Gönczy Andor László gitáros, hangtechnikus ismert alakja a hazai és nemzetközi party-zenélésnek. Felváltva van jelen különböző rendezvényeken, hol előadóként, hol hang- és gitártechnikai szakemberként. Persze nem esik messze az alma a fájától, hiszen Andor annak a Gönczy Lászlónak a fia, aki szintén komoly karriert tudhat magáénak. A party-formációkon túl közös pont még az észak-pesti rocklegenda Kugli együttes, melyben egy ideig mindketten játszottak.
Mutatkozz be, kérlek!
‘88 nyár végén igyekeztem a világra jönni, végül szeptember 6. lett belőle. Ami pont ideális volt, hogy egy évvel megcsúszva kezdjem majd az iskolai éveket Újpesten. Igen, minden is a IV. kerülethez köt: a család, a barátok, később a Kugli zenekar barátai. Gönczy Andor vagyok és az édesapám után még László is, szüleim összes gyermeke. Szóval Újpest Központba dobott le az a kedves gólya, ami a Kugli életének is egy meghatározó pontja, elmondásuk szerint ott találkozott először a Gönczy és a Gönczy.
Mennyire határozta meg az identitásod, hogy az édesapád ismert rockzenész?
Születésemkor a Kugli már évek óta szünetet tartott. Édesapám más zenei stílusokban bővítette tudását, mint például a country, a 100 Folk Celsius kötelékében; illetve különböző felállású party- és beat-, avagy tánczenekarok tagjaként. Így a rock and roll inkább felvételek formájában érkezett hozzám.
Kiket hallgattál ifjú korodban?
Deep Purple, Uriah Heep és Jimi Hendrix felvételeket, de apám számos fellépésére is szerencsém volt elmenni egész fiatalon és korán megismerkedtem az ős Kuglistákkal is. Úton-útfélen belebotlottunk egy-egy ismerősbe, akikkel megvolt a közös nevező és kedvesen nosztalgiáztak édesapámmal a híres Budai Ifiparkban tartott Kugli koncertekről, ahol még a „csilláron is lógtak”, pedig szabadtéri buli volt. (nevet) Előkerültek megőrzött eredeti koncertbelépők a hatalmas bulikról, amiken a Kugli elő- vagy backing zenekar volt a Lord, a Karthago vagy a P. Mobil együttesek mellett.
Miatta lettél te is gitáros?
Részben biztos. Egész korai emlékeim vannak, hogy a szülői lakásban apró gyermekként végigpengettem az ujjaimmal az állványon díszelgő gitár húrjait és aztán még ezerszer. Azonnal magával ragadott a hangszer, meg kellett, hogy szelídítsem valahogy. (nevet) Sokat hallgattam és figyeltem kívülről édesapám fellépéseit és tetszett, hogy ez egyfajta csapatmunka a dobossal, a billentyűssel, a basszusgitárral… Amikor pedig megéreztem az erejét egy 4×12-es Marshall-ládának, 100 wattos csöves fejjel meghajtva, akkor pedig biztosan tudtam, hogy ez kell nekem.
Milyen emlékeid vannak a Kugliról, illetve az együttes tagjairól?
Mindenki nagyon lelkesen állt bele az újrakezdésbe, annak ellenére, hogy mindenkinek sokat kellett dolgozni – máshol-, így a próbák sokszor fáradtan és kicsit kapkodva teltek, de mivel mindenkinek hiányzott a dübörgés, a közönség szeretete, a bandázás, így a maradék energiából feltámadt az alsó tízezer, újra. Mindenkinek volt elképzelése, hogy miként kellene kicsit frissíteni a dalokat és milyen koncepció mentén menjen a zenekar tovább. Sokat nevettünk, terveztünk, ők kávéztak, számtalan jó sztorit hallhattam. Az alapokat onnan kaptam, hogy milyen egyéb teendői vannak egy zenésznek a gitártémák eljátszásán kívül.
Melyik volt az első saját zenekarod?
