- Avagy a turnényitó Iron Maiden koncertek mélylélektana…
/2025. május 27-28./
Túl vagyunk az év eddigi legfontosabb hazai metal eseményén. Két napig szó szerint kis hazánkra figyelt a világ, hiszen Budapesten, dupla bulival startolt el a Run For Your Lives elnevezésű Iron Maiden turné, ami a banda 50 éves évfordulóját hivatott megünnepelni. Én magam ebből az 50 évből eddig 39-et töltöttem a banda bűvöletében. Nyugodtam elmondhatjuk, hogy sok mindenen mentünk keresztül együtt, napi szinten az életem része ma is a Vasszűz, és azt hiszem, azon túl, hogy tényleg egy legendás banda lenyűgöző munkásságát gyűltünk össze megünnepelni, a kerek évforduló kapcsán egy kicsit mindenki visszagondolhatott a saját kis maidenes élményeire, történeteire, felidézhette a Maidennel kapcsolatos korábbi élethelyzeteit – akár mikor is csatlakozott a történethez. A banda évtizedeken átívelő pályafutásának a társadalmi hatása felbecsülhetetlen és valószínűleg maguk a zenekar tagjai sincsenek teljesen tisztában ennek a hatásával. Sorsok, családok, karrierek tömkelege alakult volna máshogyan, ha ők nincsenek. Én magam is teljesen más életutat jártam volna be, ha nem lennének, és meggyőződésem, hogy sokan vagyunk még így ezzel. Sokan sokféleképpen élték meg ezt a két napot, de szinte biztos, hogy a nagy részük elégedetten ballagott hazafelé koncert után, az eddigi beszámolók nagy része is pozitívan értékelte a turnéstartot, most jöjjön az én verzióm…
Egy olyan mega banda esetében, mint az Iron Maiden régóta természetes, hogy nagy a felhajtás bármit is csináljon, de a mostani turnéstart esetében szerintem a korábbiakhoz képest is jóval nagyobb volt az izgalom. Kevés banda éli vagy élte meg az 50. szülinapot, biztosan ez is közrejátszott abban, hogy korábban nem történt még olyan a zenekar történetében, hogy szinte a teljes turné jóval korábban már teltházas, voltak sold out-os koncertek, de olyan, hogy pár bulin kívül a teljes turné, még sosem. A hazai Maiden bulik esetén sem tapasztaltuk még meg sosem, hogy pillanatok alatt elment minden jegy a meghirdetés napján. Persze ebben nagy szerepe volt annak, hogy nálunk startolt el a Run For Your Lives turné, de például 2003-ban is nálunk indult a turné, mégsem volt ekkora ráfeszülés a jegyekre, persze az is igaz, hogy 2003-ban még nem volt ennyire nagy a banda nimbusza…
A felfokozott várakozás után már az első koncert előtt két nappal megkezdődött az őrület, amikor a jól ismert sárga Transam Trucking feliratos fekete kamionok konvoja megjelent az Aréna szoborpark felöli bejáratánál. 12 kamionnal érkezett a motyó, ami szintén találgatásra adott okot, hiszen korábban 5-6 kamionnal megoldották a logisztikát. Ez a tény is a korábban beharangozott giga látvány teóriát erősítette. A koncertek előtti hétvégén a zenakar tagjai is megérkeztek Budapestre a horvátországi Splitben tartott próbákról, valamint a teljes menedzsment is tiszteletét tette, amire szintén régen volt példa. Láthatóan a Maiden rendszerében is nagy volt az érdeklődés és a lelkesedés az új show iránt, komoly szintlépésre készült a banda. Ennek megfelelően zárt ajtók és teljes hírzárlat mellett tartották a turné főpróbáját. A Maiden már jóideje csak az adott turné első állomásán áll be zenekarilag az adott helyszín körül ólálkodó és fülelő rajongók legnagyobb örömére, így volt ez nálunk is és ennek volt köszönhető, hogy már napokkal a koncert előtt kiszivárgott néhány nóta a műsorból. De nemcsak a Maiden tagjai zajongtak vasárnap és hétfőn, hanem a teljes show is nálunk lett lepróbálva, véglegesítve.
