LP / MC – Capitol / EMI 1986
Idén 40 éve, 1986 márciusában készült el a Megadeth második nagylemeze. A rövid időn belül már egyöntetűen etalonként emlegetett album pedig nemcsak a bandát repítette végleg az élmezőnybe, de sok szempontból újra is definiálta a thrash műfajt, egyben komolyan veendő művészeti ággá is emelte a modern metalt.
Az előzményeket nyilván mindenki kívülről fújja. Vagyis volt egyszer egy Metallica, melyből sokszori balhés szerhasználat, majd egy hatalmas veszekedés és némi tettlegesség után kirúgták az egyik gitárosukat. Dave Mustaine azonban nem adta fel, hanem reváns-, bizonyítási- és becsvágytól fűtötten összerakott egy másik bandát. Az 1983-ban induló új csapat célja így a legkorábbi időktől fogva az volt, hogy gyorsabb, keményebb és súlyosabb legyen, mint a Metallica.
A kezdeti, gyakran változó felállásokban hamar kikristályosodott az a zenei irányvonal, ami a Megadeth nevet választó társulat sajátjává vált, mely valóban csak folytatta Dave-nek, már a Metallica korszakában is sikeres és működőképes formuláját. Azt a sajátos zenei-, szövegi látásmódot, ami gyakorlatilag stílusalapítóvá és iskolateremtővé vált, a punkos attitűddel, a fejlett dallamérzékkel, a forradalmi spider-akkorddal és Mustaine sajátságos ritmizálásával egyetemben.
1984-ben pár hónapra Kerry King segítette ki a bandát, mely közreműködés biztosan lendített egyet (vagy kettőt) a Slayer szekerén, hiszen Dave gitározása annyira egyedi és újszerű volt abban a közegben, hogy lehetetlen lett volna nem tanulni tőle, bár ezt nyilván sosem fogják beismerni. Miként a nyolcvanas évek Metallica katalógusa sem feltétlen csak azokban a dalokban érezteti a Mustaine-iskola a hatását, melyekben aztán utólag feltüntették szerzőként. Az érme másik oldala, hogy közben az utódja, Kirk Hammett is átmentegette a korábbi Exodus-riffjeit a Metallicába. Így e korai thrash pionírok végül sokat köszönhettek egymásnak, különösen a ritmusgitározás újragondolása és kiterjesztése terén.
1984 decemberére alakult ki az első stabilabb formáció, mely egyben a Megadeth első klasszikus felállását is jelenti. A Dave Mustaine gitár, zongora, ének, David Ellefson basszusgitár, vokál, Gar Samuelson dob és Chris Poland gitár felállású Megadeth 1985 elején nyolcezer dollár előleget kapott a Combat Recordstól az első nagylemezük felvételére. A költségvetés azonban elúszott, mert a lóvét javarészt drogokra és alkoholra, illetve kisebb részt élelemre költötték. Így nem tudtak külső producert alkalmazni, ami annak ellenére is visszaütött az album gyatra hangzásán, hogy végül további négyezret sikerült kialkudniuk. A gyenge megszólalása és a tervezettől erősen eltérő borítója ellenére a Killing Is My Business… And Business Is Good! kifejezetten jó fogadtatásban részesült, néhány hónap után már a speed és a thrash metal egyik underground alapműveként nyilatkoztak róla, mind szakmai, mind közönségszinten. Hát adta magát a folytatás igénye és lehetősége.
A drog azonban tette a dolgát, így a jazzes háttérből érkező kitűnő szólógitáros, Chris Poland a nyári turnéra kikerült a zenekarból. Állítólag nem saját akaratából maradt el, hanem a rendőrök vonták ki a forgalomból, valami narkós hátterű balhé miatt. Helyére egy másik géniusz, Frank Zappa-, Bobby Espinosa- és Billy Cobham korábbi szólógitárosa, Mike Albert került. Akit a tervek szerint állandósítottak is volna, de októberben Chris mégis visszatért. Időközben Mustaine elkezdte megírni a második album anyagát, melyhez a zenekar tagjai is hozzátették a magukét. Így szinte biztos, hogy fúziós jazzből érkező Samuelson, illetve a hasonló felfogásban muzsikáló Poland és Albert is hatással volt az eleve erős kompozíciók magas szintű kidolgozottságára. Miközben a két Dave a korai Scorpions és a Diamond Head rajongójaként hozott be új hatásokat az akkor formálódó amerikai thrash világba. Fontos részese volt még a produkciónak és a gyilkos hangzásnak Randy Burns producer és Casey McMackin hangmérnök, akik a felvételeket irányították. Utóbbi vokálozott is két dalban.
