Bár sok évig tartott az anyaggyűjtés, sokáig mégis csak minimálisan haladtunk a Kugli könyvvel. A 40-es és a 45-ös jubileumi koncertek esetén nyilván minden előrébbvaló volt, főleg a felkészülés időszakában. De a kettő között se volt nyugtunk. Covid, rendezvénystop, karantén-intézkedések, tagcserék, a tervezett kiadói háttér összeomlása, pénzügyi nehézségek.
Mindebben a káoszban Major Laci volt az egyik biztos pont. Egyrészt előásta a fotóarchívumát és részint befényképezte, részint közösen bescanneltük a könyvbe szánt pakkot. Másrészt abban is nagy segítségemre volt, hogy a sokféle kézen-közön terjedő, anno szamizdatként másolt, vegyes tartalmú, rossz minőségű demó- és bootleg kazettákon vajon melyik dalban melyik felállás hallható és kábé mikori lehet az eredeti felvétel. Pont egy ilyen azonosítási munkában voltunk -online, nem nyilvános linkeken kapta meg a kérdéses felvételeket-, mikor egyszer csak, az egyik etap után udvariasan annyit válaszolt, hogy: „Elnézést, de nem érzem jól magam. Majd jelentkezem, ha jobban leszek.” Sajnos nem lett jobban. Majd másfél hétre rá visszaadta a lelkét a Teremtőjének.
Kísértetiesen hasonlóan hagyott itt minket, mint anno Török Ádám. Gyugyó is az előkészítő melók kellős közepén hunyt el, mikor is az életének utolsó két-három napjában a V Mini Vissza Vancouverbe CD-jéhez gyűjtötte be az anyagot, kért a kanadai barátaitól plakátot, képeket és nyers hangfelvételeket. Az utolsó éjszaka még erről beszélgettünk. Másnap pedig egy rádiófelvételt és egy nyomdai bejárást követően a Patában állítottuk volna össze az összegyűlt anyagot. Ha nem megy el, egy hét múlva már gyártásban lett volna minden. Így viszont magam bajlódhattam az összes érintett személlyel, kiadói arcokkal és a gyártásban résztvevő egyéb partnerekkel. Ami Ádám tekintélye nélkül egy roppant macerás, szó szerint lehúzós mocsárnak bizonyult…
Mindez abban hasonlít Major Laci esetére, hogy mikor kiderült, hogy elvesztettük a Kugli könyv addigi szponzorát és a kiadás minimum fél évet csúszik, elsőként ő hívott fel és ajánlott fel egy hatjegyű összeget a gyártási költségekre. Amire először meglepetten azt se tudtam mit mondjak, konkrétan köpni-nyelni nem tudtam. Őszintén be kell ismerni, nagyon nem ehhez vagyok szokva. Aztán miután a telefonban tovább bíztatott, végül annyit feleltem, hogy köszi, de előbb fejezzük be a könyvet, a lemezmelléklettel vagy mellékletekkel együtt. Aztán, ha már tudjuk, mennyi lesz az annyi, valamint esetleg a többiek is nyilatkoznak a költségekkel kapcsolatban, akkor dobjuk össze a lóvét. Ebben maradtunk, majd folytattuk az előkészítő munkát, mígnem váratlanul ő is elment.
Sajnos az általa kiválogatott fotók esetében sem jutottunk el a munka végére. Úgy volt, hogyha megvannak az illusztrációkként bemutatandó dalok – akár CD-melléklet, akár a Kalapács Józsi által javasolt Kugli formájú pendrive, akár QR kódos linkelés lesz a végeredmény, majd utána ülünk neki és próbáljuk beazonosítani a fotókat, fotósokat és az évszámokat. Ami iszonyatos babramunka tud lenni ilyen időtávlatban. Kölyökképű srácok, megfakult felvételeken, ötven év távlatból már néha bennük is összefolynak, melyik formáció mikor és milyen néven zenélgetett… Ezernyi telefon, levél, hogy azért mégis megpróbáljuk mindegyiket kideríteni, majd a végén úgyis csak előkerül valaki utólag, hogy b.meg, miért hagytatok le a fotós listából…
Ezúton is kérjük a fotósokat, hogyha valaki az online előzetesekben felismeri a munkáját, tud pontos évszámot, infókat, esetleg tévedést észlel, feltétlen írjon vagy hívjon fel valamelyikünket, hogy a print verzióba a lehető legteljesebb legyen az összes fotós kredit. Előre is köszi!
A Kugli után hogyan alakult a pályafutásod?
