LP / CD / MC – MI-5 Records 1999

LP / CD – e-Music / Proton 2026        

2026. június 19-én újra megjelent a Rolls Frakció klasszikus felállásának legendás műsorát tartalmazó archív koncertlemeze. Az ilyenkor alapvetőnek számító normál CD- és LP-kiadás mellé ezúttal egy gyűjtői változat is érkezett splatter vinilen, exkluzív relikviákkal.

Koncert 1982. 09. 12. – Csepeli Ifjúsági Park, frontborító 2026

Különös történet a Rolls Frakcióé, amely együttes eredetét nagyjából 1976-ig lehet visszakövetni. Még Rollys néven indultak, majd kétszeri névváltás után jutottak el a híres-hírhedt változatig és az egyre radikálisabbá váló műsorukig. Mindenesetre a kiskunhalasi gyökerű csapat érzékenyen reagált a korszak változásaira: zeneileg is követték a punk és a new wave által hozott újításokat, miközben a vörös diktatúra abszurditásaira is fanyar humorral átszőtt, adekvát válaszokat adtak. Avagy amilyen az adjonisten, olyan volt a fogadjisten is.

A csapat azonban nemcsak a rendszernek fricskát mutató szövegeivel, de zeneileg is kitűnt az akkori felhozatalból. Több dobos, illetve percussionös hozta a zaklatott ritmusokat, éles szintetizátorhangok húzták alá a társadalmi elidegenedésről szóló beszámolókat, miközben a gitár punkos energiával közvetítette egy egész nemzedék nevében, hogy: elég volt, elvtársak! Mivel a Rolls nemcsak üzeneteiben volt kiugróan intelligens, de a tagok is kiválóan tudtak zenélni, nem igazán illettek a fősodorba, de a punk első és második hullámának lelkes zajongói közé sem. Talán ezért is volt, hogy a pesti külvárosok punk, metál és rockközönsége amolyan „budai úri zenekarnak” tartotta őket, akik bár többségében vidékiek, mégis a hegyvidéki értelmiség jómódú gyermekeinek zenélnek. Vagy még inkább azért, mert a bandának a Budai Ifjúsági Park volt a törzshelye, így leginkább ott lehetett velük találkozni a fővárosban.

A Rolls első országos megmérettetésére 1980-ban került sor, amikor a Pesti Műsor tehetségkutatója kapcsán egy fél kislemezoldalnyi lehetőséghez is jutottak. Amit ’81-ben egy önálló kislemez, ’82-ben pedig a Popmajálison rögzített koncertválogatáson való részvétel követett. Az áhított nagylemezről azonban szó sem lehetett. Részint azért, mert a Beatrice módszeres kicsinálása után Feróék közönsége a legkülönfélébb „B”-betűs kalózcsapatokban – így például a Backing Groupban, majd még inkább a Rolls Frakcióban találta meg az új idolját. Másrészt meg beütött az okos szerkesztők még okosabb döntése által október 23-án leadott koncertfilm, amely olyan komoly politikai hullámokat vetett, hogy még a tévések között is fejek hullottak. Még magának a nagy Hofinak is meg kellett szólalnia az ügyben, valamint a botrány hatására megszűnt az Új egymillió fontos hangjegy című műsor is.

Mindez azonban csak tovább növelte a Frakció kultuszát. Így a stáb vagy a közönség által rögzített koncertfelvételeik szamizdatként terjedtek, és kis túlzással egy ország énekelte D. Nagy Lajosékkal a késő Kádár-korszakra jellemző, szürreális jeleneteket felidéző, azokra vicces, groteszk reakciókkal felelő Rolls-slágereket. Szerencsére azért fennmaradt néhány igazán jó minőségű felvétel is a hőskorból, így például a Csepeli Ifjúsági Parkban rögzített koncertjük hanganyaga.

„1982 őszén a Rolls Frakció pályafutása csúcsán állt. A zenekar ekkorra már végleg maga mögött hagyta a hagyományos rockzenei kereteket, és olyan saját világot teremtett, amelyben a groteszk humor, a szürrealista szövegek és az újhullám lendülete egyszerre volt jelen.

D. Nagy Lajos vezetésével a Rolls Frakció a korszak egyik legeredetibb magyar zenekarává vált, amelynek hatása jóval túlmutatott saját idején. A Rolls Frakció mindig is különutas jelenség volt a magyar rocktörténetben. Miközben kortársaik a rádiós sikerre vagy a hivatalos elismerésre törekedtek, ők saját szabályaik szerint működtek. Szövegeik, előadásmódjuk és színpadi jelenlétük sokszor meghökkentette a kor kultúrpolitikai döntéshozóit is, a közönség számára azonban éppen ez jelentette a zenekar ellenállhatatlan vonzerejét.

