(Gentle Art of Music)
…1990-et írtuk és a frissen indult Hard Life magazin kollégái gyülekeztek lemeztelenítésre a lakótelepi lakásunkban. Valami ismeretlen német kiadó (SPV/ Steamhammer..) küldött egy promo bakelitet, az általunk addig ismeretlen, szintén német Sieges Even zenéjével. Ez volt a Steps album, ami helyből meg is nyerte a „végtelen szofisztikáltságú” pontozásos havi versenyt. Csak kapkodtuk a fejünket olyan összetett, de mégis magával ragadó volt az a zene. Ez a zenekar aztán két csodálatos albummal az Art of Navigating by Stars és a Paramounttal zárta pályafutását.
2009-ben indul a Subsignal története a két volt Sieges Even taggal, a gitáros-zeneszerző professzorral, Markus Steffennel és az érzékeny hangú Arno Menses holland énekessel. A kategória címkékben leginkább a progresszív metalba gyömöszölik zenéjüket, ez azonban túlzó leegyszerűsítés. Sokkal több dimenzióban mozognak a fiúk.
Már rég nem akarnak mindenáron bonyolultak lenni, noha a ritmus szekció azért el-el kalandozik a Rush/ Dream Theater irányába, míg dallamokban/énekben a Marillion szépség iránti folyamatos elkötelezettsége jelenik meg.
A Poetry of Rain a csapat hatodik albuma és nem tartalmaz zenei irányváltást. A dalaik még csak nem is úgy karakteresek, hogy egyet-egyet ki kellene emelni. Szinte mindegyikre jellemző az egy szerzeményen belüli többszöri dinamikai váltás. Steffen érző akusztikus gitár játékát kíséri Menses finom orgánuma, hogy aztán odacsapjon a ritmusszekció és megérkezzenek a valóban metal riffek. A dalok finoman kalandoznak előre a stílusokon belül, egy pillanatra nem haboznak egy erősebb prog-metal rész után pop zenével lazítani adott dalon belül. Marigold, Sliver, Embers Part II, mind-mind ezt a Subsignal védjegyet viselik magukon. Az ének és a gitár minden pillanatban felismerhető, akárcsak a melankolikusan szép dallamviláguk.
Erre lemezre ismét gatyába rázták a ritmusszekciót (Martijn Horsten basszus és Dirk Brand dobok) és Markus Maichel billentyűs is folytatja a bertoki (David Bertok , magyar származású ex-Subsignal zongorista) hagyományokat.
Kétszer volt már szerencsém (igaz én vezettem oda, ami nem szerencse kérdése) látni a csapatot Bécsben. Nagyon remélem hamarosan ismét el lehet majd merülni élőben is a Subsignal zenéjének simogató tengerében. Addig is marad az album támasznak, ebben a magából kifordult világban.