1986-ban a Combat már huszonötezer előleget biztosított, de a srácok azt is keveselték. Részint, mert a korábbinál sokkal komolyabb produkciós munkát kívántak az albumba fektetni, részint pedig mert irgalmatlan összegeket emésztett fel a drogfüggőségük.
Ráadásul miközben a két David éppen hajléktalan volt és gyakorlatilag a barátnőiknél, meg a stúdióban éltek, addig Christ és Gart viszont oly annyira elnyelte a vénásan adagolt heroin ördöge, hogy még a felvételi napok jelentős részén is képtelenek voltak játszani. Mi több, sokszor még megjelenni sem sikerült nekik. Muzsikálás helyett inkább verekedésekbe bonyolódtak, vagy csak simán elszálltak és a cucctól kiütve feküdtek. Mi több, Poland és Samuelson állítólag a zenekar felszerelésének egyes részeit is eladták, hogy finanszírozni tudják öngyilkos függőségüket. Ha hinni lehet a visszaemlékezéseknek, Mustaine-t ez annyira feldühítette, hogy nem sokkal az album turnéja után mindkettőjüket kirúgta.
Hogy mindezek ellenére mégis korszakos remekművet alkottak 1986 első hónapjaiban, kisebb csoda. Nem kevésbé, hogy a kitűnő szerzemények és felvételek híre eljutott a Capitol Records fejeseihez, akik komoly szerződést ajánlottak a zenekarnak, miközben a Combat-tól is készek voltak kivásárolni őket. Miután az üzlet megkötetett, a Capitol felkérte Paul Lani producert, hogy keverje újra az albumot, Randy Burns eredeti demó-mixeit pedig talonba tették. Talán már akkor is a későbbi újrakiadásokra gondolva. Ki tudja? A Peace Sells… But Who’s Buying? LP végül 1986. szeptember 19-én, illetve 25-én jelent meg az óceán mindkét partján, kiváló minőségben, immáron a klasszikus Megadeth logóval és profi borítófestménnyel, melyen Vic Rattlehead Megadeth-figura is elnyerte a végső alakját. Tartalomhoz a forma.
A pompás külcsín pedig tényleg válogatott zenei ínyencségeket kínál, mely szokatlan szerkezetű, formabontó, komplex, progresszív, fúziós hátterű különleges kompozíciókat több ezren elemezték már ki az elmúlt évtizedekben. Amiről viszont talán a kelleténél kevesebb szó esik, az a szövegvilág. Ugyanis ma már szinte természetesnek vesszük, ha egy heavy-, thrash- vagy extrém metal zenekar komoly dolgokról énekel, akár filozófiai mélységű gondolatokat közöl. De bizony a speed és a thrash műfajok kezdeti éveire a hedonizmus, a nyers szexualitás, az öncélú erőszak és a legbutább sátánizmus volt inkább jellemző.
A két Dave azonban hamar eldöntötte, hogy zenekarukkal változtatni fognak ezen.
Nemcsak, hogy kilépnek a gyerekes klisékből, de Mustaine kifejezetten politikus, társadalmilag tudatos dalszövegeket társított az eleve sokszorosan rétegzett Megadeth dalokhoz. Elsősorban háborúellenes, békepárti üzeneteket, illetve az emberi gonoszság mögött meghúzódó szellemi vonulat leleplezéséről szóló tanmeséket.
Miközben arra is volt igénye, hogy lerombolja az egész műfajjal szembeni előítéleteket, mely ellenérzések egyébként nemritkán valós tahóságok eredményeként, jogos felháborodások hatására születtek meg, majd szöktek szárba. A sors fintora és egyben az ördögi világrend éber őreinek szorgos munkája okán mégis ez lett az egyik legelső metal album, amelynek borítójára felkerült a Parents Music Resource Center, azaz a PMRC által szorgalmazott „Parental Advisory” figyelmeztető matrica.
A Wake Up Dead egyből egy „vidám”, de annál tanulságosabb nyitány. A főhős, akit MegaDave nyilvánvalóan saját magáról mintázott, attól fél, hogy álmában meg fogja ölni a barátnője. Ugyanis megcsalta egy másik csajjal. Mindezt híven tükrözi Mustaine akkori helyzetét, hiszen hajléktalanként beköltözött a barátnőjéhez, így aztán duplán függő, kiszolgáltatott helyzetben volt, miközben viszont beleszeretett egy másik lányba, majd hazugságban élve, oda-vissza megcsalta mindkettőt. Az ilyenfajta az önsorsrontásnak pedig törvényszerűen mindig nyugtalanság, paranoia és káosz az eredménye.
