Szebényi Dániel és zenekara az idei fesztiválszezonban, számos más hazai és nemzetközi helyszín mellett, a németországi Blues Baltica fesztiválon is felléptek, amit rögzített a német közszolgálati rádió – mint már beszámoltunk róla. A felvétel a koncert napjától megvásárolható CD-n és már a vinyl-előrendelés is megkezdődött. A lemez streamingplatformokon nem lesz elérhető, és ez nem véletlen. Október 28-án Szebényi lemezbemutatóra hívott minket az A38 hajóra, de persze nem csak a fesztiválon elhangzott műsort játszották a bő két és fél órás koncerten.
Szerda este negyed 8 körül még nem voltak sokan a hajón, de a 19:45-re kitűzött kezdési időpontra megtelt a szokottnál kisebb nézőtér. Azért volt kevesebb hely, mint máskor, mert Szebényiék ezen az estén elhozták nekünk a próbatermüket: a nézőtér közepére állítottak fel egy kis színpadot, és a zenészek itt játszottak, mi pedig körbeálltuk őket.

A koncepció kiváló volt, hiszen tényleg olyan közel voltunk a csapathoz, én személy szerint leginkább Danihoz, ami a megszokott színpadi fellépés keretében nem fordulhat elő, és ez valóban különleges élmény. Viszont megvolt az a hátránya, hogy a zenészek fix helyeken ültek vagy álltak, úgyhogy én például Usztics Pepe gitárost szinte végig csak hátulról láttam. A különböző irányok felé elhelyezett hangszórókkal a hangosítást is megoldották, bár, ha az ember igazán közel állt, elkerülhetetlen volt, hogy a monitorládákat vagy éppen az erősítőket is hallja. Egy biztos: a közvetlen hangulatot és a próbaterem varázsát sikerült megidézni, és tényleg testközelből láthattuk, ahogy ez a csodás zenekar együtt zenélve szórakoztatja egymást és a közönséget.
A koncert kezdéseként felvételről szólalt meg az AC/DC-től a Rock and Roll Ain’t Noise Pollution, és ezalatt foglalta el helyét az első blokkot előadó csapat, akik a lemezen is hallhatók. A főszereplő mellett Szabolcsi Bence „Fészek” és Usztics Pepe gitárosok, Usztics Dániel basszusgitáros, Puchner Benedek ütőhangszeres és Szumper Ádám Ákos dobos érkeztek a színpadra, illetve az ütősök inkább mellé. A háttérben Cséri Alexandra és Baricz Gergő énekesek is csatlakoztak, de ők ekkor még a hajó eredeti színpadán kaptak helyet.

Az intróra rájátszottak a srácok élőben is, de ettől függetlenül végigment a felvétel, majd ezután Dani egyik saját szerzeményével, a Ballad of the Bastarddal indult el a koncert, ami egyben a lassan egy éve megjelent, Nap és a Hold című szólólemez nyitódala is. Már ennyire az elején is érezhető volt, hogy mind a zenészek, mind a közönség teljesen felszabadult, és csoda készülődik a nézőtér közepén…
Az All Along the Watchtowerrel folytatódott az őrület, ahol mindkét gitáros tapsot kapott a szólója után, a dal kellős közepén, és ahol helyenként felfedezni véltem, hogy főhősünk „zenét hallgat a színpadon”, ahogy arról idén nyáron mesélt nekem egy interjúban.
A következő tétel a setilsten 70s Dream Suite címmel szerepelt, mely a Dreams zenekar Dream Suite című dalára utal, de egyebek mellett az És jött a doktort is megidézték a srácok ebben a kompozícióban, amelyben a gitárok mellett zongoraszólókat is hallhattunk Danitól, emellett pedig a dob és az ütőhangszerek is nagyobb teret kaptak. Ráadásul a két Dani, Usztics és Szebényi, egy ponton egyfajta basszusgitár-zongora párbajba kezdtek, amely egészen csodálatosan sikerült – a végén a két zenész összenézéséből is látszott ez. Azért, hogy testközelből lássuk az ilyen pillanatokat, biztos, hogy volt értelme ennek a 360 fokos színpadnak.
A Jimmy Hendrix-féle Fire következett, ahol a gitárszólók mellett újra volt zongoraszóló is, akárcsak a következő tételben, melyhez a fiatal gitáros, Szeri Levente is csatlakozott, és amelyben az énekesek is nagyobb szerepet kaptak, ez volt a With A Little Help From My Friends.
Ezután egy halkabb, egy szál zongorás blokk következett, melyben a csodálatos Cséri Alexandra és Szebényi Dani duettben adták elő az Újratervezést, melyet eredetiben is szerettem, de úgy érzem, hogy így érte el legjobb formáját.

