Papp Gyula billentyűs, zeneszerző, a budapesti Újszínház zenei vezetője és a soproni Petőfi Színház zenei tanácsadója. Az elmúlt ötven év folyamán közel 250 lemezt játszott fel, miközben nagyjából ugyanennyi zenés darabot tett színre. Továbbá írt három színdarabot és két évtizede a békéscsabai Jókai Színháznak is dolgozik.
Az idén 70 éves Papp Gyula 2021. október 11-én “Generációk közt” címmel tart Életműkoncertet a budapesti Erkel Színházban. Ennek kapcsán kértük fel egy karrier-összegző beszélgetésre, melyben saját szavaival mutatja be az elmúlt félszáz év fontosabb mérföldköveit.
A P.S. Band – Safari – V.M. Band sorozat után Gyula karrierje két párhuzamos pályán futott tovább. Természetesen azóta is játszott, játszik sok jó magyar rockzenekarban. Mellette viszont elkezdődött az azóta is tartó színházi munkássága, miközben rengeteg zenei, zeneszerzői, hangszerelői, közreműködői felkérésnek is eleget kellett tegyen. A negyedik részben bepillantás nyerhetünk Gyula rendkívül sűrű hangstúdiós éveibe, színpadi évtizedeibe, mely korszak 1986-ban kezdődött: Pastoral, Besenyő Blues Band, Mindhalálig Beatles, Prédikátor, “Az első sírásó”, “Ármány és szerelem”, Mother Funker és a többi produkció, sztori hegyekkel.
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy vége lett a Safarinak, illetve részedről a V.M. Bandnek is. Utána miként, milyen formációkban és produkciókban folytattad zenei pályafutásod?
1986 nyarán megcsömörlöttem attól, hogy bár jó néhány végtelenül tehetséges embernek segíthettem a karrierjét szürke eminenciásként, mégis úgy éreztem, nem mindig kaptam megfelelő viszonzást. Akkoriban nem néztem elég mélyen magamba sem, mennyi hibám, gyarlóságom van, tehát másoknak is bőven lehetett igaza velem szemben. Ott álltam kissé megrendülten, némileg tanácstalanul, mikor Fonyódi Péter személyében, szinte a „sors” jött velem szembe. Háromszor egymás után a Vörösmarty téren… Ugyanis Péter csak harmadszorra elegyedett szóba velem. Mint később elmondta, úgy tudta, hogy még iszom. Ő absztinens volt. Rólam viszont nem tudta, hogy akkor már másfél éve én is az voltam. Szóval, azért szólt csak harmadszorra. Megkérdezte: elmennék-e Mikó István zenekarába, a Pastoral-ba, valamint az akkor Kazimir Károly vezette Thália színházba, darabokban közreműködni?
Mit szóltál az ajánlathoz?
Először csak kíváncsi lettem. Majd 1986. október 26-án, egy pillanat alatt megtörtént az áttörés és azonnal igent mondtam. Zenei ügyekben úgy látszik számomra szerencsés nap a csütörtök. Tehát elmentem és megnéztem „Az őrültek a fedélzeten” című vígjátékot. Ülve-állva, ott azonnal meg lettem véve. Már huszonöt perce ment a darab, mikor értelmet nyert, hogy egy kellék fogason miért is lóg annyi gönc. Egyszer csak valaki leakasztott egy kabátot, abban a pillanatban láthatóvá vált, amint az azóta is nagyszerű barátom, Mikó Pista, a nadrágtartójánál fogva, részegen lóg a fogas másik oldalán. A darab elejétől fogva ott tartózkodott, rendhagyó “belépőjére” várva. A szünetben megállapodtunk abban, hogy együtt fogunk dolgozni. Ez a történet, kisebb megszakításokkal, harmincöt éve tart. Mellette – és még jó néhány csodás színművésznek és rendezőnek hála- úgy érzem, megtanultam „színházul”. Igen sokat segített az a körülbelül harminc Broadway-musical is, melyek szerzői a szakma nagymesterei. Rengeteget lehet tanulni tőlük. Egy-egy darab, egy-egy zeneszerzési kurzus. Első darabom, mely sok népzenei elemet tartalmaz, 1987-ben, Kisvárdán hangzott el. Szigligeti Ede „Liliomfi” című vígjátékát adtuk elő, sok-sok zenével.
