A hatvanas-hetvenes évek legkarizmatikusabb gitárosa tavaly február 6-án töltötte volna be hetvenötödik életévét. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt a jeles évfordulóról való zenés megemlékezés akkor elmaradt, de 2022. április 30-án nagyszabású koncerttel, pódiumbeszélgetéssel, valamint fotó- illetve rocktörténeti kiállítással tisztelegnek a magyar gitárkirály emléke előtt – mint arról korábban a Rockinform hírt is adott. Mi egy sorozattal kívánunk tisztelegni a legendás muzsikus emléke előtt, aki 40 éve, 1982. október 18-án hunyt el 36 évesen.
A sorozatunk anyagai a rockinformos kollégák archívumából valók – korábban megjelent cikkek-, így fordulhat elő, hogy az élők sorából már eltávozott személyek is szerepelnek korabeli interjúkkal, illetve az időmeghatározások is az eredeti megjelenéshez igazodva értendők.
Hajóvonták találkozása – Interjú Horváth Attilával
A Rockköltő a Taurus ex-T: 25-75-82 szuper-együttesben kezdett „szárnyakon szédülni”, később az osztódással szaporodó utódbandák (Alligátor, Tűzkerék, Piramis, Korál) is igényt tartottak veretes dalszövegeire. Horváth Attila a formáció ötödik tagjaként testközelből élhette meg a bika legszebb hímkorát, majd a torreádorok „hősies küzdelmének” eredményeként bekövetkezett lassú agóniáját.
Hol, mikor ismerkedtél meg Radics Bélával?
A sok Sakk-Matt- és Tűzkerék-bulin jött létre egy egyoldalú ismeretség, azaz én ismertem a Kapitányt, amiről neki persze fogalma sem volt. Személyesen a Taurus létrehozása körüli történések kapcsán találkoztunk először.
Balázs Fecó a Taurusban a líraibb, harmonikusabb vonalat képviselte, míg Radics és Som a keményebb zenéket hozta. Szövegíróként könnyen el tudtad helyezni magad az általuk képviselt zenei világba?
Igen. A rock ilyen jellegű összetettsége pontosan tükrözi a minden emberben meglévő kettősséget. Kemények és elszántak vagyunk, lázadók és szabadságkeresők – és közben tele vagyunk mindenféle érzésekkel, folyamatosan fordulunk egymás felé, keressük a helyünket és a kapaszkodóinkat. Ezt is József Attila fogalmazta meg a legtisztábban: „érted haragszom, nem ellened”. Mindannyian kóbor angyalként indulunk, majd egy idő múlva elgondolkodunk, mit kezdenénk azzal, ha volna két életünk. Végül eljutunk a lényegig, hogy nem haragszom senkire, és hogy maradj velem.
Már a kezdetektől a zenekar körül tevékenykedtél, talán ötödik tagként tartottak számon. Hogyan alakult ki az a zenei irányvonal, amely oly rövid idő alatt sikeressé tette a csapatot?
Ki volt az már alakulva. A Deep Purple, a Uriah Heep elszabadította a vírust.
„Hogy én ötödik tag lehettem, az nem zenei kérdés volt, hanem talán a legfontosabb: ezt a zenét hogyan lehet megszólaltatni magyarul. Hogy a mi nyelvünkön és rólunk szóljon.”
A bandát Som Lajos és Balázs Fecó alakította az amszterdami Black Sabbath koncert hatására, Bélát már Lajos ajánlására keresték meg Magyarországra érkezve. Mennyi befolyása volt Radicsnak a többiekkel szemben?
Sok – de nem a többiekkel szemben, hanem a közös ügy érdekében. Még nekem is volt befolyásom, pedig húszéves kiskölyök voltam. De együtt képzeltünk el valamit, és mindenki hozzátette azt, amit legjobb képességei szerint tudott. Ilyen fogalom, hogy „a többiekkel szemben” – fel sem merült.
Meglátásod szerint mivel magyarázható a nagylemez hiánya Magyarország második számú szupergruppjánál?
Erre nem lehet egyszerűen válaszolni. Még ma sem, amikor már mindannyian baromi okosak vagyunk, mert egyre kevesebben élnek és szólalnak meg azok közül, akik annak idején hatalmi helyzetben döntöttek dolgokról.
„Az első koncert előtti bemutatkozó sajtóbulin ott voltak az illetékes elvtársak, tapsoltak, itták a piákat, ették a szendvicseket, örültek. Jól érezték magukat, ígértek is mindent. Azt hitték, ezt a zenekart is ugyanúgy kézben tudják majd tartani, mint addig mindegyiket.”