A kezdetekkor még az északi metal bandák elsöprő energiája kerített hatalmába, így az első együttesem a Sonata Artica finn power metal banda tribute zenekara volt, Sonata Replica néven. A csapat tagjai Szebényi Dániel billentyű, vokál, Deák Balázs „Balu” dob, Takács József basszusgitár és én voltunk. Majd utólag csatlakozott hozzánk Bonyár Attila ének pozícióra, aki később a Manomore, azaz a Manowar tribute zenekarban lett frontember.
Dani meg azóta már szinte mindenkivel játszott, az Ocho Macho-tól a godfater.-ig. Készült, maradt fenn valami felvétel a Sonata Replica időkből?
Maradt fenn egy-két élő kamerás felvétel, de nálam csak az egyik klubban készült kisebb buliról van anyag, DVD-n. Felléptünk nagyobb fesztiválokon is, de azokról nincs tudomásom, hogy készült-e felvétel. Készítettünk három kedvenc dalból egy stúdiós demót, ami inkább nekünk szólt, hogy miként szól a zenekar stúdióban, de a végleges mastering elmaradt.
Mikor és hogyan kerültél a Kugliba?
Ha jól emlékszem, 2007 nyara körül volt a nagy lelkesedés, amikor is a dobos Gabó, és a basszeros Tomi összebeszéltek az újjászületésről és felkeresték édesapámat a Római-parton, ahol zenekarával játszott. Én is ott voltam, jó beszélgetés volt, feltört bennük egy csomó régi sztori, illetve kedves emlék a Kugli zenekarral kapcsolatban, így a következő hetekben elkísértem őket az idézőjelesen „első” próbákra. Természetesen Bíró Gyuri „Gyurma” is szuper lelkes volt, hogy továbbvigye édesapja által énekelt rock számokat, balladákat.
Melyik Kugli formáció működött akkoriban?
Akkor az a formáció volt, ami a legjobban hasonlított az eredeti felállásra: Gönczy Gábor Gabó dob, Vrana Tamás basszusgitár és Gönczy László gitár, ének, három alapító tag. Valamint ifjabb Biró György „Gyurma” ének, akinek meg az édesapja volt alapító tag. A zenekarhoz alkalmanként csatlakozott billentyűn Dudinszky Zoltán Dudi, hogy egy kicsit színesebb legyen a megszólalás. A balladáknak nagyon jót tett, hogy plusz egy kis Hammondot is belecsempésztünk. Sajnos Major László gitáros néhány fellépést leszámítva nem tudta vállalni a gitáros pozíciót. De mivel a zenekarnak vannak dalai, amik két gitárszólamra íródtak, így kisvártatva én is csatlakoztam a csapathoz.
Milyen sztorik ugranak be azokból az időkből?
Rengeteg van. Készültünk, pakoltunk, utaztunk, felléptünk, zenéltünk, nevettünk, pakoltunk, majd elfáradtunk és megint röhögtünk. Mindehhez volt – és talán most is van – egy remek közönség, amelyik mindig ott volt velünk, az elejétől a végig. Még Kugli-tábort is szerveztek, volt sütögetés és némi söröcske is lecsúszott, no meg valami pálesz.
A nyári bulikat nagyon szerettük, de híresek voltunk arról, hogy a zenekar fellépéseit elmossa az eső. A legismertebb a sóskúti eset, ahol is egész nap gyönyörű idő volt, de az autópályán közeledve a helyszínhez baljós fellegek gyülekeztek, pont a rendezvény felett. Csak ott, sehol máshol. Úgy is lett! Térdig álltunk a sárban, az autókat ki kellett vontatni traktorral. De hasonlóan jártunk Rákospalotán és valahol a Balaton környékén is. Aztán a zenekar áttért a rendszeres beltéri Kugli Klubbokra, vagyis egy-kéthavonta közönségtalálkozót szerveztünk, koncerttel, rendszerint a IV., XIII. és a XV. kerület művházaiban. Kaptunk lehetőséget élő próbára a biatorbágyi művház jóvoltából, ahol színpadon tudtunk minden mozzanatot elpróbálni, jelmezekkel és a rekvizitekkel.