Közben párhuzamosan a Proton kiadónak is dolgoztál. Csuka Mária és Mónika, Bajor Imre, Vikidál Gyula, Varga Miklós, hogy csak a legismertebb előadóknak végzett munkáid említsük. Sűrű időszak lehetett.
Enyedi Ernő, zseniálisan leverte a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot. Majd elkezdtünk felvételeket készíteni. Bajor Imrének egy lemezt játszottam fel és zenei rendeztem, amit Csuka Mónika írt neki. 1988 és 1998 között nagyjából évi tizenöt lemezt vettem fel, mint billentyűs-zeneszerző, a Proton kiadó rákospalotai stúdiójában, Sáfár Öcsivel, a P. Box együttes basszusgitárosával, mint hangmérnökkel. A második Vikidál szólólemez felvételein Hammondoztam, ez az anyag nem más, mint egy átdolgozott P. Mobil album. Tehát a régi Mobil dalokat játszottuk újra. Varga Mikinek musical LP-t készítettünk, “A Rockoperaház fantomja” címmel.
https://www.youtube.com/watch?v=v01Afr5sBKo
Évi tíz-tizenöt album nem tréfadolog. Mint egy gyár. Mindenkivel olajozottan ment az együttműködés?
Alapvetően igen. Nagy veszekedés senkivel sem volt. A szakmai viták meg szükségesek ahhoz, hogy a lehető legjobb legyen a végeredmény. A debreceni August Förster Reservation együtteszenei rendezőjeként például nemtetszésemet fejeztem ki, mikor az egyik dalban egy jó verze után jött egy gyenge refrén. Fel volt már játszva a dob, így ahhoz alkalmazkodva sikerült egy jó refrénnel egy szép dalt megalkotni. Velük is jó barátságba kerültem.
Mesélj még, kérlek a többi közreműködésedről, együttműködésedről is! Pál Utcai FIúk “A nagy rohanás”.
A Protonnál dolgoztam, amikor felkérést kaptam a Pál Utcai Fiúktól, hogy: feljátszanék-e egy dalt? Felkészültem rá. Amikor elkészültem vele, annyira tetszett a fiúknak, hogy megkérdezték, van-e kedvem felnyomni még egyet… Bár azon még nem volt ének. Megcsináltam. Ez még kétszer megismétlődött! Aztán el is felejtettem az egészet, mivel sok munkám volt. Történt pedig, nagyjából két évvel később, hogy az Arizóna színházból lementünk a cimboráimmal – Incze Józsival és a zseniális Dala Péterrel, aki Torontóban született karmester, de éppen itthon dolgozott- egy közeli biliárdozós helyiségbe. Ők biliárdoztak, én néztem. Jó kis rockzene ment. Egyszer csak meglepődtem, hogy de szól ennek az ürgének a Hammondja! Még egy dal jött, még mindig felháborítóan jól szólt a hangszer. Egyszer csak jött az is, amire játszottam a Pál Utcai Fiúknál, az énekről már felismertem. Én játszottam… Végig magamra irigykedtem, mert a többi dallamát nem ismertem meg. Ha nincs ének és eltelik néhány év, nem ismersz rá a nótára, hiába te játszottad az egyik szólamot.