Eközben a háttéripar is tette a dolgát. A hivatalos Iron Maiden Fan Club az első koncert napján déli 12 órára találkozót és közös fotózást szervezett a Hősök terére a F.C. tagoknak. Ez is régi hagyomány, a turnényitóra a világ minden szegletéből érkeznek rajongók, hozzák az országuk zászlóit és az adott város jellegzetes vagy ismert helyszínén gyűlnek össze egy közös fotóra. Az Iron Maiden Antológia híre az utóbbi években eljutott a legnagyobb gyűjtőkhöz is a világban és kinyitotta számomra a Maiden legnagyobb rajongóinak belső köréhez vezető ajtókat is. Ez egy nagyon komoly, zárt közösség, ahol a legnagyobb gyűjtők vannak jelen, akik nemcsak eszmecserét váltanak Maiden ügyben, hanem segítik is egymást a spéci maidenes cuccok beszerzésében, információkkal, dokumentumokkal segítik egymást a saját gyártású kiadványok elkészítéséhez, elszállásolják egymást a turné adott állomásain stb. Rendszerint csak ilyenkor a turné első állomásán gyűlnek össze, de az év hátralévő részében is összetartja őket egy közös dolog, az Iron Maiden. Nagy összeborulások voltak most is a Hősök terén, többükkel én is csak most találkoztam először. Az összejövetelen természetesen megjelent a menedzsment több tagja is, mint például Dave Shack menedzser, John McMurtrie a zenekar hivatalos fotósa, majd biciklivel befutott Alex, a Fan Club vezetője, valamint a legendás menedzser, Rod Smallwood is.
Az őrület aztán az Aréna elé kitelepített merch sátor körül folytatódott. Már kora délután kígyózó sorban várták a rajongók, hogy elkölthessék a pénzüket a friss turnécuccokra, órákkal a hivatalos kapunyitás előtt… A helyzetet fokozta, hogy először és valószínűleg utoljára egy magyar koncert is kapott úgynevezett Event T-Shirt-öt, esemény pólót, amit csak az adott helyszínen és az adott város, vagy országra utaló mintával árulnak. Én már napokkal a buli előtt megírtam, hogy most vagy soha – és bejött a jóslatom. A dupla koncert és a turnéstart adta magát. A magyar póló abból a szempontból is különlegesre sikeredett, hogy az eseménypólókat általában a francia Hervé Monjeaud, a Maiden házi grafikusa szokta tervezni, a miénket viszont Akirant készítette, aki szintén régóta dolgozik a Maidennel. Pár nappal később a csehek például már egy Hervé grafikának örülhettek. Érdekes módon ott is most volt először Event T-Shirt. Jellemzően, ahogy a koncertjegyek esetében, a spéci magyar póló kapcsán is igaz lett az állítás: aki későn kapcsolt, lemaradt róla. Az első napon már délután 3-kor elfogyott a kinti merch sátorból szinte minden méret, aztán nemsokkal a kapunyitás után bent is. Másnapra még feltöltötték a készleteket, de kora délután, amikor érdeklődtem, már csak pár darab volt pár méretből. Néhány éve az a szokás, hogy az Event T Shirt-ök két napra a hivatalos web shopba is felkerülnek, aki lemaradt róla és tudott erről a lehetőségről, az kapott még egy esélyt.
Ilyen események és előzmények után egészen felfokozott hangulatban érkeztem el a koncert kezdéséig, amit számomra még az is fokozott, hogy lehetőségem nyílt fotózni is kedvenc zenekaromat, így három szám erejéig egészen közelről figyelhettem az eseményeket. Mivel mostanra sokan, sok helyen leírták, hogy milyen volt a buli, nem akarok én is beállni a sorba, hogy leírjam milyen bivaly formában játszik még mindig a banda, hogy a hangzás az első nap jobb volt, mint a másodikon, vagy, hogy Simon Dawson mennyire megszenvedte az első bulit, kapta is a lebaszást Harris-től, aztán a második koncertre rendbe rakta a dolgokat stb. Inkább kettő, számomra a buli megítélését nagyban befolyásoló tényezőt szeretnék kivesézni, mert, ahogy olvasom a beszámolókat, sokan átsiklottak pár érdekes tényezőn ezekkel kapcsolatban. Ez a két téma: a látvány, és a dallista. Nézzük szép sorban!