Ugyanis, amikor valaki bűnt követ el, zaklatottá válik. A zaklatott ember pedig megpróbálja a belső feszültségét ilyen-olyan módon, másokra hárítással vagy nemritkán tudatmódosítókkal elnyomni. Akárcsak a lelkiismerete hangját, de hiába a tompítási kísérletek, a nyugtalanság mégsem múlik. Így aztán vagy bűnbánatra jut valaki, és megtér a bűneiből, majd rendezi Jézussal a dolgot, vagy még mélyebbre süllyed. Nincs harmadik út. Ezt a földi poklot és erkölcsi dilemmát jeleníti meg a dal. Amit jellemzően azok szoktak leginkább kiröhögni és lefikázni, akik maguk is vétkesek abban, hogy megszegték a házastársi- és egyéb esküiket. És itt akár a buzgón cenzúrát követelő, képmutató PMRC-s szenátorfeleségekre is gondolhatunk…
A másodikként érkező The Conjuring egy fekete mágiával foglalkozó szekta egyik ördögi szertartását mutatja be, meglehetős pontossággal. A számos irodalmi utalást rejtő szöveg pedig nem hagy kétséget a felől, hogy fiatalemberként Dave komolyan vette a boszorkányságot, különösen a rontásokat. Ami miatt később aztán Mustaine-nek komoly lelkiismeret furdalása támadt, majd megbánva korábbi tetteit megtért.
Míg végül Bob Larson evangélista ördögűzést vagy szabadító szolgálatot hajtott végre rajta és újjászületett keresztényként folytatta az életét. Érdekes módon ennek messze nem örült mindenki, és nemcsak a világiak, ateisták vagy a sátánisták, hanem hívők, köztük még a zenésztársak sem feltétlen.
A kritikák egyrészt magát Larsont érintették, hiszen Dave környezetéből sokan szkeptikusak voltak a lelkész showman stílusa és még inkább a fizetős ördögűzései miatt. Úgy látták, Larson kihasználja Mustaine sebezhetőségét. Másrészt magára a vörös főnökre is kiakadtak, mert a setlistekben tiltólistára tett bizonyos dalokat. Továbbá lemondott koncerteket is, a többi zenekar által előadott vélt vagy valós sátánista tartalmak miatt, amivel már a csapat- és stábtagok megélhetését is veszélyeztette. Állítólag leginkább David Ellefson türelme fogyott el, ami megmagyarázná néhány későbbi zenekari balhé és furcsa fejlemény indulatosságát és hevességét. Ugyanis Ellefson maga is hívő keresztény, így alapvetően nyilván maga is támogatta Mustaine megtérését, ugyanakkor őt is meglepte a fordulat radikalizmusa, miként a tiltólisták is.
David Ellefson 1988-ban, a súlyos drogfüggősége okán döntött úgy, hogy a hit felé fordul. Ebben hasonlított Mustaine-re, de ő sokkal csendesebben és higgadtabban kezelte a vallását. Mi több, később teológiát is tanult, a St. Louis-i Concordia Szemináriumban végezte el a lelkészképző programot. Majd miután 2012-ben befejezte a tanulmányait, hivatalosan is az amerikai Evangélikus Egyház, Lutheran Church – Missouri Synod szolgálatába állt. Majd lelkészként még egy saját gyülekezetet is alapított mellé az arizonai Scottsdale-ben, MEGA Life! Ministries néven, ahol rockzenészeknek és más művészeknek tartott istentiszteleteket.
Míg Dave Mustaine hite sokszor szült feszültséget, Ellefson sokkal diplomatikusabb volt. Ő sosem akarta megváltoztatni a Megadeth setlistjét a hite miatt, mert hitt a művészi szabadságban. Miközben azt is megvallotta, hogy a Missouri Szinódus tanításai segítettek neki talpon maradni a turnék zűrzavarában.
Aztán mégis erősebb volt a kísértés, ráadásul ki is szivárgott az egyik rajongóval folytatott online videós szex-chatje, így ismét volt ok és indok a vitára, majd a zenekarból való kirúgására.
Újabb csavar a sztoriban, hogy végül maga Mustaine is arra jutott, hogy előadható a dal, hiszen nem történik rontás és rituálé, csupán a múltjának egy darabját énekli el, amit aztán maga keretezhet a konferálásokban vagy az interjúiban.