Besenyő Blues Band…
Muck Feri, Elek Pista, Csizmadia Gábor és Pete László voltak a Besenyő Brass. Majd Feri úgy döntött, szerződtet a formációhoz egy gitárost, Marschalkó Zolit. Továbbá újabb tagok is érkeztek, például Dandó Peti basszusozott és Oláh Ali billentyűzött. Ali csodálatos tehetség, nagyformátumú muzsikus volt. Amikor üresedés támadt Zoránnál, elhívott maga mellé billentyűzni. Sajnos rá egy évre tragikus hirtelenséggel elhunyt. Muck Feriék engem hívtak a helyére. Elindultunk egy versenyen. Megnyertük. A Budapesti Kongresszusi Központban Boy George adta át az első helyezettnek járó díjat. Majsai Gáborhoz, az énekesünkhöz vitte, hisz eleve középen állt. Gábor nem vette át. Mutogatott a bal szélen álló Muck Ferenc zenekarvezetőre. Erre Boy George ismét át akarta nyújtani a nyereményt. Majsai megint a szélre mutogatott. Boy George vállat vont, majd odavitte Muckynak a díjat.
Az “…aha…” című albumotok, rajta a “Szívatódal”-lal kirobbanó sikert aratott. De úgy tudom, a bandán belül is jól szórakoztatok, eszméletlen fazonok gyűltek itt egy csokorba…
Rengeteget röhögtünk. Egy történet kihagyhatatlan! Majsai ment gyalog az utcán, előtte vagy száz méterre egy ZiL teherautó, aminek 156 amperórás hatalmas akkumulátora van, értsd: önindítóval elmegy a belvárostól Csepelig. A sofőr próbálta beindítani a motort, nem indult, aztán azonnal újra ráindított és mire Gáborunk mellé ért, már „naaaj, naaaj, naaaj” volt. De továbbra sem indult a gép. Gabi felszólt a palinak: „Jóember! Miért nem vár egy kicsit? Ha folyton így ráindít, leszívja az akkumulátort.” Az ürge már magán kívül volt az idegtől, hogy nem indult a járműve, ráadásul még be is szóltak neki. Mérgében visszavágott Gábornak: „Majd jól leszívom én magát!” Mikor ezt Mucky elmesélte nekem, öt teljes percig hemperegtem a röhögéstől és időnként – mint most-, ha elmesélem, szintén, mert kegyetlen sztori. Haha!
Említetted Zoránt. Sokáig orgonáztál a zenekarában, illetve néhány koncertfelvételen is látható-hallható vagy.
Zoránnal 1991-től 2003-ig játszottam. Az egy első osztályú, igényes zenekar volt. A nagyszerű zenészek alkotta csapat miatt másoktól is kaptam megbízást, így Zalatnay Cinitől és Balázs Fecótól is. Míg ott voltam, három koncert CD is megjelent Zoránnal, valamint minden évben készült rólunk tévéfelvétel a Budapest Sportcsarnokban, a kiemelt nagykoncerteken. Zorán rendkívül finom ember.
Ciniről már esett szó korábban, Balázs Fecóval mikor játszottatok együtt?
Kevesen tudják, hogy Fecótól vettem az első orgonámat. Még a Neoton, Ki- Mit-Tud-on nyert második díja előtt. Elmentünk az egész családdal a próbahelyükre orgonát venni. Akkoriban a Marx Károly Közgazdasági Egyetem egyik helyiségében próbáltak, ott volt egy szürke, NDK gyártmányú Matador orgona. Fecó nagyszerű zenész és nagyon kedves, jó fej gyerek volt mindig. Nagy veszteség, hogy már nincs köztünk. 1996-ban felkért, hozzunk össze egy zenekart a Budapest Sportcsarnokban megrendezendő koncertjére. Nagyon jól éreztem ott magam, jó volt a légkör és jól sikerült a buli is.
Mindhalálig Beatles…
Koltay Gábor ötlete volt ennek az elindítása. Kazimir Károly, a Thália Színház akkori igazgatója teret adott neki. Elképesztő mennyi előadás volt! A mostani Operett Színházi sikerekhez lehet csak hasonlítani. 1986-tól 1992-ig ment a produkció, majd kirúgtak bennünket az Arizónának átkeresztelt színházból és csak a Soproni Petőfi Színház maradt, mint fellépési lehetőség. Pedig az Operett és az Arizóna között, az előadások előtt és után többezres tömeg tüntetett, hadd maradjunk! Bejelentkeztem az akkori főpolgármesterhez, Demszky Gáborhoz. 1992 decembere volt. Kék farmerben és ezüst karkötőben, négyszemközt azt kérdeztem Demszkytől: “Tudod mi az a passzív rezisztencia?” „Tudom.” – válaszolta. “Nos, ezek a gyerekek, két-három év múlva szavazóképesek lesznek.” – folytattam. “Nem fognak az SZDSZ-re szavazni.” Mióta nincs is SZDSZ?!
