Kispál és a Borz koncert, MVM Dome

2024. december 30.

Este 7 körül a Népliget metrómegállóból az aluljáróba érve már érezni lehetett, hogy a közelben készül valami, de a bejutás az MVM Dome-ba még pillanatok alatt kivitelezhető volt annak, aki a Kispál és a Borz koncertjére érkezett.

Korán elfoglaltam a helyem a lelátón, így megfigyelhettem a gyülekező közönséget, akik a kezdésre teljesen megtöltötték a küzdőteret, és nagyrészt az ülőhelyeket is. Elsőre meglepő volt látni, hogy milyen nagy létszámban van jelen az 50-60 közötti korosztály, akik közül rengetegen érkeztek gyermekeikkel, legyenek azok tíz év körüliek, tinédzserek, vagy akár fiatal felnőttek. Aztán belegondoltam, hogy nagyjából két hete lettem 39 éves… Ahogy figyeltem a társaságokat, az jutott eszembe, hogy nyár elején a szülők kísérték el a gyerekeiket Azariah-ra, most meg a gyerekek a szülőket Kispálra.

Nyolc után tíz perccel elsötétült a nézőtér, és egy ránézésre a rendszerváltás időszakában készült tévéfelvételből láthattunk pár percet a kivetítőn: egy részletet a Zsákmányállat korabeli élő előadásából, valamint egy rövid interjút a zenekarral.

Ezután a még sötét színpad közepén megjelent a Kispál és a Borz jelenlegi felállásának fúvósa, Babcsán Bence, aki tárogatón kezdett játszani, először egymagában. Aztán Lovasi András csatlakozott hozzá akusztikus gitárral, és rögtön közölte is a közönséggel, hogy nem jöttél túl korán, azaz nyitódalnak a Csillag vagy fecskét választották.

Az este folyamán játszó zenekari felállás mindegyik tagja feljött már az első számban. Lovasi mellett Kispál András és Dióssy D. Ákos azok, akik egyértelműen a Kispál és a Borz tagjai manapság és mindörökké, illetve a koncertet beharangozó közösségi médiás videók alapján talán Bajkai Ferenc, a Kiscsillag dobosa is „eggyel inkább tag”, mint a 2023-as Kispál és a Lovasi produkcióban feltűnt, majd 2024-ben már a tavaszi-nyári Kispál és a Borz turnén is a csapattal játszó Babcsán Bence (szaxofon, tárogató, furulya, vokál) és G. Szabó Hunor (gitár, basszusgitár, dob, vokál).

A csapat egész este hibátlan produkcióval örvendeztetett meg minket. Már az elején kiemelném, hogy Hunor mekkora találat, hiszen azzal, hogy basszusgitárosként is bevethető, Lovasi néha gitározhat, vagy akár hangszer nélkül is frontemberkedhet, ami az eddigieknél nagyobb szabadságot ad neki, és ezt láthatóan élvezi és ki is használja.

A nyitány után szinte megállás nélkül folytatták az Ez a véggel, ahol rögtön hallhattuk, hogy mennyire szépen szól a koncert – szerencsére jól működött a hangosítás, és ez végig így is maradt. A bemelegítés következő tétele a Forradalmár volt, ahol az volt az érzésem, mintha az egész aréna együtt énekelné a szöveget Lovasival, majd rögtön jött a Zsákmányállat, ahol már több volt ez, mint érzés, mert a „Zsákmányállat máját mosod…” kezdetű résznél, ahol Lovi nem is nagyon énekelt, egyértelmű volt, hogy a húszezres nagyságrendű tömeg együtt üvölti a jól ismert sorokat.

A négyszámos bemelegítés után szólt hozzánk először az est énekes-főhőse, aki elmondta, hogy még sosem volt arénakoncertjük, és mivel már nem annyira fiatalok, ki tudja, hogy lesz-e még, majd – elmondása szerint a többi zenész számára is meglepetésként – a capella elénekelt pár sort az Ugyanazokat című dalból.

Ezután a Kispál és a Borz belecsapott élete első arénakoncertjének sűrűjébe, és egymást követték az olyan emblematikus dalok, mint az Etetés, amely közben kiszúrom a kivetítőn, hogy a ma is csúcsformában lévő Kispál András placebo-cigarettaként funkcionáló fogpiszkálóval a szájában játszik, a 0 óra 2 perc, ahol basszusgitár- és dobszólót is hallhatunk röviden, a lemezverzióhoz képest zúzósabbra vett Nem fáj, majd Az utolsó aktus a Földön, melyben közönségénekeltetésre is sor került.

Mindezek közepette többször is kiszúrtam, milyen jól néz ki a lelátóról az első sorokban egyszerre ugrálók látványa, továbbá a háttérben zajló kivetítés is megragadta párszor a figyelmem: a színpad két oldalán mindig a zenészeket láthattuk, a színpad mögött pedig mindig különleges, az adott dalhoz illő egyedi képsorokat, melyek egy animációs vagy grafikai portálon külön cikket is érhetnének.

