milyen cinkos mosollyal nyugtázták mégis a szülők a nagyszobából kiszűrődő szexista vakerokat. Hát igen, ők sem voltak fából, őket is egy életen át nyomorította a diktatúra kettős mércéje. Csak hát valamennyire mégis tartaniuk kellett magukat, ha másért nem, nevelési célzattal.
Mindenesetre a reakcióktól és a megítélésüktől függetlenül 1990 és ’93 között a Sex Action volt a hazai rockélet egyik legfontosabb formációja. Aztán persze náluk is eljöttek az ilyen-olyan cikk-cakkok, újabb stílusváltás, tagcserék, satöbbi. Ismét csak igen vegyes visszhanggal. Amit aztán a Jancsics Dávid Leukémia basszer híres, hírhedt Hammer interjújára válaszként érkező Mr. Hardcore dal koronázott meg, Ganxsta Zolee és a Kartel előadásában. Nincs az a Hrabal ihlette szatíra, ami különb módon tudná összefoglalni a hazai könnyűzene eleve abszurd történéseit is messze túlszárnyaló fennkölt eszmecserét… Aztán persze oda-vissza röhögött mindenki, ezt a cirkuszt ugyanúgy nem lehetett komolyan venni, mint az első pár Sex Action kazetta non-stop kefélését sem.
Már csak azért sem, mert már a lyukas időkben is elgondolkodtatott néhány költői Action sor. Például, mikor a hős kandúr azt énekli a kiszemelt cicusnak, hogy: „Ne várd azt, hogy véget ér ez a szerelmi harc a testedért”. Aztán elszaladt az idő, és feltettem magamban a kérdést, vajon túl a harmincöt éven és plusz húsz-harminc kilókon is érvényesek lehetnek még ezek a sorok? Vagy talán már némileg ritkábban van célkeresztben az egykor hőn áhított bébi? Miként a vadászatból kiöregedett obsitosok kezében sem feltétlen működik már úgy a puska, mint annakidején a mesebeli hőskorban. Így hát vannak, akik mára inkább már csak szemlélői az eseményeknek, mint aktív alakítói.
Ennek megfelelően nagyon kíváncsi voltam, hogy miféle sírva vígadó nosztalgiázás lesz a Sex Action 35 éves jubileumi koncertjén? Vajon tényleg csak a mi korosztályunk lesz jelen, mint minden hasonló osztálytalálkozón, vagy tömegével jönnek a fiatalabbak is, akiknek a fene tudja, milyen kötődésük lehet az általuk át nem élt korszak, nehezen átadható érzelmeihez. Vagy tényleg még mindig elég az erotika? Az a téma, amiért a diktatúra évtizedei alatt még az egyszerű melósok tömegei is képesek voltak önként és dalolva beülni egy-egy Jancsó filmre a mozikba, hogy egy-egy meztelen csaj látványáért végigszenvedjék azokat, ami filmalkotásokat persze amúgy leginkább úri-elvtársi huncutságnak tartottak.
A Lyukat biztos kézzel vezető és a Sex Actiont is kitűnően menedzselő áldott emlékű Nagy Gyula ugyanis annakidején úgy biztosította a helyszínt, hogy bár táncos csajok is vonaglottak a színpadon, sem a rendőrség, sem a kupikat uraló nehézfiúk nem kötött bele a művésznőket kigúvadt szemekkel bámuló tinédzserkorú punkokba, darkokba, skinheadekbe, metalistákba, rockerekbe. Mi több, nemcsak, hogy az alvilági alakokkal súlyosbított sztriptíz-bároknál volt biztonságosabb a Lyuk és olcsóbb egy Sex Action belépő, a klubba lejáró rajongó csajok sem fanyalogtak havi egy-két szexes műsor, férfiasabb szórakozás miatt. Sőt!