Viszont közben azért folyamatosan folyt máshol, másokkal is a színházi munka…
1987 és 2003 között Gór Nagy Máriánál voltam zenei vezető. Csodálatos élmény volt például Liverpoolban egy színházi fesztiválon részt venni a színitanodával. A “Színezüst csehó” című Broadway musical-lel szerepeltünk. Edward herceg nyitotta meg a fesztivált, a liverpooli Playhouse színházban. Hihetetlen érzés volt a Beatles városában koptatni a köveket. Minden nap ott ebédeltünk, ahová Lennon járt középiskolába. Volt ott egy rövid, négy és fél oktávos, viharvert zongora. A billentyűk feléről hiányzott az elefántcsont borítás. Faguriga legyek, ha nem játszott azon John Lennon! De én is többször, pont ezért… A Filharmónia Liszt termében direkt odaültem, ahol réztábla jelezte, hogy mindig ott ült Wellington admirális. Nem beszélve az ottani lakásunkként szolgáló kollégiummal szemben álló gigantikus katedrálisról! Ott forgatták a “Beckett” című filmet. Ott van a püspök sírja is. A koporsó tetején pedig, mintha ravatalon feküdne, Beckett szobra van. A filmben Henrik királyt Peter O’Toole, Beckettet pedig Richard Burton játszotta. Van egy jelenet, ahol a király az általa kivégeztetett püspökhöz beszél. Közben simogatja a bal kezét. Hááát… Ott fényesebb a réz. Mert aki látta a filmet, és eljutott a helyszínre, az mind megsimogatta. Én is. Öt orgona van a katedrálisban. A legnagyobbnak a basszus síp átmérője – nem a hossza!- olyan két méteres. A fesztiválon, egy ökonomikus mise alkalmával Liszt rapszódiát és Charlie Parker bluest játszottam. A pap rákérdezett: “Mi volt ez, Liszt?” Majd meghívott a templomába, ahová néhány növendékemmel el is mentünk. Hihetetlen showman figura volt. Úgy orgonált a templomi hangszeren, mint egy popsztár.
Hazatérésünk után még egy musical következett, a “Grease”, amit Sáfár Öcsivel készítettünk, hét évig játszotta a tanoda, különböző színházakban. Az Arizóna színházban Nagy Tibor és Bradányi Iván “Kölyök” című zenés darabját vittük színre. Amit az akkor már újonnan megnyílt Soproni Petőfi Színházban is játszottunk. Nagyon szerettem azt a darabot. A zenekari árokban a Besenyő Brass, Zsoldos Tamás, Marschalkó Zoltán, Szabó Feri, Jankai Béla és jómagam dolgoztunk. Szupergroup a tárnában…
Idővel a fővárosi Újszínház is életed része lett…
Igen. Nagyon örülök, hogy ott is dolgozom. Barátom, Dörner György ragyogó igazgatónak bizonyult. Nagyon szeretnek hozzánk járni az emberek. Kerényi Imrével két darabot vittünk színre. Szabó Magda, “Az a szép, fényes nap” és Wass Albert, “Funtineli Boszorkány”, a csodás Nemes Wandával a főszerepben. Gál Ildikó rendezésében Tolsztoj, “Kreutzer szonáta” a másik nagy kedvencem. Hét évig játszottuk. Kökényessy Ági, Lux Ádám, Szarvas Attila – csodás alakítások! Ezt a darabot korábban már Zsurzs Éva megrendezte TV-játéknak. Ha jól emlékszem, 1987-ben. Életem végéig büszke leszek rá, hogy engem kért fel a filmzene megírására! Továbbá, több mint három éve játsszuk a Nagy Feró életéről szóló “Ricse, Ricse, Beatrice” darabot is, Bozsogi János nagyformátumú rendezésében. Tordai Teri, Esztergályos Cecília, Koncz Gábor, Dörner György, Nagy Feró. Mind büszkeségeink, Kossuth díjasok és csodálatos kollégák. Viczián Ottó lett ez évben a művészeti vezető és Nagy Viktor a főrendező – izmos színházunk van, meg kell adni!