Az Iron Maiden az egyik leglátványosabb koncertzenekar már nagyon régóta. Már az egészen korai klub koncertek idején is törekedtek az extra látványelemek használatára, ami évről évre lett egyre nagyobb és nagyobb. Ennek az egyik csúcspontja a Wolrd Slavery turné során jött létre a gigantikus egyiptomi díszlettel. Azon a koncertsorozaton lépett végérvényesen az első ligába az Iron Maiden, és attól a turnétól fogva állandósult az adott lemezekhez épített díszletrendszer. A World Slavery során használták először azt a huzogatós, cserélhető háttérvászon rendszert is, ami aztán a ’90-es években érte el a nagyüzemi státuszt, vagyis, hogy minden nóta új háttérvásznat kapott. Ezt a 41 éve használt, továbbfejlesztett, csúcsra járatott rendszert cserélték most le egy gigantikus led falra, engedve a régóta esedékes technikai fejlődésnek. Más zenekarok már régóta használnak hasonló rendszereket, a Maidennél viszont csak most jött el a pillanat a váltásra. Valószínűleg nem volt véletlen az időzítés, tudatosan a jubileumi évre lőtték be a váltást. Már az előző, The Future Past turné esetében megkezdődött a változás, ám akkor csak két oldalt, szerényen a háttérvásznat keretezve jelent meg két ledfalcsík, most viszont a teljes hátteret beterítette a ledfal, plusz a színpadi U alakú díszlet (amit 2003 óta használnak) rendszerbe is ledfal lett építve, a festett vászonborítás helyett. Ezzel a módszerrel a teljes színpadi díszlet dalonkénti teljes megváltoztatására nyílt lehetőség, amit láthatóan ki is használtak, elég, ha csak a Seventh Son nótát említem példaként, ahol tényleg egyik pillanatról a másikra borult jégbe a színpad, de ilyen volt a Powerslave is és úgy általában minden nóta. Ebből a szempontból biztosan előrelépés az új megközelítés, pláne hogy Eddie alakja végtelen lehetőséget kínál vizuálisan, de ez a rendszer elvitte a klasszikus és gigantikus kézzelfogható díszletek felbukkanásának lehetőségét is, amiben a Maiden verhetetlen volt és sajnos nemcsak elvitte, innentől már nem is hozható vissza, mert az visszafejlődésnek számítana… Egy 8-10 méteres, gigantikus, mozgó, a teret maximálisan betöltő és uraló Eddie díszlet megjelenése a Maiden koncertek csúcspontja volt mindig is, ezt az élményt nem lehet ledfallal helyettesíteni és ez itt abszolút tetten érhető volt. Vesse össze például mindenki a mostani Iron Maiden dalt a korábbi hasonló élményeivel, akár csak az utolsó hazaival a Groupamában… Vártuk, hogy a dob-basszus kiállás után jöjjön a gigantikus Eddie, ahogy szokott, a show csúcspontjaként és jött egy vizuális Piece Of Mind Eddie, aki nem volt ijesztő és gigantikus sem, hiába akart az lenni az ismétlődő mozgásrendszerével. Számomra egyértelműen elmaradt a katarzis, amit korábban oly sokszor megéltem. Ha még emlékszünk, annak idején nagyot ment az En Vivo! DVD-n tátott szájjal fülig érő mosollyal Eddie-re rácsodálkozó rajongó képe, aki az első sorban úgy bámulta a díszlet mögül kiemelkedő hatalmas Eddie-t, mint aki valami földöntúli csodát lát. Az az őszinte rácsodálkozás most elmaradt sokaknál, ebben biztos vagyok. A második este már direkt figyeltem az arcokat körülöttem, nyomát sem láttam a rácsodálkozásnak. Ez így pont olyan volt, mintha az Ac/Dc a valódi ágyúk helyett egy vizuális ágyúzást játszana be kivetítőn a For Those About the Rock alatt – hogy egy konkrét vizuális példát hozzak még a rock világából. Teljes illúzió vesztés. Az az érdekes ugyanakkor, hogy a probléma megoldása is felbukkant a Maiden esetében, csak nem vitték végig a folyamatot. Az a mozzanat ugyanis, amikor a vizuális Eddei kitépi a kábeleket és azt ténylegesen pirotechnikai megoldások kísérik, az egy jó irány, vagyis a valóság és a vizuális látvány keverése, csak nem bontották ki a dolgot. Eddie, ha tovább bontja a virtuális térből a színpadot, és a valóságban tényleg megváltozik a fizikai létben a színpadi díszlet, akkor jóval hatásosabb eredményre jutottak volna. Ebből a szempontból a Halloweed Be thy Name alatti show tökéletesen lett kitalálva és kivitelezve, ahogy keveredett a valóság és a vizuális tér. Innovatív és baromi profi volt, ennek az új rendszernek ez kell, hogy legyen a jövőbeni útja.