Nem álltam meg a Kuglinál. Az ORI-vizsgát a Kugliban kaptam meg, majd később megcsináltam az OSZK kategória vizsgát, utána bekerültem a vendéglátózás krémjébe. Olyan helyeken játszottam, mint a Maxim, a Pigalle, a Fortuna, a Casanova.
Együtt kezdtem a pályát Zámbó Jimmy-vel – ő akkor még a Casanovában könyörgött nekünk, hogy hadd ugorjon be egy-két saját számot eljátszani. Az egész Jimmy-sztorit az elejétől ismerem, nagy cimborák voltunk. Később Szulák Andival énekeltem duetteket és nagyon élveztem azt az időszakot is. Szakmailag és egzisztenciálisan is megkaptuk a megbecsülést. Aztán jött a rendszerváltás, és a nagy éjszakai mulatók lehúzták a rolót.
Mihez kezdtél, amikor megszűnt ez az éjszakai világ?
Rövid ideig St. Martin zenekarában, a Fortunában játszottam, aztán egy ismerősöm révén kerültem az Atlantis együttesbe, amit Lucek Imre vezetett. Az Atlantis-szal nívós bulijaink voltak nagykövetségi rezidenciákon, a politikai elit krémje előtt. Ez is azt igazolja, hogy ha szakmailag rendben vagy, mindegy, milyen rendszer van, meg fogsz élni. Amikor én és az Apostol basszusgitárosa, Gombos Géza bekerültünk a csapatba, a hangzás sokkal profibb lett. Egy olasz ügynök, Unali hallgatott meg minket a Mammutban, és azonnal leszerződtetett egy francia hajóra.
Azzal kezdődött számodra a világjárás?
Igen, közel tíz éven át jártuk a világot az Atlantis-szal. Francia, német, amerikai, görög és olasz hajókon játszottunk. Hetente változott a műsor, elképesztő sztárok fordultak meg nálunk. Emlékszem egy amerikai párosra: az énekesnő úgy énekelte a Whitney Houstont, mint az eredeti, a zongoristájuk pedig valami embertelen szinten játszott. Ott éreztem meg igazán, mit jelent az amerikai profizmus. Bejártam 30 országot, 220 várost, laktam Monte-Carlóban is. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött is azt mondom: Magyarország nem a nyomor országa. Aki sikeres akar lenni, az ebben az országban is sikeres tud lenni.
Ez vajon az az Atlantis, amiben egy időben Gönczy Laci is tag volt, vagy csak pusztán névegyezés?
Gönczy Laci ebben a formációban sosem játszott.
Akkor csak névegyezés. Akkoriban sokan adták-vették a bejáratott neveket. Aztán, mikor valamelyikből több lett kettőnél, történtek furcsa dolgok. Visszakanyarodva a Kuglihoz: mi a végső konzekvenciád az újpesti „lumpen” világról és az úgynevezett „proletár rock” dalokról?
Abszolút megértem azokat, akik abban a világban éltek és átérezték a szövegeket. De azon is lehetne vitatkozni, hogy tényleg minden újpesti gödörben érezte-e magát? Onnan is el lehetett menni a Műszaki Egyetemre vagy a Közgázra, ott is születtek értelmiségiek és sikeres emberek. A kérdés csak az volt: muszáj-e ott maradni a gödörben?
Azt vallod tehát, hogy a gödörből mindig van kiút?
Pontosan. Én a XIII. kerületben születtem, laktam rosszabb helyeken is, az Ipoly utcában vagy a Visegrádi utcában. Iskola után kettőtől estig kint rúgtuk a port a grundon. De volt bennem akarat: azért tanultam ki egy szakmát, hogy legyen pénzem felszerelésre. Szobafestő, mázoló és tapétázó lettem. Én, kérlek szépen, a porban-mocsokban fetrengve festettem a padokat a Dunakorzón. Szó szerint a földön fekve mázoltam, miközben láttam, ahogy fent a korzón ülnek a nagy sztárok az asztalnál és pöckölik ki a söröskupakot. Akkor néztem fel a pad alól: „Úristen, hát mit keresek én itt? Ez nem az én utam.”
Az a felismerés hajtott tovább?
