Moiras kiadó, CD, 2026

Nehéz és küzdelmes a művészsors. Sokszor igazságtalan is. Akadnak a színpad félhomályára, örök oldalfényre kárhoztatott „hétköznapi” istenadta tehetségek és vannak ünnepelt sztárok. Hogy ki hol találja meg a helyét, még csak nem is képesség vagy képességtelenség kérdése. De akkor min múlik a siker, az elismertség? Szerencsén? Időzítésen? Előrelátáson? Tudatos karrierépítésen? Megannyi kérdőjel, adekvát válasz nélkül. Legalább is Gallai Péter esetében.

A remek, mi több zseniális billentyűs-szerző-énekes az amatőr évek után a Nautilus együttesben jelentkezett először saját szerzeménnyel, Mondd el szél nekem címmel. Amely most debütál hanghordozón. Egy esztendővel később Gallai, 1975-ben immár az évek során rocklegendává érett Piramis társulatát erősíti. Révész Sándor csatlakozásával előadóként némileg hátrébb szorul ugyan, zeneszerzői érdemei azonban továbbra is felülmúlhatatlanok. Révész távozásával aztán Gallai immár egyedüli frontemberként egy időre ismét előtérbe kerül, ám az újhullámot meglovagoló Piramist (Piramis Pluszt) mégsem sikerül átmenteni, illetve az élvonalban tartani. És ez koránt sem az invenciózus szerzőn múlik, hiszen a nyolcvanas évek közepétől egy másik sztár formációban, a Bikiniben, majd 1997-től a hobbista Favágók csapatában ismét bizonyít.

Közben – sokoldalúságát, illetve kvalitásait alátámasztandó – Fábry Péter író-dramaturg-rádiós műsorvezetővel, illetve Kováts Kriszta rockszínházas énekesnővel – belevág egy rockopera megkomponálásába (Kolumbusz, az őrült spanyol hányattatásai szárazon és vízen – 1992), majd 2009-ben ismét visszatalál a Piramix tribute-zenekarból, illetve később Piramis Pluszból kinőtt új Piramishoz. Immár Som Lajos és Révész Sándor nélkül.   

A Szállj fel magasra! kiadvány szerkesztője Kovács László a szerzői albummal igyekszik átfogó képet festeni, s egyben emléket állítani Gallai Péter munkásságának. Kronológiai sorrendben – ahogy már említettük – tesz időutazást a Nautilustól a Piramis különböző korszakain, valamint a Favágókon át egészen a Kolumbuszig – váltakozó hangminőségben. A felvételek közös ismérve, hogy valamennyi szerzemény – egyedül vagy duettben – Gallai énekhangján szólal meg. A kötelező hangrestaurációt a Vacoustic (Virányi Attila) tőle telhetően elvégzi, ám öt évtized távlatából senki sem várhatja el egy adott kalózfelvételtől (pláne a hangmérnöktől, aki amúgy is mindent elkövet), hogy HI-FI, netán Dolby Surround minőségben kerüljön a korongra. Többségében azonban nem lehet panasz a hangzásra. A negyvennégy esztendőt felölelő zeneanyag nyomán remekül végig követhető Gallai Péter orgánumának progresszivitása, illetve szerzői vénájának ereje. A szerzemények egyrészt híven tükrözik az adott korszak zenei stílusát, másfelől figyelemre méltó az énekhang megváltozása, stílushoz igazodása: a Kováts Krisztával előadott duettekben egy profivá érett előadóművész orgánumát hallhatjuk (A híd felé, Elvarázsolt kávéház, Öt perccel tíz előtt).

Igazi ritkaság még az ős-Piramis korszakában született, most először megjelenő Ne bántsd a madarakat, amely már a rock jegyében fogant.

De rákerült az első nagylemezről jól ismert Ki tudja, hol van kupléja, a Boldog ember hamisítatlan, riffelős hard rockja, hogy aztán az egész feloldódjon a második nagylemez Mikor megszülettem rock balladájában. Ugyanezen albumról válogatták be a Valami új kell, majd a Piramis 3-ról a Nem tudom tételét. Immár Piramis + néven látott napvilágot az elrévésztelenedett ’82-es utolsó nagylemez, amelynek már nem sok köze volt a klasszikus rockhoz. Olyannyira nem, hogy A küszöbön állva opusza az avatatlan fülnek könnyedén összetéveszthető – talán Gallai jellegzetes hangja lehet útbaigazító – az akkorra már töretlen népszerűségnek örvendő KFT újhullámos zenéjével.

Nem maradhat ki a hét éves Bikini-korszak lenyomata sem: kiemelendő közülük egy mulatós paródiának is felfogható szösszenet Jaj-jaj! címmel, valamint Nagy Feró és Trunkos András társszerzőkkel. Érdekes párosítás. Maga a rocktörténelem. És hogy teljes legyen a kép, még három örökbecsű Bikini-darab (Hazudtunk egymásnak, Csillagok ködében, Ha lenne holnap) örvendezteti meg a lemezhallgatót.

Ezzel szemben a Favágókat mindössze egyetlen sláger reprezentálja, amely Heilig Gábor szövegíró szerint Ez nem egy szomorú dal (a szövegíró a borítón egyébként remek lemezismertető írással emlékezik meg a 2019-ben elhunyt egykori zenésztársáról). Aztán ismét egy különlegesség még 2003-ból: a számtalanszor át-és feldolgozott Halleluját Gallai Péter is elénekelte, méghozzá magyar fordításban A Vendégek: Leonard Cohen dalai című válogatásalbumon.

Mindazonáltal – és nem csupán a szerzői lemez szerkesztési elvének alapján – leszögezhetjük, hogy Gallai munkásságának gerincét, fő csapásirányát – a szerző-előadó kétségtelen sokoldalúsága ellenére – a Piramis jelenti. Mindezt jól reprezentálja a lemez címadó- illetve záródala, amely Gallai alkotói munkásságának talán legfényesebben csillogó gyöngyszeme. Érdekesség, hogy ezúttal nem az eredeti kislemez B oldal verziója szólal meg, hanem az újjáalakult, napjainkban is létező Piramis formáció egyik koncertfelvétele 2018-ból. Ahol a szerző előadásában, a közönség lelkes együtténeklésével utoljára csendül fel az egyik legfontosabb magyar rockhimnusz; és amely remekül szimbolizál egy alkoholtól, keserűségtől átitatott, a megéltnél nagyságrendekkel jobb sorsra érdemes, nyugtalan életutat, amely 2019-ben végállomásához érkezett.

Szállj fel magasra! Gallai Péter lelke egészen bizonyosan engedett a felszólításának, az Égiek népes csapatában az őt megillető helyre került. A legjobbak közé.