Azután nagyon gyorsan kiderült, hogy a Taurus olyan tömegeket mozgatott meg, amelyek már nem voltak a korábbi eszközökkel, módszerekkel idomíthatóak. És ettől – a jelenségtől, nem kimondottan a zenekartól – a hatalom megriadt. Egyszerűen nem tudott szembenézni azzal, hogy az egész hatalmi apparátus, vért izzadva sem tudott tizedannyira sem hatni a fiatalokra, mint egy frissen alakult zenekar – pusztán a zenéjével és a dalszövegeivel. Gyorsan elfelejtődött minden ígéret. Csinálhattunk bármit, az ajtók zárva maradtak.
Két dal (Zöld csillag és Királyi madár) kivételével valamennyi szövegét te írtad. A verseket egy Petrovics nevű emberhez kötik, aki nem szerepel egyetlen kiadványon sem; Brunner Győző viszont igen. Segítesz eligazodni az útvesztőben?
Csak egy részében tudok. Béla úgy hozta az említett két dalt, hogy azok az ő szerzeményei. Hogy a szövegeket ki írta, arról igazából nem is esett szó. Azután elkezdtük írni a dalokat, már konkrétan a Taurusnak. Ebben mindenki részt vett, Győzőn kívül. Viszont ő (az egyik) zenekarvezetőként azt mondta, hogy a majdan esetleg bejövő súlyos jogdíjakból neki is részesülnie kell, ezért őt is szerzőként kell feltüntetni.
„Húszéves voltam, örültem, hogy azt csinálhatom, amit igazán akartam – nem érdekelt se pénz, se az, hogy ki lesz majd még odaírva a „mittudoménhova”. Akkoriban egyébként még nagyon más világ volt. A zenekarok aprópénzekért játszottak, a szerzői jogdíjak ezekhez képest nagyon komoly összegeknek számítottak.”
Általános gyakorlat volt, hogy minden zenekar minden tagot szerzőként jelentett be, hogy a pénzek kicsit igazságosabban osztódjanak.
’72 őszén Lajost Zoránra cserélték. Mi volt erről a véleményed akkoriban, és hogyan látod mindezt ennyi idő távlatából?
Eleinte – abban a reményben, hogy valahogy legalább réseket tudjunk nyitni a már említett zárt ajtókon – Győző érvelt Zorán csatlakozása mellett. Azóta felmerült, hogy a lemezgyár próbálta ezzel manipulálni a zenekart, megszelídíteni, vagy legalább megzavarni a közönségét. Én a mai napig sem tudom, mi volt valójában a háttérben. Mindenesetre Som Lajos hallani sem akart az egészről, Fecó inkább a változtatás mellett, Béla inkább ellene volt. Patthelyzet. Én Lajossal és Bélával értettem egyet, de ebben az én szavam nem sokat számított. Annyira nem, hogy már csak utólag értesültem a tagcseréről. Azaz arról, hogy már nem is Zorán esetleges csatlakozásáról, hanem Lajos kirúgásáról szólt a történet. Zorán a magyar beat megteremtésének egyik kultikus figurája, akkoriban – félig még gyerekként – azt sem tudtam, tegezhetem-e egyáltalán, annyira tiszteltem. Ma, több évtized elteltével is szeretem és tisztelem, szakmai és emberi értelemben is kifejezetten jó viszonyban vagyunk – de egyértelműen azt mondom, hogy a Taurus és Zorán viszonyára a hajdani vízállásjelentések kulcsmondata a megfejtés: hajóvonták találkozása tilos.
Ott voltál velük az ominózus belgrádi koncerten, mikor elsikkasztották a zenekar teljes gázsiját?
Nem. Nem volt útlevelem. Csak jóval később tudtam meg, mi történt.
Játsszunk el a gondolattal: a Taurus megkapja mindazt, amit korábban az LGT, vagy még előbb a „Beat Szentháromság”. Véleményed szerint ez esetben a négy muzsikus (plusz Horváth Attila) képes lett volna hosszabb távon a közös munkára?
Igen. Nemzetközi színvonalon.
A Korál és Piramis betöltötte azt az űrt, amit a Taurus hagyott maga után?
Egyrészt nem tudom – mert meghatározhatatlan –, milyen űrt hagyott maga után az alig másfél évet megélt zenekar. Másrészt, ha tudnám, se volnék képes erre a kérdésre válaszolni. „A Piramis és a Korál is azon az úton ment tovább, amit a Taurusban együtt kezdtünk járni, remélve, hogy hagyunk magunk után követhető jeleket.”
És mindkét zenekar messze tovább jutott, különböző utakon ugyan, de mindkettővel elhelyeztünk néhány kilométerkövet. Nem tudom, a Kapitány mit mondana erről az egészről. Ő már szobor, mi még – így vagy úgy – élünk.
