2022. február 9-én eltávozott a XX. század egyik legfontosabb zeneszerzője, Ian McDonald. A King Crimson és a Foreigner alapító tagja producerként és session-zenészként is komoly hatást gyakorolt a modern rockzenére, hiszen számos fontos kiadvány elkészítésében működött közre, illetve hanghordozók százain hallhatjuk munkáit és szerzeményeit.
Ian munkásságát méltató sorozatunk harmadik része a Foreigner együttes korai időszakára fókuszál, valamint ismét feltűnik a King Crimson.
Ian McDonald legmeglepőbb és legváratlanabb session munkájára 1974-ben került sor, mikor is a korábbi kilépése ellenére beszállt a Wetton-korszakos King Crimson soron következő albumának stúdiómunkálataira. A felvételek júliusban kezdődtek, a „Red” nevű nagylemez négy új dalából Ian kettőben működött közre, a „One More Nightmare” és a „Starless” című remekművekben, melyek még 2021-ben is a sztenderd koncertdarabok közé tartoztak. A stúdiódalok közé pedig egy júniusi koncertfelvételt is beillesztettek John Wetton-ék.
Az események augusztusban pörögtek fel, mikor már arról folytak a tárgyalások, hogy McDonald visszatér az együttes kötelékébe. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a zeneiparban csalódott Robert Fripp úgy döntött, hogy visszavonul a koncertezéstől és feloszlatta a zenekart. Ennek ellenére Robert még megpróbálta eladni a bandát Ian vezetésével, de egy Fripp nélküli Crimsonra nemet mondtak a menedzserek. Túl sok idő telt el McDonald távozása óta, addigra már egy egészen más jellegű és felállású King Crimson-ra lettek volna csak vevők a koncertszervezők. Így, bár az októberben megjelenő „Red” LP nagy sikert aratott, már csak egy nem létező formációt dicsérhettek a kritikusok, az album vendégzenészeivel egyetemben.
A Crimson alapítójaként tehát nem tudott visszatérni korábbi együttesébe, Ian mégsem maradt sokáig sikerbanda nélkül. Ugyanis 1976-ban Trigger néven alapított új zenekart – kvázi szupergruppot- sokat próbált angol és amerikai zenészekkel, a Black Sheep korábbi frontemberével, Lou Gramm énekessel az élen. Mick Jones többek között a Spooky Tooth, Dennis Elliott az If, Al Greenwood pedig a Storm tagja volt korábban. Egyedül Ed Gagliardi basszusgitáros nem rendelkezett komolyabb rockzenei előélettel.
Bár nem tarthatták meg, de a Trigger név mégis szerencsét hozott a szextettnek, ugyanis a névazonosság miatt demókazettájukat összetévesztették egy másik Trigger nevű csapat felvételeivel, így keltve fel az Atlantic Records illetékeseinek a figyelmét.
Az együttes új, végleges neve Foreigner lett, mondván, vegyes formációként akárhol is tartózkodnak éppen a földtekén, valamelyikük mindig külföldi lesz.
A korszak kihívásaihoz jól alkalmazkodva, olyan dalokkal álltak neki a felvételeknek, melyek szinte tökéletes ötvözetét alkotják az aréna rocknak, a west coastnak és a rádióbarát igényes popnak. Mindezzel a nyerő eleggyel egyaránt sikerült elkerülniük a punk rock primitívségét és az akkori progresszív rock produkciók olyan mérvű elvontságát és összetettségét, melyek már inkább taszították a széles nagyközönséget, mint hogy vonzották volna.
A kitűnően sikerült első albumával a Foreigner legénysége nem csak, hogy felzárkózott az AOR vonulat olyan nagyágyúihoz, mint a Journey, a Boston vagy a Kansas, de bizonyos tekintetben át is vették az irányítást. Mick Jones, Ian McDonald és Jimmy Douglass olyan átütő erejű profi keveréssel tárták a közönség elé a kompozíciókat, melyek sokszorosan kiemelték azok átgondolt struktúráját és rétegezett hangszerelését.
(Érdekesség, hogy Dennis kézsérülése miatt egy időben Ian Wallace, a King Crimson egykori dobosa ugrott be, hogy kisegítse a Foreigner tagságát. Sok-sok évvel később szintén ő ütötte a bőröket a 21st Century Schizoid Band koncertjein, Michael Giles-t váltva Ian-ék mögött.)
Ian McDonald, az első három Foreigner nagylemez egyik főszereplőjeként gyakorlatilag az összes dal társzerzőjének tekinthető, még akkor is, ha ez nem derül ki egyértelműen a borítón szereplő információból. Ugyanis társ-producerként döntő hatást gyakorolt az albumokra került végső dalstruktúrák kialakításában, valamint a hangszerelések oroszlánrészét is ő dolgozta ki. A korai King Crimson-hoz hasonlóan pedig ismét ő játszott a legtöbb hangszeren a zenekarban. A sokféle billentyűs- és fúvóshangszereken túl Ian McDonald a Foreigner kötelékében kifejezetten sokat gitározott – igen jól! Valamint alaposan kivette a részét a három-, négy-, sőt néhol ötszólamú vokálozásból is.
Akkortájt sokan fejezték ki csodálkozásukat, hogy Ian-t gitározni látják a koncerteken. Pedig valójában a kezdetektől fogva a gitár volt McDonald fő kompozíciós instrumentuma. Persze egy olyan multihangszeres zseninek, mint ő volt, semmiféle könnyűzenében használatos eszköz kezelése, megszólaltatása vagy használata sem okozhatott nehézséget. Miként komponistaként továbbra is remekelt.
Az 1978-as „Double Vision” albumon szereplő „Tramontane” című kompozíció szintén azon darabok közé tartozik, melyek önmagukban is évszázadokon át dicsérnék Ian McDonald kimagasló zeneszerzői képességét. A hangszerelésről, a megszólalásról és a jól elkapott hangulatról nem is beszélve.
A múlt század ’70-es éveinek a végére Ian olyan magas szintre jutott a progresszív- és popzenei elemek kombinációs lehetőségeinek kiaknázásában, hogy már a három perc alatti dalhossz és az egyéb rádiós kislemez kívánalmak szűk keretei sem okozhattak gondot neki, hogy emlékezetes dallamokkal operáló, maradandó kompozíciókat alkosson. Egyszerre volt képes azonnal fülbemászó, mégis fifikás, tehát nem könnyen megunható elemekből, illetve meglepő, néhol kifejezetten furcsának tűnő témákból röviden, tömören, velősen, mégis szellősen építkezni.
Azonban bármennyire is sokat tett a Foreigner befutásáért, majd gyors felemelkedéséért, nem sokkal az 1979-es „Head Games” nagylemez elkészülte után, Ian-t kirúgták az együttesből. Minden szerénysége és az addigi folyamatos háttérbe tolása ellenére, McDonald még mindig túl domináns alaknak bizonyult. Sok volt a dudás a csárdában, hát 1980-ban Mick Jones tőle is megszabadult.
Kevésbé ismert tény, így érdemes újra és újra megjegyezni, hogy McDonald írta a „Waiting For A Girl Like You” első motívumát is, mely daluknak végső változata a negyedik Foreigner LP egyik nagy slágerévé vált.
Bár a hagyományokhoz híven Ian szerepe ezúttal sem derült ki az album kreditjeiből…
Miután a másik alapítóval, Al Greenwood billentyűssel együtt lapátra került, Ian McDonald ismét főállású producerként és session zenészként dolgozott tovább. Szerencsénkre a Foreigner-t követő időszakban sem fogyott ki a lőporból.
Folytatjuk!
