CD, szerzői kiadás 2022
A Vadvágány egy szombathelyi zenekar, mely 2013-ban alakult. Alapvetően igényes megszólalású, glames, dögös hard rockot játszanak, itt-ott némi ’80-as évekbeli hair metalos, dirty rockos ízekkel. Máshol a ’90-es évek – zenélni is tudó- alter rock vonalának hangulataival, de maradva a csajok, piálás, rock and roll jellegű lazulós, bulizós témakörön belül.
2014-ben megnyerték a Pulzus tehetségkutatót. Rá egy évre megjelent az első CD-jük, egy ötszámos középlemez, „Törjük meg a csendet” címmel. Majd 2017-ben jött a második CD, a „Hasonmás”, ami egy terjedelmesebb EP, 7 dallal.
A jelenlegi aktuális felállás 2021-ben alakult ki. A Bene Zoltán énekes-gitáros, Hegedűs Tamás gitáros, Horváth Barnabás basszusgitáros és Horváth Ottó dobos alkotta kvartett első közös munkája a „Csendbuborék” című dal zenéjének megírása és feljátszása, feléneklése volt. Méghozzá a Fáklya Rádió által meghirdetett dalszövegíró, illetve dalszöveg-megzenésítési pályázat keretén belül, melynek a Vadvágány együttes az első helyezettje lett, Faludi Zsolt szövegével.
A pályázati sikert követően elkészült további négy dal, amit a fiúk 2021 őszén rögzítettek a soproni MD Stúdióban. Ez az öt szám képezi a 2022 nyarán szerzői kiadásban megjelent „Elveszett” című EP műsorát, mely CD az új Vadvágány formáció bemutatkozása is egyben.
A srácok összegzése szerint
„Az új számok egy modernebb, érettebb zenei világot képviselnek, valamint az eddigieknél vastagabb hangzásvilágot hallhatunk a felvételeken. A dalok hétköznapi témákat dolgoznak fel, amelyek a legtöbb ember életében előfordulnak, ezáltal mindenki megtalálhatja és beleélheti magát a szövegekbe.”
Az anyag valóban jól szól. Több hangrendszeren is kipróbáltam és frankón megdörren, ahol kell, miközben mindent mindvégig jól hallani. A hangszínek jók, a keverés arányos, az effektek találóak és ízléssel vannak adagolva.
A dalszerzésben is érződik előrelépés. Bár a Vadvágány egy olyan világban mozog, melynek szabályai és stíluselemei közel harminc éve megszilárdultak, az „Elveszett” EP dalcsokra mégsem érződik sablonosnak, mégsem fullad unalomba.
Hangszeresen a szólógitár a legmarkánsabbnak, ami ebben a műfajban kifejezetten hasznos. Minden és mindenki a helyén van, de például a „Csendbuborék” ízléses szólómunkája alapján még egy klasszikus értelemben vett gitárhős szerep is működhetne, ha esetleg volna erre a fiúkban igény, nyilván a megfelelő körítéssel, felvezetéssel.
Ami viszont a négy új dal gyengébb pontja, az bizony az erősen a múltban ragadt szövegvilág. Értem én persze, hogy a „három p” milyen hatalmas erőt képvisel ebben az elcseszett világban. De azért bőven van olyan vaker a témában, ami egészen egyszerűen elfáradt. Van olyan fordulat, amit már a rockzene is meghaladott, ami művészileg rosszul öregszik. Mert buli rock ide, dirty metal oda, a ’20-as években már máshogy kell megfogalmazni, mint 1986-ban, hogy a friss cucc ugyanúgy ütős és aktuális legyen, mint ahogy a nagy elődöknél azt megszokhattuk.
