Közös szerzemények – Bródy János
Mecky halála kapcsán néhány pályatárs, zenész kolléga visszaemlékezéseiből szemezgetünk a korábban megjelent rockinformos anyagokból…
Manapság ki gondolná, hogy a rock kezdetekor – amit még beatkorszaknak neveztek – az adott bandák köré, a rajongókból valóságos szekértáborok alakultak. Annak idején nem is derült fény arra a nem éppen szokványos (sőt, skandalumnak számító) cselekedetre, hogy a Fonográf egyik meghatározó zenésze, szövegírója az Omega együttes lemezére ír dalszövegeket. Bródy János a konkurenciának számító zenekarral való kapcsolatáról, és a hőskorszakról emlékezik.
Az ős-Illés, melynek te is tagja voltál, régebb óta működött, mint az Omega. Volt-e abban az időben valamiféle kapcsolat a két banda között? Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?
Valami kapcsolat biztosan lehetett. Pontosan azért nem tudom megmondani, mert az ős-Illésben nem voltam alapító, az első átalakulás során kerültem a zenekarba. 1964-ben csatlakoztam, mikor az addigi gitáros, Farkas Ádám kiszállt a bandából. Ez idő tájt már létezett a Szentháromság: az Illés, a Metró és az Omega. Ezt kissé igazságtalannak tartottam, hiszen rajtunk kívül több zenekar is volt a színtéren, de az utókor inkább erre a háromra emlékszik. Érdekes, hogy nem az adott zenekar teljesítménye alapján alakultak ki a rajongótáborok, inkább helyhez kötődtek. Az Illés a Bercsényiben játszott, a Metró a Dohány utcai Metró klubban (nevét is onnan kapta), az Omega pedig a Belvárosban, a mai Centrál kávéház helyén.
’65-ben, mikor az Omega még a „koppintósok” táborát erősítette, az Illés már elkészítette első magyar nyelvű felvételeit. Később, Presser belépésével már a hatosfogatnál is megjelentek a saját dalok – nem is akármilyenek. Volt-e valamiféle rivalizálás az említett beat-Szentháromság között?
Nyilvánvaló, hogy volt, és jót is tett mindegyikünknek. Legalább csipkedtük magunkat. A kezdet kezdetén még az angolszász dalokból álló repertoárban is voltak átfedések, így egyezkedni kellett a beosztást illetően.
„Emlékszem, a MOM-ban, az Omegával közös fellépésünkkor sorshúzással döntöttük el, hogy ki melyik nótát játssza.”
Később a táncdalfesztiválok, a bandák országos szintű megismerését elősegítendő, mintegy katalizátorként működtek közre. Ezáltal az egyetemi klubokon túl, a televízió nyilvánosságán keresztül az amatőr és egyéb öntevékeny zenekarok is lehetőséget kaptak egy szélesebb körű bemutatkozásra. Azért ez többféle torzulással is együtt járt, hiszen nem minden zenekar rendelkezett saját számmal, és nem mindenki tudott saját zenei felfogásában megjelenni. Mindenesetre az akkor még jórészt amatőr szinten, szubkulturális rétegben működő művész társaságot sikerült megismertetni egy szélesebb közönségréteggel. Mindhárom együttesben felbukkantak olyan professzionális zenész alkatok, mint az Illésben a Szörényi testvérek, a Metróban Schöck Ottó, az Omegánál Presser Gábor jelentette ezt a színvonalat. Abban az időben fontosak voltak a dalszövegek is, hiszen egy életérzést fejeztek ki. Dusán – mint később kiderült, és akit nagyon szeretek-, a műfajban rejlő költészet egyik legnagyobb alakja. Az Omegánál Adamis Anna jelenítette meg ezt a művészetet, aki a maga sajátos világában, sok mindent megfogalmazott.
Míg a színfalak között majdhogynem barátságról beszélhetünk az akkori sztárzenekarok között, addig a közönségnél „vérre menő” viták, nem ritkán tettlegességig fajuló veszekedések jellemezték a rajongók hozzáállását kedvenceikhez.
A zenészek között soha nem volt olyan mértékű rivalizálás, mint a közönség között. Mi kölcsönösen elismertük és megbecsültük, tiszteltük egymás teljesítményét. Én kissé barátkozóbb, mozgékonyabb voltam a többieknél. Persze első sorban a társaság – azon belül a lányok miatt -, (nevet) szívesen elmentem más bandák fellépéseire. Az Omega klubban, a Hordóban láttuk Presser Picit először az együttessel.
Még a ’80-as években is érződhetett valami, hiszen semmi sem szivárgott ki abból, hogy Bródy János olyan slágereket ír az Omegának, mint pl. a Léna. Hogyan kezdődött az együttműködés?