1993-ban a Mini 25 éves bulijára ismét elővettétek a Bartók feldolgozást, de ravasz címmel került előadásra, illetve a paksi főpróbát megörökítő albumra is…
Sajnos a szerzői jogi ügyek miatt 1971-től 2016-ig szó szerint bujkálnunk kellett a Bartók átdolgozással. Ádám mindig zseniálisan kitalálta, hogyan kerülje el a balhét. Ezért került a “25 év rock” Mini koncert CD-re és kazettára az “Éjféli találkozás Béla bácsival a csíki havasok alatt”cím.
Tényleg zseniális, főleg, hogy emlékeim szerint mindenki egyből vágta, miről van szó. Nem sokkal később ismét CD-re került egy fontos klasszikus átiratod, a “Rákóczi-induló”. A Papp Gyula és a Prédikátor minek tekintendő? Egy újabb formáció, a te vezetéseddel vagy inkább egy szólóprodukció?
Papp Gyula és a Prédikátor néven készítettem szólólemezt, melynek címe: „A pokol tornácán„. Tehát a saját albumomnak tekintem. Márton Csaba szövegeiről tudni érdemes, hogy majd mindegyikhez volt konkrét ötletem. Magyarán az történt, hogy jó néhány dalban, Csabi zseniálisan rímekbe szedte az általam megálmodott történeteket. Németh Gábor, Sipeki Zoltán és Zsoldos Tamás voltak még a társaink. A Prédikátor CD-n Liszt Ferenc XV. Magyar Rapszódiáját, ismertebb nevén a „Rákóczi-indulót” is eljátszottuk, rock-hangszereléssel.
Ezt a csodás darabot a későbbiekben is elővetted.
2010-ben Schuster Lóri kérésére beékeltük a „Honfoglalás” szvitbe, mely akkor, így hét tételesre bővült. Amikor a P. Mobillal, a Diósgyőri Várban, sok ezer ember jelenlétében előadtam, a tömeg néma csendben hallgatta. Innen is tudni, hogy a klasszikus átiratok jó minőségű átdolgozása misszió! Mert olyanok is megismernek „világsláger” műveket, akik nem jutnak el a koncerttermekbe. Világsláger alatt itt a mindenki által dúdolt klasszikus dallamokat értem, mint például Mozart, “Kis éji zene” című műve vagy Beethoven, „Sors” szimfóniája, de említhetnék még ezer hasonlót.
A szólólemezeddel egy időben, 1995-ben született meg a második színpadi darabod, “Az első sírásó” is.
Egészen pontosan, 1994 júniusától, 1995. február 5-ig szereztem a zenét. Mikó István felkérésére, Marno János költővel írtuk Madách, “Az ember tragédiája” nyomán. Soha ilyen felelősséggel és igényességgel nem fogtam hozzá munkához. A világ drámairodalmának leglátnokibb darabja. Most aktuálisabb, mint valaha. Minden képzeletet felülmúl, amilyenné vált a világ. Azt hiszem, az emberi gonoszságnak nincs határa. Már a falanszter is megvalósult, sőt! A darab olyan kritikákat kapott, hogy tábla fogja őrizni a Soproni Petőfi Színház falán: “Itt mutatták be először Az első sírásót.” „Papp Gyula munkája ZENE” – így írták, csupa nagybetűvel. De ez a világ, már nem az a világ! Ki tudja? Egyáltalán lesz még valaha élhető a Föld? Nem velem, a Tragédiával van baj. Nagyon erős tükör a világ hatalmasainak, akik éppen ki akarják pusztítani az emberiség kilenctized részét. Már tudom, hogy miért nem tudom ilyen múlttal Budapesten bemutatni.
