Eddie halálának egy éves évfordulójához (2020. október 6.) közeledve mi lehetne méltóbb megemlékezés, mint a minden idők egyik legmeghatározóbb bemutatkozó albumának tartott V.H. 1. áttekintése…
Az alábbi írás pár hete jelent meg Dave Everley tollából a Classic Rock oldalán, ahol dalról-dalra vette górcső alá a Van Halen első albumát, amely a maga, mindössze harmincöt percével megváltoztatta a rock’n’roll világát… És lehet, hogy meg is mentette azt.
A lemez az USA-ban több mint 10 millió példányban kelt el és a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján is több ízben szerepelt. Először a 415. helyre sorolták, aztán 2020-ban már a 292. volt.
Amikor 1978-ban Eddie Van Halennek azt a kérdést tették fel, hogy mit szeretne elérni a zenekar a frissében elkészült debütáló albumával, ő szerényen azt válaszolta, hogy: „Csak újra izgalmassá próbáljuk tenni a rock’n’roll-t”.
Szerényen, de pontosan fogalmazott, és van még itt valami… Több, mint negyven évvel a megjelenése után (1978. február 10.) a Van Halen első albuma a rock egyik mérföldkövének számít. Több ez, mint egy csillagos ötös debütáló album – a lemez egy adrenalin löket volt egy olyan zenei szcéna szívébe, amely a sarokba roskadva már alig mutatott életjeleket. A Van Halen album mindössze harmincöt perc alatt megmentette a rock’n’roll-t, és két évvel megelőzve korát, mivel ők már ekkor megkezdték a ’80-as éveket. Így…
Runnin’ With The Devil
A Van Halen bemutatkozó albumának legtöbb dalához hasonlóan a nyitó szám is abból az időből származik, amikor a zenekar még a dél-kaliforniai klubokban bontogatta szárnyait. Autódudálással nyitnak – ami állítólag Gene Simmons ötlete volt, aki a zenekar egyik korai demófelvételénél bábáskodott, ezzel segítve őket, hogy lemezszerződéshez jussanak -, ezt egy lüktető groove követi, ami Eddie Van Halen nyughatatlan gitárjátékának és Dave Lee Roth lefegyverző karizmájának alapjául szolgál. És az őrület hangjai megszólnak.
Eruption
A dal, amely megszülte az új korszak gitáros Istenét: egy 1 perc 42 másodpercnyi szösszenet a higanyujjú zsenitől, aki ugyanolyan forradalmi volt, mint Hendrix egy évtizeddel korábban. Ez a tétel ismertette meg a világgal Eddie radikális, kétkezes tapping technikáját, bár szerencsés véletlen volt, hogy ez a szerzemény egyáltalán felkerült a lemezre.
„Egy hétvégi koncertre melegítettünk” – mesélte korábban a gitáros. „Épp próbáltam, és (a hangmérnök) Donn Landee véletlenül felvette. Elég fura volt, hogy ez a felvétel felkerült a lemezre.” Fura vagy sem, most már ez lett minden gitárhős-jelölt Rozetta-köve.
You Really Got Me
Ha a The Kinks tényleg feltalálta a riffelős heavy metalt a You Got Me-vel, akkor a Van Halen visszafizette nekik a kölcsönt. Ez az egyike annak a több tucat feldolgozásnak, ami akkoriban került be a repertoárjukba, amikor még Mammoth volt a banda neve. (Mostanában Eddie 30éves fia használja a nevet némi kiegészítéssel: Mammoth WVH.) A „vanhalenizált” eredeti Jura-kori riff elementáris hatású. A producer, Ted Templeman is minden bizonnyal így gondolta, ez volt az a dal, amely meggyőzte őt arról, hogy a zenekarral együtt dolgozzon.
Ain’t Talkin’ ’Bout Love
Eddie Van Halen egyszer azt nyilatkozta, hogy a zenekarnak ezt a korai, „névjegyként funkcionáló” dalát a punk egyfajta utánzatának szánta: „Hülyéskedés az egész, csak két akkord.” Az eredmény azonban messze nem egy ostoba dalocska lett. Az Ain’t Talkin ’Bout Love-ban három és fél perbe sűrítve minden benne van, amitől a Van Halen fantasztikus volt: a szaggatott gitártéma – ami úgy szól, hogy azonnal felnyársalja a hallgatót-, Deve Lee Roth sikító éneke és showelemei, illetve az olyan furcsaságok, mint pl. a szitár, ami felturbózza a gitárszólót.