Sajnos az Iron Maiden dalhoz hasonlóan mindegyik olyan számnál, ahol korábban giga díszleteket láttunk, a régi verziókat nem tudta überelni az új digitális verzió. A Seventh Son hiába kapott egy továbbfejlesztett, tényleg látványos animált vizuált, a 2014-es, de még a ’88-as verziót sem tudták megközelíteni sem. Ugyanez vonatkozik az Aces High-ra is, a Legacy turnén megreptetett hatalmas repülő után egy vizuális kisfilm simán visszafejlődés, a dal szerintem felesleges felbukkanásáról már nem is beszélve, de erről majd később. Láthatóan az volt a terv, hogy egy-két kivétellel, a korábbi háttérvásznakat animált verziókra váltsák le, de sajna ez több esetben is sántított szerintem. A Run To The Hills és különösen a Trooper tök jól sikerült, a 2 Minutes To Midnight és a Powerslave viszont kevésbé, mindkét esetben elveszett az eredeti Derek Riggs zsenialitás a képekből. Külön kell beszélni a Rime animációs filmjéről, ami tényleg látványosra sikeredett, nekem csak egy bajom volt vele: mesterséges intelligenciával készült és ez messziről virított is. Értem én, hogy ez a legolcsóbb és leggyorsabban kivitelezhető verzió, de én nagyon ellene vagyok pontosan azért, mert messziről látszik, hogy AI és nélkülöz minden emberi kreativitást. Persze ez csak az én bajom, sokan elégedetten csettintettek a kisfilm láttán, ebben is biztos vagyok. Nekem a Halloweed tényleg zseni, és a Wasted Years tényleg látványos megoldása mellett a koncert első felében látott vizuális világ tetszett a legjobban. Tavaly decemberben, amikor a hivatalos Iron Maiden játék, a Legacy Of The Beast véget ért, a játékot készítő cég úgy búcsúzott, hogy hamarosan újra együtt dolgoznak majd a Maidennel egy jóval nagyobb léptékű projektben. Ez az új, közös dolog valószínűleg, a koncert intrója, valamint az első pár nóta alatt látható vizuális látvány lett. Már a tavalyi, turnébeharangozó animációs kisfilmet is ők készítették szerintem, és abban a stílusban fogant a mostani intró is. A kisfilm egy vizuális kalandozás a nagyon korai Maiden történelem ikonikus, vagy meghatározó helyszíneinek megidézésével, ami több nyilvánvaló korai koncerthely (The Ruskin Arms, Cart & Horses) mellett egészen meglepő helyszíneket is bejárt. Azért meglepő, mert ezek a helyszínek korábban nem igen lettek hivatalosan nagy dobra verve, vizuálisan meg pláne nem. Kíváncsi lennék a jelenlévők közül kinek tűnt fel a ’80-as évek legendás Maiden road-jának Dave Lights-nak az egykori lakása, ami a Folly Street-en volt egy egykori apácazárda épületében (itt volt a második „próbaterme” a Maidennek), vagy Steve Harris mamájának Steele Road-i háza, ahol Steve lakott és az első zenekari próbák zajlottak, vagy az Allan Gordon’s stúdió, ahol 1976-78 között próbált a Vasszűz, de említést érdemel a The Blind Beggar kocsma is, ahol a szintis Tony Moore-al megtámogatott Maiden felállás egyetlen fotósorozata készült 1977-ben. Meggyőződésem, hogy nagyon kevés embernek tűntek fel ezek az ősi Maiden színhelyek, de ismerve az októberben megjelenő hivatalos Iron Maiden könyvet (ami végül a világpremierrel egyidőben magyarul is megjelenik…) talán nem is olyan meglepő a felbukkanásuk…
