Idén 50 éve, 1976 szeptemberében jelent meg Tommy Bolin második szólólemeze, mely egyben a zseniális gitármágus rövid életének utolsó kiadványa is lett.
Második körben a Private Eyes tartalmával ismerkedhetünk meg.
A Private Eyes édeshármast imitáló borítófotója valószínűleg a Karen elvesztése iránti csalódásnak szólt. Esetleg még Glenn Hughesnak is, hogy sebaj, találok másik csajt magamnak. A kifejezés elsődlegesen magándetektívek jelentéssel bír, de mivel eleve szójáték (a Private Investigator rövidítéséből jött az „eye”), a nyitott szemmel járást is magában hordozza. Ami végeredményben jól foglalja össze a nagylemez tartamát, amiben valóban mindenből van egy kicsi, ami Tommy addigi életművét jellemzi.
Bár a korong szimplán Tommy Bolin neve alatt jelent meg, pontosabb lett volna, mint Tommy Bolin Band albumot a piacra dobni. Ugyanis, ellentétben a népes vendégsereggel elkészített Teaser-rel, itt egy valódi zenekar játszik, igen magas színvonalon. Bár ezúttal is felkértek néhány vendégművészt, Carmine Appice dobost, Bobbye Hall perkást és Del Newman vonós hangszerelőt, a dalokat alapvetően a Mark II TTB dolgozta kis és játszotta fel. Tommy Bolin gitár, ének, zongora, Norma Jean Bell szaxofon, ütőhangszerek, vokál, Mark Stein billentyűs hangszerek, vokál, Reggie McBride basszusgitár, vokál és Bobby Berge dob, ütőhangszerek felállásban.
Az összes Private Eyes kompozíció Tommy Bolin szerzemény, melyek közül ötnek a régi jól bevált szerzőtársak, Jeff Cook és John Tesar írták a szövegét. Ennek megfelelően hamar be is indult a találgatás, melyik lehet teljesen új, illetve melyik maradt, majd került átdolgozásra az Energy korszakból. Ma már mindezt nem túl nehéz kihámozni a posztumusz kiadásra került töménytelen archív anyagól, de túl sok jelentősége sincs. Az album annyira egységes és kerek, hogy szinte mindegy is.
Az A-oldalt egyből egy remekmű, a Bustin’ Out For Rosey nyitja. Egy családi kép, melyre a gitáros egész életében vágyott. Bár Tommy édesanyját Barbarának hívták, a teljes egészében általa jegyzett szöveg nem hagy kétséget a felől, mit is érzett. Az érzelmeit pedig ezúttal nem csak gitárosként és énekesként, hanem zongoristaként is érzékletesen fejezi ki. Ennek megfelelően a nyitó tétel legalább annyira soul, mint pop, jazz, vagy rock.
A másodikként felhangzó Sweet Burgundy egy tipikus Bolin ballada, Jeff Cook szövegével. Egy téli elmélkedés, mikor a művész egy pohár édes vörösborral néz ki az ablakán, szánakozva a sok elveszett ember, elhagyatott csavargó és hajléktalan sorsa felett. Miközben belül azt is nyugtázza, hogy jól tette, hogy nem adta el a lelkét a pénzcsináló gépezetnek. A nagyszerű gitár- és szaxofonszólók pedig tökéletesen támasztják alá a merengős hangulatot. Norma Jean Bell szaxofonjátéka nagyban különbözik attól, amit David Sanborn-től hallhatunk a Teaser-en. Nem jobb vagy rosszabb, inkább csak más, másként illeszkedik Bolin érzékeny lelkéhez, művészi finomságához. Ide például tökéletes.
Az oldalt záró, kilenc perces Post Toastee egy újabb remekbeszabott darab, melynek egy hangja, vagy másodperce sem felesleges. Ez a dalfolyam valójában egy szvit, mely felfogható egy témahalmozó prog rock darabként, vagy agyas fúziós jazz kompozícióként is. Annyi ötlet van benne, mint másnál egy egész lemezen sincs.
Az első két és fél perc akár még egy normál rockdal is lehetne. Jóféle riffelés, amit egy drogprevenciós(!) szöveg tesz teljessé. Kár, hogy Tommy nem fogadta meg a saját tanácsát! Mindenesetre az jól érzékelhető, hogy szegény még az utolsó hónapjaiban is harcolt a démonaival, próbálta letenni a cuccot. A „pirítós” itt természetesen a kábszer szinonimája, melytől csak nagyon nehezen tudott elaludni. Igen jól látta a rossz barátok romboló hatását is. Sajnos végül mégis alulmaradt.