A Csepeli Ifjúsági Parkban 1982. szeptember 12-én rögzített koncertfelvétel különleges pillanatképet őriz erről az időszakról. A műsorban egymást követik a korszak meghatározó Frakció-dalai: a Belvárosi üvegház, a Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából, a Lakótelep, a Rutinos megalkuvók és számos további közönségkedvenc. A Rolls Frakció ezen az estén mindent megmutatott abból, amiért legendává vált: humort, szabadságot, lázadást és megalkuvást nem ismerő alkotói bátorságot.” – részlet a hivatalos sajtóanyagból.

A Kraft Tamás hangmérnök által rögzített ’82-es csepeli koncert első kiadására egészen 1999-ig kellett várni, amikor a Szekeres Tamás és a néhai Küronya Miki által feljavított hangfelvételt az azóta már rég földbeállt (vagy földbe állított?) MI-5 Records adta ki CD-n, kazettán és nagylemezen. Az erősen hiánypótló kiadványcsaládot nagyban erősítette a borítókban található archív képanyag: korabeli slágerlista, cikkek, fotók és persze a pártállami hivatalos iratok. Viszont nem volt szövegkönyv, a frontborítóról meg lemaradt Hadnagy Laci neve.

A mostani, második kiadásban már nincs kazetta, viszont kétféle vinilváltozat érkezett. Egy normál, csillogó fekete lemez, illetve egy fekete-vörös splatter – utóbbihoz síp, dob és nádi hegedű… akarom mondani síp, pengető, kitűző és vászonzsák is jár – „Bezzeg a Rolls Frakció”. A dizájn alaposan át lett alakítva, melynek legfontosabb eleme a zenekari kép átszínezése, ami elég hangulatosra sikerült. A borítóban ezúttal nincsenek archív iratok, ami nagy hiány. Kapunk helyette egy se íze, se szaga, sablonos ismertetőt. Viszont a CD-ben végre van szövegkönyv, ami a Rolls Frakció esetében igencsak hangsúlyos. Talán hasznosabb lett volna a nagylemezhez is inkább ezeket a jó és fontos dalszövegeket mellékelni.

A kiadványok hangzása ezúttal is rendben van. Bár archív koncertfelvételről van szó, hallatszik az aránylag jó minőségű szalagos alapanyag, illetve az omegás fiúk szakértelme. A CD gyakorlatilag ugyanúgy szól, mint az előző kiadás; azon sem lennék meglepve, ha egy az egyben ugyanazt a masztert vagy donor CD-t használták volna az újragyártáshoz ez alkalommal is.

A vinil pedig nagyjából annyival szól rosszabbul, mint a kétezres évekbeli vinyl-hype óta minden újrakiadás. Hiányoznak a profi vágómérnökök, a profi présgépek, illetve a színes verziók esetén sajnos a jó minőségű alapanyagok is kiveszőben vannak. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Rolls Frakció koncertlemeze rossz volna – sőt, kifejezetten jobb, mint az átlag. De a világtendenciából nem könnyű kilógni, így maradnak a digitális maszterek – mint fából vaskarika –, az automata vágógépek, és azok a gyártók, illetve alapanyagok, amelyek jelenleg elérhetők.

Az új kiadványcsalád kifejezetten szép és ízléses, bár nekem az előző dizájn is bejött – mindkettő illeszkedik a Rolls kritikus, beintős, karcos világához. Az újrakiadás ráadásul régóta időszerű volt, hiszen az első széria már jó negyedszázada eltűnt a lemezboltokból. Nyilván minden közepes vagy annál komolyabb gyűjteményben ott vannak a korábbi darabok, de egyrészt egy igazi rajongó az újabb verziókat is be fogja gyűjteni. Másrészt ott vannak a későn ébredők és az azóta felcseperedettek, akiknek persze minden vicc új, viszont az értelmesebbje érti a Rolls Frakció művészetét, és a polcán is akarja tudni a hőskorszak klasszikus koncertműsorát. Különösen, hogy a lényeg, amiről például a bulit nyitó Belvárosi üvegház vagy a Művirágot sodor a szél-ben is énekelnek, egy cseppet sem változott a komcsizmus óta… Sőt! Kötelező alapmű!

Rolls Frakció – Koncert 1982.09.12. – Csepeli Ifjúsági Park
LP / CD 2026:

D. Nagy Lajos – ének
Tóth Csaba – gitár
Tóth Miklós – szintetizátor
Trunkos András – basszusgitár
Óbert Tibor – dob
Donászy Tibor – dob
Hadnagy László – konga
Georgios Tzortzoglou – konga

A-oldal:

1. Belvárosi üvegház
2. Robbantgatunk, rabolgatunk
3. Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából
4. Mérgeskígyó
5. Csabi-dal
6. Késő délután

B-oldal:

7. Művirágot sodor a szél
8. Ez a környezet
9. Ez van és kész
10. Lakótelep
11. Rutinos megalkuvók
12. Lombikbébi
13. Hétköznapi tégla