A harmadikként érkező Peace Sells pedig már az A-oldalon felteszi az i-re a pontot. Dave Mustaine ugyanis módszeresen nekiáll, hogy eloszlassa a metal rajongókkal kapcsolatos sztereotípiákat. Mert nem igaz, hogy a metalheadek istentelenek, miként az sem, hogy lusták, buták vagy társadalomellenesek. Pont fordítva, többnyire épp azok és azért támadják a metalistákat, mert többségében a metaheadek tényleg gyűlölik a vallásos képmutatást, a buta és lusta embereket gúzsba kötő agymosást és a kártékony állami szerveket, kormányzati intézkedéseket – szemben a szemforgató képmutatókkal és kettős életet élő hamis papokkal.
What do you mean I „don’t believe in God?”
I talk to Him every day
What do you mean I „don’t support your system?”
I go to court when I have to
What do you mean I „can’t get to work on time?”
Got nothing better to do
And, what do you mean I „don’t pay my bills?”
Why do you think I’m broke? Huh?
If there’s a new way
Oh, I’ll be the first in line
But it better work this time
What do you mean I „hurt your feelings?”
I didn’t know you had any feelings
What do you mean I „ain’t kind?”
I’m just not your kind
What do you mean I „couldn’t be the president
Of the United States of America?”
Tell me something
It’s still „we the people”, right?
„Azért írtam, mert elegem volt abból, hogy az emberek általában a metalt gúnyolják, és azokat is, akik metalrajongók.” – Dave Mustaine
Mindezzel pedig nemcsak egy ultimate thrash himnuszt adtak a földkerekség rockereinek, hanem egy máig érvényes kiállást, hogy nem vagyunk azok a dzsungák, aminek tartotok minket. Sőt, nem mi vagyunk a dzsungák, hanem pont, hogy ti, akik lenéztek, lekezeltek, vádaskodtok és alakoskodtok. De hiába a „szép” ruha, meg a látványosan bemutatott társadalmi konvenciók, a maszlag és a ködösítés ellenére is átlátunk rajtatok.
A dal és album címét egy Reader’s Digest cikk ihlette, egy Patti Smith-szel készült interjú: „Peace Would Sell But No One Would Buy It” azaz, „Ha a béke eladó lenne, senki nem venné meg.” E második jelentéstartalom pedig megint csak összefüggésben van azzal, hogy a bűnös és vétkes emberek zaklatottságából származik a sokféle békétlenség. Különösen, ha a világ dolgairól döntő elitek mágiával kívánnak a saját önző céljaiknak érvény szerezni, ahelyett, hogy Jézushoz fordulnának.
Az Ed Repka alkotta borítókép is illeszkedik ehhez a narratívához, hiszen a nem lát, nem hall, nem beszél Vic épp egy nukleáris támadás után, az elhagyott ENSZ-székház előtt árulja a békét, ami sajnos senkit sem érdekel… Napjaink eseményeit látva akár még profetikusnak is felfoghatjuk a ’86-os Megadeth üzenetet, mely sajnos azóta sem fogott a belül mélységesen romlott, kifelé viszont szépen kiöltözött, öltönyös-nyakkendős fejeseken.
Az A-oldalt záró Devils Island sem lazít az üzeneten. A dalszöveg egy halálraítélt utolsó pillanatait meséli el, akit a Francia Guyana partjainál található büntetőtelepre, a zord körülményekről és a brutalitásáról hírhedt Ördög-szigetre száműztek. A fegyenc a kivégzésére vár, de az utolsó pillanatban kegyelmet kap Istenről, így a vészesen közelgő halál helyett csak életfogytig tartó rabság várja a barátságtalan szigeten.
A Good Mourning / Black Friday párosa egy érdekes szójátékkal vezeti fel az újabb súlyos üzenetet. Ugyanis az első rész „Jó reggelt!” helyett „Jó gyászolást!”-tal köszön be. Majd a fogyasztói társadalom egyik legsötétebb elmebaját, egy valós fekete péntek, egy megtörtént tömegmészárlás történetével hozza párhuzamba. A sorozatgyilkos véres ámokfutása pedig megint csak az okkultizmussal, mágiával és ördögidézéssel függ össze. Egy darabig ez a dal is Mustaine tiltólistáját gazdagította, aztán a főnök végül ez ügyben is megenyhült és azóta inkább az üzenet erkölcsi tanulságát hangsúlyozza.