A Kowalsky meg a Vega zenekarral közösen írt Sodorjont Dani egyedül adta elő, majd következett az a dal, melyről azt állította főszereplőnk, hogy amíg él, minden koncertjén el fogja játszani: a Ne szeress engem – ehhez újra csatlakozott a zenekar énekesnője is, akivel megint csodát tettek a színpadon.
A Deák Bill Gyulára való emlékezés következő állomása a Nem haragszom senkire volt, melyet Baricz Gergő adott elő, majd a Rossz vér jött, amihez a zenekar is visszatért. Ezt Szandi, Gergő és Dani együtt énekelték. A két gitárostól is csodálatos, ehhez a szerzeményhez méltó szólókat hallhattunk. A dobok mögé erre a blokkra Geröly Mátyás érkezett, aki a Blues Balticán nem tudott részt venni.
A Nap és Hold-lemez egy újabb tételével, a Sky Don’t Listennel mentünk tovább, ami Usztics Dani szólójáról marad emlékezetes, majd a Búcsúkeringő és az Álmok háza követték egymást, melyeket már a godfater.-rel is játszott a két Dani. A mostani zenekarral természetesen a maguk képére formálták mindkét remekművet, és ez így is van jól.
A lassú, nagyon személyes T Blúz is a szólólemezen jelent meg, ezen az estén pedig Usztics Pepe húrszakadás miatt, a dal kellős közepén megejtett gitárcseréjéről is emlékezetes lehetett.
Újra Hendrix felé fordultunk, és a Crosstown Traffic következett, melyhez egy újabb gitáros, Szebényi régi barátja, Takács „Jozzy” József is csatlakozott, és ő is beállt a remek gitárszólókat bemutató művészek sorába, de persze a többiek sem tétlenkedtek. Volt egy pillanat, amikor az volt az érzésem, hogy a hajó is megremegett.

Ezután a koncert utolsó szakaszára fordultunk, amikor Szumper Ádám Ákos is visszatért a dobja mögé, és innentől két dobbal játszott a csapat. A Get Up, Stand Uppal folytatták, melyet bár angol refrénnel kezdtek, de aztán Hobo magyar szövegével játszották végig, természetesen továbbra is hatalmas örömzenélések közepette.
Az LGT-féle Mindenki, majd a Boksz alatt ez csak fokozódott. Az énekesek és a vendéggitárosok is visszatértek, így már négy szólógitáros volt a színpadon, Geröly és Puchner pedig egy kis időre helyet cseréltek a dob és az ütőhangszerek mögött. Hatalmas jammelés indult, számtalan szólóval: gitárok, zongora, dobok, ütőhangszeres mókázás több zenésszel, és így tovább… Utána egy harmadik LGT-dal, a 424-es csatahajó is belefért még a programba, de ezt az eredeti megszólaláshoz hasonlóan, jammelés nélkül játszották, akárcsak múltkor, bár most kicsit hosszabb lett 4 perc 24 másodpercnél.
Nehezen volt hihető, hogy ekkor még lehetséges ilyesmi, de egy kis időre elcsendesedett a színpad. Cséri Alexandra és főhősünk kettesben adták elő a szólólemez Fohász című tételét. Az eredeti változat is egy igazán szívhez szóló, lírai mű, de úgy érzem, hogy akárcsak az Újratervezés, ezzel a megszólalással érte el a lehető legjobb formáját.
Újabb bemutatás következett, majd főszereplőnk összefoglalta a tudnivalókat a helyszíni lemezvásárlásról, a február 13-ai Magyar Zene Házában tartandó koncertről és más fontos, jövőbe mutató dolgokról – eközben a zenekar spontán elkezdett reklámok alá illő háttérzenét játszani.
És ha ez nem lett volna elég, zárásként egy hatalmas jammelés indult, amiben „Gerappától” kezdve a rappelésen át minden volt, őrületes zenéléssel, fokozhatatlannak hitt hangulattal… Majd egyszercsak a közönségből a színpadra hívtak egy kissrácot, mint később kiderült, a tizenkétéves Gyebnár Mátét, aki nemrég tett közzé egy videót, amin Daniék egyik dalát játssza. A fiatalember, aki a csak zenészeknek megvásárolható „Szintén zenész” pólót viselt, Usztics Pepe gitárján játszott egy olyan szólót, amely így az este csúcspontja lett. Ebből egy rövid részlet főhősünk közösségi oldalán is megtekinthető.

Ezután már csak a meghajlások voltak hátra, és véget ért a két és fél óránál is hosszabb örömünnep.
Azt hiszem, ez az a pont, ahonnan már nem lehet, de nem is kell fokozni a hangulatot. Szebényi Dani és zenészbarátai, azaz a Royal Groove Cartel, egy fantasztikus közösséget alkotnak, és Dani egyértelműen dolgozik azon, hogy ennek részei legyünk mi, a koncertek rendszeres látogatói is. Például ezért van kedvezményes jegyrendelés a következő koncertre csak azoknak, akik eljöttek ezen az estén.
Budapesten legközelebb február 13-án találkozunk a Magyar Zene Házában, de különböző formációkkal addig is láthatjuk Danit, jelen állás szerint Békéscsabán, Zalaegerszegen, Észak-Komáromban és Pécsen. Ha valaki arra jár, én azt ajánlom, hogy semmiképp se hagyja ki, a februári budapesti bulin pedig egész biztos, hogy én is ott leszek!
Fotók: Jakab Gergely
