Beköszöntő
Ha nem akarnánk tudomást venni az idő múlásáról, ha más nem, hát egy-egy szeretett zenészikon egy másik dimenzióba való költözése bizony jeges valóságként figyelmeztet rá. S erre mostanság – sajnos egyre gyakrabban – akad példa…
Immár harminckilenc esztendeje annak, hogy több muzsikustársával együtt Barta Tamás is az Égi zenekarban gitározik. Remélem, jókat dzsemmelnek odafönn, hiszen Tomi földi pályafutása éppenséggel örömzenéléssel kezdődik… Majd folytatódik a Syconorban az „isteni Rudi” mellett, kedvükre gyúrhatják egymást Fenyő Mikivel a Hungáriában, hogy aztán életműve kiteljesedhessék Presser, Frenreisz, majd Somló oldalán egy igazi szuperformációban. Hazaérkezett? Gondolhatnánk, igen! Hisz nyomhatja a rock and rollt és bluest, nyűheti a Les Paul Gibsont és a Fendert is a koncerteken, mint Magyarország első számú szupergruppjának hangszerese, zeneszerzője. Szerzeményeit, invenciózus gitárjátékát kis- és nagylemezek őrzik. Valami azonban mégsem volt egészen rendben. Fát és szenet kellett felcipelni a lepukkant bérház harmadik emeletére. Biztos, hogy egy akkora művésznek, mint Barta, ezt nehéz elviselni. Ám annyira mégsem szabad, hogy elviselhetetlen legyen, hogy egy szépen ívelő karriert kettétörve, barátokat, megbecsülést hátra hagyva, hanyatt-homlok máshol kelljen új életet kezdeni. A messzi idegenben. A bizonytalanban. Magára hagyottan.
Ehhez valami más is szükségeltetett. Valami, amire földi távozásának harminckilenc esztendeje után sem derült fény. Ahogyan tragikus halálának valódi okára és körülményeire sem…
A pályatársak, barátok, zenészkollégák beszámolói, válaszai nyomán kirajzolódik Barta Tamás portréja. Színesen és árnyalva. Ahogy egy portrénak illik kinéznie. Ez a kép egy mosolygós, ám indulatoktól sem mentes embert ábrázol. Egy kitűnő muzsikust. Akit – hála a csekély számú, ám annál izgalmasabb archív digitális filmkockáknak, valamint a nemrég bemutatott, róla készült dokumentumfilm anyagának – mozgóképben és hangban is megismerhetünk.