So take it nice and easy
Leave the coals in the pit
Don’t let your mind post-toastee
Like a lot of my friends did
Just keep me out of L.A.,
Things are crazy out there
From people that I been meetin’
Seems I got to beware
A rockdal aztán átadja a helyét a jazz-rocknak, azon belül is annak a változatnak, melyet nem sokkal korábban Billy Cobham-mel műveltek. Majd négy és fél percnél visszatér az eredeti riffelés, de már nincs több ének, hanem némi játék az ütős hangszerekkel, majd egy csendes szolid, vágyakozó szaxofonszóló vezet át egy újabb témába, egy játékos reggae-be. Bolin nem önző, a basszusgitár ugyanúgy megkapja a maga kiemelt helyét és idejét, mint az összes többi hangszer. A Post Toastee végén hallható ereszd el a hajam, pedig végképp jutalomjáték, meg persze örömzene. Órákig el lehetne hallgatni. Jó megoldás volt, hogy lehalkították.
A B-oldalt nyitó Shake The Devil kemény riffelése szinte visszahozza a Post Toastee hangulatát. De aztán még annál is keményebb vizekre evez. A szám simán felfért volna a következő Deep Purple lemezre, eredetileg talán oda is szánta a szerző. Miközben vannak, akik Free hatásokat vélnek felfedezni benne. Mindenesetre Tommy kemény, mint a vídia, miközben Cook gondolatait tolmácsolja az emberi természet rossz oldalával kapcsolatban. Szabadulnának az Ördögtől, de hiába űzik, hiába rázzák, mégis marad a jéghideg szív és az éles nyelv…
Éles váltás következik, a Gypsy Soul egy vándorcigány kalandjait és lelkületét ecseteli, finom, szolid latinos szalon jazz kísérettel. Cook szövege ismét telitalálat, Tommy és Bell pedig ismét remekelnek szólistaként. Bolin énekesként és az akusztikus gitáron is megmutatja, mitől volt egyike a legnagyobbaknak, miért él még mindig, ötven év távlatából is élénken a legendája.
You’ve got a gypsy soul, and you love to wander
Coast to coast to the Canadian border
In the summer sun, yeah, yeah
From my window you saw the ocean
And all the changes that has been
The south of France where the spring is beginning
Sunset on the Thames from the village green
A játékos, vidám Someday We’ll Bring Our Love Home pedig elhozza azt a pozitív üzenetet, illetve reményteli érzelmeket, ami annyira hiányzott már az albumról, amire oly nagy szüksége volt akkor Tommynak is. John Tesar tengerész metaforája, telitalálat. Jól megfogalmazott sorai akár versként is megállnák a helyüket.
We are weary ships
Lost in endless trips
Passing in the silent ocean
We drift on paper wings
Just like the record sings
Sailing when we feel like it
Someday will bring our love home
Someday will bring our love home
I can’t remember when I felt so all alone
Someday will bring our love home
We are lost sailors
Out of luck and favours
Missing in the raging ocean
Laughing midnight wine
We are the lovers of time
Crying when we feel like it
Bobby helyett ezúttal Carmine Appice vendégszerepel a dobok mögött, aki nagyszerű munkát végzett.
A Hello, Again egy leheletfinom darab, egy szerelmi vallomás. Egy vélhetően megkésett üzenet. Az ének alapján egyértelműen mélyen átélt érzelmek, történések lehettek mögötte. Nem tévedünk nagyot, ha elsősorban a Karen-nel töltött boldog időszakot sejtjük mögé, bár Cook jegyzi a szöveget. Tommy ihletett előadása mellett feltétlen kiemelendő még Del Newman nagyszerű munkája, aki a vonós hangszerelést dolgozta ki.
I just turned around and there you were
Returning almost faster than you’d gone
My, but time’s been good to you
Sleek and graceful as a swan
And by the way, hello again
I’m so pleased to have your company
We’ll count the stars under misty sky
And watch them fall into the sea
Az albumot záró You Told Me That You Loved Me akár Horváth Charlie műsorába is beleférne, bluesos, rockos, jazzes, soulos, dögös, mégis végtelenül érzelmes darab. Egy végső vallomás és végső búcsú. Mely minden bizonnyal ismét az elveszett Karen emlékének szól.
My love for you is much too strong
I feel somethin’ is wrong
No matter how hard I try, tears I should cry
Then I noticed somethin’ went wrong
My love for you is much too strong
Then I noticed somethin’ went wrong
So babe, I’ll end this song
Folytatjuk!
