So here I am once more
In the playground of the broken hearts
One more experience, one more entry
In a diary, self penned
Yet another emotional suicide
Overdosed on sentiments and pride

(Fish-Script for a Jester’s Tears)

Személyes érintettség

…és akkor Tóth Robi, akivel mindketten megátalkodott metalrajongók voltunk, és a szemben levő házban lakott – az avasi lakótelepen (Avas 3. ütem, a történelmi és földrajzi hűség kedvéért)-, 1987-ben becsöngetett egy albummal a hóna alatt, hogy hallgassuk meg. A Marillion első, Script for a Jester’s Tear lemeze volt az. Soha nem hallottam a neo prog-rock csapattól még zenét, csak Bravo és Kerrang! posztereken láttam a kifestett arcú énekest, Fish-t.

Mai napig emlékszem arra az érzelmi hullámvasútra, amit a lemezt nyitó, fent idézett sorok költői előadása, és az azt követő majd’ kilencperces prog-rock himnusz idézett elő. Na, ott dőlt el a sorsom, a következő több mint három évtizedre.

A gimnázium végén és az egyetemi évek idején több érzelmi megrázkódtatást segített feldolgozni, illetve inkább elmélyíteni a Marillion fájdalmasan szép zenéje, és Fish szívbe vágó lírája. Így nem csoda, hogy a ’88-tól épülő CD gyűjteményem első (!!) megvásárolt  darabja, az azóta is etalonnak tekintett Marillion-lemez, a Misplaced Childhood volt.

A következő helyszín 1994, Kalocsa (Szelidi-tavi üdülés) Suits album promóciós interjú a Rockinformnak, Arany Paprika Hotel (mi más?).  A szálló telefonjáról hívhatom Fish-t, nagy kedvencemet. És, tizenhat évnyi, sikeresnek vélt angol nyelvtanulás után percekig nem értettem, mit beszél… Na igen, velejéig skót. Még jó, hogy a kérdések megvoltak, mert azok és a diktafon segítségével sikerült a beszélgetést írásban összeeszkábálni.

Majd végre jött a Marbles-turné idején Bécsben, 2004. május 19-én, az immáron Fish nélküli Marillion koncert előtt, egy üveg fonyi barackpálinkával köszöntem meg Steve Rothery gitárosnak, amit a lelki épülésemért tettek az addigi közel húsz évben.

Előélet – Misplaced Childhood

Fish 1958. április 25-én született Edinburgh-ban. Dalkeith-ben nőtt fel. Eredeti neve Derek William Dick volt. Művésznevének szükségességéről nyilatkozta anno őszintén, hogy „ezzel a névvel egymázsásan és majd kétméteresen, jobb, ha mielőbb nevet változtatsz…”  Ezt hadd ne magyarázzuk! (Az angolul kevésbé tudók kedvéért a megfejtés a Dick családnév kettős értelmezésében rejlik…) Fish, azaz Hal művésznevét, akaratlanul, egykori főbérlője ragasztotta rá, mivel igazságtalannak érezte hősünk közös költséghez történő hozzájárulását, többórás kádban elmélkedős fürdőzései után.

Középiskolai és főiskolai élményei nagyban meghatározták a kezdeti Marillion-dalokat, legalábbis a romantikus szeletét. Mind-mind skót éjszakai kollégiumi és elhagyatott utcákon történt kalandok, bóklászások emlékei váltak dalszöveggé (ti. ”dawn escapes from moonswashed college halls”).

Skótság – Heart of Lothian

Miközben innen nézve, a Marillion egy brit zenekar, az azért arrafelé nagyon nem mindegy, ki honnan jött. Nos, Fish, ahogy már tudjuk, tősgyökeres skót, amit egész életében büszke bélyegként visel. A zenekarban ezt az identitást kevésbé képviselte, (bár a Lavender/Hearts of Lothian egyértelmű utalás származására), de szólópályáján többször rávilágít szövegben vagy zenében is gyökereire. Az Internal Exile albuma meg egyenesen büszke hitvallás a skótsága mellett. De más skót hírességekhez képest, noha a zenekarból történt 1988-as kiválása után visszaköltözött Skóciába, politikai szerepet komoly extroveltáltsága ellenére tudatosan nem vállalt.