A jól ismert dalok sorát az erre a koncertre írt, Házibuli című szám szakította meg, mely az utolsó aktus után az utolsó házibulit örökíti meg a közelgő világvége előtt. Én úgy láttam, hogy a közönség ezt is jól fogadta, bár máshol azt olvastam, hogy a legtöbben eközben mentek ki pisilni/büfézni…

Valószínűleg a zenekar is érezte a műsor összeállításakor, hogy a legelső lemez nyitódala ezután lesz a legjobb helyen, így a Lefekszem a hóba következett, amely közben – pedig már a tizenegyedik dalnál járunk- valamiféle hiányérzetem támad: minden szépen szól, mindenki nagyon jó, Kispál hatvanévesen is akkora gitáros a maga műfajában, mint másik kedvencem, Tátrai Tibusz hetvenévesen a sajátjában, Lovasi tökéletesen játszik és énekel, Bajkai Ferencet kedvenc magyar dobosaim közé fogadtam ekkorra, de valahogy mégis… Ez a zene nekem ebben a közegben, egy aréna lelátóján ülve tájidegen…

Míg így morfondírozok magamban, a csapat eljátszik egy dalt a 2023-as Beszorult mondat-lemezről, hangsúlyozva, hogy nyugi, csak ez az egy lesz – pedig szerintem az egy nagyon jó lemez lett. A Megmenekültél alatt Lovasi hangszer nélkül énekel, és eközben lesétál a közönség közé – kamerával is követik a mozgását, így valamit a kivetítőn is látunk abból, ahogy a hallgatósággal barátkozva énekel.

Így jutunk el az este első vendégéhez. Nem ez az első nagyobb koncert a Lovasi-Kispál univerzumban, ahol vendégénekeseket hívnak egy-egy saját dalukhoz. A Carson Coma énekes-dobosa, Héra Barnabás az első a sorban, aki a Gyónás című dalt adja elő, kiválóan, a vége felé már duettben Lovasival. Barni előadása és egész megjelenése kicsit Kiss Tibis, de ez egyáltalán nem áll neki rosszul.

A Kicsit szomorkás a következő tétel, melyről Lovasi elmondja, hogy a fiatalok azt hiszik, hogy ezt ők írták, pedig ez nem így van, de azért szívesen eljátsszák, még ha nem is kapnak érte jogdíjat. A dal közben észlelem, hogy Kispál nem az egykori felvételről ismert szólót játssza, és ez szerintem így is van rendjén.

Közben arra is rájövök, hogy az Illés, LGT stb. esetében nyilván azért nem találtam furcsának az arénakoncerteket, mert én már abba születtem bele, hogy ők csak ilyeneket adnak, és a mai tiniknek a Kispál az, ami nekem a fent felsoroltak voltak, azaz a szülők által szeretett, de számomra is azonosulható zene… Így már mindent értek, és ennek tudatában egyre inkább ráhangolódom a bulira.

Ekkor újabb vendégek érkeznek, a Lázár-testvérek az Esti Kornélból, akik a Kicsi csillagot adják elő, miközben Lovasi aktuálpolitikával viccelődik annak kapcsán, hogy minek is van vége, kicsi, de nem is ez a lényeg, hanem hogy az akusztikus jellegű előadásba, melyben például Dióssy xilofonnal vesz részt, egyszer csak úgy robban be Kispál András a dal eredeti gitárszólójával, hogy elönt a libabőr, a legjobb értelemben. Erre tényleg csak a legnagyobbak képesek, éljen soká Kispi!

Aztán jön a Következő buszon, majd a Hang és fény – jegyzeteim alapján itt tett rá Kispál még egy lapáttal úgy, hogy a gitárszólója közben azt érzem, „megérkeztem”. Időbe telt, de a zenekar arénakoncertje és én kicsivel a félidőn túl végre egymásra találtunk…

A Szívrablást ezen az estén az Elenfántból ismert Szendrői Csaba énekelte, aki a mély és a magas hangokat is gyönyörűen oldotta meg. Fura, hogy Kispál pont ez alatt ment el pihenni, és szaxofonszólóval oldották meg a hiányát, de így is zseniális lett az előadás.

Ezek után újra felpörög a buli a Bársonyfüggönnyel, a Szőkített nővel (Lovasi kommentje ehhez: „Tiszta szívű fiúként éneklek a soha be nem teljesülő szerelem ábrándjáról, András meg gitározik hozzá”) és a Kicsit haddal, melybe most a Smoke on the Water-t játsszák bele a korábban megszokott Final Countdown helyett.

A Még egyszerrel folytatjuk, Schoblocher Barbara érkezik ehhez, aki amellett, hogy saját képére formálva remekül adja elő ezt a dalt, Dióssy mellé is beáll, és részt vesz a szintiszólóban.

A folytatásban a Lovi szerint egymás vidám és szomorú párjai, a Minden száj nyitva áll és Az égbolt zár következik, utóbbi egy újabb szívszorító Kispál-szólóval, majd jönnek (mennek) az Autók a tenger felé, a De szeretnék (sajnos Németh Juci nélkül, viszont Babcsán Bence ötletes furulyaszólamaival), a Van-e nálatok alkohol, majd a Tiszai pályaudvar, ahol már a fináléra fordulunk, mert elkezdődnek a bemutatások…

Aztán Ágy, asztal, tévé, Húsrágó hídverő (akit végre fizikai valójában is láthatunk a kivetítőn), majd meghajlás, levonulás és visszataps után egy különösen szépre sikerült, zenekaros (nem a capella) „Fehéreket forgatok meg…”, azaz Egy az egybe (csak maga), legvégül pedig Emese és Ha az életben, melyhez feljönnek a vendégénekesek is. Ezzel zárult a nagyjából két és fél órás produkció.

Összességében nagyszerű koncert volt. Csodálatos látni azt, hogy Lovasi és Kispál, ha épp úgy tartja kedvük, a mai napig képesek hibátlan produkciót összerakni. Az idő nem fog sem a hangszeres tudásukon, sem Lovasi hangján. Az arénás légkört kicsit szokni kellett, de végül egy igazán jó hangulatú buli kerekedett belőle. Ha lesz legközelebb, én akkor is megyek!