A Kugli Klub régen is nagyon hasított…
Emlékszem, az egyik barátomtól megkaptam az Irigy Hónaljmirigy első évtizedét leíró Nyolc Kan című könyvet, amit nagy érdeklődéssel lapozgattam, amikor is arra figyeltem fel, hogy Kabai Laci dobos úgy nyilatkozott, hogy már 12-13 évesen járt Kugli Klubba Újpesten.
Meglepően sok zenész nyilatkozik hasonlóan. Ráadásul egy csomó ismert rocker vendégeskedett is náluk. Mi szóltál az olvasottakhoz?
Olyan érzés volt, mintha én is ott lettem volna anno, hiszen 2001-ben, amikor kijött a Nyolc Kan című könyv, én is 12-13 év között voltam. Azóta is belebotlok olyanokba, a legváratlanabb pillanatban, akik hallottak már a Kugliról, vagy voltak a koncertjeiken a hőskorban, ez kellemes meglepetés mindig.
Ki volt Picur, aki akkoriban rendszeresen felrohangált a színpadra?
Németh György, ős-kuglista, aki szinte minden bulin ott volt. Nagyon sokan szeretik, aktív tagja volt a törzsközönségnek. Az első színpadra rohanása még kvázi tinédzserként történhetett, 1979 vagy ’80 tájt. Azóta ez hagyomány lett. Legyártattuk neki a legendás „Éljen!” táblát az eredetihez hasonlóan. A régi kor szellemét jelképezte, amikor erősen tanácsolták, hogy mit és hogyan csinálj, így a zenekar megmondta közönségnek mit kell mondani, ha jól érzi magát: „ÉLJEN!” Persze több mítosz is kialakult a tábláról és a színpadi rekvizitekről.
Milyen volt a fateroddal egy színpadon állni?
Nem volt mindig egyszerű, hiszen mindenkinek megvolt a maga elképzelése és más-más eszközei azok megvalósítására. Sokszor félreértettük egymást. Én nem éltem a hetvenes évek végén, hogy tudjam, miből fakad a „munkásosztály lét”, amit a csapat számai sokszor igyekeztek visszaadni. Így jómagam inkább a banda megújulásában próbáltam kivenni a részem.
Készült veled egy Kugli CD is, a második.
Igazából már az első CD-nél is végig asszisztáltam, érdekelt mi fog kisülni a felvételekből. Jött az ötlet, hogy vegyük fel a többi dalt is, amik elvétve voltak fellelhetőek, azok is csak olyan kazettákon, amiket házilag rögzítettek, leginkább a rajongók a koncertek alkalmával. Gabónál volt is lehetőség magunknak rögzíteni a sávokat, így hamar megoldottuk, költséghatékonyan.
Vannak még ilyen, archív demó vagy bootleg kazettáid?
Nekem csak egy kazettán maradt anyag, ami CD-re lett digitalizálva, de arról többet a felvételen szereplő tagok tudnak igazán mesélni. Úgy rémlik, volt még valami kísérleti felvétel a 8-as stúdióban, talán…
Mikor készült a Kalapács Józsival közös Apáink mind elmennek demó-felvétele? Azért is kérdezem, mert az archívumban 2012 szerepelt, de mindenki úgy nyilatkozott, hogy korábbi felállás volt, méghozzá veled. Ami logikus, hiszen a végleges verzió a már említett kettes Kugli CD-n hallható.
Nem emlékszem pontosan, de talán 2009-ben vettük fel. Egyszer csak, számomra váratlanul megjelent Kalapács Józsi a próbateremben és pár óra alatt fel is énekelte a részét. Utána pedig még gitárszólókkal díszítettük a dalt. Élőben is csatlakozott hozzánk Józsi pár alkalommal, a közönség lelkesen fogadta ezt az együttműködést.
Vajon miért nem jelent meg az a demó hivatalosan? Vajon létezik még más hasonló kiadatlan anyag abból az időszakból?
Igazából a zenekar management jellegű dolgait Gabó intézte, valamennyi stúdiófelvétel és nyersanyag nála van, ő kezelte ezeket. Tényleg önerőből csináltak mindent az alapító tagok, mondván, hogy jutunk, ameddig jutunk. Véleményem szerint inkább az élő közönségtalálkozók éltették a tüzet.
