Minden Keresztes Ildikó két évvel korábbi agyműtétjével kezdődött. Az egyéves leállást követően az énekesnő az egyik Balázs Fecó emlékkoncerten hallott Kohánszky Roy előadásban egy gyönyörű dalt, amely azonnal megragadta. Anélkül, hogy tudta volna ki a szerző, jelezte, ő is szeretne egy hasonlót énekelni. Fél év elteltével – akkor még ismeretlenül – jelentkezett nála a Magna Cum Laude gitáros-szerzője, Maradnék még című szerzeményével, amelynek zenéjét és szövegét is Szabó Tibor írta.

Azután ment minden a maga útján: profi producelésnek köszönhetően Gyulán, az NSS stúdióban megtörtént a feléneklés, amelyet a szokásos utómunkák (keverés, maszterelés) követtek, amelyek Simon Istvánra hárultak. A dalból Manga István kiváló animációs munkájának eredményeképpen elkészült a nem mindennapi vizuális élményt nyújtó, kissé a mesevilágba kalauzoló videóklip is.
Maradnék még. Borongós, filozofikus merengés az életről, amelynek ihletője egyfelől a művésznő egykori betegsége, valamint egy igaz barát, kolléga, Balázs Fecó elvesztése. A dal leheletfinom élveboncolás kapcsán ad lehetőséget egyfajta önmagunkkal történő szembenézésre, a bennünket körülvevő világ dolgainak elemzésre, gyermekkori emlékeink felidézésére, saját életünkre való visszatekintésre. A komoly, elgondolkodásra késztető dalszöveg remek szimbiózisban él a már-már Edit Piaf dallamvilágát idéző sanzonnal, annak hangulatát megtartva, ám mégis XXI. századi köntösbe öltöztetve. A Maradnék még – vélhetően a szerző és az előadó szándékaival egyezően – Keresztes Ildikó senkivel össze nem téveszthető egyedi orgánumán szólal meg oly módon, hogy az korántsem múltba révedő, melankolikus, ereinket felvágásra késztető alkotás.
Ehhez jön aztán a pozitív végkicsengés, amely a már-már letargikus, magunkba forduló merengésből hirtelen visszarángat a valóságba, útravalóul adva: „Minden pillanatot meg kell, hogy ragadjunk / Mert a legvégén elfutni már úgysem tudunk”. S, ha mindez kevés lenne, megerősítésül ott az üzenet, amely oly hűen jellemzi a dal előadójának habitusát, mentalitását: „… ha nem haragszol, akkor még maradnék tisztelettel”.
Az október 29-én debütált – véletlenül, vagy nem véletlenül –, épp a Mindenszentekre/Halottak napjára időzített megjelenésű kliphez kapcsoló fontos információ, miszerint Keresztes Ildikó 2027. január 7-én ismét nagyszabású koncerttel – Egy hang, ezer arc- jelentkezik a MOM Kulturális Központban. Információink szerint koncerteken ritkán, vagy talán sosem hallott dalok is előkerülnek Keresztes Ildikó több mint negyvenesztendőnyi repertoárjából.