A soron következő Bad Omen szorosan illeszkedve az előzményekhez, ismét egy okkult rituálét mutat be. Egy embercsoport sátánista szertartást végez, abban a hitben, hogy uralni tudják a megidézett démonokat. Végül azonban a démonok ellenük fordulnak és kíméletlenül lemészárolják őket. Egy újabb figyelmeztetés MegaDave-től, hogy ne játssz olyan erőkkel, amik erősebbek nálad és amiket még csak nem is értesz. Kár, hogy sokan ugyanúgy nem fogadják meg ezt, mint a többi, hasonlóan építő jellegű tanácsát.
Az előzőekhez csatlakozva érkezik Willie Dixon és Howlin’ Wolf I Ain’t Superstitious klasszikusának Megadeth feldolgozása. Ebben a környezetben a cím és a szöveg magáért beszél: Nem vagyok babonás… Úgy tudni, maga Dixon is szerette ezt a verziót, aki igen nagyra értékelte Polandék kimagasló zeneiségét.
Az albumzáró My Last Words pedig egy újabb ördögi gyakorlatról, az orosz rulett közben átélt félelemről szól. Mely „játék” megint csak gyakran párosul hatalmi játszmákkal, spiritizmussal és egyéb békétlenséget előidéző bűnökkel és vétkekkel.
Íme, hát Mustaine verdiktje: valójában ti vagytok istentelenek, buták és társadalomellenesek. Hiába vetítitek ránk a vétkeiteket, legfőképpen miattatok nincs béke.
Mindehhez pedig szervesen kapcsolódik Vic Rattlehead, a Megadeth ikonikus figurája, mely pont ezen az albumon nyerte el végleges, mindenki által ismert formáját, Dave Mustaine akkori, kissé cinikus világnézetének vizuális kivetüléseként. Először is, Vic a „három bölcs majom”, a „nem lát, nem hall, nem beszél” sajátos megjelenítése.
Szemei lecsavarozott fémlemezzel vannak eltakarva, a fülein fém sapkák, a szája pedig acélkapcsokkal van összefogva. Másodszor Vic neve a Victim, vagyis az áldozat rövidítése. Harmadszor pedig kezében egy „For Sale” táblát tart, amivel azt üzeni: a politikusok és a világszervezetek bármikor eladják a békét, ha az érdekük úgy kívánja. Vagyis a hatalom elnyomja az igazságot, és nem hagyja, hogy az átlagember lásson, halljon vagy kimondja a valóságot, a nyilvánvaló igazságot.
Mindezzel a lázadó üzenettel pedig milliók tudtak azonosulni, így a Megadeth nemcsak a fogós, agyas dalai, hanem a szövegei és a vizuális körítése okán is rendkívül népszerűvé, majd hamarosan világsztárrá vált.
Mégis, az album és a címadó dal utóéletének egyik legfontosabb és legtanulságosabb története, hogy a basszusgitár-dallamot az MTV News főcímzeneként használta, de szigorúan egy hanggal rövidebben, hogy ne kelljen jogdíjat fizetniük érte…
Mint a thrash és úgy általában az egyetemes metal egyik legfontosabb alapművét, a kettes Megadeth albumot is újra kiadták még néhányszor. Ezek közül talán a legfontosabb 2003-as DVD-Audio, mely nagyfelbontású sztereó és surround változatban mutatja be ezeket a metalörökzöldeket. Valamint a Wake Up Dead és a Peace Sells számokhoz készített korabeli videóklipeket.
Az album 2004-ben újra megjelent, ezúttal Dave Mustaine friss remixével és remaszterével, plusz négy Randy Burns mix-szel bónuszban.
Végül 2011. július 12-én megérkezett az összkiadás. A 25 éves jubileumi változat legteljesebb, 4 CD+DVD+3LP verziója ugyanis mindhárom keverést teljes egészében közkinccsé tette, mellé pedig egy 1987-es koncertfelvételt mutat be, a lemezbemutató turné clevelandi előadását. Utóbbi élő felvétel a fapados, lebutított, dupla cédés évfordulós kiadványon is helyet kapott.
Máig sincs olyan Megadeth koncert, vagy bármelyik utódformáció fellépése, mely lemehetne Peace Sells nélkül. Miként, mint az elmúlt négy évtizedben mindig, manapság is zenekarok ezrei tűzik műsorukra estéről estére. Miközben megszámlálhatatlan feldolgozás is született belőle. Méltán, okkal, joggal. Mert hiába a mindenkori víz- és fafejek metal ellenes huhogása, Dave Mustaine és csapata egy életre helyre tette a dolgokat. Élünk, létezünk, gondolkodunk, érzünk, és továbbra sem kérünk érte bocsánatot.
If there’s a new way
Oh, I’ll be the first in line
But it better work this time