I’m The One
Ez a debütáló lemez legrégebbi dala, még 1974-ben született, Show Your Love címmel, de anno sem érződött rajta a kora. A Van Halen legtöbb számához hasonlóan ezt is élőben vették fel a stúdióban, újrajátszások nélkül. Ted Templeman tökéletesen ráérzett, hogy csak így lehet elérni, hogy a stúdiófelvételeken is átsüssön a zenekar iszonyatos energiája. A szám vége felé, a bulinak véget vető „doo-wop”-ozás iránytűként szolgál Dave Lee Roth egész karrierjéhez.
Jamie’s Cryin’
A Van Halen hangzása még akkor is ütősnek tűnt, amikor egyébként nem is volt az, és a csapat egyik dala sem pörgött úgy, mint a Jamie’s Cryin’! Ez egy nóta egy egyéjszakás kaland következményéről, meglepően rokonszenvesen. Gyilkosak a harmóniák is, amiért a bandának sohasem kellett a szomszédba mennie.
Atomic Punk
Ez a Van Halen titkos fegyvere! Az Ain’t Talkin ’About Love és az Eruption lehetnek az album védjegyei, azonban az Atomic Punk a legjobb szám a lemezen. Miközben Eddie hol fémlemezeket fúr át, hol lézersugarakat lő a gitárjával, addig Diamond Dave a sötét utcákon leselkedik, fenyegető karikatúraként pózolva ural mindent maga körül. Az „Atomic Punk!” utolsó, megfeszített sikítása nyilvánvalóvá teszi Roth vokális hiányosságait. Ám rajta kívül, ilyen kevés hangterjedelemből, soha, senki nem tudott ilyen sokat kihozni.
Feel Your Love Tonight
A V. H. könnyedén bekeményített, amit az akkoriban épp recsegő-ropogó Black Sabbath tagsága is a saját bőrén érezhetett, amikor előzenekarként magukkal vitték Eddie-éket az 1978-as turnéjukra. De Dave-ék „pop”-ot is képesek voltak játszani, ennek bizonyítéka ez a tétel is. Ha más nem is, de Michael Anthony semmivel össze nem téveszthető vokál harmóniáinak egyfajta bemutatója ez a dal. Nem véltelenül titulálta Dave Lee Roth a basszusgitárost „a valaha volt egyik legnagyobb tenor”-nak.
Little Dreamer
A Van Halen túl jó volt ahhoz, hogy balladákkal bajlódjon, de azért időnként egy kicsit visszavettek az extremitásból. A Little Dreamer a lemez legerősebb pillanata, egy ködös, közepes tempójú tétel, ami úgy sistereg, mint a pasadenai járdák a kaliforniai kánikulában.
Ice Cream Man
A Van Halen soha nem riadt vissza a feldolgozásoktól. A dalok kiválasztása mindig tökéletes volt, amiket általában zseniálisan gondoltak újra. Ennek tökéletes példája az elfeledett chicagói bluesman, John Brim 1954-es dala, amit egy füstös, „tornácon üldögélős” témával indítanak, majd hirtelen egy orrba vágással felérő lazaságban törnek ki. A végén még belefér egy Elvis-stílusú szájbiggyesztéses biccentés is, egy tiszteletteljes főhajtás a nem sokkal korábban elhunyt Rock’N’Roll király előtt.
On Fire
Ezek az elvetemült figurák a legrosszabbat hagyták a végére. Az On Fire a debüt album leggyengébb dala, bár próbálkoznak valamiféle dallamszerűséggel (az már említést sem érdemel, hogy mit művelnek a kórusokkal), de ez már itt, a lemez végén nemigen számított. A szellem kiszabadult a palackból, és soha többé nem lehetett már visszatuszkolni. A Van Halen mindössze harmincöt perc alatt nem csak újra izgalmasság tette a rock’n’roll-t, hanem örökre megváltoztatott mindent!
Az eredeti cikk itt olvasható: https://www.loudersound.com/features/van-halen-debut-album-guide?utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_content=classic-rock&utm_campaign=socialflow&fbclid=IwAR1xPlH4QoT6duZ4gWAWhP7lWpPW1zysAM7LrLUGewql-vD47h9bBbLn1_w