Mivel azonban mára ebből a szédületes szabadság-illúzióból szinte semmi sem maradt, megint csak sorakoztak a kérdőjelek. Főleg, hogy akik anno önmagukat pusztították a mértéktelen, féktelen erkölcstelenséggel és javarészt már rég learatták annak szomorú vetését, nem igazán jó reklámjai a dirty rock életformának. Meg persze túl a csúcson, fél hatkor már úgysem tud teljes fényében visszajönni a fiatalság, a bolondság, a hódítás izgalma és élménye.
Viszont a dalok velünk éltek, mert az akkori garázsüzemeltető lyukas aranycsapat egy emberként állt a Sex Action produkció mögé. Nagy Gyula és Szűcs Frédi nagylelkű finanszírozásának, illetve produceri munkájának köszönhetően, Vedres Joe által rögzítve és keverve, a Nagyferó Produkció gondozásában, a Fekete Lyuk Hangja terjesztésében került az első dalcsokor a srácokhoz és a csajokhoz, illetve hangzottak el a kazetta dalai heti rendszerességgel a Garázsban. Akárcsak a többi ’91-es Rocker Stúdiós alapmű, például az első Stress, az első Exit, az első Lady Macbeth vagy az első Kispál és a Borz album esetében is.
Szóval a Sex Action dalok meghódították az országot, a kollektív gondolkodás részei lettek, mindenki által ismert kulturális igazodási alapok. Egy soha vissza nem térő korszak szex- és szabadságvágyát megörökítő rockzenébe oltott népszerű vagabund költészet. Melyre még azok is jó szívvel emlékeznek vissza, akik már régesrég megállapodtak. Mi több, a leányaikat épp a Szaszáékhoz hasonló alakoktól féltik leginkább. Ennek megfelelően összegyűlt a nép. Méghozzá nemcsak a minden koncerten jelenlévő fanatikus zenerajongó és gyűjtői réteg, hanem olyanok is, akik manapság már csak nagyritkán mozdulnak ki.
Nagyjából ilyen lehetett, mikor a faterék nemzedékének véleményvezérei ’87-ben összegyűltek a Kisstadionban. Persze nyilván akkor is volt ott mindenféle újabb nemzedék is, hogy az Omega 25. évfordulóját megünnepelje, de azt már csak ők, az akkori negyvenesek érezték, hogy mit is jelentett egy-egy Omega buli a hőskorban, teszem azt, ’64-ben a Rózsában. Ki mit élt át akkor és ott, mikor táncolás címszó alatt összegyűltek és végre a kedvenc zenéiket hallhatták. Mikor lassúzás címszó alatt végre legálisan is összebújhattak egy kicsit a kiszemelt kiscsajjal.
Az eset nyitó Vadvágány legénysége szerencsére nem illetődött meg, hogy ilyen legendás formációk előtt kell játszania. Energikusan csaptak bele a lecsóba és adták elő az alapvetően a Mötley Crüe, Sex Action vonulat nyomdokán haladó műsorukat. Jól játszottak, jól szóltak, jól néztek ki. Pedig rendhagyó felállásban léptek színpadra, ugyanis ha jól értettem, a frontember Bene Zoltán hangszálproblémával küszködött, így ezúttal csak gitárosként hallhattuk. Míg a koncertet megmentő Mátyás Ricsi olyan profizmussal vezényelte le a bulit, mintha mindig is együtt nyomultak volna. Mindenesetre a legújabb, Bennem egy szó album dalai olyan természetességgel dörrentek meg, mintha mindig is ez az ötös felállás alkotta volna a Vadvágányt. Talán el is lehetne gondolkodni a folytatáson.