Igen. Tudtam, hogy többre vagyok képes. Közvetlen a Kugliba lépés előtt két év alatt magántanulóként le is érettségiztem, mivel akkor ez alap követelmény volt, hogy hivatásos zenész lehess. Húsz évvel később, a világjárás után az angol nyelvtudásomnak köszönhetően voltam műfordító és dramaturg szinkronstúdióknál. Voltam külkereskedő: egy olasz céggel kötöttem szerződést, és kamionszámra érkeztek be infúziós szerelékek Magyarországra, amiket én terítettem a kórházakban. Voltam írógépműszerész és futár is. Minden voltam, ahogy a helyzet úgy kívánta. Az Atlantis-szal huszonöt évvel ezelőtt már ötven-hatvanezer forintos gázsikat kerestünk bulinként, ami akkoriban hatalmas pénz volt. De még akkor is azon járt az eszem, hogy a nyugdíjam kevés lesz, tennem kell érte. Ha valaki racionálisan felméri a lehetőségeit, nincs olyan, hogy gödörben maradok. Ott van a Cápák között című műsor – és néha könny szökik a szemembe, amikor látom azokat a tehetséges, törekvő fiatalokat. Ez a bizonyíték: lehet sikeresnek lenni.
Sosem akartál üzletember lenni?
Nem akartam gazdag lenni. Én a zenét imádtam, azt akartam csinálni életem végéig. Ez megvalósult, hivatásos zenész lettem, de ára volt. Egy idő után kicsit ki is égtem, mert a munka túl sok lett. Egy luxushajón nincs szombat, vasárnap vagy karácsony. Ott minden áldott nap menni kell és csinálni. Amikor a hobbi kötelező megrendeléssé válik, az egy idő után teher.
Azért hagytad abba végül?
A partizenekarosdi fárasztott el leginkább. Amikor hazajött az Atlantis, mindenféle céges rendezvényeken és esküvőkön játszottunk. Este nyolctól hajnali ötig toltuk. Éjszaka háromkor már a hátam közepére sem kívántam a zenét, de akkor jött a kérés: „Most pörögjetek fel, most jöjjön az igazi buli!” Ebbe fáradtam bele. De amire vágytam – hogy hivatásos előadóként élhessem le az életemet –, az maradéktalanul, sőt, talán túlzottan is teljesült.
1980 és 1982 között, mikor a Kugli népszerűsége rohamosan nőtt és abszolút a csúcson voltatok, valamiért a rádióban vagy a tévében mégsem láthattunk-hallhatunk titeket, miként a lemezetek sem jelenhetett meg. Mit tudtál mindezek hátteréről akkoriban?
Sajnos akkoriban semmit. Csak utólag, 40-45 év elteltével raktam össze a képet. 1982-ben, amikor Vikidál Gyula nálunk énekelt, a zenekar a csúcson volt. Játszottunk a Savaria Stadionban és a Népstadion kertjében is – azokon az igazi nagy színpadokon, fényhíddal, minden profi cuccal. Gabótól mindig azt hallottuk, hogy minden sínen van: megyünk a rádióba stúdiózni, Csiba Lajos volt a kapcsolattartónk… Úgy tűnt, minden a nagykönyv szerint alakul. Fel is vettük a dalokat, csak éppen a felvételek sosem kerültek adásba. Nem „zésítették” az anyagunk, ami akkoriban egyet jelentett a tiltással. Gabó próbált beszélni Wilpert Imrével, a hanglemezgyár márkamenedzserével, de nem érte el. Volt egy kislemez-felvételünk is a külvárosban, Jánossy Bélánál, de az sem hozta meg az áttörést.
Milyen problémákra vezethető szerinted mindez vissza?
Az első, hogy Bíró Gyuri nem vetette meg az alkoholt és ez sajnos többször a színpadon is meglátszott.
A töréspont egy Műegyetem-klubos buli volt, ahová Gyuri teljesen színpadképtelen állapotban érkezett meg. Vikidál akkor ott azt mondta: „Gyerekek, én többet ezzel az emberrel egy színpadra nem lépek!” És ott, azonnal elment. Gyakorlatilag emiatt lépett ki a zenekarból.
Akkoriban tudtátok, hogy állítólag Gyula és még néhány beszervezett ügynök jelentett a zenekarról?
Nem, ezt is csak mostanában tudtam meg, amikor elolvastam Takács Tibor kötetét, a Dalos-könyvet. Én is úgy olvastam a jelentéseket, mint bárki más az utcáról, és teljesen döbbent voltam. Hihetetlen háttéralkuk mehettek. Állítólag még Erdős Péter is megkérdezte Wilpertet, hogy egy ilyen népszerű zenekarnak, mint a Kugli, miért nincs még lemeze. Lehet, hogy ezért kaptunk végül stúdióidőt a Főnixben, de a jelentésekből már látszik, miért nem jutottunk tovább.
Vagyis?
Valaki azt írta, hogy a Kugli politikailag nem megbízható. Egyes pletykák szerint ezt kapta meg Wilpert is ukázként odafentről.