Mai napig is csak részben elérhető…
A felvételek szeptembertől április elejéig tartottak. Majd május 6-án volt a premier. Az egy CD-nyi terjedelemben válogatott részletek, 1996 karácsonyán lettek kiadva. Képben is van nyoma. A Szombathelyi TV vette fel az utolsó előadást, melyet tizenhat perces vastaps zárt.
A Prédikátor album és “Az első sírásó” után a következő nagyobb szabású műved az “Ármány és szerelem” megzenésítése volt.
1997 tavaszán, Mikó Pista egy fellépésünk alkalmával megszólalt az öltözőben: “Tudod mit kéne megírnod? Schiller, “Ármány és szerelem” című művét!” Már akkoriban is sokat dolgoztam a Békéscsabai Jókai Színházban. Éppen Makrai Pali és Usztics Mátyás, “Rózsák, szerelmek…” című darabját hangszereltem. Felvetettem Mikó István ötletét, Konter László igazgató nyitott volt rá. Tehát az eredeti megrendelő Konter László, az akkori békéscsabai színigazgató volt, 1998-ban. Szegvári Menyhért rendezte a darabot és Gajdos József koreografálta. Demjén Ferencet kértem fel a dalszöveg megírására. Ragyogóan megcsinálta, mint mindent, amit valaha életében alkotott. 2020-ban könyv is készült annak megörökítésére, milyen veretesen írta meg a Schiller darab szövegeit.
Később készült egy frissített verzió is, szintén Rózsi szövegeivel, mely CD-n is megjelent.
A Vas-szövegkönyv alkalmazása miatt, nagyon hosszúra sikeredett a darab. Ezt Sárdy Barbara fantasztikusan korrigálta később. Színház a színházban művet írt. Az eredeti történet csak a dalokban megy végig. Egy vidéki színháznál, a főpróba hetében játszódik a színmű. Zseniálisan, hisz az eredeti darab szomorú. Ő viszont nagyon sok poént, vidámságot írt bele. Ahogy egy főpróba héten az lenni szokott: idegbaj, tréfálkozás, szerelem, veszekedés… Szóval, így, összehasonlíthatatlanul jobb lett a mű. Az új verziót 2018 tavaszán mutatta be a Soproni Petőfi Színház, Pataki András rendezésében. A szereposztás parádés volt: Füredi Niki, Békefi Viki, Szomor György, Papp Attila, Savanyu Gergely, Kósa Zsolt, Ács Tamás, megannyi szenzációs színész.
Barbival akkor már egy zenekarban játszottatok. Mikor és hogyan találtatok egymásra a Mother Funker együttessel?
Élettársam, későbbi feleségem, két csodás kislányom édesanyja, Sárdy Barbara, a Póka Egon vezette Kőbányai Könnyűzenei Stúdióba járt ének szakra. Eleinte minden zenekari felkérést elutasított. Már a harmadik növendék kérte fel, menjen hozzájuk énekelni – és ismét a „sors” jött szembe! Istennek hála, amikor Bese Csaba felkérte, hogy énekeljen próbát, ő igent mondott. Azzal a kitétellel, hogy én is lemegyek és meghallgatom őket. Csaba kérésére Barbarának azt volt a válasza: „Jó. De akkor titeket is meghallgat a barátom, hogy vajon ti is megfeleltek-e”? Így is történt! 1997. március 3-án találkoztunk a Bartók Béla úton. Lementünk az egyik szenespincébe a Lágymányosi utcában. Az első pillanatban kiderült, hogy vérprofin dinamikáznak, egyáltalán, szuper zenészek. Kifelé menet a pinyóban odasúgtam Barbarának: “Ezekkel én is játszanék.” Vagy három hónapig csak néha szóltam hozzá – néhány dolgot próba előtt vagy után. Egyszer csak azt mondták a fiúk: “Úgy döntöttünk, kell nekünk egy billentyűs és az csak te lehetsz.” Istenemre, sokszor beszéltük Barbarával; nekünk sosem jutott volna eszünkbe együtt játszani. Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy kis kerülővel, de a gitáros Kiss Zoltán és a basszusos, Bese Csaba még 2021-ben is velünk fog dolgozni. Zseniális zeneiség és fantasztikus dinamika birtokában voltak, már akkor. Fergeteges minőségű banda lett. De hiába. Amennyit sikerült bekerülnünk a tömegkommunikációba, az kevésnek bizonyult. Sajnos akkor kezdődött az, hogy zenekarok ismert slágereket játszottak és ezzel agyoncsapták azokat, akik saját dalaikat propagálták. Igaz, ha valaki vacsorázni megy, nem okvetlen a zenére akar koncentrálni, ezt azért be kell lássam. Mindenesetre akkoriban jött divatba, ami addig vér ciki volt. Aminek eredményeként lassan már senkit nem érdekeltek a kocsmákban a veretes szövegű, új, saját dalok.
