BD – Sony / Legacy 2025
2025. december 12-én jelentek meg a Wish You Were Here 50. évfordulós újrakiadásai. Külön-külön 2CD, LP, 3LP és BD formátumokban, míg a deluxe díszdoboz egy további exkluzív LP-t, illetve replika kislemezt is tartalmaz.
Sorozatunk hetedik részében az 50. évfordulós Blu-ray tartamát nézzük át, hiszen azon minden olyan újdonság megtalálható, mely a 2025-ös kampány részeként végre hivatalosan is kiadásra került.
Az új kiadás első blokkjában a rockzenei mérföldkőnek számító stúdióalbum különféle keveréseit találhatjuk. Egyből indít a vadonatúj 2025-ös Atmos verzió, az egyetlen, amelyik nem jelent meg az előző Wish You Were Here Blu-rayen is. Aminek nyilván vannak, akik örülnek. A magam részéről kevésbé vagyok lelkes. Részint, mert az egész Atmos irányt zsákutcának tartom. Részint, mert James Guthrie 2009-es Surround keverése (ami itt tévesen 2011-esként szerepel) sokkal inkább visszaadja az eredeti mű szellemiségét. Ugyanúgy etalon, mint Doug Sax 1992-es sztereó verziója, aminél eddig szintén nem született jobb. De legyen, érdekességként belefér. Akinek van Atmos hangrendszere, tehet egy próbát.
Mindenesetre a Wish You Were Here 50 BD a klasszikus stúdiólemezt illetően nagy újdonsággal nem szolgál. 2025-ös Atmos, 2011-es (azaz a 2009-es) Surround, 1975-ös sztereó és 1976-os Quadro mixek. A négyből három ráadásul minimum másfél évtizede majd mindenkinek ott figyel a polcán.
A következő, Rarities 1 című blokk szintén megegyezik a korábbi Experience és Immersion kiadások stúdió extráival. Annyi különbséggel, hogy a Wine Glasses, valamint a Have A Cigar és a Wish You Were Here alternatív verziói ezúttal nem csak CD-n jelentek meg újra, hanem Blu-ray audióként is. Mivel kitűnően szólnak, a bónusz blokk valóban megér pár figyelmes áthallgatást.
Aztán a folytatásában érkezik az érdemi újdonság. Legalábbis azok számára, akik nem merültek el mélyebben a bootlegek világában. A Rarities 2 ugyanis további hat, korábban hivatalosan nem publikált dalváltozatot közöl még.
Az első egy korai Shine On demó, ami ezúttal a kissé kacifántos Shine On You Crazy Diamond (Early Instrumental Version, Rough Mix) néven szerepel, de lépjünk túl az elnevezésen! Íme tehát a korai Shine On, a későbbi Shine On You Crazy Diamond szvit őse. Melynek még nincs az elején a Wine Glasses téma, miként a végén sem a rekviem. Ennek megfelelően az eredeti lezárás, a későbbi part 8 valami elementáris erővel bír. Így utólag érti meg az ember, hogy Roger nem csak azért ellenezte a folytatást, mert nem bírta Ricket, hanem mert a mű így volt kerek. Így is kerek volt. Ráadásul a Shine On szvit és a Wish You Were Here album eredeti lezárása így is remekül rímelt volna az előzményekre, mint az Echoes kistestvére, a korai Floyd utolsó érdemi megnyilvánulása.
Aztán mégsem úgy lett, mert a többség ezúttal Waters ellen szavazott, hát a nagy mű alapos átalakításra került. A Floydot kevésbé ismerők számára érdekes lehet, hogy a Shine On eredetileg egy hasonló dobos felpörgetéssel indított, mint az Atom Heart Mother. Aztán beindul a blues, a későbbi part 2, és árad David zsenialitása. Már egyből az elején tisztán kijönnek Gilmour és a Pink Floyd blues gyökerei. Mindezt aztán a koncerteken és a későbbi stúdiómunkák során tovább finomították, míg az emberileg lehetséges legtökéletesebbre csiszolták. De már így, a nyers valójában is odacsap. Ráadásul, itt még nem voltak kőbe vésve a gitárszólók- és díszítések sem, szabadon szárnyalhatott a Syd hőskorát megidézni kívánt sajátos hangulat.