Viszont, mint a birtokunkban lévő jelentés-másolatokból és a Dalos-könyv vonatkozó fejezetéből is kiderült, azt nem Vikidál Gyula írta, hanem egy SZT-tiszt, minden bizonnyal Gábor Róbert hadnagy.
Igen, én is olvastam, de őszintén megmondom, én erről sokáig semmit sem tudtam. Amolyan hidegzuhanyként ért, hogy tényleg ránk voltak állítva a belügyesek. Így már a rádió- és lemezfelvételek elkaszálása is más fényt kapott.
Vikidál távozása után a klasszikus Kugli felállás megroppant. Mi történt azután?
Volt egy nagy szakadás. Gönczy Laci megalakította a Proteckció nevű csapatát, és vitte magával Bíró Gyurit is. Vrana Tomi és én maradtunk Gabóval. Kellett egy új koncepció és egy új énekes, így hoztam be a korábbi zenekartársamat, Győri Sanyit, azaz Samát. Az egy teljesen új korszak volt: ekkor kezdtem el én is dalokat írni a zenekarnak. Olyan számok születtek, mint az S.O.S., a 16-os kórterem vagy a Más álmok.
Konkrétan mely dalokat írtad te, akár önállóan, akár társszerzőként?
Az S.O.S., a 16-os kórterem, a Más álmok, a Számmal jelzett ember és A testvérgyilkos balladája.
Megváltozott a zenekar arculata is…
Teljesen. Új díszletek jöttek, behoztuk Süsü, a sárkány-t gegnek, és elindult egyfajta mesevilág-szerű, misztikus irányvonal. Később Gönczy Laci visszatért a képbe, de már billentyűsként, orgonán. Akkor viszont Vrana Tomi került ki a bandából. Sama lett a basszusgitáros-énekes, bejött egy Ricsi nevű gitáros is, Szabó György. Így két gitárral nyomtuk.
Szálazzuk ezt szét, kérlek időrendben!
Gyula 1982-ben távozott. Nem sokkal utána kilépett Gönczy Laci és Bíró Gyuri. Talán 1982 végén, 1983 elején. Majd 1983-ban már szinte biztosan a Gönczy Gabó, Vrana Tamás, Győri Sama és én, Major Laci felállásban játszottunk, két gitárral. Majd 1984-ben Gabó dob, Gönczy Laci billentyű, Sama basszusgitár, Szabó György „Ricsi” és én gitároztunk.
Ki énekelt?
Többen is. Többnyire Laci és Sama. Akkor születtek azok a „lovagos”, vasálarcos dalok. Azokat főleg Ricsi írta, de a hangszerelésben nagy szerepet vállaltam, mert az eredeti verziók néha elég viccesen szóltak. Megpróbáltuk komolyabbá, rockosabbá tenni ezt az új világot. A lovagos korszakunkról maradtak fent képek, a Budai Várban, a Kapisztrán téren készültek.
Hogyan állt össze az a fotózás?
Rendes profi fotóssal mentünk fel a Budai Várba, beöltözve. Sajnálom is, hogy nem tudom, hol vannak most azok a fotók, pedig a középkort idéző kosztümökkel és a vasálarcos lovaggal nagyon látványos volt.
Majd azzal a produkcióval léptetek fel Pusztavacson is, a III. Békefesztiválon, 1984-ben. Milyen emlékeid vannak arról a napról?
Hát, az szenzációs volt! Életemben nem játszottam még ekkora tömeg előtt. Bár a Savaria Stadionban vagy a Népstadion kertjében is voltak ezrek, de Pusztavacson kétszázezer, sőt, egyesek szerint háromszázezer ember gyűlt össze. Megvan az a felvétel, amin látszik a balhé – én is mindenkinek megmutattam az interneten, akinek csak tudtam.
Hogyan kezdődött a vadulás, a ti szemszögetekből, a színpadról nézve?
Ment a buli, a rockerek egyre jobban belejöttek, döngött a színpad a csápolástól. Aztán elkezdődött a felmászkálás a színpadra. Először csak egy ember, aztán három, végül már nem győzték őket lehajigálni. Akkor jött az első áramszünet. Biztos vagyok benne, hogy szándékosan kapcsolták le, mert meg akarták törni a tomboló közönséget. Amikor visszajött az áram, újra elkezdtük, de a reakció még fékezhetetlenebb lett. Végül a rendezők vagy a rendőrség dönthetett úgy, hogy ennek nem lesz jó vége. Kivezényelték a rendőröket, akik elkezdték hátrébb, úgy száz méterre tolni a tömeget a színpadtól, majd felsorakoztak előttünk. Mi még fent álltunk a deszkákon, vártuk az áramot, de nem kaptuk vissza. Akkor repült el egy sörösüveg a levegőben, aztán tíz, és egyszer csak elkezdtek záporozni az üvegek a rendőrök felé. Akkor aztán vége szakadt a tréfának, menekülni kellett lefelé.