Karizma – Grendel

Az első dolog, ami Fish kapcsán megkerülhetetlen, leginkább pozitív fényben, az a szuggesztivitás és karizma, ami már a lemezeken is átsüt, de a koncerteken gyakorlatilag felmenti a többi zenészt a színpadi jelenlét alól. Egyrészt tagadhatatlan, az énekes méretéből – mind súlyban, mind magasságban- adódó domináns jelenlét. Ezt csak megerősítik a hallgatót beszippantó dalszövegek, és az éneklés megragadó színpadias jellege, ami különösen eleinte, egyáltalán nem a technikai iskolázottságról szólt. A nyolcvanas évek elején Fish jelentkezett a Marillionba (Mick Pointer dobossal együtt), onnan, a skót Felföldről. És híres akart lenni. Mindenáron. A banda többi tagja szerint is, Fish mindent csak nagyon és túlzó módon tudott csinálni, a szövegektől az éneklésig, a színpadi jelenléten át a koncert utáni lazulásig…

Későbbi komoly személyiség válságához jelentősen hozzájárult, hogy ezt a főszereplő posztot a zenekar többi tagja is boldogan fogadta, így mindig ő adott interjút, képviselte a zenekart. És égett ki leggyorsabban…

Tudatmódosítók – Clutching at Straws

A különböző halmazállapotú tudatmódosítók nemcsak a hetvenes években játszottak fontos szerepet a pop/rock zene kialakulásában és megértésében. Ez alól a Marillion és Fish sem kivétel. Sőt! A nagyon gyorsan és szinte érthetetlenül jött népszerűség (prog rock a nyolcvanas években?!) komoly személyiségválságot és önpusztító életmódot okozott Fishnél is. Némely dalnak jót tett, hogy az ébrenlét és a másik világ határán írta, saját bevallása szerint is. Aztán a folyamatos turnézással és önállóan vállalt reflektorfénnyel ő sem tudott egészségesen megküzdeni. Már huszonévesen felismerte, miután felszedett pár tíz kilót, hogy „ez az út biztos a pokolba visz”, és megpróbálta legalább kiírni magából. Ennek lenyomata az utolsó Marillionnal közös lemez, a Clutching at Straws. Szinte minden szám a rock sztár elmagányosodásáról szól, de nem felmentve magát. A borítón is Fish kedvenc „hasonszőrű” irodalmi óriásai álldogálnak a bárpultnál: Dylan Thomas, Jack Kerouac, Robert Burns, Jim Morrison….

A nagy szerelem – Kayleigh

A bocsánatkérő dal, amelyről a Marilliont egyébként nem ismerők is azonosítani tudják a zenekart, az énekes egy volt szerelméről, Kay-ről született. Illetve, nem csak egy szerelméről született: a dalszöveg visszaemlékezései különböző valós kapcsolataira utalnak ( ”dancing in stilettos in the snow” ”loving on the floor in Belsize Park”). A zenekar nem örült a címnek, mondván túl személyes, még így is, hogy a hölgy középső nevét (ti. Kay Lee) használja Fish. A klipben egyébként a későbbi német felesége, Tamara Nowy – akitől aztán elvált-, játssza Kayleigh-t. A dalban Fish azt a korszakát jeleníti meg, amikor a kapcsolatai is mind rámentek a karrier/híresség iránti vágyára.

A történet érdekessége, hogy a címszereplő hölgy azután egy átlagos családanya életét élte, és nem is volt tudomása a dalról. Csak jó évtizedekkel később találkoztak egy koncert után, és beszélték meg a történteket. Nem sokkal később, 2012-ben Kay elhunyt.

A majdnem filmsztár – So Fellini

Fish jellegzetes figurájának és természetesen, saját ambícióinak köszönhetően, színészként is kipróbálhatta magát több sorozatepizódban és filmben is. 2004-ben például Keira Knightley és Adrian Brody mellett játszott a Jacket című moziban. A leghíresebbek mégis, talán azok a filmek, amikben nem (..) játszott végül – turné kötelezettségei miatt.  Az első a Highlander volt 1986-ban. A Die Another Day című Bond filmre jelentkezett az énekes, amibe nem került be végül. A Braveheart forgatása előtt hosszasan egyeztetett Mel Gibsonnal, hogy a testvérét ő játssza majd, de végül az az együttműködés is kútba esett.  Így is több mint egy tucatszor szerepelt sorozatok és filmek különböző szerepeiben.

A gyönyörű megtérés – Weltschmerz

Fish több éve bejelentette, hogy részben egészségi állapota, részben a zenei világ üzleti lehetetlensége miatt, a nemrég kiadott Weltschmerz albummal és az azt kísérő turnéval kíván elköszönni rajongóitól. Ezután más irányú művészi tevékenységének hódol majd ott, a skót hegyekben. Az utóbbi években többször elismerte, mekkora s….fej is volt ő, híressége csúcsán. Ezért a zenekari tagoktól is többször nyilvánosan elnézést kért. Noha újjáalakulásról azóta sem volt szó (már csak azért sem, mert ’89 óta van egy csodálatos énekművészük, Steve Hogarth személyében), de nagy ritkán felléptek a többiek vendégként egy-egy koncertjén.

Gyönyörű búcsúdalt hagyott itt nekünk elköszönésképpen a költő. A Garden of Remembrance csodaszép, akár visszarévedő szerelmes dal is lehetne, de valójában demenciában szenvedő édesanyjához írta. A korai romantikus költő tizenéves szerelmeihez írt ódái itt érnek körbe, negyven évvel később. Nagy lélek és nagy szív lakozik az öregedő skótban. Az első album udvari bohóca (ti .jester) pihenni tér.