Nagyszerű portréfilm készült Frank Zappáról. A korábban színészként is remeklő Alex Winter jól és érzékletesen mutatja be a XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjét, a rock ikonikus fenegyerekét, illetve a szólásszabadság rendíthetetlen harcosát. A kétórás moziban rengeteg olyan korabeli filmrészletet láthatunk-hallhatunk, melyek eddig még nem kerültek publikálásra. A Zappa család által biztosított lenyűgöző exkluzív archív tartalom azonban mégsem nyomja agyon az átgondoltan szerkesztett dokumentumfilmet, így a megszólaltatott művésztársak gondosan, a megfelelő helyre vágott emlékei és véleményei néha nagyobbat ütnek, mint a korábban még sosem látott home videók és koncertfelvételek.

A Zappa film nem törekszik teljességre, sem az életút, sem az életmű tekintetében, mégis eléri az önmaga által kitűzött célt: bepillantást nyújt egy megismételhetetlen egyéniség, egy istenadta tehetség, egy ihletett multitálentum, magyarán egy különleges zseni elméjébe, valamint rendhagyó életébe. Winter mozija kellően rétegzett és árnyalt, a figyelemreméltó zappai gondolatok felidézése mellett leplezetlenül mutatja be a művészélet árnyoldalait is. Például a nemi betegségekkel terhelt állandó csajozás és a biztos hátteret nyúltó családi élet összeegyeztethetetlennek tűnő dilemmáját, vagy a kortárs zeneszerzők permanens anyagi kiszolgáltatottságát. Azt is konkrét példákon keresztül láthatjuk, hogy bizonyos dolgokat, például a felbérelt nagyzenekar muzsikusainak érdeklődését, odaszántságát, örömét és motiváltságát még pénzzel sem lehet megvásárolni.

Mivel a film nem vonul végig a teljes kronológián vagy diszkográfián, így furcsa lehet, hogy miközben egyes témák, projektek, kollaborációk konkrétan láthatók-hallhatók, bizonyos típusú alkotások hangsúlyt kapnak, addig másfajta projektek, más témák, másokkal közös zenélések viszont még említés szintjén sem jelennek meg. Így például John Lennonnal közös koncertrészletet tartalmaz a portréfilm, míg mondjuk a Pink Floyddal közöset már nem. Persze utóbbi lehet csak nekem fontos. Szerencsére az „Early Years” box setben már hivatalosan is publikálásra került. A kortárs komolyzenei albumok egy része is bekerült a kiemelt témák közé, Zappa gitárlemezeit azonban senki sem idézi, elemzi. De egyébként is komplett korszakok maradtak ki, olyan zenetörténeti mérföldkőnek számító fontos lemezekkel, mint például a „Grand Wazoo” vagy a „Thing-Fish”. A prágai „utolsó” koncert a Zappa mozi egyfajta kereteként szintén kiemelt szerepet kap, miközben a hat nappal későbbi Budapesti Búcsú és a „Tilos az Á…” mintha nem is létezett volna…

Ugyanígy, Steve Vai nyilatkozik a filmben, kellőképpen érdekesek az emlékei, nagyon jók a meglátásai, de például Adrian Belew vagy Napoleon Murphy Brock, Vinnie Colaiuta, Jean-Luc Ponty, Arthur Barrow, Ike Willis, Ed Mann és Patrick O’ Hearn furcsamód már nem kerültek mikrofon mögé. A „Valley Girl” szintén központi szerepet kap, míg a „Ship Arriving Too Late To Save A Drowning Witch” album vagy a „Bobby Brown” már elsikkadt. Mondjuk, napjaink PC véleményterrorjában utóbbi talán hivatalosan már meg sem jelenhetne. De például a PMRC-vel való pereskedés is az alaposan bemutatott témák egyike, míg a nem kevésbé tanulságos Warner per már csak említés szintén jelenik meg a Zappa filmben. És a sor hosszan folytatható. Furcsa kettősség, de a Zappa film ezek ellenére sem hagy maga után hiányérzetet, átfogóan mutatja be a Zappa jelenséget; mint mozi, jól működik, a mű teljes, kerek egész. Még a történet végét jellemző betegség, majd a gyász bemutatása során sem esik túlzásokba. Sem nem hatásvadász, sem nem bulvárosan turkálós, de szerencsére mellőzi az indokolatlan mértékű pátoszt is. A stáblista alatt hallható „Watermelon In Easter Hay” komótos kilencnegyedei alatt mindenki békésen elgondolkodhat a saját halandóságán is…

A visszaemlékező zenésztársak közül érdemes kiemelni, majd a Blu-ray változat beszerzése után újra és újra végighallgatni Ruth Underwood és Bunk Gardner gondolatait, akik nem csak Zappa művészi teljesítményét kezelik a maga helyén, de Frank sokszor gyarló emberi oldaláról is őszintén nyilatkoznak. Végre egy visszaemlékezős film, ahol nincs elvtelen bálványimádás! Inkább a hibáival együtt, a vétkei ellenére is szerettük, szeretjük, az életszerű, normális hozzáállás dominál. Hála érte!

A Zappa film teljes egésze tartalmaz magyar feliratot, ami igen jó és hasznos, ismerve a hazai nyelvismereti hiányosságokat. A fordítás itt-ott ugyan megdöccen, de összességében könnyen olvasható, frappáns és élvezhető; nem tolakszik a képi információ elé, mégis sokat dob a filmélményen. A fordító persze érezhetően hadilábon áll a gruppie fogalmával, miként Pamela Des Barres munkásságát sem feltétlen ismeri, ahogy vélhetően a „Joe’s Garage” album üzeneteibe sem mélyedt bele alaposan, de ennyi belefér. Akiket a Zappa mozi leginkább érdekel, biztosan mindennel képben vannak. Még olyasmikkel is, amik kimaradtak, amikről a moziból hazafelé bandukolva még hosszan filózhat a célközönség. A Central Scrutinizer meg majd úgyis szépen mindent lejelent a Big Brothernek…