Egy kicsit azért sajnáltam a szombathelyi fiúkat, hiszen egy letűnt kor zenéjét művelik. Így aztán hiába jók és hitelesek, mégsem tudják úgy megszólítani a mai fiatalokat, mint anno Mátyás Attila vagy Szasza a maga nemzedékét. Nagyot fordult a világ, mások a kulturális preferenciák. Ma már nem lehetne egy ország figyelmét felkelteni azzal, hogy: „Hey, ide nézz édes / Mindenem szerelemre éhes / Van nálam valami / Amitől fel fogsz sikoltani”, még kevésbé nemzedéki élménnyé formálni a hirtelen ránk szakadó végtelen szabadságillúziót. Bemelegítésnek mindenesetre tökéletes volt. A banda merch pultja pedig önmagában is azt üzente, hogy a Vadvágány nemcsak az általa felvállalt műfajt veszi komolyan, hanem a közönséget is.
Mikor 2013 elején elkezdtek szállingózni a hírek, hogy Sipos Tomival folytatja a Sing Sing, napokig vakartam a fejem. Már Cerka helyettesítése is igencsak rázós ügynek bizonyult annakidején, „Csabaházi” meg végképp ikonikus alakja volt a Magazin romjain alakult ’battai brigádnak. A Zöld Pardonban azonban kiderült, hogy nagyon is működik a dolog, igenis érdemes néha tizenkilencre lapot húzni. A visszaesők pedig azóta is szépen ápolják a maguk zenei örökségét.
A Sing Sing pedig hozta a kötelezőt. Szép sorban hangzottak el a kötelező slágerek és a kevésbé ismert darabok. Még mindig megvan bennük az a jó értelemben vett csibészség, előadói hitelesség, ami miatt működik ez az alapvetően kommersz dalcsokor. Amitől még az olyan blődségek elhangzása is élményszámba tud menni, mint az egyébként önmagában értelmezhetetlen „halál a májra” jelszó. Hatalmas elánnal nyomultak, pontosan, dögösen megszólalva, amit kirobbanó siker igazolt azonnal vissza. Pedig ők sem a mostanában megszokott formációjukban léptek színpadra, náluk Váry Marci volt igazoltan távol. Jól szólt, jól játszottak, jó hangulatot csináltak, Tomi hatalmas torok. Önmagában is megállt volna ez a Sing Sing buli. Főleg, mert a közönség vegyesen viselt Sex Action és Sing Sing mintákat, így aztán ők is hazai közönség előtt érezhették magukat.
Az est fénypontjaként színpadra lépő, ráadásul eredeti felállásban nyomuló Sex Action pedig végképp nem tudott hibázni. Pedig minimál hátterekkel ment le a buli, pedig csak rövid időre láthattunk szexi csajokat a színpadon vonaglani, pedig szinte sem újdonság vagy különleges showelem nem volt. Mégis, mintha el sem telt volna bő harminc év a hőskor óta, Szendrey „Wolfchild”, Mátyás Attila „Electric Joker”, Somlyay Miksa „Mikki the Kid” és Zana Zoli „El Scorpio” karaktere ugyanúgy működött, mint egykor. Miként zenélni sem felejtettek el.
A közönség pedig egészen egyszerűen csodálatosan reagált. Az egy dolog, hogy minden egyes dalt együtt énekeltek a bandával, még a sátor legvégében is, de valami olyan együttlélegzés, együtt ünneplés valósult meg, ami csak szökőévente szokott. Pedig már csak a korfa alapján is bizton lehet állítani, hogy a jelenlévők egy jelentős része sosem járt a Lyukban, miként sosem látta az eredeti Sex Actiont annak hőskorában. Valamint ugye az idősebbek közül sem feltétlen mindenki nyitott szívű, szerető, kedves, kedélyes jófej. Épp elég idióta fröcsögi magából a baromságait a Fekete Lyuk csoportokban, tökéletesen szembemenve az egykori klub békés, barátságos örökségével és az eltérő véleményeket, világlátásokat, kultúrákat elfogadó, elfogadni akaró intelligens hozzáállásával, kulturált szellemiségével. Most viszont, bár a nagy tömegben nyilván jelen volt mindenféle ember, gyűlölködő kretének is, olyan egység és hangulatos együttlét valósult meg, ami tényleg párját ritkítja. Ennek megfelelően aztán elég volt egy sor vagy valamelyik nóta kezdő hangja és már ment is tovább a buli a maga útján.
A jubileumi kiemelt nagykoncerthez nyilván hozzátartoztak az est fényét emelő vendégek, de nyugodt szívvel kijelenthető, hogy önmagában is gigasiker lett volna a Sex Action 35. Mindenesetre Lukács Laci (Tankcsapda), Juhász Rob (Slogan), Gerő Bali (Mátyás Attila Band) és az egykor szintén a zenekarban pengető Bense Sanyi feltűnése jót tett a produkciónak. A publikum reakciói is azt jelezték, hogy ők maguk is szeretik a Sex Action barátait. Ganxsta „Döglégy” Zolee gitározása pedig már fazonban is annyira rendben volt, hogy nem lehetett nem szeretni.
Menetközben aztán választ kaptam a kérdéseimre is, és gyorsan meg is nyugodhattam, mert hiába az eltelt évek, a plusz ráncok és plusz kilók, a keringési zavarok, vagy az idővel egyre cikibbé váló egyes korabeli vakerok, az emberek szívében továbbra is élénken élnek a fiatalságuk emlékei. Így bár ez alapvetően továbbra is egy erősen testi, nemritkán erkölcstelen rock költészet, a rajongók mégis a szívükkel, méghozzá igaz szívvel és hűségesen közelítenek hozzá és az egykori nagy szerelmeikhez kötik a dalszövegeket. Ezért aztán teljesen mindegy volt, hogy egy utólag csatlakozott fiatalabb rajongó, vagy egy ötvenpluszos, plusz százpluszos Sex Action veterán üvölti teli torokból a szövegeket, a lélek nemcsak, hogy egy és egységes volt, de messze felül is emelkedett a testen. Miként az is mindegy volt, hogy pasi vagy csaj rázza magát a dirty rock and rollra, itt senki sem panaszkodott szexizmusra vagy lengetett Me Too-táblát, mert 1991 augusztusában a Fekete Lyuk vécéjében, majd a Golgota téren duplán is megcsinálták, aztán harminc évre rá, minden külső ráhatás nélkül hirtelen ráébredt, hogy valójában nem is akarta. Elnézve a beindult, csillogó tekinteteket, sokan most is nagyon örültek volna, ha valaki lelkesen megölelgeti őket.
Beszélgetve a közönséggel, többektől is hallottam, hogy ez olyan nagyon jó, mint egy Mötley Crüe koncert. Hát most ismét sokaknál ki fogom húzni a gyufát, de nem értek egyet ezzel a nézettel és megfogalmazással. Ugyanis volt alkalmam élőben látni-hallani a Mötley eredeti felállását, még akkor, a hőskorban, a balhék és tagcserék előtt. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az eredeti Sex Action, akkor, a módszerváltás után, az első két-három évben keresztben lenyelte őket. Ezért úgy gondolom, hogy szerencséje Nikkiéknek, hogy sosem került sor közös koncertre, mely ugyanúgy beégtek volna, mint a Queensrÿche után vagy az AC/CD előtt anno.
Az összehasonlítgatások melletti másik visszatérő mantra pedig a hangosítás szokott lenni. Ezen az estén ismét borult az idétlen legenda, hogy bizonyos arcok szerint nem lehet a Bartát hangosítani. Dehogynem! Csak megfelelő felszerelés és hozzáértő szakemberek kellenek hozzá. Jelentem, mind a három zenekar jól szólt. Direkt mentem egy nagy kört, hogy mindenhonnan belefüleljek. A hangzás ugyanúgy rendben volt, mint az előadás és a hangulat. Bár mindenki úgy állna hozzá a saját örökségéhez, mint az Action! Arccal a 40 felé!
Fotók: Dávid Zsolt