A későbbi part 3, a visszatérő gitárszólóval itt még nem létezett, hanem egyből léptek az első két versszakra. A Shine On You Crazy Diamond (verses 1-2) tétel itt megegyezik a későbbi part 4-ral. Ez után, a levezető bontogatás (part 5) után kívánta Waters kettétörni a szvitet. Amiben végül az ő akarata győzedelmeskedett. Ennek megfelelően az A-oldal végén a Machine Song következett, míg a B-oldal eredetileg is a Have A Cigar-ral indult volna, majd a címadó után jött a folytatás.
A Shine On visszatérő témája eredetileg az Oogly-Booglies címet viselte. A későbbi part 6 korai nevében nem nehéz felfedezni az Ummagumma párhuzamot. Bár ezúttal nem a szexről van szó, de egy hasonló diák szleng kifejezésről. A korabeli angol fiatalság ugyanis ezt használta az „ijesztő” és „furcsa” dolgok leírására, ami eleve jól rímel Syd életútjának alakulására. Ide tartozik még, hogy a rokonértelmű szleng kifejezések közül az „ooga booga” és a „mogga booga” pedig használatos volt még megvadult rohangálásra és hirtelen eltűnésre, egyéb furcsa dolgokra is. (Lásd például az 1974-es Tour Programme képregényfüzet utolsó oldalát!)
A következő tétel a Shine On You Crazy Diamond (verse 3), a későbbi part 7, majd a Funky Section zárja a korai verziót, a későbbi part 8. A kemény mag nyilván eddig is tudta, ismerte, mégis, jó, hogy hivatalosan is megjelent. Régi tapasztalat, hogy hiába van fenn valami a online, jelent meg bootlegen, a tömegek valamiért mégis csak akkor kezdik letorrentezni és hallgatni, ha hivatalosan is megjelent.
A friss ráadás szekció második felvétele a The Machine Song. Mely nem más, mint a Welcome To The Machine legkorábbi Waters demója, egy valódi újdonság, az egyetlen, ami nem szivárgott ki korábban. A kompozíció már ős-változatában is zseniális. Más az énektéma és a szövegbeosztás, sokkal jobban hasonlít Roger szólódolgaira, mint a végleges verzió.
Legalább ilyen érdekes a kettes számú demó. Nem lehetünk eléggé hálásak, hogy végre kiadták. Tartalmilag már közelít az albumváltozathoz, de még jóval karcosabb, morózusabb. Direktebben megy szembe a rockkultúrán élősködő burzsujok és sznobok álszent világával.
Amúgy ennyi idő után már az is erősen elgondolkodtató, hogy miként Madách londoni színének kedves és naiv tanulóiból vérszívó gyárosok lettek, ugyanúgy álltak át az egykori lázadók a túloldalra. Még jól emlékszem arra az időre, mikor az MTV-ből felvett klipeket néztük-hallgattuk videó-kazettákról, közösen, közösségi élményként. Majd együttesen kiértékelve, vitatkozva, hülyéskedve hoztuk meg a közösség ítéletet, hogy mi jó és mi rossz, illetve, hogy egyáltalán mi, miről szól, mi a valódi üzenete. Nos, azok a srácok, akik anno a legnagyobb hangon ugattak a társadalmi egyenlőtlenségek ellen, vadul rázva a sörényüket mondjuk a Motörhead Eat The Rich klipjére, mostanra pontosan úgy élnek, viselkednek és egyre inkább úgy is néznek ki, mint a klipben kifigurázott burzsujok. Mivel az emberi gyarlóság, hitványság, önzés, öröklött bűn e világban állandó, így Madách Imre, Lemmy vagy Roger Waters társadalomkritikus szövegei is aktuálisak maradtak, sajnos.
Aztán két Wish You Were Here verzió hallható. Elsőként a take 1, az első nekifutás. A srácok annyira zseniálisak, hogy akár már ez is simán kiadható lett volna. Az eltérő gitártémák pedig tényleg csak hab a tortán.
Legalább ilyen ütős a Pedal Steel Instrumental mix, ami néhol country érzetet kelt, néhol pedig a Gilmour szólólemezek elszállós világát hozza. Mellesleg azt is remekül megmutatja, anno miért is kérték fel a hegedűművészeket vendégjátékra.
A bónusz blokkot a Shine On You Crazy Diamond part 1-9 új sztereó mixe zárja. Ezúttal egyben, megszakítás nélkül. Hogy erre mi szükség volt, jó kérdés. Aki ugyanis erre gerjed már harminc éve összerakta magának. Vagy eleve úgy programozta a CD-lejátszóját, hogy a két érintett track egymás után szólaljon meg. Mindenesetre most már ilyenünk is van.
Viszont készült egy több, mint zseniális klip az új verzióhoz. Melyben festmény születik a festőről, így a Shine On You Crazy Diamond a teljes egészéből arról szól, akiről. Erre azt meg lehagyták a Wish You Were Here 50 Blu-rayről… Mit lehet erre mondani? Agyrém.
A Wish You Were Here 50 BD következő szekciója a híres-neves Mike Millard bootleg. Sajnos ő már nem érhette meg, de végül mégiscsak igazságot szolgáltatott neki a történelem. Ugyanis a menedzselési rövidlátás okán, (értsd: csak a pénz, csak a pénz,) a Pink Floyd 1975-re eljutott oda, hogy sem tévé-, sem rádió-felvétel, de még egy árva keverős biztonsági felvétel sem készülhetett a koncertjeikről. Így viszont nem maradt fenn semmi, legalábbis olyan magas minőségben, amiben ők szoktak utazni, a Wish You Were Here turné anyagából. Mire aztán kitisztult a fejekből a téboly, ott álltak kiadható anyag nélkül…
Szerencsére a bootlegerek dolgoztak, így a legendás Mike is. Mégsem volt egyszerű feladat összegyűjteni, majd összefésülni Millard felvételének legjobb pillanatait. A Live From The Los Angeles Sports Arena 1977 című koncertalbum hivatalos megjelenését hosszadalmas kutatási, szerkesztési, restaurálási munka előzte meg. Steven Wilson ezúttal kiemelkedően jó munkát készített. A régóta jól ismert koncertanyag ugyanis szinte újjászületett a kezei alatt.
A koncert Blu-ray formátumú kiadása is jó ötlet volt. Tripla LP-n, dupla CD-n, dupla kazettán nyilván mindenkinek megvan, aki egy kicsit is rácuppant a Pink Floydra az elmúlt 30-40 évben. Viszont így nem kell korongot, kazettát cserélni, egyben meghallgatható a két és negyedórás előadás. Nem kellett a hangot sem CD-minőségre butítani. Persze jó-jó az a 16 bit / 44,1 kHz felbontás is. De ha létezik friss, nagyfelbontású digitalizált alapanyag, ráadásul sok forrásból, majd a szerkesztés, restaurálás, keverés és a masztering is nagyfelbontásban zajlott, akkor azért érezhetően jobb úgy hallgatni. Mivel ma már egy jobb Blu-ray játszó olcsóbb, mint egy használt okostelefon, a hozzá tartozó dekóderek pedig az összes erősítőben megtalálhatók, gyakorlatilag önmagát, különösen a saját füleit bünteti, aki még mindig a digitális mocsár online szemetével és műanyag hangszórókkal hülyíti magát. Persze, ki mit vet, azt is aratja. Le lehet menni kutyába, csak nem érdemes.
Visszatérve a Live From The Los Angeles Sports Arena 1977 zseniális anyagára, a későn ébredők, örök patópálok, illetve a fiatalabbak számára azért két érdekességet elejtenék, kedvcsinálóként. A Shine On You Crazy Diamond végén itt már megvan a rekviem rész (part 9), melybe Richard Wright akkor még az Arnold Layne dallamát is becsempészte a See Emily Play mellé. Ilyen egy igazi barát. Ilyen az, amikor valakinek őszintén hiányzik a korábbi zenésztársa.
Szintén ezen a turnén hangzott el utoljára a „szaxofonos Echoes”, melynek végső változata után sokáig csend volt. Majd a feloszlást és újjáalakulást és a mindenféle szólóturnékat követően az albumváltozat ismételgetésével fulladt a dolog végleg unalomba. Kivéve a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets együttes élő előadásait.
A Wish You Were Here 50 Blu-ray utolsó szekciója a vizuális tartalom. Mely teljes egészében megegyezik a 2011-es Immersion Edition videó extráival. Az ember nem is érti, vajon mi járhat a Sony által megbízott „szakértők” fejében. Az új Shine On You Crazy Diamond parts 1-9 videóról már esett szó. Szintén lemaradt a Wish You Were Here első hivatalos videóklipje, melyet röpke 50 év után nagy nehezen csak sikerült abszolválni 2025-ben. Viszont csak azért sem tették fel a Blu-rayre, így a méregdrága díszdobozból is kimaradt… Miért? Csak! És ami a legdurvább, biztos megint lesz majd egy-két Stockholm-szindrómás buzgómócsing, aki elmagyarázza nekünk, hogy miért is jó, ami nem jó. Hát így élünk mink…
Folytatjuk!
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