Jól tudom, hogy ott volt veled a kisfiad is, ugye?
Igen, a négyéves kisfiam is ott volt. Sosem felejtem el azt az ijedtséget: ott állok egy ekkora balhé közepén egy kisgyerekkel, miközben mindenki üvöltözik, hogy meneküljünk azonnal. Hagytunk csapot-papot, rohantunk a kocsihoz, és valahogy kijutottunk abból a káoszból. A felelősségtudatom az egekbe szökött abban a pillanatban.
Az a botrány mennyire vetette vissza a zenekart?
Utána valahogy elnehezültek a dolgok, kevesebb volt a buli. Én akkoriban közel harminc voltam, és bár nem nyomorogtunk, el kellett vállalnom mindenféle munkát. Hétvégén beugrottam fusizni a szakmámba, hét közben is dolgoztam, mellette ott volt a zenekar, ami viszont nem hozott bevételt. Egyszerűen nem tudtam több időt megszavazni a Kuglinak: élni kellett valamiből.
Amikor a 2000-es évek végén újraindult a Kugli, téged is kerestek. Miért nem akartál visszatérni állandó tagként?
Nem láttam benne jövőt vagy fantáziát, hogy ezt újra elölről kezdjük. Az újabb lemezeken sem játszottam, inkább csak a nosztalgiakoncerteken vettem részt. A Kugli 40 és a 45 éves jubileum is jól esett, örömmel készültem a próbákra, de rendszeres koncertezést már nem vállalok.
Már nem vonz a színpad?
Nem igazán. Nemrég visszamondtam egy felkérést is, ami egy partizenekartól érkezett. Ahogy már meséltem a luxushajós éveimről, szerintem túl sokat adtam ki magamból. Amire gyerekként vágytam – hogy hivatásos zenész legyek –, az túlzottan is jól sikerült.
Elértem, amit akartam: a zene lett az életem, bejártam a világot. Úgy érzem, ha valaki megvalósítja az álmát, és ilyen intenzitással csinálja évtizedekig, az egy idő után kimerül.
Én hálás vagyok azért, amit kaptam a zenétől, de most már más dolgok fontosak. Én azt hiszem, hogy túlzottan jól sikerült ez a karrier. Ezért mondom, hogy szerintem, ha valaki valamit el akar érni, ott nem lehet akadály. Ahogy szokták mondani: Isten is megsegít.
Hívő ember vagy?
Igen, természetesen. Hívő keresztény. Visszatérve a vendéglátózós korszakhoz, azokat a formációkat akkoriban simán csak vendéglátó zenekaroknak hívtuk. Nem úgy alakultak, hogy: „na, csináljunk egy együttest, legyen ez a nevünk, és kezdjünk el szervezni”. Inkább a hely volt az adott, egy konkrét szórakozóhelyre kerestek zenészeket. Miután a pusztavacsi balhé után véget ért a Kugli akkori formációja, amelyben még az őstagok is benne voltak, megkeresett az Orkán együttes vezetője, Radnai Zoltán. A gitáros-énekes Fábián Attila volt, akit akkoriban sokan ismertek. Nagyon jó ORI-kapcsolataik voltak, központi műsorokat szerveztek az IBUSZ-nak, a Malévnak, a Vigadóba vagy a BNV-re. Ezek állami megrendelésű rendezvények voltak, ahol olyan művészekkel dolgoztam együtt, mint Lorán Lenke, Kibédi Ervin, Alfonzó, Csala Zsuzsa vagy Kabos László. Én meg szóltam Gabónak és ő is jött velem. Akkoriban a Kugli-korszak már kicsit elhalt, nem éreztem úgy, hogy ez a váltás bármit is megzavarna. Ez körülbelül 1985-ben lehetett.
1986-ban volt egy fesztivál, „Töltsön 666 percet a kedvenceivel a heavy metal jegyében” alcímmel. Ahol az akkori kemény rock élvonal, Fókusz, Missió, Jaguár, Ossian, Tormentor satöbbi mellett fellépett valamilyen Kugli felállás is. Jelen voltál?
Ezeken a kései eseményeken már nem vettem részt.
Folytatjuk!
Fotók: Major László Archívuma, Kugli Archívum, TTT Nemzeti Rockarchívum, Kugli könyv projekt
A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Kugli könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, beleértve az előzetesen közölt fényképeket is, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