Ez már bizonyos következménye annak, hogy ők inkább a nemzetközi trendekkel voltak kompatibilisek, és elindultak Nyugatra. Presserék kiválása után felépítettek egy új Omegát, amely az akkori NSZK-ban is jelentős sikereket ért el. Egy új irányzathoz csatlakoztak, amit összefoglalva space-rocknak hívtak. Az eredeti szövegek – a nyugat-európai piac elvárásainak megfelelően – angol nyelven jelentek meg.
„Adamis Anna után nem volt igazán magyar szövegírójuk. Sülyi Péter ugyan nagyon jó verseket írt, de nem érezték elég erőteljesnek. Engem akkor találtak meg, mikor elhatározták, hogy Magyarországra is elhozzák a space-rockot. Én pedig hajlandó voltam besegíteni a dalszövegekbe. Elsősorban Benkő Lacihoz fűződő barátságom okán jött létre az együttműködés.”
Miért nem jelenhettek meg a te neved alatt a dalszövegek?
A Magyarországon akkor még fennálló, különböző zászlók alatt, vagy mezekben működő fan-klubok szokásai miatt elképzelhetetlennek tűnt, hogy saját nevem alatt csatlakozzam az Omega szerzői gárdájához. Így Várszegi Gábor, mint afféle közvetítő oldotta meg ezt a problémát.
Milyen volt a Fonográf – azon belül Szörényi Levente – hozzáállása ehhez a (fegyver) tényhez? Egyáltalán tudtak róla?
Az Illésnél, de a Fonográfban is elég kritikus szemmel nézték a zenészek azon pályatársak tevékenységét, akiknek sikerei nem feltétlenül tükrözték tehetségüket, vagy tehetségtelenségüket. Így eleve kizárhatónak tűnt egy másik zenekarral való együttműködés. Nemcsak Levente és a Fonográf, de az Omegások közül sem tudott mindenki erről. Azt hiszem, hogy Mecky és Benkő Laci be volt avatva, de Cikiben már nem vagyok biztos. Egészen 2001-ig sikerült titokban tartani. Vámos Miklós TV-műsorában derült fény a dologra, ahová Presser Picivel együtt kaptunk meghívást. Tulajdonképpen Miki ötlete volt, hogy Pici bácsinak szerezzünk egy kis meglepetést (nevet). A felvételen látszik is, hogy leesik az álla. Persze előtte az omegás fiúkkal azért egyeztettünk – ennyi idő után, már nem volt kifogásuk a nyilvánosságra hozatal ellen.
Egyébként Leventének is volt külön útja, mikor Adamis Ancsával közösen írtak lemezt Kovács Katinak. Engem azért ez eléggé megviselt.
Hány nótát írtál az Omegának?
Az együttműködés négy lemezig tartott, zenét nem írtam, csak szöveget! A „Csillagok útján” és a „Gammapolis” – melynek koncepcióját én találtam ki -, majd később jött a Trans and Dance és az Égi jel. Ez utóbbira két szám került, és saját nevem alatt jelent meg.
„Közös munkánk nagy része az Omega második „nagy korszakára” tehető, hiszen az akkor divatos space-rockot mind megszólalásban, mind látványban világszínvonalon művelték.”
2001-ben a Nagy Hármas – közös fellépést vállalt a Puskás Ferenc stadionban. Úgy tudom, valamikor már fölmerült az ötlet egy ilyen monstre bemutatóra, de a magvalósítás váratott magára. Talán 1969-ben, az Erkel Színházban játszott együtt a három csapat.
Az Illés megszűnése utáni első, 1981-es koncertjét követően, legközelebb 1990-ben léptünk fel a Népstadionban. A rendszerváltás „hevében” valamilyen szinten fölmerült, hogy az eseményt megünnepelendő, az Omegával közösen lépünk színpadra a Népstadionban, de végül, valamilyen oknál fogva ez nem jött össze. Arra nem emlékszem, hogy a Metró szóba került volna, hiszen akkor még nem is „támadt fel”. A hármas koncert tehát semmiképpen nem valósulhatott volna meg. Annál is inkább, mivel 1990-ben a producer Koltay Gábor volt, aki 1983-ban színre vitte az István, a királyt, és hét évvel később is az ő elképzelése valósult meg. Így az Illés előtt, az István… került újból bemutatásra. A 2001-es Illés-Metró-Omega koncert viszont Rosta Mária producer asszony ötleteként jött létre.
Van-e valami kapcsolat ma Bródy János és az Omega között?
Nem tudom, hogy még várható-e valami közös termék az Omega együttestől. Persze semmi sincs kizárva, elképzelhető, hogy néha együtt fellépnek, de úgy látom, hogy a tagok jórészt önálló útjukat járják. A jövőt nem lehet előre tudni. Ha már azzal indítottál, hogy a zenekarok köré csoportosuló közönség annak idején milyen konfliktusban állt egymással, hadd mondjam el: nem csak a zenekari tagok között lett kedélyes, öregkori haverság, valójában a rajongótáborok is összeolvadtak. Ma már ezekre az időkre közösen emlékeznek azok a generációk, amelyek együtt élték meg a magyar rockzene hajnalát.
