Kategória: Egyéb kategória
Ilyen volt az Edda bélyeg ünnepélyes forgalomba bocsátása

Ilyen volt az Edda bélyeg ünnepélyes forgalomba bocsátása

Pár fotó a rendezvényről /Bp. - 2024.03.04./, melyen az ötletgazda, a tervező, a kivitelezők és a Magyar Posta egyéb képviselői mellett részt vettek a jelenlegi Edda produkció tagjai: Pataky Attila énekes, Gömöry Zsolt billentyűs, Alapi István gitáros, Kicska László...

Újpesten ünnepelt a Hangszert a kézbe

Újpesten ünnepelt a Hangszert a kézbe

A második újpesti Hangszert a kézbe kiállításon, a 2017-ben indult sorozat 285. rendezvénynapján ünnepelték a szervezők az esemény 7. születésnapját. Az NKA Hangfoglaló Program támogatásával megvalósuló kiállításokra eddig több mint 150 ezren voltak eddig kíváncsiak.-...

Bélyegblokkon az 50 éves Edda Művek

Bélyegblokkon az 50 éves Edda Művek

Idén ötödik alkalommal jelent meg bélyeg, blokk és díszboríték a Magyar Posta Magyar Rockklasszikusok címet viselő tematikus sorozatában. A kis jubileum egy nagy évfordulóval társul, hiszen 2024-ben az 50 éves Edda Műveké lett a megtiszteltetés, hogy e módon is...

A közönség is alakíthatja a Sitkei Rockfesztivál programját

A közönség is alakíthatja a Sitkei Rockfesztivál programját

A közönséget is bevonják a műsor összeállításába a XXXVI. Sitkei Rockfesztivál szervezői. A Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület az amatőr, feltörekvő zenekarok népszerűsítése érdekében szavazást indított Facebook-oldalán. A közönség kezében van a döntés, ki lépjen...

Reakció a Fekete Lyuk cikksorozatunkra

Reakció a Fekete Lyuk cikksorozatunkra

A tavaly augusztusban indított, eddig 4 részes sorozatunkra érkezett egy reagálás /ifj. Nagy Gyula, Pecsenka Vince/, amit teljes terjedelmében, változtatások nélkül adunk most közre. Hallgattassék meg a másik fél is! Sorozatunk itt érhető el:...

A Tankcsapdával érkezik a Budapest Open Road Days fesztivál

A Tankcsapdával érkezik a Budapest Open Road Days fesztivál

A Budapest Open Road Days fesztiválon adja első budapesti nagykoncertjét idén a 35 éves Tankcsapda. A június 27-29. között megrendezésre kerülő fesztivál helyszíne a Műegyetem rakpart lesz a Petőfi híd és a Szabadság híd között. A motorozás rajongóit összefogó...

„Tisztelt Olvasók!

„Tisztelt Olvasók!

A Petőfi Életmű díjhoz Ebben a hónapban két megdöbbentő meglepetés ért. Először a Duna Televízió Petőfi Zenei Életmű díját kaptam meg olyan nevek után, mint Bereményi Géza, Szakcsi Lakatos Béla, Tátrai Tibor, vagy Horváth Charlie. Fotó: Földes Borbála Majd tévé...