Május második hétvégéjén duplán örülhettek a Legenda alkalmi- és törzsvendégei. Részint, mert pénteken a magyar rock/metal élet két legendás alapcsapata, a Stress és a HitRock lépett fel a Metal Lady és az SZTK társaságában. Részint pedig mert másnap egy, a Stress együtteshez ezer szállal kapcsolódó fesztivál következett. Szombaton ugyanis Lőrincz Tibi ismét összetrombitálta a barátait, hogy egy jókedvű dzsembori keretében mutatkozhasson be a Menroth, a Lőrincz Tibor Akusztik, a Shadowclad, a D.D. Night új felállása, valamint a Cement együttes és vendégeik. Ritka jókedvű buli volt. Sajnálhatja, aki kihagyta.
Évek, évtizedek óta hallgatjuk a rinyálást, hogy hazánkban haldoklik a rock és metal zene, nincs utánpótlás. Pedig napjainkban is működik minden egyes településen, faluban, kisvárosban, kerületben és városrészben néhány zenekar, csak éppen nulla támogatással. A tömegmédia kis kivétellel már jóval több, mint negyedszázada elviselhetetlen akusztikai környezetszennyezést folytat. A helyi és országos támogatások gyakorlatilag kilenctizede pedig kifejezetten kártékony célokra folyik el, beleértve a súlyosan korrupt pályáztatási rendszereket és állami programokat is. Lehet persze egymásra mutogatni, de minimum harminc éve minden kormány alatt ugyanaz a kör téríti el a kulturprogramokat és csapolja meg a jobb sorsra érdemes közpénzeket. Mi több, ha a rendszereken és kormányokon átívelő struktúrákat nézzük, a ’86-os InterPOP óta működik az a polip, mely masszívan rátenyerelt az erdősi örökségre. Lelkük rajta.
Nem jobb a helyzet a rocksajtóban sem. Mert az egy dolog, hogy a közönség egy jelentős része manapság már nem kíváncsi az előzenekarokra, valamint fesztiválokat is csak célirányosan látogat, látványosan hátat fordítva a feltörekvő formációknak. De, hogy egy önmagát újságírónak, sőt rockszakírónak tartó valaki éveken át púposkodhasson úgy, hogy soha, egyetlen amatőr produkción vagy kisebb fesztiválon sem látni, önmagáért beszél. Bezzeg, ha egy külföldi rocklegenda méregdrága koncertjegyét kell megspórolni, szinte egymást is letaposva nyomulnak rá a potyára. Miként az új megjelenések esetén is egyre inkább csak akkor van cikk, ha leesik némi zsákmány. A beszámolók, recenziók, nekrológok béka alatti minőségéről már nem is beszélve. Szóval nem voltam meglepve, hogy ismét csak a közismert metalheadek, az abszolút kemény mag jelent meg Lőrincz Tibor énekesnek és baráti körének idei fesztiválján.
Pedig akár felháborítónak is tarthatnánk az érdektelenséget, hiszen mégiscsak a heavy metal első és egyik legfontosabb hazai meghonosítójáról van szó. Aki a Stress együttessel önmagában is rocktörténelmet írt, miközben nem mellékesen a HIT és a Missió társaságában összehozta az első magyarországi heavy metal klubot is. Ráadásul egy ilyen színes, sokféle stílust felvonultató programban tényleg mindenki megtalálhatja az örömét. Csak fel kell emelni hozzá a popót a fotelből.
Szerencsére a kisebb-nagyobb magyar együttesek tagsága jellemzően ugyanúgy a trambulinról tojik az ilyen-olyan pop- és rockmaffiákra, az érdektelen sajtóra, valamint a különféle pénzéhes érdekkörökre, mint apáink is az átkosban. Teszik a dolgukat és mindig örülnek, ha zenélhetnek. Így aztán nemhogy már nem is várnak semmit a belterjes brancsoktól, de még csak tudomást sem vesznek arról a mérgező közegről, mely őket kirekesztette és elhallgatásra ítélte.
