• 2026. március 25., Grizzly Music Pub

Az Egyesült Királyságból érkező zenekar március 25-én, szerdán lépett fel a miskolci Grizzly Music Pubban. A koncertre idejekorán elfogytak a jegyek, és ez cseppet sem meglepő.

Szögezzük le az elején! Vannak a tribute zenekarok, és van a The Doors Alive. A magyar taggal is büszkélkedő banda már a néhány évvel ezelőtti, Gárdonyi parkos fellépésén bizonyította, ők egészen új dimenziókba emelik a műfajt. A színpadi megjelenés kísérteties hasonlóságán túl nem csupán hajszálpontosan játsszák el a dalokat, átlényegülnek, mintha a The Doors feltámadását, reinkarnációját látnánk. És ez tényleg nem merül ki mindössze az utánzásban és a kifogástalan zenélésben. Van valami a tarsolyukban, valami olyan elképesztő rezgés – mojo, hogy egy ideillő jelzőt használjak -, amilyet soha, egyetlen más tribute band esetében sem éreztem. Igaz, a The Doors zenéje önmagában is képes mágikus lenni.

Így volt ez azon a kellemes tavaszi estén is. Pszichedelikus időutazás józanon. Hiszen hétköznap, és hát azért mégis csak felnőttek vagyunk, vagy mi fene. De a jelenlévők közül sokan a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy a zene, a jól komponált performansz, plusz négy ember odaadása és impulzív kisugárzása önmagában is képes tudatmódosító hatással bírni.

A legnagyobb Doors-slágereket – mint a Riders on the Storm, az LA Woman, a Break On Through vagy a Light My Fire – hallhattuk autentikus előadásban, sőt, néhány olyat is, ami ritkábban kerül elő, például a Queen of the Highway vagy a You Make Me Real. Már elővételben elfogyott minden jegy a koncertre, mégsem volt heringparti. Kellemesen, kényelmesen elfért a közönség, ennek köszönhetően pedig egészen különleges atmoszféra jött létre. Noha a Gárdonyi Park Miskolc egyik ikonikus helye, a lázadók, költők és szabadságot szomjazók otthona volt hosszú évtizedek óta, és persze az a buli is fergeteges volt, de valahogy össze sem lehet hasonlítani ezzel a legutóbbival. Bár a Gárdonyiban a szabadtér miatt sokkal többen élvezhették az előadást, mégis a Grizzly újonnan épített koncertteremének meghitt zártsága különös vibrálást kölcsönzött minden hangnak, minden mozdulatnak. Mintha a levegő összes atomjában kézzel foghatóan érezni lehetett volna azt a páratlan rezgést, amit a Doors-rajongók és a zene együtt árasztanak magukból. Tudom, hülyeség manapság ilyen szavakkal dobálózni, de az összetartozás érzése ragadott magával.

Ezt a rezgést pedig a frontember és a hallgatóság közti folyamatos kommunikáció is fokozta, mondhatni megvolt a kémia. Egyébként, mint említettem, magyar tagja is van a zenekarnak: Varga Norbert billentyűs, akit jól ismerhetünk a miskolci zenei életből. A 2000-es évek elején Kiss Roland „Kitchey” – aki a mostani koncerten a dobok mögött foglalt helyet – és Zagyva Norbert társaságában csináltak egy helyi Doors Tribute Bandet, és elhozták nekünk Jim Morrisonék muzsikáját. Mint Norbitól megtudtam, a The Doors Alive-nak logisztikai okokból három dobosa van, akiknek egyike sem helyettes, ezért láthattuk Rolit most a doboknál.

„Buzz Allan a skót dobosuk, ő régebben tagja a Doors Alive-nak, mint bárki más a jelenlegi felállásból, nagyjából 2004 óta. Wisse Vertegaal a holland dobosunk, az énekessel, Mike-kal tizenéves koruk óta együtt zenélnek. Kicsivel pedig legalább 25 éve játsszuk ezt a muzsikát, ha nem több… Mindhárom briliáns, de nagyon különböző dobos, minden dalt másképp játszanak, ez egyfajta frissességet ad nekünk, nincsenek „beidegződések”, ezáltal minden koncert más.”

Ez a frissesség a hamisítatlansággal karöltve pedig páratlan élményt eredményezett, egy kereken kétórás, szinte minden igényt kielégítő műsorban. Ha egyetlen apró kritikával kellene illetnem a koncertet, az talán az volna, hogy a vége hosszúra nyúlt. A The End katartikus, monumentális eposzát egy hangyányit túljátszották, érzésre volt vagy 25 perces az a dal, vagyis inkább blokk. A nóta tökéletesen kialakított íve bicsaklott meg egy kissé azzal, hogy elnyújtott, végtelennek tűnő szólókkal tarkították, más dalok elemei bukkantak fel benne, aztán hirtelen vége lett az egésznek, fények fel, viszontlátásra… A túlcsordulásból hiányérzetem lett a végén, de talán csak elfáradtam a két óra maratoni adrenalinlökettől. Ezt leszámítva egy kivételes performansz szem- és fültanúi lehettünk. Ráadásul ahogy hallottam, voltak, akiknek kifejezetten a vége tetszett a legjobban.

Aki most lemaradt, ne csüggedjen, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel visszatérnek a srácok, és május végén duplakoncertet adnak, ugyancsak a Grizzly Music Pubban.

Fotók: Sarah Frederiksen

SETLIST:
Alabama Song
Back Door Man / Rock Me
Five to One
Crystal Ship
People are Strange
Spanish Caravan
Light My Fire
The Spy
Love Her Madly
Queen of The Highway
Touch M
Who Scared You
You Make Me Real
Riders on The Storm
LA Woman
Roadhouse Blues / Baby Please Don’t Go
The End