Semmid nem maradt?
Dehogynem! Ott az első két CD. Valamint számos élővideót és képet készítettem, majd gyűjtöttem össze a kuglistáktól az újraindulás éveiből, leginkább 2007 és 2009 között.
Mikor és miért távoztál a Kugliból?
2009-ben kezdtem el a stúdiós és rendezvénytechnikai vonalra ráfeküdni, akkor a zenekar már kevesebbet lépett fel. A Kugli Klub bár dübörgött, de látszódott, hogy hosszú távon nehezen fenntartható, hogy 3-4 hetente mindig megteljen egy külkerületi művház a műfaj kedvelőiből. A kiadások nőttek és a bulikat csökkenteni kellett. Édesapám párhuzamosan elindított egy másik rock formációt, a Protekció zenekart, amibe azáltala kedvelt feldolgozásokat és egyéb ötleteket vittek be a tagok, egy populárisabb vonalat képviselve.
Miként folytatódott a pályafutásod?
2009 és 2011 között a tanulmányaimra ment a fókusz. Majd úgy terveztem, hogy a stúdió- és hangosítás technikában helyezkedem el, mellette alkalmanként egy formációval élő karaoke estét tartottunk, ahol zenekarral kísértük az énekelni vágyókat, ez volt a Live Band Karaoke, ami az Egyesült Államokban igen népszerű a mai napig. A csapatban jó barátságot kötöttünk Mátyás Szabolcs billentyűs énekessel és pár évre elmentünk külföldre zenélni partyzenekar formációban óceánjáró szálloda-hajókra. Utóbbi változó tagokkal volt az évek alatt, ez inkább kiszolgáló jellegű zenélés, avagy vendéglátó, ami bár a megélhetésemet biztosította, azonban több szempontból is komoly lemondásokkal jár, és hát ugye, a vendég az első. (nevet) Ennek ellenére nagy kaland a hajózás, összességében pozitív hatással van rám, csak tudni kell időben abbahagyni. Szintén alkalomszerűen 2014-ig meghívásra mentünk fesztiválokra, városi rendezvényekre, főként Békés megyében a szarvasi székhelyű The Next nevű Tunyogi Péter tribute zenekarral. Külföldi tartózkodásom alatt édesapámmal ment a banda tovább. Édesapám egykori zenésztársával és gyerekkori barátjával, Takács Józseffel. Jelenleg egy modern feldolgozásokat játszó, saját ötletekkel tarkított csapatban játszom, amely Radio Live Party Band néven megy, ez jelenleg a legfontosabb része az életemnek.
Véleményed szerint mi a Kugli jelentősége a magyar kultúréletben?
Tapasztalatom és az elmondások szerint a hetvenes évek végén és a nyolcvanasok elején volt egy nagyobb, rendkívül energikus kuglis tömeg, akik alig várták, hogy koncert legyen, hogy a zenekarral együtt tudják üvölteni a refréneket, kiadni a gőzt, kiszakadni a melós hétköznapokból. Humoros színpadi konferanszié volt jellemző, de sokszor a valóságnak tükröt tartó színházszerű jelenetek mást is adtak az koncertélményen kívül, amit az akkori rendszer nem tolerált túl elfogadóan. Baráti közösségek alakultak ki a közönségből, Újpesten több is, de volt, aki órákat vonatozott egy-egy ilyen alkalomra. A zenekarnak biztos jót tett volna, ha egyik-másik számuk létezhetett volna a rádiós játszási listákon, de így legalább a Kugli Klub mindig megmaradt a kuglistáknak. A híres, vagy hírhedt pusztavacsi békekoncert, amelyről még videófelvétel is készült, na, ott kő kövön nem maradt, úgy dobálták le a színpadról az embereket, mint a műanyag söröspoharakat.
Fotók: Gönczy Andor Archívuma, CsillaZene, RadioLiveParty Band weboldal, Kugli Archívum, TTT Nemzeti Rockarchívum, Kugli könyv projekt
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, beleértve az előzetesen közölt fényképeket is, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