A 2026-os Lőrincz Tibor és barátai fesztivál persze nem előzmény nélküli, de ezúttal talán még érdekesebb, hogy az előző napon, 2026. május 8-án egy időben volt HitRock + SZTK és Stress + Metal Lady koncert a Legenda Sörfőzde Center két termében. Anno 1982 végén, ’83 elején, mikor a HitRock, a Stress és a Missió akkori legénysége szervezte az első heavy metal klubot az FMH-ban, még senki sem gondolta volna, hogy többségében még negyven évvel később is zenélnek és színpadon lesznek. Azt meg még kevésbé, hogy az úgynevezett rendszerváltás, majd a sokadik kormányváltás után is marad a régi módi, avagy míg a futtatott nyalókagyerekeknek minden is jár: pénz, paripa, posztó, reklám, média, támogatás, nekik továbbra csak is a tűrt és tiltott kategóriák határmezsgyéjén való vegetálást szánja az úgynevezett szakma. Lelkük rajta.
Mindezzel együtt nem volt baj. Ugyan a dupla teltház sajnos ezúttal nem jött össze, viszont egész jó metalista ünnep, igazi rock and roll feeling kerekedett. Mert ha másnak nem is, a bensőséges baráti érzületnek mindenképpen jót tesz az élősködőktől és műemberektől mentes, családias hangulat.
Aztán másnap, szinte alig aludtunk, ismét irány a Legenda. A Stress vezetőjének, Lőrincz Tibor énekesnek a baráti fesztiváljára, ahol este hat órai kezdettel, ugyanott gyülekeztek a legelkötelezettebb rockerek és metalisták, ahonnét hajnalban hazaindultunk. Miközben a beszerelés és soundcheck zajlott, végig is futott a fejemen, hogy minden valószínűség szerint ugyanazok fogják a metal korszakot lezárni, akik a nyolcvanas évek elején ezt az egészet elkezdték. A nylonrockerek és az érdekemberek ugyanis még az előző napinál is jobban elkerülték a helyet, szinte száz százalékban csak mélyen elkötelezett metalheadek érkeztek, illetve a fellépők rokonai, barátai, munka- és osztálytársai alkották a közönséget. Mivel aznap sem volt sok százas tolongás, szinte mindenkivel tudtam beszélgetni. Főleg, hogy mindenfelé évtizedes haverok, barátok, zenész- és pályatársak ültek az asztaloknál eszegetve, iszogatva.
2026. május 9-én elsőként a Menroth lépett fel. Nyilván mindenki felkapta a fejét egy-egy ismerős Anthrax vagy Metallica dallamra, de azért ez a produkció még messze nem volt tökéletes. Kedves fiúk, de még sokat kell tanulniuk. Az persze dicsérendő, hogy a hőskorszak thrash klasszikusait játsszák, de sok ütemtévesztés volt, illetve az énekes sem bírta az olyan magaslatokat, mint amiket anno a fiatal Joey Belladonna lazán kiénekelt. Mégsem temetném őket. Az akarat megvan. A színpadhoz szükséges bátorság is. Idővel kiforrhatja magát a dolog. Addig pedig tanulni és gyakorolni kell, jó sokat.
Utánuk a főhős friss, alkalmi produkciója, a Lőrincz Tibor Akusztik jött. Náluk már egy fokkal jobb volt a helyzet, de szerintem nekik is sokkal többet kellett volna készülni erre a fellépésre. Főleg, mert az LT Akusztikban bőven volna fantázia, hiszen a Stress frontember mellett olyan profik alkotják még a formációt, mint Takács József (OneHeadedMan), Korbelics Koppány (Cement) vagy Rózsa Zoltán (Trust, P. Mágnes, ex-Kugli). Viszont itt-ott még náluk is volt némi bizonytalanság. A másik tanulság, amit már régóta mondogatok Tibikének, hogy a feldolgozások esetében nála nem Vikidál a jó irány, hanem inkább Demjén vagy valamelyik kortársa, aki hasonló világban mozog. Szerintem az a magasság és énekstílus állna jól neki. Mindenesetre, ha lesz még ilyen, kíváncsian várom a következő előadást is. Jó a koncepció, csak alaposabban ki kell dolgozni.
Harmadikként a melodikus death metalt játszó Shadowclad játszott az egybegyűlteknek. Vérprofi produkció, ami tényleg nagyon egyben van. Nyakatekert, őrült, gyors ütemek és dallamok, sötét, beteg hangulatok, headbangelésre késztető zakatolás, precízen kidolgozva és kigyakorolva. Különösen Bodó Attila dobos teljesítménye volt lehengerlő, aki egyébként nem mellesleg a Stress legújabb ütőse is. Az egyetlen dolog, ami persze lehet az én hibám is, hogy mindezek ellenére mégsem tudott megfogni a dolog. Baromi jó zeneileg, de valamiért mégsem tudtam érzelmileg rácsatlakozni. Ettől függetlenül el kell ismerni, a maga műfajában ez egy rendkívül jól összerakott program volt.