Nem szabad spoilereznem, de talán annyi belefér, hogy szerintem annak is köze van az Infinite Dreams könyvhöz, hogy Adrian előkapta több ősrégi gitárját is a mostani turnéra. 1984-ben kattant rá a banda a kanadai Lado gitárokra (még Steve is használt Lado basszusgitárt, az Aces High klipben megtekinthető), Adrian rögtön kétfajtát is használt anno a World Slavery turnén, most mindkettőt, a Sunburst és az arany csíkkal keretezett fekete változatot is elővette és szinte a teljes koncertet ezekkel tolta le. Előkerült aztán egy másik ősrégi gityója is, a piros Ibanez Destroyer, amit 1981-ben (!) a japán turnén kezdett el használni, majd a Number korszak ikonikus gitárja lett, végül a Piece Of Mind turnén használta utoljára, de akkor már a most is látható fehér csík volt rajta… Szerintem nagyon tiszteletreméltó, és egyben nagyon bizarr is, hogy egy zenész 40 év kihagyás után újra a régi kedvenc hangszerein kezd el játszani. Sok kérdésem lenne ez ügyben Adrian felé, de ez megint egy olyan mozzanat, amit senki sem említett meg a beszámolóiban és interjúkban sem kerül szóba, pedig szerintem fontos dolgok…
Volna még mit elemezni látvány ügyben, hogy milyen király volt a Number azzal a fekete-fehér (még Nosferatu is megjelent a „vásznon”) megközelítéssel, a korábbi full piros után, vagy, hogy a Fear Of The Dark eleje mennyire hatásos volt azzal a bazi nagy holddal, majd mennyire gagyi lett azzal a béna temető ábrázolással, de térjünk rá a második támpontra, a szetlistára!
Így utólak tök egyértelmű, hogy sokan, én magam is túlgondoltuk előzetesen, hogy mi lehet és mi nem a műsorban. Igaz, hogy az intrót és az első nótát eltaláltam előzetesen, de aztán én is bementem az erdőbe és jól el is tévedtem benne. Tény az is, hogy sok kritika érte a Maident az utolsó pár évtizedben, hogy nagyon kiszámítható, sokszor megúszós programot tol, és ebben van némi igazság, bár többször rácáfoltak erre is. Gondoljunk csak a 2005-ös turnéra, amikor olyan gyöngyszemek kerültek a műsorba, mint az Another Life, vagy a Drifter, vagy a két koncertet megélt Charlotte The Harlot, vagy a 2006-os Matter turnéra, ahol a teljes akkori album műsoron volt, és később a nosztalgia körök során is megkapták a die hard fanok a maguk nótáját, hol a Rime, hol a Seventh Son vagy a Moonchild képében. Aztán jött 2023 és minden megváltozott. A The Future Past turné tényleg hidegrázósra sikeredett, mivel nemcsak az akkor 36 éve nem játszott Caught Somewhere In Time-al indult a koncert, hanem a soha nem játszott, ám szinte állandóan követelt Alexander The Great is műsorba került, és még a Sranger In a Strange Land is feltűnt, amit néhány kanadai bulin kívül ’99-ben szintén csak anno a Somewhere In Time turnéján játszottak. Ez Maiden szinten maga volt a csoda, 5-10 évvel ezelőtt bármibe fogadtam volna, hogy nem fog soha megtörténni, és mégis. Ez a pillanat indította be a folyamatot, hogy akkor innentől fogva bármi lehet. Én is akkor kezdtem el mantrázni a favorit nótáimat, hogy hátha… Bruce szokásos nagyotmondásos interjúi aztán csak olajat hoztak a tűzre és sokan, én magam is meg voltam győződve róla, hogy a szokásos nagy slágerek mellett lesz pár igazán kuriózum is a jubileumi turnén. Nagy volt a várakozás, és ezért van, hogy akik vártak ezt-azt ettől a turnétól, azok nem feltétlenül kapták meg és jogosan vagy sem, némileg csalódottam bandukoltak hazafelé. Tudom, hogy minden banda esetében kellenek a favorit nóták, most is tapasztaltam, hogy a legnagyobb hangzavart a Trooper és társai kapták, de tényleg az van, hogy akik az utolsó 30-40 évben látták a Maident, 30-40 (vagy még több) alkalommal, azok tényleg nem a Trooperre gerjednek leginkább, mert pontosan annyiszor látták, ahányszor a Maident. És abban is mindenkinek igaza van, hogy nagy húzás volt a Rime és a Seventh Son újra csatasorba állítása, mert tény, hogy sokan tényleg most hallották először élőben, és az is igaz, hogy mit rinyálnak az ős fanok, amikor a Killers-t, vagy a Murders In The Rue Morgue-t tuti évtizedek óta nem hallották élőben, de…
Mindezek ellenére is azt mondom, én, mint ős fan, hogy ez egy megúszós műsor, még, ha a jobbik fajtából való is. Egyetlen egy dal nincs a műsorban, amit ez a 26 éve fennálló tagság (nyilván Simon Dawson miatt ez sem igaz) ne játszott volna élőben. Semmit sem kellett újratanulni, minden a kézben volt, a hatos felállás játszotta már ezeket sokszor. Konkrétan Simon miatt kellett csak újra végig venni a teljes műsort. Viszont az Alexander The Great-en kívül is vannak nóták, amik meghatározó dalok a Maiden életműben és joggal követelnének maguknak helyet egy ilyen nosztalgia műsorban. Talán azért is csalódott, aki csalódott, mert érzi, hogy, ha most nem volt az adott dal, akkor talán már sosem lesz. Ilyen az Infinite Dreams, amit anno a Maiden England turnén majdnem műsorba került, de végül, nem tudni miért, kimaradt. Nem hiszem, hogy akárki bosszúsan ment volna haza amiatt, hogy pl. a Powerslave helyett, amit utoljára 2017-ben játszottak, az Infinite Dreams került volna a programba… A Powerslave album domináns szerepe (négy dal) a mostani turnén sokaknak feltűnt, ám az idén 40 éves Live After Death lemez talán magyarázat lehet…
Sokaknál (teljesen jogosan) hiányérzetet keltett a No Prayer For The Dying album teljes nélkülözése. Magam sem értem miért tette a Maiden ennyire parkoló pályára az anno rommá játszott (három dal kivételével minden nóta műsoron volt róla) anyagot. Ha más nem, a Bring Your Daughter adta volna magát, de azt Bruce lenyúlta az őszre ütemezett amcsi szólóturnéjára… Viszont a Tailgunner-nek tényleg lett volna létjogosultsága, pontosan az Aces High helyén. Mekkora flash lett volna, hogy meghagyják az eredeti LAD-os intrót, majd nem az Aces High következik, hanem a Tailgunner, és még a kisfilmet sem kellett volna megváltoztatni, hiszen témába vág… Az Aces High volt talán az egyetlen nóta, aminek tényleg semmi keresnivalója nem volt a mostani műsorban. Anno még 2008-ban került vissza a programba, teljesen jogosan, majd a Maiden England turnén még három évig ment a ráadás nyitójaként, végül a szintén (ha a pandémiát nem számítjuk) három évig tartó gigantikus Lagacy Of The Beast koncertkörúton is rommá lett játszva… Semmi, de tényleg semmi nem indokolja a mostani sokadik felbukkanását, ráadásul, ahogy korábban már említettem, az életnagyságú Spitfire-t nem tudta überelni a jópofa repcsis animáció…
Emlékszem a koncert előtt több embernek is mondtam, hogy igazán nem is akarom tudni mi lesz a műsor, lepjenek meg és számomra ezért volt csalódás némileg a mostani műsor, mert teljesen elmaradt a meglepetés, de nyilván ez az én bajom, minek járok olyan sokat Iron Maidenre…
A sok nyavalygás ellenére persze ismét elmondható, hogy bitang erős Iron Maiden koncerteken vagyunk túl, és meggyőződésem, hogy a szintlépésnek a kezdő pillanatát kaptuk el, van még bőven hova nyújtózkodni az új ligában. Jó pár éve találgatjuk, mennyi van még ebben a csapatban, ebben a pillanatban viszont már jósolni sem merek, teljesen nyitottá vált a jövő, egy biztos, még látjuk őket…
Up The Irons!