Miben nyilvánult még meg, hogy megváltoztak a körülmények?
A fél Bajza utcai lakásom ráment, hogy havi hetvenezres telefonszámláim támadtak a szervezés miatt. A fizetés viszont egy-egy helyen csak három-négyezer forint volt fejenként. De megpróbáltam. Hiába sikerült néhány televíziós fellépést elintéznem, kevés volt a befutáshoz.
Szerencsére az ezredfordulón még így is megjelent egy albumotok.
Mindezen nehézségek ellenére sikerült kiadni a dalainkat. Két fantasztikusan jóindulatú hölgy: Vinkovits Mária és Huszár Ágnes dotálta a CD felvételt, puszta jóindulatból, ami 2000 karácsonyára jelent meg, „Loving” címmel – az angol titulus ellenére magyar nyelven. Sárdy Barbara akkor debütált, mint szövegíró. Kiderült, hogy fantasztikus írói vénája van. Mind a dalszövegek terén, de a színdarabok megírásához is. Azt ajánlottam, vegyük fel a Mother Funker CD-re Barta-Adamis „Vallomás” című dalát. Barbara ellenkezett. Néhány hónap múlva, a Gondviselés ismét szerető karjaiba vett. Hidegrázós dolog történt. A Kolibri pincében töltöttük az időt, majd, mielőtt hazatértünk volna a Bajza utcai otthonunkba, tettünk egy körsétát. A Kolibri a Rózsa utcában van, az Andrássy út sarkánál. Elsétáltunk a Király utcáig, ott jobbra fordultunk és az Izabella utcán ismét jobbra. Barbarának halvány segédfogalma sem volt, Barta Tomi hol lakott. Mégis, pár lépés az Izabella utcában, majd pontosan annak a háznak a kapuja előtt, ahol Tomi utoljára élt Budapesten, Barbara megszólalt: „Mégis felteszem a CD-re a Vallomást”. Mondom neki: “Ráz a hideg! Itt lakott Tomi! Ez, hogy jutott épp most az eszedbe?” Boldog voltam. Később a MÚOSZ-ban volt a lemezbemutató, Adamis Anna is jelen volt.
Meddig tartott a Mother Funker?
Egészen 2003-ig üzemelt a zenekar. Akkor elnyelt bennünket a politika. Életem legtartalmasabb tíz évét éltem meg. Csurka István legbelső körébe kerültünk. Döbbenetes holdudvara volt, melyet olyan nevek jellemeztek, mint Szőcs Zoltán, Hajdú Demeter Dénes, Fekete Gyula, dr. Hegedűs Loránt és gyermekei: ifj. Hegedűs Loránt és Hegedűs Zsuzsa, Csurka László, Dörner György, Jászai László, Mészáros Sunyó és így tovább.
Folytatjuk!
Fotók: Papp Gyula 70 Életműkoncert / Papp Gyula archívuma, kiadói archívumok, TTT Nemzeti Rockarchívum