Főleg itt, ebben a közép-európai, kijózanító rögvalóságban tengődve, próbálkozva, nem pedig los angelesi aranyifjúként kergetve a jómódjukba belefáradt kiscsajokat és unatkozó úri hölgyeket. Ez a „magyar Mötley Crüe” image még soha, senkinek se jött be tartósan, mert a hazai közönség nem tud hozzá tömegesen kapcsolódni. Sem érzelmileg, sem tapasztalati, megélt élmény szinten. De ha még úgy is volna, ebben a megszorításokkal terhelt világban nem feltétlen a hedonizmus a jelenleg aktuális, működőképes mondanivaló.
Magyarán máshogy, találóbban, művészien becsomagolva is meg lehet azt fogalmazni, hogy a „takaród alatt háltam”… Mindenkinek vannak kanos, kancás pillanatai, érteni fogjuk az üzenetet.
Összességében bőven van potenciál a megújult felállású Vadvagány együttesben. Zeneileg, kompozíciós téren már régen beértek, a hangzás teljesen is oké. A szövegek egy része is működik. A többire való tekintettel viszont talán érdemes volna a jövőben ismét kollaborálni azzal a Faludi Zsolttal, aki a dalszöveg pályázaton az egyik nyertes dalszöveget írta, amit aztán a Vadvágány sikerrel zenésített meg. Akár másodszorra is életképes lehet ez a fajta fúzió.
A következő kompozíciós időszakban a magam részéről mindenkép többet kotlanék a szövegvázlatos spirálfüzet fölött, a legmegfelelőbb metaforák után vadászva. Az ivásról és az ívásról ezerféleképpen lehet cizellált, mégis menő módon fogalmazni. Legyen már olyan érdekes, stílusos, ütős, egyedi és aktuális a bemondás, ami a való életben is képes felkelteni a csajok érdeklődését.
Továbbá legközelebb már szívesen vennék egy rendes hosszúságú, normál nagylemeznyi anyagot. E három rövid CD után biztos van még annyi zene a Vadvágány tagságában, hogy töltelékdalok nélkül is meg tudjanak tölteni egy erős, élvezetes, teljes hosszúságú albumot. Hajrá fiúk!
(Utóirat. Nem csak a nekik, hanem kis kivétellel az egész hazai rockszíntérnek:
Mindenkinek, akit érint!
Gyerekek, ne utazzatok írott CD-ben és a legkevésbé se bízzatok a digitális terjesztésben! A jelenlegi adathordozóinkon tárolt anyagok javarésze már a következő évtizedet sem fogja megélni. A zenekari honlap is eltűnik idővel, a letöltögetett mp3 gyűjtemény is az enyészeté, miként a YouTube, facebook, Spotify, Deezer és társai sem lesznek örökké.
Ha valóban hiszel a művészetedben, akkor az a feladat, hogy profikkal előkészített, profikkal gyártatott, legális, jogrendezett, jogdíjas, préselt korongon mentsd át a jövőbe a felvételeid. Majd következő lépésben jön a promóció, mint fő prioritás, melynek célja, hogy aztán ezek a lemezek bekerüljenek a nemzet zenei lelkiismereteként is működő, nagyjából ötszáz komoly gyűjtő vitrinjébe. Minden más olyan, mintha az ablakon szórnád ki a pénzed, illetve a kukába dobnád a műveid, csak épp nem azonnal, hanem némi időzítéssel… Mert az írott CD felejt.
Ezért aztán az írott CD nagyon nem rock and roll. Olyan, mint a guminő vagy az alkoholmentes sör. A Motörhead nem adott ki írott CD-t. A Whitesnake sem szokott. A Stress sem, az Ossian sem, a Megadeth sem, a HitRock sem. Tánciék még a Bokros-csomag pusztítása után, a legnagyobb nyomorban is legyártatták „A véncsavargó… ’98” CD-t, komoly áldozatokat vállalva. Ami már kettejüket túlélt. Ami még ma is hallgatható. Mert mi, rockerek nem az egynyári slágerekben utazunk.
Ha nem hiszel magadban, tényleg nincs jövő. Legalább az esélyt add meg önmagadnak és a műveidnek! Hátha bejön, hátha működik, hátha fennmarad…)