Aztán a negyedik fellépőhöz érve a fesztivál szintet lépett, egyből kettőt. Ugyanis a D.D. Night megújult formációjának bemutatkozása döbbenetes volt. Khöp, Hell és Grey triója olyan elánnal, hitelességgel és hangzással hozta a klasszikus NWOBHM világot, mintha mindannyian visszautaztunk volna az időben a nyolcvanas évek elejére, valahová Nagy-Britanniába, egy heavy metal klub energiától sistergő színpadára. És messze nemcsak a kinézet és a megszólalás volt ütős és hiteles, de már maga a setlist is arról árulkodott, hogy itt bizony komolyan elkötelezett true metal arcok nyomulnak. Végre egy banda, amelyik nem az Am I Evil-t válassza, ha Diamond Head-ről van szó. Végre egy csapat, amelyik a The Small Hours-on kívül is ismer és játszik is Holocaust feldolgozásokat. Ráadásul a saját daluk is működött, hát nagyon kíváncsian várom a következő aktivitásukat. Mindent bele, D.D. Night!
Végezetül a Cement zárta a programot. Ők is nagyon jók voltak, csak másként. A Korbelics Koppány vezette zenekar ugyanis egy olyan vidám produkciót vezetett elő, mely azonnal magába szippantotta a Legenda közönségét. A fiúk bohém lazasággal hívtak fel ismertebb és kevésbé ismert vendégeket, amolyan non-stop jam session jelleget adva az eleve görcsmentes bulizásnak. A folyamatos poénözön közben érkező Ozzy Osbourne, P. Box, Twisted Sister, KFT és Stress klasszikusok így egy amőbaszerűen változó csapat vidám előadásában hangzottak el, a közönség aktív részvételével. Kábé, mint egy házibuli azon spontán pillanatában, mikor a már nem szomjas házigazda megunva a karaoke gagyi zenei alapjait, besétál a belső szobájába az iskolazenekar óta dédelgetett jó öreg szólógitárjáért…
Az idei Tibi-fesztivál este 11-kor ért véget. Mint kiderült, a csapat készült még néhány további dallal, spontán és kevésbé spontán vendégekkel tarkítva a kaotikusnak tűnő, de nagyon is szórakoztató ütőképes programot. Jelen volt például az 1983-as első heavy metal klub harmadik főszereplője, Angyal Karcsi, aki a Missió után a Su/Color, az Ozone, a Classica, a King’s Cross, a Maniak Saint, az A.R.C., a Uriah Heep Tribute Band és még számos legendás formáció korábbi énekese is. Így bizony érdemes a Cement koncertnaptárát is élénken figyelni, mert bőven van még a tarsolyban muníciójuk a srácoknak és barátaiknak.
Koppány amúgy önmagában is érdemes a figyelemre, mert olyan istenadta színpadérzéke és előadói karizmája van, hogy másodpercek alatt képes a komplett közönséget az ujjai köré csavarni. Jó a hangja, tud is énekelni, a gitározása is rendben van. Nem csoda, ha a Cement szűkebb pátriájában, Pestszenterzsébeten már így is százas nagyságú ember jár rendszeresen a koncertjeikre. Talán épp ők lesznek, akik a szájhagyomány megtámogatta online kommunikáció segítségével egyszer csak át tudnak majd lépni a jelenlegi végtelenül korrupt és szánalmas struktúrákon. Kábé úgy, mint annakidején a Liversing, a Scampolo, a Gesarol, a Kex, a Sakk-Matt, a Tűzkerék, a Taurus, a Syrius, a Korong, a Beatrice, a P. Mobil, a Kugli, a HIT, a Stress, a Rockwell, a Pokolgép, a Moby Dick vagy a Bedlam, ők is közvetlenül a közönség által legyenek pajzsra emelve! Mert az igazi rock and roll csak akkor hal meg, ha hagyjuk, hogy mások, közénk sosem tartozott szerencsevadászok, kívülállók, önző, gonosz, irigy és rosszindulatú alakok döntsenek a sorsunkról. Hajrá, Cement!
Videók: Jozé / TTT Nemzeti RockarchívumFotók: Katona Petra, Kovács Brigi, Takács József, Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum
