Carl Palmer egy interjúban nemrég elmesélte, hogy az Emerson, Lake & Palmer nem egészen önszántából készítette el a ’Love Beach’ albumot.
Az Emerson, Lake & Palmer trió első korszakának utolsó stúdióproduktuma a mai napig nagy vitákat vált ki, ha el kell helyezni a csapat pályafutásában, de abban mindenki egyetért, a ’Love Beach’ nem érte el a korábban felvett lemezek színvonalát.
Carl Palmer dobos, az egyetlen élő tag felidézte az album születését: „Amikor 1978-ban elkezdtük a felvételeket, gyakorlatilag már feloszlottunk. Sosem volt az a nagy barátság köztünk, de megtörtént, hogy együtt lógtunk valahol, például elmentünk egy étterembe. Egyszer elutaztunk a Nassauba, a Bahamákra, Keith (Emerson) ott lakott. A tengerparton tengtünk-lengtünk, amikor Ahmet Ertegun, az Atlantic Records tulajdonosa (az ELP-albumok kiadója – a szerk.) ránk telefonált és azt mondta, próbáljunk valami felvételeket alkotni, mi meg mondtuk, hogy semmi anyagunk nincs. Keith kissé bepánikolt, mert a nagy ötletek tőle jöttek, Gregnél (Lake) meg nem volt ott az akusztikus felszerelése. Ám Ertegun nem adta fel és erősítésként az Island Records vezetőjét, Chris Blackwell-t hozta be a történetbe, aki történetesen a nassaui Compass Point Stúdiót tulajdonolta. Chris mindent elmesélt róla és mondta, hogy van egy kis szabadideje, szívesen ránk áldozza. Így stúdióba mentünk.
Az albumnak a ’Love Beach’ címet adtuk, így hívták a stúdió előtt fekvő strandot. A borítón levő rettenetes képen úgy nézünk ki, mint a Bee Gees. Amikor a képek készültek, ott álltam és azt gondoltam, ez nagyon rossz ötlet. Az emberek szeretnek viccelni ezzel a lemezzel, talán valakinek meg kellett volna állítani bennünket.”
Palmer szerint a Canario és a Memoirs of an Officer and a Gentleman a jól sikerült darabok közé tartoznak. „Végül is annyira nem sikerült rosszul a lemez, de már nem népszerűsítettük.” – zárta gondolatait a veterán dobos.
